2013. szeptember 19., csütörtök

Dave Hunt - Ezen a kősziklán? 11.

Ingatag kőszikla

Péter, miután megígérte Jézus Krisztusnak, hogy inkább meghal, semhogy Őt megtagadná, pontosan ennek ellenkezőjét tette: „Ekkor átkozódni és esküdözni kezdett, hogy: Nem ismerem ezt az embert.” (Máté 26,74.) Ez nem más, mint magának Jézus Krisztusnak és a kereszténységnek a tökéletes tagadása. Péter tehát nagyon ingatag „sziklának” bizonyult ahhoz, hogy Jézus Krisztus az Ő Egyházát ráépítse! Viszont állítólagos utódai nála sokkal nagyobb bűnöket követtek el.

Ezek közül már néhányat említettünk, de most nézzünk meg egy rövid példát: II. Gyula pápa (1503-13), aki szifiliszes, hírhedt nőcsábász és számos törvénytelen gyermek apja volt, megvesztegetéssel kövezte ki a pápai trónhoz vezető utat. Nagyböjtkor, amikor minden jó katolikus szigorúan tartózkodik bizonyos ételektől, ő királyi lakomákon halálra ette magát. Gyakran parancsokat adott hadseregének, hogy városokat és országrészeket igázzanak le, és ha lehet, csatolják hozzá a pápai államhoz. Felmerül a kérdés, hogy hogyan lehetne ő annak a Jézus Krisztusnak a „földi helytartója”, aki azt mondta, hogy az
Ő országa nem ebből a világból való, ezért az ő szolgái nem harcolnak
fegyverrel. Úgy is mondhatnánk, hogy nevetségessé tette Jézus Krisztust és az Ő tanítását.