2013. szeptember 3., kedd

Reinhard Bonnke - Napi gondolatok

Miért járjak gyülekezetbe? Nézd ilyen szemszögből: a gyertyák gyertyatartókban égnek, a villanykörtéket lámpa foglalatba csavarják, a növények talajban növekednek. Gyertyatartó nélkül a gyertyák eldőlnének, érintkezés nélkül a villanykörték nem adnának fényt, termőtalaj nélkül a növények egyszerűen elszáradnának. Nekünk, keresztényeknek a gyülekezeti közösség a gyertyatartó, hogy megállhassunk; az áramforrás, hogy világítsunk; és a talaj, hogy felnövekedjünk. A Biblia olvasása és az imádkozás mellett a gyülekezet az egyik gazdag forrás, amelyet Isten biztosított a keresztények számára. REINHARD BONNKE

A tömegek többször is királlyá akarták tenni Jézust, és rávenni őt arra, hogy élére álljon a gyűlölt római elnyomás alóli felszabadító harcoknak. Jézus azonban ezt mindig visszautasította. A szolgái sem azért harcoltak, hogy földi királlyá tegyék meg Őt. Neki más eszköze volt az uralomra. Felszögezve és tehetetlenül, mégis Jézus legyőzte a római századost, aki a kivégzésénél az ítéletet végrehajtó katonai csapatot vezette. Háromszáz éven belül maga a Római Birodalom is térdre kényszerült, de nem sáros katonai bakancsok, hanem a kereszten függő Ember vérző lábai elé. Ó, dicsőség az Úrnak! Utolsó pogány uralkodójuk, név szerint Flavius Iulianus még megpróbálta helyreállítani az istenek ősi tiszteletét, de az árhullám, amelyet Krisztus halála és feltámadása indított el, az ő erejét is messze meghaladta. Iulianus gyötrelmesen kiáltott fel: „Győztél, galileai!” A pokol kapui sem vehetnek diadalt rajta! Halleluja! Isten áldjon benneteket! REINHARD BONNKE