Michael L. Brown találkozója Joseph Prince-el

Január 20-án, egy pénteki napon, amikor Szingapúrban szolgáltam, abban az örömben volt részem, hogy két és fél órát tölthettem Joseph Prince Pásztorral. Ez alatt az idő alatt beleástuk magunkat a Szentírásba, a héber és a görög szavak jelentésébe, és átbeszéltük azokat a pontokat, ahol másképp gondolkodunk, miközben kiemeltük azokat a pontokat, amelyekben egyetértünk. Nem fér hozzá kétség, hogy az egyező meglátásaink jóval többek és fajsúlyosabbak, mint azok, amelyek eltérnek egymástól.

Amikor megírtam a Hiperkegyelem: A modern kegyelem-tanítás veszélyeinek feltárása című könyvemet (Hyper-Grace: Exposing the Dangers of the Modern Grace Message), akkor a könyvemben idézett fontosabb szerzőket megkerestem, hogy engedélyt kérjek tőlük, ha a szokványos publikálási mennyiségnél többet idéztem az írásaikból, ugyanakkor azt is megkérdeztem tőlük, hogy felülvizsgálnák-e az álláspontjukat.

Joseph Prince-t viszont nem kerestem meg, mivel tévesen azt feltételeztem, hogy nem fogja érdekelni a velem való párbeszéd lehetősége, amit olyan korábbi tapasztalatokra alapoztam, amikor más vezetők nem voltak hajlandóak kommunikálni velem. Bocsánatot kértem tőle, amiért elmulasztottam ezt, ő pedig szívélyesen reagált, elfogadva a bocsánatkérésemet.

Azt is tisztázni akarta velem, hogy az ő álláspontja nagyban eltér néhány más tanító álláspontjától, akiket a könyvemben idéztem, és nem az szomorította el, hogy tévesen mutattam be az ő álláspontját, amikor az idézeteit használtam, hanem az, hogy így olyanokkal is egy lapra került, akiknek a nézeteit határozottan elutasítja.

Emellett Prince Pásztor úgy érezte, hogy nem megfelelően mutattam be azokat az embereket, akik rendszeresen követik az ő Bibliatanításait, és azt sem, hogy ez milyen nagy segítséget nyújt sokak számára világszerte abban, hogy fegyelmezett, szent, győztes és Krisztus-központú életet éljenek. Elmondta, hogy a szolgálatuk központjába rendszeresen érkeznek bizonyságok olyan emberektől, akik megszabadultak a bűn pusztító rabságától, akik szabaddá lettek a pornográfia bilincseitől, illetve olyanoktól, akik komoly kábítószer-függőségtől szabadultak meg, miközben a kegyelem evangéliumáról szóló prédikációját hallgatták.

Noha örömmel elismertem ezeket a bizonyságokat, és elmondtam, hogy én is hallottam hasonló történeteket azoktól, akik az ő tanításait követik (az általa hirdetett csodálatos igazságoknak köszönhetően), azt is többször szóba hoztam, hogy ezzel ellentétes történeteket is hallottam, amelyek olyan emberekről szólnak, akik önelégültek és testiesek lettek (azoknak a dolgoknak köszönhetően, amelyekről úgy hittem, hogy a tanításának téves elemei).

Prince Pásztor egyértelműen leszögezte, hogy akik önelégültek és testiesek lettek, nem értik a kegyelem evangéliumát, és ő lenne az első, aki figyelmeztetné őket, hogy nem Isten kegyelme alatt élnek, és emlékeztetné őket a Róma 6:14-re: "Hiszen a bűn nem fog uralkodni rajtatok, mert nem a törvény, hanem a kegyelem uralma alatt éltek." Minden kétséget kizáróan hiszi, hogy akik pontos kijelentést kaptak Isten kegyelméről, azoknak hatalmuk van szent és győztes keresztény életet élni. Prince Pásztor véleménye szerint (és természetesen az én véleményem szerint is) a kegyelem nem jogosít fel a bűnre, hanem éppen, hogy ez az az erő, amely által ki tud törni az ember a bűn fogságából.

Az egyet nem értésünk fő területe továbbra is az a tanítása, mely szerint a megtérésünk pillanatában a jövőbeni bűneink is megbocsátottnak vannak nyilvánítva (szemben azzal a gondolattal, hogy a jövőbeni bűneinkért is megtörtént a fizetség, viszont addig nincsenek megbocsátottnak nyilvánítva, amíg el nem követi, majd az Úr elé nem viszi az ember). Viszont, mint már említettem, az egyetértésünk erős és egymással rezonáló területei sokkal nagyobbak, mint a nézetkülönbségünk területei, és az a szándékom, hogy az egyetértésünk területeit szétkürtöljem az egész világnak.

Először is, mindketten egyetértünk abban, hogy az egész Jézusról szól. Ő kell, hogy legyen a középpontban. Ő kell, hogy legyen az életünk fókuszában. Minden embert Őhozzá kell vonzanunk és a kereszten elvégzett engesztelő váltságművéhez. Prince Pásztor azt is mondta, hogy ahelyett, hogy állandóan csak annyit mondunk, hogy "Jézus, Jézus", vissza kell térnünk a bibliai hangsúlyhoz, azzal, hogy "Úr Jézus". Én pedig csak Áment tudok mondani arra, hogy Jézust felmagasztaljuk, mint Urat.

Másodszor, mindketten egyetértünk abban, hogy sok hívő (sőt, a hívők többsége) gyakran küszködik a bűntudattal terhelt lelkiismerettel, és nem látja Isten iránta való szeretetének mélységét, nem érti, mit tett érte Jézus, ezért létfontosságú, hogy mindannyian megalapozódjanak a kegyelemben. Azt is elmondtam Prince Pásztornak, hogy amikor a hiperkegyelem tévelygéseiről tanítok, mindig azzal kezdem, hogy Isten igazi kegyelmét magasztalom, és arra törekszem, hogy ez a dicsőséges kijelentés feltáruljon előttünk. Valamint azt is elmondtam, hogy a FIRE School of Ministry első szemesztere során minden tőlünk telhetőt megteszünk annak érdekében, hogy megalapozzuk a hallgatóinkat Isten szeretetében és a Jézusban kapott identitásukban.

Harmadszor, mindketten egyetértünk abban, hogy Isten szentségre hív bennünket, hogy a bűnnek szörnyű pusztító hatása van, valamint, hogy az igazi kegyelem szent életben nyilvánul meg. A találkozónk előtt kaptam tőle egy videó-összeállítást, amelyben egyértelműen állítja, hogy ha egy férfi az ő gyülekezetében hívőnek mondja magát, de házasságtörésben él, akkor nyíltan megmondja annak az embernek, hogy nem kegyelem alatt él (különben a bűn nem uralkodna rajta), meg kell térnie, ott kell hagynia azt a nőt és vissza kell mennie a feleségéhez. Azt is megkérdőjelezné, hogy ez az ember valóban hívő-e, ugyanis az igazi hívők, habár el tudnak esni egy-egy bűnben, nem követnek bűnös életformát.

Ahogy a saját szavaival írja (egy, a kegyelemről szóló, hamarosan megjelenő közös könyvbe írt fejezetéből), "Ha valaha olyan 'kegyelem' tanítást hallasz, ami azt mondja, hogy nem baj, hogy vétkezel, hogy nem tartod tiszteletben az Urat, vagy hogy a bűnnek nincs semmi következménye, akkor azt tanácsolom neked, hogy menekülj az ilyen tanítástól. A hamisított kegyelem veszélyeinek vagy kitéve. A hamisítatlan kegyelem azt tanítja, hogy a Krisztusban hívők arra vannak elhívva, hogy szent, feddhetetlen és kifogástalan életet éljenek. Azt tanítja, hogy a bűnnek mindig romboló következményei vannak, és egyedül Jézus Krisztus evangéliumának az ereje által tud megszabadulni az ember a bűn uralmától."

Majd felteszi a kérdést: "Hogyan tudjuk tehát megállapítani, hogy egy ember valóban Isten kegyelme alatt él?"

A válasza: "Megnézzük az életét."

Ezért, "Ha valaki elhagyja a feleségét a titkárnő miatt, és azt mondja neked, hogy ő 'kegyelem' alatt van, mondd meg neki, hogy nem kegyelem alatt, hanem megtévesztés alatt van! ... A hamisítatlan kegyelem nem alkuszik meg Isten szent mércéivel kapcsolatban és nem nézi el a bűnt; a hamisítatlan kegyelem az a válasz, ami erőt az ad embereknek, hogy dicsőséges életet éljenek, buzgón törekedve a jó cselekedetekre."

Negyedszer, mindketten egyetértünk abban, hogy a megszentelődés egy folyamatos dolog, vagyis a megtérésünk pillanatában megbocsátást nyerünk, igaznak vagyunk nyilvánítva, külön vagyunk választva szentekként, de innentől az a dolgunk, hogy növekedjünk a szentségben. Megint csak az ő szavait idézve, "az igazi kegyelem igenis tanítja a folyamatos megszentelődést", valamint "Mi, hívők, ennél igazabbak már nem tudunk lenni, viszont megszenteltebbek, szentebbek igen, abban a tekintetben, hogy hogyan éljük az életünket. ... Minél többet növekedik az ember a kegyelemben - minél többet részesül újra és újra Isten kegyelmének az igéjéből jövő megtisztulásban - annál többet növekedik a megszentelődésben és a szentségben."

Határozottan elutasította azt a megfogalmazást, amit egy másik "kegyelemtanító" mondott, miszerint a folyamatos megszentelődés egy "szellemileg halálos hazugság".

Ötödször, mindketten egyetértünk abban, hogy az Úr helyreigazít bennünket, sőt, meg is fegyelmez, és mindketten egyetértünk abban is, hogy a kegyelem prédikálásába beletartozik az is, hogy "ints és feddj teljes határozottsággal" (lásd Titusz 2:15). Egyetértünk abban, hogy a valóban újjászületett hívők nem érzik jól magukat a bűneikben (az újjászületett szellemük és a Szent Szellem miatt), és őszintén vágynak rá, hogy megtalálják a bűnből kivezető utat. Egyetértünk abban, hogy a bűnből kivezető egyetlen út az, ha Jézusra irányítjuk az emberek figyelmét.

Prince Pásztornak az a meggyőződése, hogy a Szent Szellem elsődleges szerepe emlékeztetni bennünket arra, hogy mi Isten igazságossága vagyunk Krisztusban (lásd 2 Korinthus 5:21, János 16:10), illetve, hogy ennek a megértése kritikus fontosságú abban, hogy segíteni tudjunk az embereknek elfordulni a bűntől. Noha én is hiszem, hogy ez a Szent Szellem egyik fontos szerepe, meggyőződésem, hogy amikor vétkezünk, az Ő elsődleges szerepe, hogy szeretettel megfeddjen és helyreigazítson bennünket, ezáltal visszairányítva bennünket az Atyához (lásd Jelenések 3:19,22). Nyilvánvaló, hogy ez a két külön-külön hangsúlyozott igazság kéz a kézben jár egymással.

Hatodszor, mindketten egyetértünk abban, hogy Isten Törvénye dicsőséges, szent és csodálatos, és Prince Pásztor szavaival "Az igazi kegyelemtanítás megerősíti a Tíz Parancsolat által képviselt erkölcsi kiválóságot, értékeket és erényeket." Ugyanakkor azzal is tisztában vagyunk, hogy "A Tíz Parancsolat annyira tökéletes mércét képvisel és annyira hajthatatlan a szent követelményei terén, hogy a Galata 3:11 szerint egyetlen ember sem tud megigazulni a törvény által Isten szemében. Az Isten előtti megigazulás egyedül a Krisztusban való hit által valósulhat meg."

Isten eredeti terve szerint a Törvény rámutat a bűnünkre és a saját korlátainkra, ezzel a kereszt lábához vezérelve bennünket, ahol kegyelem és irgalom árad ránk. Sőt, mi több, "amikor Isten népe kegyelem alatt van, akkor nem csak betölti a törvény betűjét, hanem felül is múlja, vagy más szóval, megteszi azt a bizonyos másik mérföldet is."

Hetedszer, mindketten egyetértünk abban, hogy az univerzalizmus bármely formáját, vagy az elveszettek jövőbeli büntetésének a tagadását kategorikusan el kell utasítani, és egyetértünk abban is, hogy mi, akik kegyelmet kaptunk, a szívünkön viseljük az elveszettek ügyét és mindenkit el akarunk érni ezzel a dicsőséges üzenettel, azt a meggyőződést is szem előtt tartva, amit a Róma 1:16 ír, hogy elsőként a zsidókat.

Nyolcadszor, mindketten egyetértünk a helyi gyülekezet iránt való elkötelezettség és a helyi gyülekezet fennhatósága fontosságában, és tisztában vagyunk vele, hogy sok, úgynevezett kegyelem-prédikátor elszakadt mindkettőtől, a saját lelküknek kárt okozva ezzel.

A találkozónk során kifejeztük kölcsönös szeretetünket Izrael népe iránt és azt a vágyunkat, hogy megtérjenek, a hamisított kegyelemmel szemben érzett irtózatunkat, és mindketten szeretetteljes módon kihívás elé állítottuk egymást, hogy gondoljunk át bizonyos kérdéseket az Úr előtt. Végül, az aktuális különbözőségeink közepette megegyeztünk abban, hogy minden tőlünk telhetőt meg fogunk tenni annak érdekében, hogy leleplezzük mindazokat a dolgokat, amelyek meggyőződésünk szerint a hamisított kegyelem tévtanításai.

Azért imádkozom, hogy ezek a tévtanítások folyamatosan lepleződjenek le és Isten használjon bennünket abban, hogy az Ő népének a figyelmét az Ő dicsőséges kegyelmére irányítsuk, amely Jézusban jelent meg és "arra nevel bennünket, hogy forduljunk el az istentelenségtől és a gonosz kívánságoktól, és hogy mértékletesen, bölcsen, igazságosan és istenfélelemmel éljünk ebben a jelenlegi világban" (Titusz 2:12 EFO). Emellett, ahol vakfoltjaim vannak, vagy rosszul értelmezem Isten Igéjét, az Úr adjon nekem kegyelmet, hogy meglássam ezeket, illetve, ahol a testvéremnek vannak vakfoltjai, vagy rosszul értelmezi Isten Igéjét, az Úr adjon neki is kegyelmet, hogy meglássa ezeket.

Biztos vagyok benne, hogy Prince Pásztort támadni fogják amiatt, hogy velem találkozott és szívélyesen fogadott, mint testvérét, és abban is biztos vagyok, hogy engem is támadni fognak amiatt, hogy ugyanígy viszonyultam őhozzá. Ezért, akik helytelennek találjátok azt, hogy ilyen beszélgetésünk volt az Úrban, arra bátorítalak benneteket, hogy imádkozzatok értünk, és ami még fontosabb, tegyétek fel a kérdést magatoknak, hogy ti is egyetértetek-e velünk az itt felsorolt pontokban, amelyekben mi egyetértünk. Ha igen, csatlakozzatok hozzánk, hogy együtt kürtöljük szét ezeket az egész egyházban.

Legyen felmagasztalva Isten igazi kegyelme; a hamisított kegyelem pedig legyen leleplezve!

Forrás: http://www.charismanews.com/opinion/in-the-line-of-fire/62639-my-meeting-with-joseph-prince

A fordítás itt jelent meg: http://www.profetainaplo.hu/single-post/2017/01/28/K%C3%A9t-kereszt%C3%A9ny-vezet%C5%91-t%C3%B6rt%C3%A9nelmi-jelent%C5%91s%C3%A9g%C5%B1-egys%C3%A9ges-nyilatkozata

Michael L. Brown - Néhány őszinte kérdés Joseph Prince-hez

Rendszeresen hallok híreket olyan hívőkről, akiknek élete Joseph Prince szolgálata során változott meg és hálát adok Istennek minden egyes hívőért akikről ezekben a hírekben hallok.

Nem kétséges, hogy a kegyelemről szóló üzenete, sokakat felszabadít a törvényeskedő és teljesítmény alapú vallásból, valamint a szellemi kisebbrendűségi komplexusból és mindezekért hálás vagyok.

1992-ben Isten szólt hozzám, hogy egy új frissességgel tanulmányozzam át a kegyelem témáját és az eredmény felnyitotta a szememet. Lényeges, hogy az 1997-ben megjelent “Menj és többé ne vétkezzél” könyvemben az egyik fejezet címe “Minden kegyelem” míg a másiké “A betű megöl”.

Amióta csak tudom a bűnbánatról és a szentségről prédikálok (ami helyénvaló) és az igehirdetésem Isten kegyelméből árad ki és tér vissza és legteljesebben Jézusban határozódik meg.

Mivel Isten kegyelmének igazságát illetően igen féltékeny vagyok (lásd 1.Péter 5:12) írtam egy könyvet "Hiper-kegyelem: Ismertetés a modern kegyelemi üzenetek veszélyeiről" címmel és míg sok dologban egyetértek Prince pásztor tanításaival, addig más, meghatározott területeken különbözünk véleményünkben. (itt jegyezném meg, hogy közös kollégánk kézbesített egy autogrammal ellátott példányt a Hiper-kegyelem című könyvemből, de képtelen voltam személyes találkozót szerezni Prince pásztortól.)

A Hiper-kegyelem kritizálói azzal vádoltak meg, hogy félreértettem és elferdítettem üzeneteiket mindazon tények ellenére, hogy a könyvben mindvégig közvetlenül az odavonatkozó íróktól, pásztoroktól és tanítóktól idéztem korrektül a szövegkörnyezetben.

Mivel mindannyian egyetértünk abban, hogy vitánkban legfontosabb a világosság és az alázat és igyekeznünk kellene az egységre és egyetértésre amennyire csak lehetséges, a következő kérdéseket tenném fel megvitatásra.

Nem az a szándékom, hogy kellemetlen vitákat szítsak, sem nem az, hogy gúnyolódjak. Hogy megértsük hol vannak a valódi különbségek és hol nincsenek, itt vannak a kérdéseim hozzád.

1. Elvár – e Isten tőled, mint gyermekétől bármit is? Van bármi, amire Ő azt mondja, hogy mint gyermeke meg kell tenned, kivéve azt, hogy elfogadod az Ő kegyelmét? Ha igen, jár-e ezen az engedelmességen keresztül bármiféle szellemi előny, illetve azok elutasítása szellemi veszteséggel jár?

2. Az Új Szövetség gyakran ír figyelmeztetőleg arról, hogy Istennek tetsző életet éljünk. Ezek szerint lehetséges volna részünkről felbosszantani őt? Egyetértünk abban, hogy Ő szeretett gyermekeinek mond bennünket, de vajon mindig elégedett velünk? Vagy mióta Pál arra ösztönzött bennünket, hogy ne szomorítsuk meg a Szent Szellemet, ez azt jelenti, hogy valójában meg tudjuk Őt szomorítani?

3. Van bármi, amivel csalódást tudunk okozni Istennek? Ha Isten mindig tökéletesnek lát bennünket az Ő szemszögéből, van –e bármi mód arra, hogy csalódást tudjunk Neki okozni? Hallottam olyat elhangzani, miszerint egyedül úgy tudjuk Őt megszomorítani és csalódást okozni Neki, ha nem hiszünk az Ő kegyelmében, de a te üzeneted értelmében nincsenek-e már ezek a bűnök is megbocsátva?

4. Ha Isten kijelentette, hogy a jövőbeli bűneid ugyanúgy meg vannak bocsájtva csakúgy, mint a múltban elkövetettek, akkor Pál apostol és az Új Szövetség írói miért nevezték meg ezeket bűnökként leveleikben és miért nevezte meg maga Jézus is azokat a Jelenések 2-3-ban? Tudjuk, hogy Isten nem hozza többé fel ránk múltbeli bűneinket amióta azokat Ő megbocsájtotta. Akkor mégis miért hozza fel ránk jelenlegi bűneinket az Új Szövetségben, figyelmeztetve bennünket az ezekben a bűnökben való járás veszélyeiről, ha már előre meg vannak bocsájtva és el vannak felejtve?

5. Egy vezető hiper-kegyelmista tanító az állítja, hogy a folyamatos megszentelődés tana “szellemi gyilkos hazugság”. Eszerint a kegyelem olyan tanítói, mint Charles Spurgeon, aki hitt a folyamatos megszentelődésben, állítólagos hazugságokat tanított? És ha a folyamatos megszentelődés azt tanítja, hogy járj szentségben a Szent Szellem segítségével mi olyan veszélyes ebben a tanításban? Másképpen fogalmazva elutasítod azt az elképzelést, miszerint az, aki megszentelt bennünket, most arra hív, hogy szent életet éljünk gondolatainkban, szavainkban és cselekedeteinkben, ezáltal téve teljessé megszentelődésünket az Isten félelmében? (2.Kor.7:1) Nem azt mondja Pál, hogy szenteknek hívattatunk (ezek vagyunk) és szentségre hívattatunk (ez az ahogyan élünk)? (Lásd 1Kor.1:2)

6. Abban egyetértünk, hogy a Szent Szellem soha nem ítél el bennünket, mint hívőket a bűneinkért, de kényelmetlenül érezzük-e magunkat ha vétkezünk? Számomra ez az Atya szerető cselekedete, nem akarván számunkra kényelmessé tenni a dolgot, ha az a saját vagy mások életét tenné tönkre. Ez nem csodálatos? Ez nem olyasvalami ami sokkal inkább közelebb vezet bennünket a kereszthez, semmint hogy távol tartana bennünket tőle?

7. Megegyezik a véleményünk abban, hogy nem szükséges megvallani minden egyes bűnt amit minden nap elkövetünk annak érdekében, hogy “megmentettek maradjunk”, de van olyan módja a bűnvallásnak, ami megfelelő a megbocsájtás kívánalmának? Az például helyénvaló, ha egy hívő azt mondja, “Atyám, sajnálom, hogy bűnt követtem el, kérlek mossál meg engem”? Az rendben van, hogy lábainkat megmossuk (János 13), ha szükségét érezzük? Megtagadjuk Isten kegyelmét, vagy elutasítást mutatunk kegyelme irányába, ha bűneinket megvalljuk Neki, kérvén, hogy bocsássa meg azt?

8. Mivel abban hiszel, hogy megváltásunk nem a magatartásunk által lesz megítélve, hogyan tudjuk elkerülni az öncsalást? Tudom, hogy bizonyos típusú önvizsgálatok ellen vagy, nehogy bűntudatod legyen és levedd szemedet a kereszten befejezett munkáról, de hogyan értelmezed ezeket az igerészeket, amelyek azt állítják, hogy mi tudjuk, hogy átmentünk a halálból az életbe, élve egy bizonyos módon. (1.János 3:14) Ha jól értelek, akkor ugyan megkérdőjeleznéd valaki megváltását, akinek az élete nem mutat változást és folyamatosan megbánás nélküli bűnben él, de ez nem azt jelenti, hogy bizonyos szinten a saját megváltásodat is megvizsgálod?

9. Nem gondolod, hogy veszélyes azt állítani, hogy Jézus keresztre feszítése előtti tanításai nem vonatkoznak a mai hívőkre? Sok időt szenteltem ennek a témának a könyvemben kifejtve, attól amiben én hiszek, egészen a nagyon veszélyes dolgokig, de egy pillanat erejéig azon tűnődöm, hogy ha miért van az, hogy a kegyelemnek tanítói, mint Spurgeon (akit fentebb már említettem) vagy D.M. Lloyd-Jones akik dicsőítették a hegyi beszédet és mint választott anyagot fontolóra vették a mai hívők számára, te ennek alkalmazhatóságát elutasítod. Ők valamit figyelmen kívül hagytak?

10. Mit jelent számodra az Úrnak félelmében járni? Abban megegyezünk, hogy nem szolgai félelemben élünk Atyánk előtt, különösképpen ha a félelemnek a büntetéshez van köze. (1. János 4:18) De mit jelentenek ezek a versek a hívők számára: És ha Atyának hívjátok őt, aki személyválogatás nélkül ítél, kinek-kinek cselekedete szerint, félelemmel töltsétek a ti jövevénységtek idejét: “Tudván, hogy nem veszendő holmin, ezüstön vagy aranyon váltattatok meg a ti atyáitoktól örökölt hiábavaló életetekből;Hanem drága véren, mint hibátlan és szeplőtlen bárányén, a Krisztusén.” (1. Péter 1:17-19)

11. Látsz-e bármilyen lehetséges veszélyt annak hangsúlyozásában, hogy a hívők számára lehetetlen dolog az üdvösség elvesztése? Természetesen vitatkozhatnánk arról, hogy a Biblia tanít-e egyáltalán erről, de egyszerűen mint tapasztalati dolog, hogy sokunk találkozott már nagyon elveszett emberekkel - iszákosak, paráznák - Isten iránt való legcsekélyebb érdeklődés nélkül, (1.Korintus 6:9-10) akik aztán biztosítottak bennünket az üdvösségükről, mivel azt lehetetlen elveszíteni. Gyakorlati szinten adnál-e bármilyen igei kikötést az örök élet biztonságáról szóló tanításodhoz és ha igen, hogyan tennéd meg anélkül, hogy a magatartást hangsúlyoznád.

Ismételten mondom, ezeket a kérdéseket nem azért teszem fel, hogy kötekedjem, sem nem azért, hogy csapdát állítsak fel. Nyíltan kérdezem, őszinte választ várva Prince pásztortól és azoktól akik a modern kegyelem üzenetét választják, az egyértelműség kedvéért és a megértésért, valamint ahol szükséges a korrigálásért.

Bár mindannyian Isten kegyelmének és szeretetének teljességében járnánk!

http://www.charismanews.com/opinion/in-the-line-of-fire/47995-some-honest-questions-for-joseph-prince

Fordította: Diana En Arnoud Jan 

Biblikus-e Joseph Prince radikális kegyelemtana?

Amióta az elmúlt években elindult a „hyper kegyelem” tanát ellenző cikkek hulláma, elhatároztam, hogy elolvasok egy Joseph Prince által írt használati utasítást (kézikönyvet), akiről sokan úgy vélik, hogy tőle eredeztethetők az e típusú tanítások. Az elmúlt héten elolvastam a „Destined to Reign” című könyvét (a cím magyar megfelelője: „Uralkodásra rendelve” ahol, az eleve elrendelt kifejezést használja) Azzal az elgondolással fogtam neki, hogy találok a magam számára valóságos tanítást.
Ahogy tudom a keresztények fele szerette e könyvet a másik fele pedig úgy vélte, hogy eretnekség. Egyszóval rendkívül érdekelt a tartalma, mivel Hagin és Copeland hittanítók szolgálatának kezdete óta (1970-es, és 80-as évek) nem láttam, olyan érett, Isten Igéjét ismerő keresztényeket, akiket ennyire megosztott volna egyetlen szerző is.
Szükségesnek tartottam, hogy bizonyos fenntartásokkal fogjak bele a könyvbe, mivel az elmúlt 35 évben számos katasztrofális eredményét kellett látnom, különböző hyperkereszténységnek. Meglepetésemre, a könyvet igen élveztem, és ezért fogok változtatni abban, hogy a jövőben hogyan prédikálom az evangéliumot. Persze, nem azt akarom ezzel mondani, hogy lettek volna nálam olyan teológiai kérdések, amelyek aggódásra adtak volna okot.
Prince ugyanazt a hibát követte el, melyet százak előtte., akik több olyan teológiai rendszerrel hozakodtak elő, melyek kényelmesek voltak a számukra. Prince klasszikus módon ajándékozta az egyháznak az „egyszer megváltva, mindörökre megváltva” teológiát. Minden egyes passzust elfogultsággal idéz a Bibliából, azt eredményezve ezzel, hogy a szöveget kényszeríti a saját elképzeléséhez. Számos ember követi el azt a hibát, hogy Istent be akarja kényszeríteni a maga szűk teológiai dobozába, skatulyáiba. Ez egy általános formulát eredményez, ami közel sem bizonyítható, illetve igaz.

A legnagyszerűbb dolog, ami elmondható a könyvről, hogy Krisztus központú, és Krisztust felmagasztaló. Prince legfőbb szenvedélye nem a kegyelem, hanem Jézus, akire az egész egyháznak szüksége van, ám előfordul, hogy nem kér belőle. Prince hiszi, hogy a kegyelem és Krisztus személye rokon értelműek (azonosak). Jelenpillanatban azoknak a keresztényeknek ajánlom ezt a könyvet, akik attól a csapdától szenvednek, hogy meg akarják fizetni Isten jóságát és szeretetét, ahelyett hogy Krisztus elvégzett munkáján keresztül cselekednének. Elég jó anyag található a könyvben új hívők számára és azoknak, akik bűntudattal küzdenek, hogy egy jó alapra helyezze őket. Ha ez más könyvekkel van párosítva, a tanítások együttesen egy jó egyensúlyt tudnak adni.
Ami most történik Prince-el, valószínűleg az, ami több másik prédikátorral is történt, akik tendenciákat indítottak el. Más prédikátorokat ezek a tendenciák extrém szélsőségekbe viszik, és olyanokat tanítanak melyet az eredeti szerző nem akart. Nekem nem az a benyomásom, hogy Prince egy olcsó kegyelemben hinne, vagy hogy egy személy, aki igazán ismeri Prince szívét, és tanításait, elmerülne a bűnben. Továbbá ott van annak a lehetősége, hogy a teológiailag nem képzetteket félrevigye, félretanítsa egy olcsó, szuperkegyelem üzenettel. Prince nyilvánvalóvá tette, hogy gyűlöli a bűnt, és az által is felmagasztalja Krisztust, hogy az ószövetségből is tanít. Számos aggodalmamat követően, innentől ez nem egy akadémiai értekezés kíván lenni, és nem fogom idézni Prince kijelentéseinek oldalszámát.

1.Prince kinyilatkoztatásokat tesz, és a saját rendszeréhez idomítja az Írásokat. Például, ő azt állítja, hogy nem szükséges megvallani a bűneinket, és hogy Pál apostol egyetlen hívőnek sem adta például hogy vallja meg a bűnét. Mondja ezt, mivel, tisztában van azzal, hogy mindannyiunk bűne meg van bocsátva, múltbeli és jövőbeni egyaránt (ezzel én alapvetően egyet is értek) de nekünk becsületesen szembe kéne néznünk Istennel, és feltárni előtte bukásainkat. Ám Prince szerint ez nem azonos a bűnvallással, hogy bocsánatában részesüljünk. Én pedig azt mondom, hogy ez egy ügyes játék a szavakkal, mert az hogy beszélünk Istennek a bűneinkről, végső soron bevezet minket a bűnvallásba.
A kihívásunk azzal van, amit az 1Jn 1:9 tanít nekünk, hogy valljuk meg a bűneinket. Prince tudja, hogy ez megcáfolja a radikális kegyelem tanát, ezért megpróbálja körbemagyarázni ezt a passzust, hogy ez a gyülekezetben lévő gnosztikusoknak íródott. Ezt úgy állapítja meg, hogy nem idéz semmilyen kommentárból, sem pedig egyéb történelmi evidenciát nem használ forrásként.
Tiltakozom az ellen az összefüggés ellen, hogy János első levelében a nem hívőknek írt volna. Ő „kedves gyermekeinek” nevezi őket az 1Jn 2:1-ben, ami kapcsolódik levelének első fejezetéhez. Emlékeim szerint az eredeti szöveg nem volt fejezetekre és versekre tagolva, így a „gyermekek” az 1Jn 2:1ből, a könyv első fejezetéhez kapcsolódik.
Jóllehet János hozott létre kapcsolatot a gnosztikusokkal, mikor Jézus emberi mivoltáról beszélt az 1Jn 1:1 illetve 4:2-3-ban. Az a tény hogy Jézus testben jött el, megcáfolja a gnosztikusokat, akik szerint a test gonosz dolog, és hogy szerintük Jézus csak szellemben jelenhetett meg. Azonban ennek a levélnek a címzettjei nem a gnosztikusok voltak, hanem azok a hívők, akik figyelmeztették őket.
Azon kívül, ha az 1Jn 1:9 nem hívőknek íródott volna, miért beszél nekik arról, hogy vallják meg bűneiket? Az egy merő képtelenség hogy egy nem hívő újraszámlálja és megvallja a bűneit, melyeket valaha is elkövetett. Amikor én megtértem nem kellett valamennyi bűnömet megvallanom 19 évre visszamenőleg. Én csak a szívemet adtam át Krisztusnak, és kértem, bocsásson meg hogy bűnös lettem. Mikor egy ember Krisztushoz jön, nem utasítják rögtön, hogy vallja meg a bűneit, hanem csak Jézust kell elfogadni, mint Urat. (Róma 10:9-10, Apcsel 16:31) Csak egy keresztény képes emlékezni és megvallani az egyéni bűneit, ahogy azok diktálják.
Azon kívül Jakab 5:16 is a hívőket tanítja, hogy vallják meg a bűneiket, végezetül a bátorítás is maga után vonja a bűnvallást, amikor Pál apostol arra bátorítja a korinthusi hívőket, hogy szánakozzanak és legyen bennük isteni szomorúság a bűneikkel kapcsolatosan a 2Korintus 7:9-11-ben.

2. Prince a teológiáját Pál írásaira alapozza
Érdekesnek találom, hogy valahányszor az evangéliumot prédikálja-, Pált prédikálja. Jóllehet rajongok Pálért, de az ilyen jellegű kijelentésekkel óvatosnak kell lenni, mert azt sugallhatják, hogy az Újszövetség többi írója nem inspirált, vagy még csak nem is kanonikus.
Még a gnosztikusok is úgy idézték Pált, hogy a többi levelet fitymálva emlegették, az ószövetséggel együtt. Úgy tűnik, hogy Prince idéz az Evangéliumokból, de csak alkalomszerűen, ami azt a benyomást kelti bennem, hogy lehet, azt hiszi, hogy azok az írások nem illenek a Gyülekezet korához, mivel az Evangéliumok Krisztus feltámadása előtt íródtak.
Ez lehetővé teszi Prince számára, hogy tipikus rendkívüli kinyilatkoztatást tegyen, továbbá, hogy ne érintkezzen azzal a rendelkezéssel, hogy a hívőknek fel kell venniük a keresztjüket (Márk 8:34-36) és más ehhez hasonló passzussal, melyek magas elkötelezettséget követelnek.
Hiszem, hogy az a néhány tanító, aki arra lett elhívva, hogy úgy prédikáljon, mint Pál, szükséges hogy Isten teljes akaratát prédikálja (Ap. 20:27). Ez azt jelenti, hogy bele kell, hogy foglalja a prédikálásába az Evangéliumokat, János írásait, Júdást, Pétert, és Jakabot. Éppen úgy, mint a Zsidókhoz írt levelet és az ó szövetséget.

3.Prince nem definiálja tisztán Isten erkölcsi törvényének szerepét.
Prince azt tanítja, hogy a gyülekezet számára többé nincs szükség az ószövetségi törvényre, és csinál egy egyszerű kettősséget a két megállapodás között. Ráadásként esélyt sem ad arra, hogy mégis szükség lehet Isten erkölcsi törvényére, a Tíz Parancsolatra. Nem mutat rá ezzel arra a tényre, hogy mi mennyire bűnösök, és elveszettek vagyunk.
Kihívás ezzel, hogy ezzel az Ószövetség azon álláspontját egyszerűsítette le, amiről Pál apostol is beszél az 1Korintus 10:6-ban történetesen hogy ne kívánjunk gonosz dolgokat, ahogy Izrael népe tette azt számtalanszor mikor elhajolt Isten törvényétől. Tehát, szükségszerű maradt a törvény, hogy az egyházat helyes irányban tartsa, ahogy Pál apostol is tette.
Prince apostol azt állítja, hogy nem létezik olyan gyülekezet, ahol Isten törvényét prédikálnák. Mindazonáltal ezt a megállapítást az egyháztörténelem nem támasztja alá. Charles Finney volt tán az amerikai történelem legnagyszerűbb evangélistája, ő szabályszerűen prédikálta Isten erkölcsi törvényét, hogy az emberek bűntudatra ébredjenek, és Isten örömüzenetét alkalmazzák a megmenekülésükre, és megszentelődésükre. Ő szenteknek, és bűnösöknek egyaránt prédikálta Isten törvényét. De akár Jonathan Edwardsot is ide lehet sorolni, mint erőteljes prédikátort, aki üzeneteiben Isten törvényét alkalmazta.

Prince lehetséges, hogy említette őket, mint akik egyfajta törvény-kegyelem keveréket prédikálnak. Mindazonáltal szolgálatuk gyümölcse mutatja, hogy munkájukat, és üzenetüket Isten hatalmasan és folyamatosan áldotta Én személy szerint rendszeresen tanítok Isten törvényéről a gyülekezetben, eredményes, és gyümölcstermő módon. Prince lehetséges, hogy azt mondaná, hogy a törvény és a kegyelem egyfajta keverékét tanítom, de ha Finney és Edwards közösségébe sorolom magam, akik az erkölcsi törvényt alkalmazták annak érdekében, hogy megítéljék a bűnt, akkor én Prince kritikáját mosolyogva fogom fogadni.
Hiszek az erkölcsi törvény szükséges voltában, mert máskülönben a bűn nem lenne megítélve, és ami igazságunk (igaz mivoltunk) a minket körülvevő erkölcsi világkép szintjére degradálódna le.. Azon kívül a törvény megismétlődik az Újszövetségben Például Pál által az Efezus 4:25-31-ben, amikor arról beszél, hogy a gyülekezet ne lopjon, ne legyen haragos, ne bűnözzön, ne hajoljon szexuális erkölcstelenségbe,, és tisztelje apját-anyját.
Azon kívül az Újszövetség valamennyi írója újra és újra alkalmazza a Tíz Parancsolatot, mint a szentség sztenderdjét, mivel az tükrözi Isten jellemét és karakterét.
Hasonlóképpen Jézus a követőinek új parancsot adott, hogy szeressék egymást (Jn. 13:34) Jézus a szeretetet alkalmazta, mint törvényt, erre az életformára kötelezte a Gyülekezetet., melyet Pál szintén említ a Róma13:8-10-ben.
Prince az erkölcsi törvényt (Tíz Parancsolatot) mivel útjában áll, egybeveszi Isten szertartási törvényeivel, és azt mondja, hogy mind a kettőt eltörölték., ezért nem fontos az Egyház szempontjából. Prince abban hibázott, hogy nem ütköztette a törvényt állandóan azzal, amit Pál tanít a Római, Galata, és Zsidókhoz írt levélben, illetve a Kolosse levélben. Azok a kontextusok, amelyek ezekben a levelekben megtalálhatók, kivétel nélkül a körülmetélkedésre, állatáldozatokra, a szombat és más szent napok betartására vonatkoznak. Ezen kívül Pál elsődlegesen a törvény ceremoniális aspektusára hivatkozott, és nem a Tíz Parancsolatra.
Prince figyelmen kívül hagyta azt a tényt, hogy Pál a Tíz Parancsolatot a halál szolgálatának nevezi a 2 Korintus 3:7-ben. Ennek ellenére Pál és a többi újszövetségi író folyamatosan a tíz parancsolatot használta, mint az etika, és a morál sztenderdjét a gyülekezet felé.
A halál szolgálatához kétség sem fér, hogy Krisztus nélkül való, és abban az egy pontban valamennyien egyetértünk, hogy mindannyian bűnösök vagyunk Isten színe előtt. A Galata 3:24 a törvényt Krisztusra vezérlő mesterünknek nevezi, így ez az egyetlen mércéje a szentségnek, ami ítéletet hoz, és bevezet bennünket a Krisztustól való függés teljességébe. A Róma 8:4 azt tanítja nekünk világosan, hogy a Szent Szellem hatalmaz fel minket arra, hogy beteljesedjünk igazságossággal, ami a törvény követelménye. Így számunkra ez a sztenderd marad, mint egyetlen követelmény a funkcionális szentséghez. Továbbá a bűn ereje a törvény az 1 Korintus 15:56 alapján.

Ám az Újszövetség álláspontja, az hogy Jézus erőt adott ahhoz, hogy igazságosan élhessünk, az Ő Szelleme által. Ez nem csupán egy, a mi részünkről kötelezettség nélküli, Krisztusnak tulajdonítható igazságosság. Mikor mi megtörjük a tíz parancsolatot, akkor bűnt követünk el, amin nekünk szánakoznunk, és bánkódnunk kell. Meg kell vallanunk, és Urunk bocsánatát kell kérnünk.
Egyet értek Prince-el abba, hogy Krisztus tudatosnak, és Krisztusra fókuszálónak kell lennünk, hogy győzelmet arathassunk a bűn fölött, és hogy egyedül hit által, és kegyelem által tudunk győzelemben járni Krisztusnak tulajdonított igazságosságon keresztül. Az hogy hol hibázunk, hol bukunk el, független attól a ténytől, hogy a tíz parancsolat még mindig szükséges mérce, mivel Jézus akarata hogy ereje s kegyelme által éljünk. A törvény nem ment meg minket. A törvény a mi bűnös mivoltunkra emlékeztet, egy tanárhoz hasonlóan, és elvezet a Krisztustól való kizárólagos függésbe.
Ezt a pontot összefoglalva nem értek egyet azzal, amikor azt állítja, hogy számunkra nem szükséges a törvény, hogy viselkedésünket, magatartásunkat irányítsa-mondván, nekünk csak kegyelemre van szükségünk- az én álláspontom, hogy a kegyelem alkalmazza az erkölcsi törvény sztenderdjét (mércéjét) amint ezt az Újszövetség számos helyen említi is.

4. Prince hisz abban, hogy ha egyszer meg vagy váltva, nem veszítheted el az üdvösségedet
Prince, mint alapvető kijelentésben hisz abban, hogy ha egy személy elfogadta Jézust megváltójának, soha többé nem veszítheti el az üdvösségét. (Páran úgy ismerhetik ezt, mint az örök biztonság-bizonyosság tanát.) A feladatom ezzel az, hogy rávilágítsak arra, hogy Prince hibásan értelmezi az emberi érintkezést. Komolyan nem értek egyet ezzel a felettébb különös kijelentéssel.
Példának okáért a Zsidók 6:1-8, és a 10:24-29 világosan tanítja, hogy egyesek Krisztus ismeretének befogadását követően, gyakorlatilag a megmenekülésüket követően képesek voltak elesni, és elveszteni az üdvösségüket. Világos, mint „kátrány a havon” (világos, mint a nap) hogy a 2 Pét 2:20-22, és a Jak 5:19-20 szerint is a hívők el tudnak pártolni, és ezért bűnösöknek kell őket nevezni, olyanoknak, akiknek helyreállásra van szükségük. De számos olyan igehely van, amit ezzel kapcsolatban idézhetnék, de nem fogok az idő szűkössége miatt.
Sokkal inkább hajlok az üdvösség megreformált értelmezése felé, mely azt tanítja, hogy az emberek éljék meg a megváltás gyümölcseit, melyeket nem lehet szétválasztani magától a megváltástól, mivel azok a teremtés óta készen állnak, a megváltással együtt. (Efezus 1:4)
Ebben az esetben (azok az emberek, akik megélik, megtapasztalják a megváltás gyümölcseit) nem fognak a Krisztus testétől elszakadni, mondván ők soha nem is voltak annak a részesei. Az 1Jn 2:19 a szentek állhatatosságát tanítja, ez az egyetlen olyan Ige mely a Szentírás találós kérdésével képes elbánni, mivel a Szentírás egyszerre tanítja az örök bizonyosságot, és azt hogy egy hívő képes elveszíteni az üdvösségét. Én azt az álláspontot képviselem, melyet Péter apostol, és bátorkodom azt gondolni, hogy bár meg vagyok váltva, mégis erőfeszítéseket kell tennem annak érdekében, hogy elhívásomat, kiválasztásomat megerősítsem. (2Pét 1:10)

5. Prince azt tanítja, hogy Isten nem haragszik, és nem bünteti/fegyelmezi a hívőket.
Prince azt tanítja, tehát hogy Isten nem tud haragudni, illetve nem bünteti a keresztényeket. De akkor mi a helyzet azzal az intéssel, ami az Efezus 4-ben található, nem bánkódik-e a Szent Szellem? Az Efezus4:30-ban található „szomorkodik” kifejezés azt is jelenti, még hogy valamiért bánatos és aggódik a Szent Szellem, és ebbe beletartozik a bizonyos okkal történő haragvás is. Pál még ennél is erőteljesebben figyelmeztet az Efezus 5:6-ban ellenezvén az erkölcstelen életet, mondván az engedetlenekre Isten haragja száll. Az összefüggés tehát világos: aki engedetlen, (és ez az efezusi gyülekezetnek íródott!) Azok Isten haragjával fognak szembekerülni.
Továbbá, mi a helyzet azzal a bűnnel, mely a halálba vezet, melyre az 1Jn 5:16 hivatkozik? Az, hogy ez testi vagy szellemi halálra vonatkozik, évszázadokon keresztül vita tárgya volt. Mindazonáltal a legfontosabb pont hogy egy hívő képes bűnt elkövetni, és hogy ez halált eredményezhet. Én azt hiszem, hogy ez a szellemi halálra vonatkozik az 1Korintus 11:30, és az 1Korintus 5:1-6 összefüggésében. (Az 1Korintus 5:1-6-ban Pál át akart adni egy embert a Sátánnak, teste romlására hogy a szelleme megmeneküljön.)
Végezetül, mit kezd Prince Jézus azon szavaival melyet a hét gyülekezetnek mondott Kis Ázsiában a Jele2-3 fejezetekben? Ezekben a levelekben Jézus nem csak, hogy fegyelmezte, de valósággal megfenyegette az egész gyülekezet, hogy kimozdítja őket a városból, amennyiben nem térnek meg (Jel 2:5)
A Jele 2:16-ban pedig a Pergamoni gyülekezetnek azt üzeni, hogy legyen bűnbánó, máskülönben eljön, és harcolni fog egyesekkel. A Jele 2:22-23-ban Jézus azt mondja, hogy mindazokat, akik Jézabel befolyása alatt vannak meg fogja gyilkolni, ha meg nem térnek. Végezetül pedig a laodíceai gyülekezetnek azt üzeni, hogy kiokádja őket a szájából a Jele 3:15-16-ban. Erős, szavak ezek amelyek alkalmasint nem igazán passzolnak Joseph Prince teológiájába.

6. Prince azt mondja, hogy Krisztus keresztje miatt nem ítéli meg a népeket.
Prince azt tanítja, hogy. addig, amíg Lót Sodomában volt, Isten nem ítélte meg Sodomát Lót miatt. Prince okot kreált melynek esetében kijelentheti: a keresztények jelenléte miatt Isten nem ítél el egyetlen népet sem. Prince abban hibázott, hogy nem vette figyelembe, hogy az ószövetség tele van olyan példával, és illusztrációval, amelyben Isten megítélte Izrael népét, Illetve Júdát egyenesen kizárta az örökségéből egészen addig, amíg nem látott egy hívő maradékot. (Ézsa 6:13)
Azon kívül Jézus a Máté 11:20-24-ben beszél arról az együttes ítéletről mely azon városokat érték melyek elutasították őt. Nyilvánvalóan nehéz szubjektíven és biblikusan alátámasztani azt, hogy Isten megítéli a zsidó népet, és Jeruzsálemet, mert elutasították Őt. Krisztus után 70.-ben a római seregek leuralták Jeruzsálemet, majd pedig a templomot is lerombolták, ahogy azt Jézus előrebocsátotta, mi eshet meg egy generációval jóllehet ez majdnem 40 évvel feltámadása után történt. (Máté 24:34, Luk 21:20)

7. Prince egy egyéni, individuális evangéliumot hirdet, mely függetleníti magát az 1Mózes 1:28-ban megfogalmazott kulturális küldetéstől.
Talán Prince azon meggyőződése kavarta a legnagyobb vihart radikális kegyelemtanában, hogy az általa hirdetett evangélium nem integrálódott, (nem lett eggyé) az 1Mózes 1:28-ban megfogalmazott kulturális küldetéssel. Azoknak a hívőknek, akik ragaszkodnak eredeti küldetésükhöz, melyet Isten adott Ádámon és Éván keresztül, (ezt erősítette meg Noénál az árvíz után (1Mózes 9:1-2)) tisztában kell lenniük azzal, hogy szükségünk van erkölcsi és polgári törvényekre, hogy megértsük Istent, miként fegyelmez egy népet (Máté 28:19). A tíz parancsolat nem csupán az egyén törvénye a kegyességre, és a szentségre, hanem elsődlegesen azért adatott, hogy rendszereket egyesítsen, ezáltal fegyelmezve meg a kibontakozó Izraelt. (2Mózes 20:1-2) Az 1Tim. 1:8-11 utal a törvényegyesítő mivoltára, mikor azt mondja, hogy az nem az igazaknak adatott, hanem azoknak, akik nem igazak. (Abban az időben egyetlen személy volt, akinek nem volt szüksége a törvényre, mert tudta mit jelent szentnek lenni: és ez Jézus volt).
Az a tény, ahogy Pál viselkedett a rabszolga kereskedőkkel és gyermekrablókkal mutatja hogyan viszonyult a kollektív, és az egyéni bűnökhöz.

Jóllehet azt gondolom, Prince könyvében van sok éles meglátás, mégis aggódom, hogy sokakat sodor szélsőségekbe, olyan Krisztus-ismeretbe, mely nélkülözi az engedelmességet, olyan egyszerű, és nyilvánvaló elkötelezettségek iránt, mint a helyi gyülekezet, a tized, illetve a szeretetben való járás. (Bár Prince támogatja a gyülekezetet, azáltal hogy folyamatosan ad számára, mégis teológiája könnyedén elutasíthatja ezeknek gyakorlását. Továbbá úgy fest, Prince elutasítja a böjtöt, mint szellemi fegyelmező eszközt.)
Meggyőződésem hogy a böjt egy nagyon fontos dolog, de természetesen nem az üdvösség elérése érdekében.
Tanítása nem kapcsolódik az 1Mózes 1:28-ban megfogalmazott kulturális küldetéshez, ezért Prince alapjaiban hibás, mert képes úgy vezetni egy személyt, hogy elveszítse a kapcsolatát a Királyság Evangéliumának Örömüzenetével.
Ez így ön-központúságba, és nárcizmusba vezeti az embert. A királyság üzenete beintegrálja a megváltott egyéneket az ők közös, egyetemleges felelősségükbe, történetesen, hogy szolgálják a saját közösségeiket.
Mindennek ellenére remek könyv lehet néhány új hívő számára. Meggyőződésem, hogy az új keresztények és a kicsi gyerekek kell, hogy tanítva legyenek a tíz parancsolatra, mint egy, a gyülekezetben, és a világban lévő alapvető etikára. Továbbá különösen azok számára ajánlom, e könyvet, akik állandó bűntudatban élnek, és önmaguk elmarasztalásában.
Ha a radikális kegyelem az Isten Királyságának összefüggésében lenne tanítva, egyensúlyt kapna, és olyan nagyszerű tanítás lenne, mely felemeli Jézust, továbbá az egyén életét oly módon lenne képes átalakítani, hogy az nemzeteket alakítana át.

Joseph Mattera

Forrás: http://www.charismanews.com/opinion/40943-is-joseph-prince-s-radical-grace-teaching-biblical