Philip Yancey és Tim Stafford - Valószínűtlen küldetés

Lukács 10,17. Mikor a hetvenkét tanítvány visszatért, örömmel jelentette: „Uram, még a démonok is engedelmeskednek nekünk a te nevedre!”

Földrengésszerű változás söpör végig ezen a fejezeten. Mikor Jézus kiküldi hetvenkét tanítványát, nem hallgat a lehetséges veszélyekről sem. „Menjetek el! Íme, elküldelek titeket, mint bárányokat a farkasok közé” – mondja nekik. Végül egy titokzatos intelmet köt a lelkükre: „Aki titeket hallgat, engem hallgat, és aki titeket elutasít, engem utasít el”. Ekkor az újoncok végre elindulnak fontos és veszélyes küldetésükre.
A következő jelenetben, amikor a hetvenkét tanítvány visszatér, Jézus túláradó örömmel fogadja őket. Sehol másutt az evangéliumokban nem látjuk Jézust ennyire boldognak. A tőle megszokott óvatosságot itt az örvendezés hangja váltja fel. A veszélyes küldetés sikerrel járt a hegyvidéken, és Jézus hatalmas áttörést ünnepelhet a hetvenkét tanítvánnyal együtt.

Ami Jézusból ujjongást vált ki

Jézus ünnepélyesen kijelenti, hogy azért jött a földre, hogy megalapítsa az egyházat, a hívők közösségét, amely majd továbbviszi akaratát az ő eltávozása után. Míg a hetvenkét tanítvány Júdea gyalogútjait járja bekopogtatva a házakba, hogy hírül vigyék a Messiás evangéliumát és betegeket gyógyítsanak, Jézus a színfalak mögötti történéseket figyeli: a Sátán mint valami villámlás, alázuhan a mennyből. Jézus saját küldetése – sőt, az élete – ölt testet ebben a hetvenkét egyszerű emberben, akik kozmikus győzelmet aratnak.
A hatalom könnyen az ember fejébe száll, különösen akkor, ha korábban soha nem volt része benne. A tanítványok, akik közül a legtöbben egyszerű parasztemberek és halászok, elragadtatással fedezik fel spirituális hatalmukat. Jézus arra inti őket, hogy tartsák ezt szem előtt. Üdvösségük – az a tény, hogy nevük fel van írva a mennyben – minden hatalomnál fontosabb. (A Biblia gyakran tesz említést egy mennyei könyvről, amelyben mindenkinek a neve fel van jegyezve, aki Isten népéhez tartozik. Lásd Dániel 12,1 és Jelenések 3,5.)

Philip Yancey és Tim Stafford - Akik lassan tanulnak: Nem túl ígéretes társaság

Márk 9,19 „Meddig szenvedlek még titeket?”

Jézus tanítványai eleinte nem állnak a helyzet magaslatán. Leginkább az értetlenség jellemzi őket: „Ti is ennyire értetlenek vagytok?” – kérdezi tőlük Jézus több alkalommal is. A 9. fejezetben úgy látjuk a tanítványokat, mint akik elügyetlenkedik egy beteg meggyógyítását, félreértik Jézus egyértelmű kijelentését hamarosan bekövetkező haláláról és feltámadásáról, és azon civakodnak, hogy melyikük a nagyobb, sőt, azt akarják, hogy Jézus állítsa le egy másik tanítvány munkálkodását. Egyértelmű, hogy nem értik Jézus küldetésének lényegét. A tanítványok minden gyarlósága ellenére Jézus arra szánja idejének nagy részét, hogy felkészítse őket munkája folytatására, amikor ő már nem lesz köztük.
Mit kezdenek a tanítványok a rájuk szegeződő egyre nagyobb figyelemmel? Ha lehet, még értetlenebbnek bizonyulnak. Amikor Jézus a közelgő haláláról beszél, a tanítványok vagy nem értik, vagy ostobán tiltakoznak. Néha azon civakodnak, melyikük érdemli a legmagasabb tisztséget. Nyilvánvaló, hogy nem értik a körülöttük zajló, rendkívüli eseményeket. Röviden szólva, a tanítványokban - ahogy mindannyiunkban – a jó és a rossz elválaszthatatlanul összefonódik. Jézus letartóztatása után a nyomatékos hűségfogadalmak ellenére a tanítványok csendesen és megszégyenülve visszahúzódnak, magára hagyva őt a legválságosabb pillanatokban.

Döntő fordulat

Történik azonban valami, ami döntő változást eredményez a tanítványokban: Jézus feltámadása, mint a tűz, úgy járja át az életüket. Úgy tűnik, hogy ez után a hihetetlen esemény után a hosszú, türelmes tanítás végre meghozza gyümölcsét. Megdöbbentő változás megy végbe a tanítványok viselkedésében. Jézus feltámadásának egyik legmegragadóbb bizonyítékát láthatjuk, ha összehasonlítjuk Márk evangéliumának megriadt tanítványait Az apostolok cselekedeteinek bátor, magabiztos apostolaival. Ez utóbbiban az ősegyház nagyívű fejlődését követhetjük nyomon, amelynek két meghatározó vezetője – különös módon – éppen az a Péter és János, aki a legkeményebb feddést kapta egykor Jézustól.

Philip Yancey és Tim Stafford - Nem ilyen Messiásra számítottak

 Márk 8,31 És tanítani kezdte őket arra, hogy az Emberfiának sokat kell szenvednie.

A 8. fejezetben Jézus szemrehányóan kérdezi tanítványaitól: „Van szemetek, és mégsem láttok, fületek is van, és mégsem hallotok Nem is emlékeztek?” Saját szemükkel látták, amint jóllakatja az ötezer majd a négyezer embert, mégis a következő étkezésük miatt aggódnak. Nehézkes felfogásuk ellenére a tanítványok megértettek valami fontos dolgot Jézussal kapcsolatban. A tömeg hol Illés próféta, hol Keresztelő János reinkarnációját látja benne, Péter azonban bátran kijelenti, hogy Jézus a „Messiás”, a próféták által régóta megjövendölt Messiás (29. vers).
Lehetetlen eléggé hangsúlyozni, mekkora jelentőséggel bírt az I. századi zsidóság számára a Messiás szó. Több évszázada idegen elnyomás alatt élnek, és egyetlen reménységük a Messiás, aki majd dicsőségre vezeti népüket. Máté 16,17–19 feljegyzi, hogy Jézust örömmel tölti el Péter spontán kijelentése, és alaposan meg is dicséri érte. Péter legfényesebb pillanatát azonban hamarosan a leggyalázatosabb pillanat követi – néhány bekezdéssel később Jézus a Sátánnal azonosítja őt. Az, ami a két jelenet között történik, fontos fordulópontot jelent Jézus élettörténetében.

Küldetése, hogy másokért meghaljon

Péter és a többi tanítvány számára a messiási küldetés egyet jelent a gazdagsággal, a hírnévvel és a politikai hatalommal. Éppen ezekkel a kísértésekkel kell Jézusnak egész szolgálata során megküzdenie. Jézus jól tudja, hogy az igazi Messiásra megvetés, megaláztatás, szenvedés és végül halál vár. Ő az a szenvedő szolga, akiről Ézsaiás prófétált. Élete Jeruzsálemben a kereszten ér majd véget, ami inkább a szégyen jelképe, semmint a dicsőségé. Péternek még sok mindent meg kell értenie Jézus küldetésével kapcsolatban. Mivel nem érti a Messiás végső célját, megpróbálja rábírni Jézust, hogy kerülje el a szenvedést. Jézus ezért fordul vele élesen szembe. Ettől a pillanattól kezdve – mintegy stratégiai fordulattal – elhagyja Galileát, és a főváros, Jeruzsálem felé veszi az irányt, hogy szembenézzen sorsával.

Philip Yancey és Tim Stafford - Nincsenek titkok: Jézus küldetésben jár

János 10,24 Ekkor körülvették a zsidók, és így szóltak hozzá: „Meddig tartasz még bizonytalanságban bennünket? Ha te vagy a Messiás, mondd meg nekünk nyíltan!”

Írók, tudósok vagy filmkészítők rendszeresen új kérdésekkel – vagy a régi, jól ismert kérdésekkel – állnak elő Jézus kilétével és identitásával kapcsolatban. Műveikben néha úgy tüntetik fel őt, mint aki kábán bolyong a földön, miközben azon tűnődik, vajon miért is jött erre a világra, és mit kellene itt elvégeznie.
Semmi sem állhatna ennél távolabb attól az ábrázolástól, ahogyan János, Jézus legközelebbi barátja beszél Jézusról. János szerint Jézus határozott küldetésben járt, és pontosan tudta, mit kell véghezvinnie a földön. János egyértelműen megfogalmazza írásának célját: azt akarja, hogy az emberek higgyenek Jézusban, a Messiásban (20,31). Evangéliumában céltudatosan választja ki Jézus életének eseményeit, hogy bemutassa, ki volt Jézus valójában.

Izrael pásztora

„Én vagyok az ajtó”, „Én vagyok a jó pásztor” – mondja Jézus a 10. fejezetben. Azoknak a zsidóknak, akik fültanúi voltak ezeknek a szavaknak, kétségtelenül az olyan ószövetségi királyok juthattak eszükbe, mint Dávid, akiket szívesen tekintettek Izrael pásztorainak. A mai pásztorokkal ellentétben, akik kutyákkal terelik a nyájat, Jézus korában a pásztorok a nyáj előtt haladtak, hívogatva a juhokat, hogy kövessék őket. A juhok pedig csak ismerős hangot követtek. Az Ószövetség Istent „Izrael pásztorának” nevezi (Zsoltárok 80,2). Amikor Jézus azt állítja magáról, hogy ő a jó pásztor, jogot formál magának arra, hogy ő vezesse a nyájat, amelyért kész meghalni is. Amikor egyesek nyíltan provokálják: „Ha te vagy a Messiás, mondd meg nekünk
nyíltan”, Jézus hasonló nyíltsággal válaszol: „Én és az Atya egy vagyunk” (30. vers).
A vallásos zsidók, akik nagyon is jól értik Jézus szavait, köveket ragadnak, hogy istenkáromlásért kivégezzék őt. Még ez az ellenséges fogadtatás sem éri azonban váratlanul Jézust. Számít az ellenállásra, sőt arra is, hogy az életére törnek. Ahogy mondja, a jó pásztor, ellentétben a béressel, „életét adja a juhokért”. Ebből a fejezetből kiderül, miért ezt az utat választja.

Philip Yancey és Tim Stafford - Miért káros a törvényeskedés?

Máté 18,35 „Így tesz majd az én mennyei Atyám is veletek, ha szívetekből meg nem bocsátotok, mindenki az ő atyjafiának.”

A törvényeskedők, azok az emberek, akik szigorúan ügyelnek a vallási előírások betartására, első pillantásra jó úton járnak. Jézus azonban a törvény betűjéhez való merev ragaszkodás veszélyeire hívja fel a figyelmet. Különös módon, a törvényeskedő magatartás lealacsonyítja az ember istenképét. Ha egy szigorú törvénygyűjtemény minden előírását sikerül megtartanunk, elbizakodottá válhatunk, és úgy érezhetjük, hogy saját erőfeszítéseinkkel kivívhatjuk Isten elismerését.
Jézus ellenségei, a farizeusok, és barátai, a tanítványok egyaránt ragaszkodnak a szabályok pontos listájához, hogy úgy érezhessék, teljesítették Istennel szembeni kötelezettségüket. Ez azonban önelégültséghez vezet, figyelmeztet Jézus. Soha nem növünk ki abból, hogy szükségünk van Istenre. Szellemi értelemben csakis akkor maradhatunk életben, ha állandóan Isten irgalmára és erejére bízzuk magunkat.

A megbocsátás matematikája

Megmosolyogtató, amint Jézus tanítványa, Péter szinte matematikai képletté akarja leegyszerűsíteni a megbocsátást: Lássuk csak, pontosan hányszor is kell megbocsátanom?
Hatszor? Hétszer? (21. vers). Jézus elhárítja a kérdést, és egy megrendítő történetet mond el Isten megbocsátásáról, amely rácáfol minden matematikai érvelésre.
A farizeusok hasonló lelkülettel fordulnak Jézushoz, amikor a 19. fejezetben a házassági elválás szabályairól akarnak vitatkozni vele. Ő ekkor sem azt a választ adja, amelyet hallani szeretnének tőle. Inkább a házasság örök alapelveire mutat rá.
Később, a 19. fejezetben, Jézus nem azt kéri a gazdag embertől, hogy adja oda vagyonának egy bizonyos százalékát, hanem azt, hogy adjon oda mindent. Jézus a házasságtörés kérdését sem szűkíti le a szexuális hűtlenségre, hanem a kéjsóvársággal és a gondolatban elkövetett paráznasággal hozza összefüggésbe. Gyilkosság? Csírájában már a harag is hordozhat gyilkos indulatokat.
Röviden szólva, Jézus ellenáll a törvényeskedés minden formájának, és minden érdemszerző emberi igyekezetnek. Az egyedüli érdem Istené. A törvényeskedőket leginkább az a veszély fenyegeti, hogy szem elől tévesztik Isten kegyelmét, amelyet Isten ingyen ajándékként ad az embernek.

Philip Yancey és Tim Stafford - Jézus lázba hozza a népet, és feldühíti a farizeusokat

Márk 7,18 „Ti is ennyire értetlenek vagytok? Nem értitek, hogy ami kívülről megy be az emberbe, az nem teheti tisztátalanná?”

Bár a sokaság néha nehezen fogadja be Jézus tanítását, legalább addig, amíg a betegeket gyógyítja, ott tolonganak körülötte. A vallási és politikai elit élesen szembehelyezkedik Jézussal, azt azonban képtelenek megakadályozni, hogy magával ragadja az egyszerű embereket.
Különösen a farizeusok fáradoznak azon, hogy csapdába csalják Jézust, és valami olyan vétségen kapják, ami miatt a nép – vagy a kormányzat – ellene fordul. A szigorú vallásosságukról ismert farizeusok buzgón igyekeznek megtartani az ószövetségi törvényeket, Jézus azonban átlát kegyeskedő viselkedésükön. Szemükre veti, hogy csupán a külsőségekre figyelnek, miközben elhanyagolják a belülről fakadó, sokkalta nagyobb veszélyeket.

Céltévesztés

Jézus meglepően élesen reagál a farizeusok törvényeskedő magatartására. Amikor a szabályok aprólékos megtartására helyezik a hangsúlyt, az evangélium lényegi üzenetét veszítik szem elől. A törvény aprólékos megtartásának látványos külsőségei senkit sem visznek közelebb Istenhez, inkább önteltséghez, klikkesedéshez és önigazultsághoz vezetnek.
Jézus leleplezi a farizeusok képmutatását, amikor a szombat szent napján nyilvánosan betegeket gyógyít. Tisztában van vele, hogy ezzel mennyire megbotránkoztatja a szigorú farizeusokat, mégis megteszi, hangsúlyozva ezzel, hogy a szenvedők iránti együttérzés fontosabb, mint a hagyomány. Nyilvánvaló, hogy a farizeusokat jobban érdekli a szabályok megtartása, mint a betegek gyógyulása.

Philip Yancey és Tim Stafford - Jézus jóllakatja (majd később magára haragítja) a tömeget

János 6,66. Ettől fogva tanítványai közül sokan visszavonultak, és nem jártak vele többé.

A feltámadást leszámítva Jézus egyetlen csodatétele, amelyről mind a négy evangélium beszámol, az ötezer ember megvendégelése, amikor Jézus néhány árpakenyérrel és hallal jóllakatja a tömeget.
János leírja, milyen hatással volt ez a csodatétel azokra az egyszerű emberekre, akik ennek tanúi voltak. Jézus hatalma annyira elkápráztatja őket, hogy királlyá akarják őt koronázni. Amikor azonban Jézus kicsúszik a kezeik közül, az állhatatos rajongók csónakokba szállnak és áthajóznak a tavon, hogy utolérjék őt.
Másnap, amikor Jézus találkozik az őt kereső sokasággal, így figyelmezteti őket: „Bizony, bizony, mondom néktek, nem azért kerestek engem, mert jeleket láttatok, hanem azért, mert ettetek a kenyerekből és jóllaktatok. Ne veszendő eledelért fáradozzatok, hanem az örök életre megmaradó eledelért, amelyet az Emberfia ad majd nektek.”

Kemény eledel

Ezt hallva, zsidó hallgatóságának bizonyára az jutott eszébe, amikor Mózes idejében őseik az égből hulló mannát ették. Jézus azonban olyan eledelről beszél, amely megváltoztatja az emberek életét. Ez pedig nem más, mint ő maga, aki mint az „élet kenyere” minden más eledelnél bőségesebben táplálja népét. A szenzációra éhes tömegeket azonban jobban érdekli a fizikai látványosság, mint a szellemi igazság.
Ami ezután történik, kétségtelenül ezt erősíti meg. Miközben Jézus a kenyérszaporítás csodájának spirituális jelentését fejtegeti, az emberek maradék lelkesedése is lelohad. A tömegben egyre nő a nyugtalanság, majd az ellenséges indulat. Jézus ünnepélyes bejelentését – „Én vagyok az élő kenyér, amely a mennyből szállt le” – nem tudják összeegyeztetni azzal, hogy ő csupán egy környékbeli lakos, akinek apját és anyját jól ismerik.

Philip Yancey és Tim Stafford - Jézus példázatai mély igazságokat fejeznek ki

Lukács 15,32 „Vigadnod és örülnöd kellene, hogy ez a te testvéred meghalt és feltámadott, elveszett és megtaláltatott.”

Jézus egyszerű, a hétköznapi életből vett képeket használva fejez ki szellemi igazságokat, miközben lebilincseli hallgatói figyelmét. Példázatai azokból is elismerést váltanak ki, akik nem fogékonyak azok szellemi üzenete iránt. A legismertebb történetek némelyike Lukács evangéliumában található.
A 15. fejezet három példázata olyan érzéseket kavar fel, amelyek a veszteséggel állnak kapcsolatban. A pásztor elkeseredett igyekezettel járja be a hegyvidéket, hogy megtalálja az elveszett juhot. Az asszony képes felforgatni az egész házat egyetlen elveszített ezüst pénzérme miatt. A tékozló fiú megveti a kényelmes életet, amelyben apja házában része van, míg végül az éhhalál határán a disznók vályúja mellett köt ki. Jézus példázatai néhány rövid mondatban felszínre hozzák a veszteség és a lelkiismeret-furdalás érzését, amely mindannyiunkban ott szunnyad.

Boldog befejezés

Mindhárom történet hasonló módon zárul: a szomorúságot felváltja a túláradó öröm, amely kitörő ünneplésbe torkollik. Minden példázat Istennek a szükségben lévők iránti korlátlan szeretetére mutat rá. Isten készen áll arra, hogy megbocsásson mindazoknak, akik hozzá kiáltanak.
A tékozló fiú példázata valójában két testvér történetét beszéli el, akik közül az egyik felelőtlenül viselkedik, míg a másik keményen dolgozik. Az egyik eltékozolja az életét, és megalázott állapotban tér haza, a másik azonban büszkeségében nem hajlandó megünnepelni testvére hazatérését. A történet azzal ér véget, hogy míg odabent a házban az egyik testvér családi körben, örömmel ünnepel, a bátyja odakint várakozik keserűen, és nem akar megbocsátani. Vajon melyik fiú volt az igazán elveszett?

Philip Yancey és Tim Stafford - Csak annak sikerülhet, aki megpróbálja

Lukács 18,13. "A vámszedő pedig távol állva, még szemét sem akarta az égre emelni, hanem a mellét verve így szólt: „Isten, légy irgalmas nekem, bűnösnek.”

A Lukács 18-ban olvasható történetek középpontjában a társadalom perifériáján élő emberek állnak: jogfosztott özvegyasszony, megvetett vámszedő, kisgyerekek, vak koldus. Felbukkan egy gazdag ifjú is, de mint negatív példa, akárcsak a legtöbb vagyonos ember, aki Jézust körülvette. Még Jézus legközelebbi tanítványai is nehezen fogadják el azt a tanítását, hogy a pénz súlyos veszélyt jelent. Jézus arra figyelmeztet, hogy a gazdagság távol tarthatja az embert Isten országától, mert arra kísérti, hogy Isten helyett önmagában bízzon. A farizeus és a vámszedő példázata is megerősíti ezt az igazságot. Nem csak a gazdagság, de a büszkeség és az önteltség minden formája eltávolíthat minket Istentől.

Az én legyőzése

Akár a „szentségre” való törekvés is az ellenkező hatást válthatja ki, ha szellemi gőghöz és a felsőbbrendűség érzéséhez vezet. Minden emberben ott lappang a gyógyíthatatlan hajlam, hogy
saját egóját táplálja, és elbizakodottá váljon. Az Istenhez vezető út, mondja Jézus, éppen ennek az ellenkezője: bízz Istenben, mint egy kisgyerek, ismerd be, ha hibáztál, és tartsd távol magad a
rossztól.
Már a fejezet legelső története elárulja a valódi siker titkát. Ez a példázat a fáradhatatlan imádkozásról szól. A kitartó özvegyasszony sok csalódást és nyilvánvaló igazságtalanságot elszenved, mire a bíró végre teljesíti kérését. Hasonlóképpen – vetíti ki hallgatóságára az üzenetet Jézus – bárki átmehet olyan sivár időszakokon, amikor úgy tűnik, mintha Isten figyelmen kívül hagyná szíve vágyait. Végül azonban maga Isten rendezi a számlát. Akinek a nehéz időkben sem
inog meg a hite, megláthatja, amint az igazság helyreáll.

Philip Yancey és Tim Stafford - Jézus tanítása a pénzről: Titokzatos hatalommal bíró erő

Lukács 12,34 „Mert ahol a ti kincsetek van, ott lesz a ti szívetek is.”

Jézusnak több mondanivalója van a pénzről, mint szinte bármely más témáról. Szavai mégis sok fejtörést okoznak a keresztények számára még kétezer év után is. Ennek egyik oka, hogy Jézus
ritkán ad „gyakorlati” tanácsokat. Kerüli az állásfoglalást konkrét gazdasági kérdésekkel kapcsolatban, és – ahogy ebből a fejezetből is kiderül – nem hajlandó személyes pénzügyi vitákba bonyolódni. Jézus elsődlegesen a szellemi élettel összefüggésben vizsgálja a pénz és az anyagiak kérdését.
Egy lelkész az alábbi három kérdésre szűkíti a pénzügyek témáját:
1. Miként szereztük? (Tapad-e hozzá igazságtalanság, csalás vagy a szegények elnyomása?)
2. Mit teszünk vele? (Halmozzuk? Kihasználunk vele másokat Fölösleges luxusra pazaroljuk?)
3. Mit tesz a pénz velünk?
Bár Jézus mindhárom témát érinti, leginkább az utolsó kérdésre koncentrál. Szavai szerint a pénz olyan, mint a bálvány. Hatalmában tarthatja és irányíthatja az ember életét, miközben elvonja a figyelmét Istenről. Jézus azt ajánlja követőinek, hogy törjenek ki a pénz hatalmából, még akkor is, ha ez azzal jár, hogy minden vagyonukról le kell mondaniuk.

Mennyi az elég?
A 12. fejezet jól summázza, miként viszonyul Jézus a pénzhez: „A ti Atyátok pedig tudja, hogy szükségetek van ezekre [ti. ételre, italra és ruházatra].” Jézus nem ítéli el az anyagi javak birtoklását, ugyanakkor határozottan figyelmeztet arra, hogy ne ettől várjuk jövőnk biztonságát.
A gazdag ember példázata is arra utal, hogy a pénz nem oldja meg az élet végső problémáit. A gazdag ember semmi hasznát nem vette vagyonának a halála éjszakáján. Jézus arra biztatja hallgatóit, hogy Isten országának kincseit keressék, mert ez a kincs hasznukra lesz ebben az életben, de a következőben is. „Ne aggodalmaskodjatok” – mondja. Bízzatok Istenben, ő gondoskodik alapvető szükségleteitekről.
Ezt hangsúlyozza az Ószövetség leggazdagabb emberéről, Salamon királyról szóló példázata is. Salamon király hősnek számít a legtöbb zsidó szemében. Jézus azonban egészen más megvilágításban látja őt: Salamon fényűző pompája – amely már réges-rég elporladt – semmivel sem volt lenyűgözőbb, mint bármely közönséges mezei virág szépsége. Jobb Istenben bízni, aki elhalmozza gondoskodásával az egész földet, mint azzal tölteni egész életünket, hogy a pénz és az anyagi javak miatt aggódjunk.

Philip Yancey és Tim Stafford - Két világ: Ki jár jobban végül, a gazdag ember vagy Lázár?

Lukács 16,13 „Nem szolgálhattok Istennek és a mammonnak.”
Fennmaradt egy történet Joseph Schneerson rabbiról, aki az orosz kommunizmus korai időszakában a haszidizmus egyik vezetője volt. A hitéért üldözött rabbi hosszú időt töltött börtönben. 1927-ben egy reggel, miközben éppen egy leningrádi zsinagógában imádkozott, a titkos rendőrség rárontott és letartóztatta. Elvitték a rendőrségre, ahol kényszerrel próbálták rávenni, hogy fejezze be vallási tevékenységét. Ő azonban nem volt erre hajlandó.

A vallató tiszt pisztolyt szegezett a fejéhez, és így szólt: „Ez a kis játékszer sok embert rávett már, hogy meggondolja magát.” Schneerson rabbi így válaszolt: „Ez a kis játékszer csak azokat képes megfélemlíteni, akiknek sok istenük van, de csak egy világuk. Nekem egy Istenem, de két világom van, ezért nem ijedek meg ettől a játékszertől.”

A „két világ”, vagyis a kétféle királyság témája gyakran felbukkan Jézus tanításában. Az ebben a fejezetben olvasható történetek éles határvonalat húznak a két világ közé. „Mert ami az emberek előtt magasztos, Isten előtt utálatos” – mondja Jézus, amikor az első történetet magyarázza (1–15. vers).

Az igazi hősök

A második történet, amely a gazdag emberről és Lázárról, a koldusról szól, a két világ közötti értékrendbeli különbséget emeli ki. A gazdag ember bőségben él a földön, de nem törődik az örök élettel, ezért halála után pokolra kerül. Eközben az éhhalál küszöbén élő koldus, akinek az élete az evilági mérce szerint teljes kudarc, örök jutalmat nyer.

Ezek a történetek olyan hallgatóság előtt hangzottak el, amelynek hagyománya tele van gazdag patriarchákkal, erős királyokkal és győzedelmes hősökkel. Jézus azt a fordított értékrendet hangsúlyozza, amely Isten országát jellemzi. Azoknak, akik kevéssé számítanak ebben a világban (a szegények, az üldözöttek – a Lázárhoz hasonlók) Isten előtt nagy megbecsülésben lehet részük. Jézus úgy mutatja be a láthatatlan világot, mint azt a helyet, ahová érdemes befektetni a jövő érdekében, és ahol érdemes kincseket gyűjteni az eljövendő életre. Jézus kérdése élesen szembeállítja a két világot: „Mert mit használ az embernek, ha az egész világot megnyeri, lelkében pedig kárt vall?” (Máté 16,26).

Philip Yancey és Tim Stafford - Hatalmi kontraszt: Jézus és Heródes ellentéte

Márk 6,16 Amikor tehát Heródes ezt meghallotta, így szólt: „Az a János támadt fel, akit én lefejeztettem.”

Két végletesen eltérő hatalom megnyilvánulását láthatjuk a 6. fejezetben. Az egyik típust Heródes, Galilea kormányzója testesíti meg. Gazdag és könyörtelen ember, akinek több légiónyi római katona áll a rendelkezésére, hogy végrehajtsák minden parancsát. Az általa uralt területeken mindenfelé lenyűgöző építészeti emlékműveket hagy maga után. Márk leírja, hogy Heródes miként él a hatalmával, pontosabban miként él vissza azzal: elcsábítja testvérének feleségét, bebörtönözi Keresztelő Jánost, majd lefejezteti őt egy mulatozás kedvéért.
Érez ugyan némi bűntudatot, amikor parancsot ad János megölésére, ám fontosabbnak tartja, hogy megőrizze a magáról kialakított képet, ezért tartja magát meggondolatlan fogadalmához. Jézus éppen ellenkező módon használja hatalmát. Elindul, hogy megszólítsa a gyengéket, a szenvedőket és az éhezőket. Miután a pusztában visszautasítja az evilági uralomra tett ajánlatot (Máté 4), eszébe sem jut többé, hogy hatalmi ábrándokat kergessen. Isten szolgálatára törekszik, és nem próbál megfelelni az emberek téves elvárásainak.

Fényűzés és erőszak

Heródes fényűző palotát építtetett Jézus szülőföldjén, Galilea tartományában. Miközben előkelő vendégeivel lakmározik és iszogat, Jézus a köznépből való követőivel együtt a vidéket járja. Ő is „lakomát” rendez ötezer váratlan vendég tiszteletére. A szeretetről, a megbocsátásról és a gyógyulásról szóló egyszerű üzenete is sajátos hatalmáról tanúskodik. Márk feljegyzi, hogy a tömeg Jézus nyomába ered a tó körül, és ahol csak megjelenik, ott összefut a sokaság, köztük sok beteg, akik egymáson átgázolva próbálják megérinteni a Mestert.
Jézus megvetően „rókának” nevezi Heródest (Lukács 13,32). Amint azonban terjed a szóbeszéd Jézusról, Heródes egyre jobban szeretne találkozni vele. (Végül Jézus bírósági tárgyalásakor kerül sor erre a találkozásra.) János lefejezésének tragédiájából egyetlen jó dolog származik. Bár Keresztelő János tanítványai közül néhányan már csatlakoztak Jézushoz, János kivégzése után még többen kezdik követni őt.

Philip Yancey és Tim Stafford - Miért beszél Jézus példázatokban?

Máté 13,10 A tanítványok odamentek hozzá, és megkérdezték tőle: „Miért beszélsz nekik példázatokban?”

Az írók régóta csodálattal szemlélik Jézusnak azt a képességét, ahogy mélységes igazságokat példázatokkal, vagyis rövid és tanulságos hétköznapi történetekkel tesz érthetővé. Mindenki szereti a történeteket, melyeknek további előnye, hogy megjegyezni is könnyebb őket, mint az elvont fogalmakat vagy a logikai levezetéseket. Jézus olyan képeket használt, amelyek megragadták a földműves és halász emberek érdeklődését, akik közül sokan írástudatlanok voltak. Az evangéliumok mintegy harminc mesteri példázatot örökítenek meg.

A 13. fejezetben olvasható történeteket Jézus egy csónakban ülve mondja a tó vizén, amely felerősíti hangját az összegyűlt hatalmas sokaság felé. Mivel a hallgatóság mindennapi életéről szólnak – földművelésről, kenyérsütésről, elásott kincsek felkutatásáról, halászatról –, a történetek ébren tartják érdeklődésüket.

Amikor Jézus később felfedi a példázatok mélyebb értelmét tanítványai előtt, arról is beszél, hogy a példázatok megrostálják a hallgatóságot. Azok a kíváncsiskodók, akik csupán szórakozást keresnek, néhány elgondolkodtató történettel mehetnek haza, a komolyabb érdeklődők azonban visszatérnek majd, hogy jobban megértsék a történeteket.

Isten országának törvényei

Ez a fejezet azokat a példázatokat tartalmazza, amelyeket Jézus a „mennyek országáról” mondott. Máté evangéliuma harminckét alkalommal használja ezt a kifejezést. Bár Jézus nem határozza meg a fogalom jelentését, példázatai pontos képet adnak Isten országának természetéről. Ellentétben a földi országokkal, ennek az országnak nincsenek földrajzi határai, és nem lehet megjelölni a térképen sem. Polgárai ellenséges terepen élnek, nem védi őket fegyverrel őrzött határ. Jézus mégis a mennyek országának nagyarányú növekedéséről beszél, annak ellenére, hogy az ellenséges környezet a pusztítására tör.

Összességében, a „mennyek országa” Isten uralmát jelenti a világban. Polgárai mindazok, akik hűségesen követik Isten akaratát. Jézus hangsúlyozza, hogy ez az új királyság nagy előrehaladást jelent Isten tervében: „aki a legkisebb a mennyek országában”, az még Keresztelő Jánost is felülmúlja (11,11).

A tanítványok, akiknek a hatalomról és a vezetésről alkotott fogalmai sokkal hagyományosabb elképzelésen alapultak, nem képesek teljesen megragadni Jézus gondolkodásmódját Isten országával kapcsolatban. Minduntalan arra kérik, hogy magyarázza el nekik példázatait, még akkor is, amikor éppen a magasabb státuszért versengenek egymással. Csak Jézus halála és feltámadása után kezdik megérteni, hogy mi volt az ő küldetése a földön.

Philip Yancey és Tim Stafford - A hegyi beszéd: Mintaimádság és néhány különös tanács

Máté 6,33 „De keressétek először az ő királyságát és igazságát, és ezek is mind ráadásul megadatnak nektek.”

A hegyi beszéd folytatódik a 6. fejezetben, amelyben minden idők talán legismertebb imádsága, a Miatyánk olvasható. Jézus mintaimádsága jól kifejezi a mennyek országának üzenetét: „Jöjjön el a te királyságod, legyen meg a te akaratod, amint a mennyben, úgy a földön is.” Jézus arra törekszik, hogy a két világot egyesítse, és hogy miképpen, az kiderül a hegyi beszédből.

Jézus némely tanácsa első pillantásra egyenesen ostobaságnak tűnhet: adjatok mindazoknak, akik kérnek tőletek, szeressétek ellenségeiteket, fordítsátok oda a másik arcotokat is, kamat nélkül adjatok kölcsön, ne aggódjatok a ruházat és a táplálék miatt. Működőképes-e az efféle idealizmus a „valódi”, látható világban Éppen ez Jézus üzenetének lényege: ahelyett, hogy a létbiztonságba, a takarékosságba vagy az önigazultságba kapaszkodnátok, inkább bízzátok rá magatokat az Atyára, és engedjétek át Istennek mindazokat a személyes igazságtalanságokat, amelyek érnek titeket. Bízzatok abban, hogy ő gondoskodik napi szükségleteitekről. A mennyek országának üzenete így foglalható össze dióhéjban: Istennek éljetek, ne önmagatoknak.

Az üzenetben a jutalomról is szó esik. A legtöbben barátainktól, munkatársainktól várunk jutalmazást: hátba veregetést, előléptetést, tapsot, elismerést. Jézus szerint azonban legnagyobb jutalmunkat Isten mennyei királyságában kapjuk majd. Isten látja azokat a cselekedeteinket is, amelyeket titokban viszünk véghez, és ő meg fog érte jutalmazni.

Befektetés a jövőbe

Jézus arra bátorítja tanítványait, hogy gyűjtsenek maguknak „kincseket a mennyben”, olyan kincseket, amelyek elég értékesek ahhoz, hogy minden földi szenvedésért kárpótolják őket. Az Ószövetségben szórványos utalásokat találunk a halál utáni életre, Jézus azonban nyíltan beszél arról a helyről, ahol „majd az igazak fénylenek Atyjuk országában, mint a nap” (13,43).

A Jézus korabeli zsidóság az anyagi jólétben és a politikai hatalomban vélte felfedezni Isten elismerésének jeleit. Ezzel a beszédével Jézus az eljövendő életre irányítja a figyelmet. A látható világban elért sikerekkel szemben az eljövendő életbe való befektetés fontosságát hangsúlyozza. A jelenlegi világban a rozsda, a moly vagy a tolvajok martaléka lehet minden, amit összegyűjtöttünk.

Philip Yancey és Tim Stafford - Gyújtó hatású szavak

Máté 5,3 „Boldogok a szellemben koldusok, mert övék a mennyek királysága.”

Amikor Jézus hallgatói meghallják a „királyság” szót, ezt az érzelmekkel telített kifejezést, képzeletükben eleven képek villannak fel: fényes zászlók, csillogó hadseregek, Salamon korának arany és elefántcsont díszei, és Izrael népének helyreállított dicsősége. Jézus gyakran használja ezt a kifejezést, sőt első nyilvános beszédét is ezekkel a szavakkal vezeti be: „Térjetek meg, mert elközelített a mennyek királysága” (4,17).

Jézus szavai nyomán a változás szele söpör végig Izrael népén. Gerillaharcosok vegyülnek el a tömegben, és csak a jelre várnak. Ez a zelótáknak nevezett felfegyverzett és jól szervezett csoport ég a vágytól, hogy felvegye a harcot az elnyomó rómaiakkal szemben. A felkelésre szólító jeladás azonban sohasem érkezik meg. Legnagyobb csalódásukra, fokozatosan világossá válik, hogy

Jézus nem politikai vagy katonai értelemben beszél az eljövendő országról.

A Jézus kijelentései által kiváltott várakozás zűrzavarba, majd végül dühös elutasításba torkollik. A csodáit követő kezdeti lelkesedés csalódottságba fordul, amikor egyértelművé válik, hogy mégsem állítja helyre a régóta várt királyságot. Mint kiderül, a királyság szó egészen mást jelent Jézus számára, mint amit a tömeg ért rajta

Kétféle történelem

Jézus rámutat, hogy kétféle történelem zajlik párhuzamosan. A látható világ, amelyben a családok, népek, városok és nemzetek élete zajlik, az „evilági királysághoz” tartozik. Jézus azonban arra szólítja hallgatóságát, hogy a láthatatlan királyságnak, a „mennyek országának” szánják oda az életüket, amely fontosabb és értékesebb, mint bármi más a látható világban. A legértékesebb igazgyöngyhöz hasonlítja ezt az országot, amelyért érdemes minden egyebet odaadni.

Ahogy a hegyi beszédből kiderül, a mennyek országában a siker éppen ellenkező értékrenden alapul, mint az emberi világban. „Boldogok a szellemben koldusok” – mondja Jézus, és boldogoknak mondja mindazokat, akik gyászolnak, akik szelídek, akik éhezik és szomjazzák az igazságot, vagy akiket üldöznek „mert övék a mennyek királysága”. Az e világban elnyert státusz nem garantálja ugyanazt a státuszt a mennyek országában.

Philip Yancey és Tim Stafford - Jézus és a betegség

Márk 5,34 „Leányom, a hited megtartott téged: menj el békességgel, és bajodtól megszabadulva légy egészséges.”

Jézus gyógyításai megdöntik az általánosan elfogadott vélekedést azzal kapcsolatban, hogy miként tekint Isten a betegekre. Jézus korában a farizeusok szigorúan azt tanították, hogy minden szenvedés a bűn következménye. Más szóval, ha valaki beteg, akkor bizonyára rászolgált. A szellemileg zavart vagy démonoktól megszállott emberekre azonnal rásütötték a bélyeget, hogy Isten megátkozta őket. Isten büntető kezét látták a természeti katasztrófákban, a születési rendellenességekben, valamint az olyan tartós betegségekben, mint a vakság vagy a bénulás. Az Ószövetség törvényei alapján tisztátalannak nyilvánítottak mindenkit, aki leprában vagy más hasonló betegségben szenvedett, és kizárták őket az istentiszteleti életből. Jézus határozottan fellép az efféle tanításokkal szemben. Ebben a fejezetben meggyógyít egy démonoktól megszállott embert, megérint és meggyógyít egy „tisztátalan” asszonyt, valamint feltámaszt egy halott gyermeket (jóllehet a holttest puszta érintése is „tisztátalannak” minősült).

Szemben az árral

Jézus számos alkalommal cáfolja a bűnről és a szenvedésről szóló hagyományos tanítást. Tagadja, hogy a vakon született ember a saját vagy a szülei vétke miatt lett vak, és elutasítja az általános felfogást, mely szerint a tragédiák elszenvedői megérdemelik a sorsukat (lásd Lukács 13 és János 9).

Jézus ahogy a bűnösökkel és a szükségben szenvedőkkel bánik, abból nyilvánvaló, hogy Isten szeretettel és együtt érzéssel fordul feléjük. Gyógyításai egyben „jelek”, amelyek arra utalnak, hogy az eljövendő világban minden betegség, sőt maga a halál is megsemmisül.

Philip Yancey és Tim Stafford - Miért nem ismerik fel többen a Messiást?

Márk 4,41. Nagy félelem fogta el őket, és így szóltak egymáshoz: „Ki ez, hogy a szél is, a tenger is engedelmeskedik neki?”

A magvető példázata a 4. fejezetben jól ábrázolja, milyen vegyes hatást váltott ki az emberekből Jézus földi munkássága. Mi, akik kétezer évvel később élünk, és naptárunkban piros betűvel jelöljük a karácsony és a húsvét ünnepét, talán nem is igazán értjük a kételkedést, amely Jézus földi életét végigkísérte.

Szomszédok. Jézust gyermekként látták, amint az ő gyermekeikkel együtt játszott az utcákon. Egyszerűen túl jól ismerik őt ahhoz, hogy elhiggyék, Isten küldte őt. „Honnan veszi ezeket, miféle bölcsesség az, amely neki adatott, és miféle csodák ezek, amelyek keze nyomán támadnak? Nemde az ács ez, Mária fia…?” (6,2–3)

Család. Jézus családjának sem könnyű összeegyeztetni a csodás eseményeket a hétköznapiakkal. Márk említést tesz egy esetről, amikor Jézus anyja és testvérei elindulnak, hogy hazavigyék Jézust, mert úgy vélték „magán kívül van” (3,21).

A vallási szakértők. Az írástudóknak és a farizeusoknak kellene legjobban tudniuk, miről lehet majd felismerni a Messiást, hiszen ők elmélyülten tanulmányozzák a próféták írásait. Ennek ellenére egyetlen más csoport sem okoz több kárt Jézusnak, mint éppen ezek a tudósok. Kritizálják a teológiáját, az életmódját, sőt azt is, ahogy a barátait megválasztja. Amikor Jézus csodát tesz, ők a Sátánnak és démonainak tulajdonítják hatalmát.

A tömegek. Úgy tűnik, hogy az egyszerű emberek képtelenek eldönteni, mit is gondoljanak Jézusról. Az egyik pillanatban megbélyegzik, hogy „ördög van benne” a következő pillanatban pedig királlyá akarják koronázni őt (János 10,20 és 6,15).

Parancsol a természet erőinek

Hogy lehet az, hogy olyan sokan nem ismerték fel Jézust, az Isten Fiát, aki megdöbbentő csodákat tett tömegek szeme láttára? A választ talán abban a történetben találjuk, amellyel ez a fejezet zárul. Amikor a vihar már majdnem elnyeli azt a hajót, amelyben Jézus utazik, akkor ő rákiált a szélre: „Hallgass el, némulj meg!” A tanítványok rémülten a csónak végébe kuporodnak. Miféle ember az, aki rendre tudja utasítja az időjárást? Ez a jelenet meggyőzi őket Jézus különleges hatalmáról, ugyanakkor elbizonytalanítja őket. Az, hogy Jézus a csónak végében elaludt a fáradtságtól, törékeny emberi mivoltára utal. Isten Fia, a természeti erők teremtője maga is elszenvedi az időjárás viszontagságait. Az esőfelhők alkotója megázik. Aki az égitesteket teremtette, megizzad a közel-keleti forró napsütésben.

Az ősegyház három évszázadon keresztül folytat majd vitákat arról, hogy mi is történt pontosan, amikor Isten emberré lett, ám a hitvallásoknak sem sikerült igazán eloszlatni a rejtélyt. Egyrészt, Jézus éppen olyan embernek tűnik, mint bárki más: emberi testben jött a világra, tagja egy etnikumnak, van foglalkozása, családi háttere. Másfelől azonban ő valami egészen új jelenség a világegyetem történelmében. E két megállapítás között található az a misztérium, amely teljességében sohasem lesz feloldható.

Philip Yancey és Tim Stafford - Éjszakai találkozó

János 3,16 „Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.”

János evangéliuma szűkíti a kamera látószögét, és ráközelít néhány személy arcára: hol egy nőt látunk a kútnál, hol egy vak férfit vagy a zsidó főtanács egyik tagját. János apostol így ad személyes betekintést abba, hogy milyen hatással volt Jézus másokra.

Figyeljük meg a Nikodémussal folytatott beszélgetést, aki valószínűleg azért megy Jézushoz az éj leple alatt, hogy látogatása titokban maradjon. Jó hírét és saját biztonságát kockáztatja azzal, hogy találkozik Jézussal, hiszen farizeus társai megesküdtek, hogy megölik Jézust. Nikodémusnak azonban égető kérdései vannak, méghozzá a legfontosabb kérdések, amelyeket ember feltehet: Ki vagy te, Jézus? Valóban Istentől jöttél? Jézus az újonnan születés képével válaszol, és a Nikodémushoz intézett szavai talán az egész Biblia legismertebb részét képezik. Jézusnak ezt a kijelentését valószínűleg többen tudják fejből, mint a Biblia bármely más igeversét. Néhány szóba sűríti a megváltás történetét: Isten szereti a világot, ezért odaadta a Fiát, hogy ha valaki hisz benne, üdvössége legyen (16. vers).

Kulcs az élethez

Jézusnak Nikodémushoz intézett szavai minden bizonnyal célba találtak, legalábbis erre utal a zsidó főember későbbi megjelenése az evangéliumban (lásd János 19,39). Ezt a beszélgetést követően az apostol a Keresztelő Jánossal való találkozásról tudósít. Az emberek kifaggatják a radikális prófétát az új tanítóval kapcsolatban, aki tömegeket vonz maga köré a Jordán folyó túlpartján. János válaszában Jézus szavai visszhangoznak, amikor megerősíti, hogy Jézusnál vannak az örök élet kulcsai, és valóban ő az, aki előtt János hírnökül küldetett. János, a nagy próféta, Jézus kortársa fejet hajt Jézus előtt: „Neki növekednie kell, nekem pedig kisebbé lennem.”

Philip Yancey és Tim Stafford - Jézus szolgálata ellenállásba ütközik

Márk 2,6–7 Ott ültek néhányan az írástudók közül, és így tanakodtak szívükben: „Hogyan beszélhet ez így?” 

Jézus azt állítja magáról, hogy ő az Istentől küldött Messiás. Mivel azonban nem illik bele a vallási vezetők Messiásról alkotott képébe, ellenállásba lendülnek, hogy kioltsák Jézus népszerűségének magasba szökő hullámait. A 2. fejezet a Jézussal szemben támasztott bírálatok három fő irányát veszi sorra.

Káromolja Istent. A törvény tanítóit megbotránkoztatja, hogy Jézus bűnöket bocsát meg. „Ki bocsáthat meg bűnöket az egy Istenen kívül?” – méltatlankodnak. Jézus nem vonja kétségbe, hogy egyedül Isten bocsáthatja meg a bűnöket – hiszen éppen erre akar rámutatni. A farizeusok ellenségesen válaszolnak Jézus szavaira. Értik őt, ám nem hajlandók hinni neki.

Rossz hírű emberekkel veszi körül magát. Jézus olyan emberek között érzi jól magát, akiket mások megvetnek. Akkor is, amikor már közismertté vált, egy kiközösített vámszedővel és annak alvilági barátaival vacsorázik együtt. Ugyanakkor politikai és vallási vezetők ellen emeli fel a szavát, sőt néven is nevezi őket. Amikor hallja, hogy egyesek zúgolódnak különös magatartása miatt, Jézus így válaszol: „Nem az egészségeseknek van szükségük orvosra, hanem a betegeknek; nem azért jöttem, hogy az igazakat hívjam, hanem hogy a bűnösöket.”

Szembefordul a hagyományokkal. A farizeusok számára úgy tűnik, hogy Jézus tanítványai nem veszik komolyan a Sabbath szent napját. Jézus erre így válaszol: az új korszak újfajta megközelítést kíván, éppen úgy, ahogy az új bornak új tömlőre van szüksége. Isten hatalmas változásokat tartogat az emberiség számára, amelyek nem férnek bele a régi hagyományok kereteibe.

Philip Yancey és Tim Stafford - A hírnév kéretlenül is megtalálja Jézust

Márk 1,28 És gyorsan elterjedt Jézus híre mindenfelé, Galilea egész környékén.

Bár Máté, Márk, Lukács és János evangéliuma lényegében ugyanazt a történetet beszéli el, mindegyik más nézőpontból közelíti meg Jézus életét. Máté és Lukács a történelmi háttér ismertetésével kezdi evangéliumát, és mindketten nagy hangsúlyt helyeznek arra, hogy igazolják Jézus ószövetségi gyökereit. Márk azonnal a dolgok közepébe vág, és Jézus tetteit helyezi elbeszélése középpontjába.
Keresztelő János odaadó lelkesedéssel van Jézus iránt, emiatt végül börtönbe kerül. Jézus ezután nyíltan meghirdeti szolgálatát. Néhány meglepetést is tartogat a kíváncsi hallgatóság számára. Meglepő például, hogy Jézus nem Jeruzsálem felé veszi az irányt – holott bárki más, aki vezető szerepre pályázik, a fővárosra koncentrálná tevékenységét –, hanem Galilea hegyvidékének városaiba és falvaiba megy.

Új stílusú próféta

Jézus Názáretben, egy jelentéktelen galileai kisvárosban töltötte gyermekkorát. A műveltebbek közül némelyek így gúnyolódnak: „Származhat-e valami jó Názáretből?” (János 1,46). Az ünnepi alkalmak kivételével, amikor rendszerint Jeruzsálembe utazik, Jézus megkülönböztetett figyelmet fordít a vidéki települések felé, különösen a távoli Galilea északi vidékeire.
Jézus egyébként sem illik bele a prófétákról kialakult képbe. Unokatestvére, János a szigorú, aszketikus próféta képét testesíti meg: a pusztában lakik, rovarokkal táplálkozik, és az ítélet zord üzenetét hirdeti. Jézus ezzel szemben az emberek között lakik, velük együtt étkezik otthonukban, és Isten örömhírét hirdeti. Jóllehet Jézusra nem illik a vezetőkről kialakult hagyományos kép, amint megkezdi gyógyító szolgálatát, hírneve rohamosan növekszik. Csodatévő hatalmának híre még akkor is terjed, amikor fékezni próbálja azt. Az emberek mindenütt a rendkívüli és csodálatos prófétáról beszélnek.