A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Oral Roberts - Szellemben való imádkozás. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Oral Roberts - Szellemben való imádkozás. Összes bejegyzés megjelenítése

2016. augusztus 5., péntek

Oral Roberts - Mint egy sebesen áramló folyó 2.

Jézus azt mondta, élő vizeknek folyamai fognak ömleni a legbensőbb lényedből. Hadd mondjak azonban neked valamit a folyamokról. A folyók általában a hegyekben erednek, majd kis patakként csörgedeznek a föld mélyén. Egyre jobban zúgni kezdenek, bugyborékolnak és fröcsögnek, míg végül földfelszínre törnek fel. Nem sokkal ezután lefelé kezdenek áramlani, megduzzadnak és túlfolynak a peremükön addig, amíg egy nagy folyó nem formálódik ki belőlük. Később, ahogy kavarodva rohannak a tenger felé egyre inkább szélesednek és mélyülnek, míg hatalmas, hömpölygő folyóvá nem alakulnak! Nos, a Szent Szellem éppen ilyen! Amikor jön az Úr és megtisztít a bűneidtől, akkor egy folyó kezd áramolni a bensődből. Lehet, hogy egy kis patakocska kezd felbugyborékolni benned először, amit a hasad legalján érzel csak. Majd elkezd fölnyomakodni benned, AMIKOR ENGEDED, és az ÉLŐ VÍZ FOLYAMÁVÁ válik. Amire az Úr azt mondta, hogy a belső emberedből tör fel! Ez a Szent Szellem, aki szellemi erőt ad neked, hogy nyelveken szólj és nyelveken imádkozz, majd visszakapd annak magyarázatát az elmédbe Istentől. Ez a mi beszélő Istenünk, és te a beszélő ember, amikor egymás között szemtől szembe beszélgettek!

A hajlandóságod dönti el, hogy szeretnéd-e ezt. Most néhány ember biztos azt mondja: „Oral, úgy gondolom Isten már mindent elvégzett,” - erre én azt válaszolom - „Ó, Isten egyáltalán nem szól nyelveken. AZ EMBEREK SZÓLNAK NYELVEKEN: A Szent Szellem jóllehet adja a szavakat nekik, amelyeket kell szólniuk.” Az Apcsel 2.4-ben azt mondja a Biblia: „Apcsel 2:4. Mindnyájan megteltek Szent Szellemmel, és különféle nyelveken kezdtek beszélni; úgy, ahogyan a Szellem adta nekik, hogy szóljanak." Illetve Pál apostol is hangoztatta: “1. Korintus 14:15 Hogyan is van tehát ez a dolog? Imádkozom szellemmel, de imádkozom értelemmel is, dicséretet éneklek szellemmel, de dicséretet éneklek értelemmel is.” Ez azt jelenti, hogy a nyelveken szólás AZ EMBERI AKARAT CSELEKEDETE! Akarnod kell, hogy működjön! Hiszem, ha hallgatsz a szellemedre, érzékelni fogod ahogy feljön a legbensőbb kútjaidból egy szót, amely egy mennyei szó nem evilági. Csak kezd el hangosan kimondani és nem fog sokáig tartani, amíg Isten azokat a szótagokat a SZELLEM folyamatos IMANYELVÉVÉ alakítja. Majd ahogy figyelmesen vársz a válaszára, elkezded megkapni a MAGYARÁZATOT az Úrtól. 

Ó, a legnagyobb kiváltság számomra, hogy imádkozhatok érted, hogy vedd a Szent Szellem erejének csodálatos megtapasztalását! Valahogy érzem a szellememben, hogy kész vagy rá! Tehát légy bátor! Kérd az Úrtól! Várd az Úrtól, hogy odaadja neked! Emeld fel a fejed magasra, húzd ki magad, nyisd ki a szád és várd, ahogy az Úr betölti a szád. Hiszem, hogy megadja neked a Szent Szellem erejét és a szívem ég a vágytól, hogy imádkozzak érted most: Ó, Uram kijelentetted a Szentírásban, hogy nem vagy titokzatos, hogy elrejtsd magadat előlünk, gyermekeid elől. Nem, te azt mondtad, hogy olyan egyszerű utat készítettél, amelyet még egy kisgyerek is meg tud találni. Ez azt jelenti, hogy mindegy mennyire egyszerűek vagy komplikáltak vagyunk, ha Hozzád jövünk, akkor megtalálunk, és ha kérünk Tőled, azt mondtad megkapjuk! Most kedves Barátom Isten csodatevő erejével az életemen, Jézus Krisztuson keresztül Isten embereként imádkozom, hogy az Úr Szelleme kezdjen el a bensődben mozogni és emeljen fel természetfeletti világába! Jézus nevében ellened jövök Sátán és minden olyan erő ellen, amely visszatartana téged MINDATTÓL, amit Isten neked akar adni! Isten Szelleme által, aki bennem él, imádkozom érted, hogy lépj be az isteni küldetésedbe, töltekezz be Szent Szellemmel és erővel! Imádkozom, hogy felkelj a sátán ellen! Húzd ki magad Isten gyermekeként, tele Szent Szellemmel és erővel és felkenve az Ő Szellemével a fejed tetejétől a lábujjad végéig! Ó testvérem, amikor a Szent Szellem felhatalmazza a lelked, az egy csodálatos dolog és nagyon fontos az Úrral való járásban! 

Imádkozom, hogy emeld fel a kezeidet az Úr felé most és mondd: „Ó, Uram átadom az életem most neked és a szívem kiállt, hogy a Szellemed töltsön be, szóljak nyelveken és dicsőítsem Istent illetve a magyarázat visszajöjjön az elmémbe, - hogy megértsem - megkapjam azokat az isteni kijelentéseket, amelyekre szükségem van. Azt mondtad az Igédben, ha kenyeret kérek, nem követ adsz. (Lásd Máté 7.9-11.) Tehát várom, hogy megkapjam a nyelveken szólás ajándékát és hogy a csodatévő erőd csatornája legyek! Ámen.” Most állj meg és figyeld, ahogy a Szellem felbugyog benned. Azok a szavak, amik jönnek az Istentől való mennyei nyelv szavai! Ne félj! Csak engedd, hogy felgördüljenek a hasadból át a nyelveden. Miért nem dobod ki az elmédben lévő összes tévhitet a nyelveken szólással kapcsolatban és ENGEDED FOLYNI? Engedd, hogy folyjon a legbensőbb részedből Isten felé! Majd kezd el kérni a magyarázatot az Úrtól, hogy a kijelentés tudománya belépjen a szellemedbe, addig, amíg tudod, hogy ez egy szó, amelyet Isten szólt a szívedben! Úgy értem várd, hogy megszólaljon Isten benned, a szó fentről a mennyből jön le hozzád! Azt mondom neked, ha megkapod ezt az Atyánktól, a Biblia szerint az egy csodálatos dolog! Kimondhatatlanul csodálatos! Illetve ha szeretnél imát kérni az egyik Istentől felkent , Szent Szellemmel betöltött imapartnerünktől csak hívd fel a (06-1-4322-777 számot - Vidám Vasárnap telefonszáma - a szerk.) és mondd meg miben segíthetünk, hogy ISTEN TERMÉSZETFELETTI FOLYAMÁBAN ÉLJ. Emlékezz a szellemi imanyelvedre és a magyarázatra, mert ez egy csodálatosan áramló folyó. Élő víz. Ez az Atya jobbján ülő, megdicsőített Jézus Krisztus, aki megkapja a hitedet és kiküldi a Szent Szellemet neked csodálatosan áramló folyóként. Hadd, hogy áramoljon benned!

Vége

Fordította: Nagy Andrea 
Köszönjük a fordítói munkádat!

2016. augusztus 1., hétfő

Oral Roberts - Mint egy sebesen áramló folyó 1.

Az Úr arra indított fel, hogy még egy utolsó történetet megosszak veletek és hiszem, hogy ez kapukat nyit meg nekünk a nyelveken való imádkozáshoz! Sok ével ezelőtt megismertem egy férfit, aki építőipari vállalkozó volt és egy nagy vállalkozást vezetett. Azt mondta, hogy sosem hallott még a Szent Szellemnek e csodálatos megtapasztalásáról és arról sem, hogy ez mit jelenthet az ő életében. Később részt vett az Evangéliumi Keresztény Üzletemberek Találkozóján, amelyet drága barátunk, Demos Shakarian alapított, és felbecsülhetetlen értékű lehetőséget kapott a nyelveken szólás megtapasztalására. Amikor elkezdett nyelveken szólni, azt nyilatkozta, hogy az életerő legcsodálatosabb érzését és rajongását tapasztalta meg az Úr felé és hatalmas erőt kapott! Később a három fia is, akik 14,16 és 18 évesek voltak, megkapták ugyanezt a Szent Szellem keresztséget. Soha nem felejtem el, mit hangoztatott nekem ez a férfi, miután megkapta ezt a dicsőséges megtapasztalást az Úrtól. AZT MONDTA: „ROBERTS TESTVÉR SOHA NEM ÉRTETTEM MEG, HOGY A SZELLEMI ERŐ VALÓJÁBAN MI VOLT, AMÍG FEL NEM FEDEZTEM A SZENT SZELLEM EREJÉT AZ ÉLETEMBEN!„ Később bizalmasan közölte velem: „Most már az a célkitűzésem, hogy segítsek mindenkinek, akit ismerek, hogy megkapja ezt a hihetetlen erőt az Úrtól!”

Ez az én célom is barátom, mert tudom milyen leírhatatlan előnyökkel járt a magyarázattal történő nyelveken szólás a saját életemben. Az egyik leginkább lélekmelengető dolog a földön közvetlenül Istenhez imádkozni. Nem emberekhez és nem azért, hogy mások hallják az imádat, hanem mert egy olyan csodálatos nyelven imádkozol, amit egyedül csak Isten ért meg. Ez különösen akkor ér kincset, amikor egy problémával nézel szembe, amit még nem tudtál megoldani vagy egy nagy próbával birkózol éppen. Amikor szellemben imádkozol, nem kell a tekinteted az égre emelned és azon gondolkodni, hogy ez hogyan jut el az Úrhoz a csillagok fölé! Amikor a saját imanyelveden imádkozol, az egyenesen a Mennyei Atyához fut be! Ó, a nyelveken szólás szépsége! Ez egy dicsőséges megtapasztalás és a Biblia azt mondja, hogy ne oltsuk meg! (Lásd 1. Korinthus 14.39.) 

Azt mondhatod: „Oral, én szeretném a Szent Szellem erejét az életemben, de nem tudom, hogyan kapjam meg a nyelveken szólást.” Nos, a legfontosabb lépés, az, hogy befogadd Jézus Krisztust a szívedbe, mert az Isten semmi mást nem akar jobban, mint, hogy belé kapaszkodj, mint életed Megváltójába! Ha még nem tetted ezt meg, eljött a pillanat, hogy megnyisd a szíved Istennek, és elmond mennyire sajnálod, hogy távol éltél Tőle. De az is lehet, hogy régebben ismerted az Urat, de a szíved megkeményedett. Ó, az a legédesebb dolog a földön, amikor tudod, hogy az Úrhoz tartozol! Most azonnal életre kelhetsz benne és kaphatsz üzenetet és tervet a mennyből az életedre vonatkozólag! Csak engedd, hogy Jézus Krisztus megváltói kegyelme átváltoztasson, ahogy hangosan imádkozol! Úr Isten légy irgalmas hozzám emberi lényhez, akinek kétségbeesetten szüksége van a segítségedre. Kérem a segítségedet, az isteni erőt, hogy Téged szolgáljalak a mai naptól. Szeretnélek Megváltómként ismerni Téged és kérlek tölts be Isten és a dicsőséges Szellemed jelenlétével. Gyere a szívembe és bocsásd meg a bűneimet. Mentsd meg a lelkemet és szülj újjá engem! Uram neked természetfeletti erőd van, hogy meggyógyíts, felemelj, kiszoríts minden fájdalmat, betegséget, keserűséget és kínt. Töltsd meg a lelkem örömmel és békességgel és tegyél engem Isten gyermekévé, aki valóban változásokat hoz létre! Jézus nevében megvallom, hogy Jézus az én Uram. Ó, annyira szeretett engem, hogy a saját életét adta értem! Jézus Krisztus válj annyira valóságossá bennem, hogy tudjam megmenekültem és Isten Szelleme uralmat vett felettem! Köszönöm neked ezt Uram! Ámen, ámen. 

Dicsőség Istennek! Ha szívedből elmondtad ezt az imát, akkor Isten gyermeke vagy, a Szent Szellem újjászült téged és Isten ereje teljesen elborít a fejed tetejétől a lábujjad végéig! Emlékezz JÉZUS MAGA MONDTA: Aki hisz bennem, annak szívéből majd élő víznek forrásai fakadnak - ahogyan az Írás mondja.” Ezt a hasonlatot a Szent Szellemről mondta, akit később azok kaptak meg, akik Jézusban hittek. De amikor ezt mondta, akkor a Szent Szellemet még senki sem kaphatta meg, mert Jézus még nem dicsőült meg. (János 7:38-39.) Ezen kívül az Apostolok Cselekedetei 10. fejezetének történetére is emlékeztetlek, ahol Pál apostol Kornéliusz házában prédikált és a tanítása kellős közepén Kornéliusz és az egész háznépe befogadta Jézust személyes megváltójaként. A Biblia azt írja, hogy RÁJUK SZÁLLT A SZENT SZELLEM MIALATT HALLGATTÁK A TANÍTÁST, és nyelveken kezdtek szólni és dicsőíteni Istent! BARÁTOM NEM KELL BÍRKÓZNOD AZ ÚRRAL, HOGY MEGKAPD A SZENT SZELLEM EREJÉT! Nem kell annyira kétségbeesetten keresned Őt, hogy teljesen kifárasztod a tested és legyengíted a lelked! Hiszem, hogy ha most ráhangolódsz Isten Szellemére ebben a pillanatban, akkor érezni fogod, hogy valami feltör benned. Testvérem így próbál a Szent Szellem áttörni! Szóval miért nem engeded, hogy most átfolyjon a lényeden! A SZENT SZELLEM OLYAN, MINT EGY FOLYÓ!

Fordította: Nagy Andrea

2016. július 21., csütörtök

Oral Roberts - Isten természetfeletti nyomkövető rendszere 8.

Egyszer csak tudtam értelemmel imádkozni. A korábbi megértésemnek azonban kérdések szabtak gátat: „Akarok-e élni? Meg akarok halni? Érdemes így élni? Van-e a menyből üzenetem az életről?” Ó, igen, érzékeltem az Atyától jövő magyarázatot a menyből! A beszélő Istennek volt valami mondanivalója Oral Robertsnek: „Élni fogsz, és nem fogsz meghalni!" Ó halleluja! Nem kellett a halálomért imádkoznom! Hanem az ÉLETÉRT tudtam imádkozni, a bőségesebb életért! Ott, abban a kis kórteremben az ajkam hangtalanul mozgott és dünnyögve imádkoztam fel magamból a vihart, míg bele nem imádkoztam magam a Szent Szellem kiáradásába! Hirtelen olyan volt, mintha felkapcsolták volna a villanyt a szellememben és visszakerültem Isten természetfeletti nyomkövető rendszerébe! Aztán arra figyeltem föl, hogy valami rendkívüli történik a testemben. Olyan volt, mintha valami meleg folyadék áramlana szét bennem és tudtam, hogy Isten Szelleme így egészíti ki a Hoag kórház egészségügyi szakembereinek fenomenális munkáját azzal, hogy visszahoztak a halálból.

Majdnem ezután rögtön az orvosok elkezdték a felépülésemet „figyelemreméltónak” titulálni és sosem felejtem el azt a percet, amikor elvégezték rajtam az utolsó futópad tesztet. Csináltak neked már ilyet? Nos, addig futsz a futópadon, amíg bírod, és akkor az orvos megkér, hogy légyszíves fuss még 15 másodpercet. Szóval akkor lefutsz még 30 másodpercet és újra megkér, hogy „Tudna futni még 10 másodpercet?” Aztán további futásra ösztökél, amíg teljesen elfogy belőled a szusz! Miután az orvos a vizsgálatot elvégezte így kiáltott fel: „Ez volt az utolsó vizsgálat. A szívén lévő hegszövet BEGYÓGYULT! Az artériái teljesen nyitottak, szóval azt csinálhat, amit csak akar!” Dicsőség Istennek bizonyságot tehetek arról, hogy az ÚR a szarvas lábához tette hasonlóvá a lábamat és felállított a magas helyekre! 

Barátom teljesen mindegy milyen zavar keletkezett az életedben vagy keletkezhet éppen a jövőben ISTENÜNK MÉG MINDIG A LÁBÁTALAKÍTÓ BIZNISZBEN VAN, HOGY MAGAS HELYEKRE ÁLLÍTSON MINKET! A természetfeletti nyomkövető rendszerével, a Szellemtől jövő magyarázattal állít fel minket újra oda! Látod, amikor hiszel Jézusban, Isten gyermeke leszel és a Szent Szellem, Aki már ott lebegett a föld formáltatása előtti kaotikus mély fölött, jön és betölt. A szellemedben él és 24 órán keresztül egyfolytában eleven vadsággal imádkozik átlépve azokat a hatalmas szakadékokat, amelyek köztünk és a Menny között állnak! Amikor a szellemünk természetfeletti módon követi nyomon az Urat, fel tudunk nézni azokra a magaslatokra, azokra a horizonton nyugvó álomcélokra, és tudjuk, hogy ott a búvóhelyünk a gonosz és a világ veszélyei elől. Bizalommal vághatjuk magunkat át a magas helyek felé és nem kell többé a félelemtől ledermednünk attól, hogy megtántorodunk és az alattunk elterülő halál völgyébe zuhanunk. Van egy sziklaszilárd biztosítékunk mélyen a szívünkben, hogy a lábunk nyomon követi az Urat, így eleven vadsággal ugorhatunk át azokon a keskenyen sziklapárkányokon és durva szakadékokon Istent keresve, magasabbra és magasabbra szállva Benne, felérve egészen addig, ahova felállít bennünket …A BENNE LÉVŐ MAGAS HELYEKRE!

Fordította: Nagy Andrea

2016. július 13., szerda

Oral Roberts - Isten természetfeletti nyomkövető rendszere 7.

Majd, mint a villám, a gondolataim abba az időbe utaztak vissza, amikor ennek a nagyszerű országnak a sivatagjait szeltem át, ahol kiszáradt folyó medreket láttam belevésődni a sivatag homokjába. Az év legnagyobb részében ezek a folyók ki vannak száradva és várják az enyhülést hozó esőt. De még akkor is, a folyómeder mindkét partján minden szép zöld volt elbűvölő hajtásokat hozva. Ahogy nézed a csupasz sivatagot körülvevő felperzselt, száraz folyómedret elgondolkodsz azon: Hogy lehet egész évben zöld ez a kis földsáv? A válasz valójában abban rejlik, hogy valahol a föld alatt MINDIG ÁRAD FOLYÓ! Van egy felszín alatti terület mélyen a föld alatt, amely lüktet az élettől! Bár mi nem látjuk a felszín alatt hullámzó vizet, ahogy a tenger felé rohan, mégis árad és a folyó partjain élő vegetáció szoros kapcsolatban van azzal a hatalmas folyóval a föld mélyén!

Ahogy ott feküdtem kétségbeesetten imádkozni próbálva, a János 7:38. ugrott fel hirtelen előttem, amiben Jézus azt mondta: "Aki hisz én bennem, a mint az írás mondotta, élő víznek folyamai ömlenek annak belsejéből (a szelleme felszín alatti részeiből)." Tudtam, hogy mélyen a bensőmben volt egy felszín alatti rész, amely tele volt a Szent Szellemmel! Egyszerre csak a halál torkában lévő emberi vázammal megmozdítottam az ajkaim és éreztem ahogy a hatalmas folyó árad a hasam tájékának felszín alatti területén. Majd a következő pillanatban suttogva nyelveken kezdtem imádkozni! Ha ott lettél volna velem abban a szobában, azon az éjjelen, láttad volna, ahogy mozognak az ajkaim, de egy árva hang sem jön ki a számon. De tudtam, hogy az Úr hallotta az imámat, mert amikor nyelveken imádkozol közvetlenül Istennek imádkozol és nem embereknek. (lásd 1. Korinthus 14.2) Először csak nyaktól felfelé tudtam imádkozni minden erőmmel, amit csak össze tudtam szedni, de a mély vizekbe akartam merülni, hogy le tudjak addig jutni, ahol a hatalmas folyó áramlott! Ó és milyen nagyszerű leckét tanultam azon az éjjen! Valójában az egész könyv erről szól! 

NEKED ÉS NEKEM A BENNÜNK LÉVŐ FOLYÓBÓL KELL IMÁDKOZNI NEM PEDIG FEJBŐL ÉS NEM A SZÁNKKAL. LE KELL MENNÜNK A FOLYÓ MÉLYÉRE, A FELSZÍN ALATTI RÉSZRE , MERT A FOLYÓ OTT ÁRAMLIK! A HATALMAS FOLYÓ ÉJJEL-NAPPAL, A NAP 24 ÓRÁJÁBAN, A HÉT MINDEN NAPJÁN ÁRAMLIK SZELLEMI KOMMUNIKÁCIÓT FOLYTATVA ISTENNEL ELÉRVE EGÉSZEN A MENYIG. 

Dicsőség Istennek, a Szellem folyója áramlott, áramlott és csak áramlott még a sötét és magányos kórházi kórteremben is! Amikor elkezdtem nyelveken imádkozni és belevetődtem a felszín alatti mély részbe, kértem az Urat, hogy küldje el az imám magyarázatát és a lényemből a következő szavak törtek fel: „ÉLNI FOGSZ, ÉS NEM FOGSZ MEGHALNI!” Egyre csak ismételgettem azokat a szavakat suttogva, amik az életet jelentették nekem! Mint a hűvös víz a puszta sivatagban, mint az anya keze a lázas gyermeken azok a szavak rhemaként jöttek az Úrtól feltörve a földalatti folyó áramlataként a hasamon keresztül! Másnap korán reggel, amikor Ralph Wilkerson pásztor bejött a szobámba az első szavak, amelyek elhagyták a száját ezek voltak: „Élni fogsz, és nem fogsz meghalni!” Aztán a fiam repült oda Tulsából és azt mondta: „Szólt hozzám az Úr és azt mondta, nem fogsz meghalni.” Később Benny Hinn, Bill Swad és Dr. John Hagee és még más Isten emberei jelentek meg nálam, hogy kézrátétellel imádkozzanak értem a gyógyulásért és egymás után sorban megerősítették azokat a szavakat, amelyeket Isten adott nekem: „Élni fogsz, és nem fogsz meghalni!” 

HA NEM VAGYUNK ÓVATOSAK, AKKOR CSAK MENTÁLIS SZINTEN FOGUNK MŰKÖDNI ÉS SOSEM LESZ KAPCSOLATUNK AZ ÉLŐ VÍZ FOLYAMAIVAL. 
Barátom, a legintimebb és legszemélyesebb módon szeretném megosztani veled, hogy mit tanultam meg ebből az eget rengető élményből. Azért hogy hatásos legyen az imánk, kapcsolódnunk kell a lényünk felszín alatti részéhez, ahol Isten Szellemének hatalmas folyója áramlik. Mert amikor a nyelv csak az elme utasítása szerint szól, az az intellektuális beszéd, amely egy érvelési eszköz. Az elménk okoskodó, folyamatosan érvelő, és gyakran az önmagával való vitába gabalyodik bele. Ha nem vagyunk óvatosak, akkor csak mentális szinten fogunk működni, elárasztja a szellemünket és leural minket és csak szájjal imádkozó keresztények leszünk. Soha nem fogunk kapcsolódni a szellemünk erős felszín alatti részéhez, ahol az élő víz folyamai áradnak! Ahogy szellemben imádkoztam a kórtermemben azon az éjszakán egy olyan feltámadási megtapasztalásom volt, amit alig tudok leírni! A magány érzése és a szörnyű félelmek ellenére, amelyek megpróbáltak megragadni kijelentést, megértést kaptam az Úrtól és az Úr ezt mondta nekem: „Élni fogsz, és nem fogsz meghalni!” Egy pillanat alatt megértettem, hogyan kell imádkozni! Elkezdhettem értelemmel imádkozni, mert az értelmem most már erős horgonyt vetett Isten szavában, amit a szellemben való imádkozás magyarázataként kaptam meg! Egyrészről imádkozhattam volna arról, hogyan történjen a temetésem. Azt is imádkozhattam volna, hogy valaki mondjon pár szót a koporsóm felett, hogy az életem érdemesnek minősüljön. Másrészről viszont imádkozhattam BŐSÉGESEBB ÉLETÉRT, hogy az átjárja a 180 cm-es és 90 kg-os testem, azért hogy a szívem tökéletesen működjön, hogy be tudjam tölteni a szolgálatom, hogy a kileheljem az utolsó leheletem, mialatt valaki másnak a gyógyulásáért imádkoztam Jézus Krisztus hatalmas nevében az Ő dicsőségére!

Fordította: Nagy Andrea

2016. július 8., péntek

Oral Roberts - Isten természetfeletti nyomkövető rendszere 6.

Ezután kérdések jöttek fel a lényem legmélyéről és ott lebegtek a tudatomban, majd azon kezdtem gondolkodni, hogy lehet az, hogy a férfit, aki jó Istennek nevezte Istent és hatalmas tömegekért imádkozott kézrátétellel, hogy meggyógyuljanak, most olyan érzés ragadta meg, hogy Isten fényévekre van tőle! Dühös és megsebzett voltam így a szellememből kiállítani kezdtem: „Ó, Istenem miért történt ez velem? Nem voltam tökéletes ember, de a szívem mindig érted dobogott! Szolgáltalak Uram. A Te ösvényeden jártam. Szerettem a Neved és az embereket - az elveszetteket, a betegeket, a démonizáltakat, azokat, akiket az élet mellékvágányra sodort. Mit csináltam, hogy ezt érdemlem?"

Nos, ezek nem éppen a legjobb kérdések voltak, de egy fél pillanat alatt frusztráltságomban egy teljes litániát adtam elő hogyan visszük végbe Isten szolgálatát és hogyan vetjük el hitünk magvait. Persze amikor végeztem elég jónak tűntem a magam szemében! De mindazok a magasröptű szavak sem bosszantották fel az ördög mesteri csatlósait. Ők csak tovább ordították rám, ahogy ki akartak végezni! Majd további fenyegető kérdések kezdtek feltornyosulni bennem sokkal szigorúbb kérdések, mint az előbbiek. Végül is már 74 évet éltem itt a földön és 45 évet töltöttem a gyógyító szolgálatban. Első osztályú egyetemet építettem Istennek és éppen arra készültem, hogy az Oral Roberts Egyetem vezetését átadjam a második elnöknek. Az életem rendezett volt, tehát alapvetően a kérdés az volt, hogy „akarok –e élni?„ És ez a legkegyetlenebb kérdés lehet, amit te vagy én valaha is felteszünk, amikor a zavar komolyan lecsap ránk. „Akarom-e folytatni? Vagy át akarom adni a helyem? Meg akarok halni? Most akarok a mennyben menni? Isten útján járok? Most kell meghalnom? Nos, ezeknek a kérdéseknek a feltevése nem volt olyan nehéz, viszont a feltevésüknek a következménye kolosszális volt, mert egyedül voltam. Nemcsak hogy egyedül voltam, de olyannyira egyedül, hogy a magány lelket rengető érzése átfolyt a lényemen azon az éjszakán, mert a természetfölötti nyomkövető rendszerem lekapcsolódott Istenről. A lendületem megtört, és a tudatommal élet-halál harcot vívtam a világosságért és legfőképpen a MEGÉRTÉSÉRT! 

NEKED ÉS NEKEM MEG KELL TANULNUNK A FOLYÓBÓL IMÁDKOZNI - NEM PEDIG FEJBŐL VAGY A CSAK SZÁJJAL. Mialatt lent voltam azon a sötét, mély helyen Isten Szavának egy sugara hirtelen áthasította a sötétséget és kinyúltam a szellememből megragadva az Efézus 6:18. verset: „Minden alkalommal imádkozzatok a Szellemben könyörögve és imákat mondva”. Az első pár másodpercben a vers szavai kalapácsként ütlegeltek, hogy szellemben imádkozzak, de még csak beszélni sem tudtam! Nem tudtam kinyögni egy hangot sem így úgy éreztem, hogy semmi esély arra, hogy imádkozzam!

Fordította: Nagy Andrea

2016. június 28., kedd

Oral Roberts - Isten természetfeletti nyomkövető rendszere 5.

Soha nem fogjuk visszanyerni az Istenért való lendületünket ezen a földön, még ha egy millió évig is élünk itt! Ha ma olvasod a soraimat és elvesztetted az Istennel való jó kapcsolatod, a természetfeletti nyomkövető rendszered meghibásodott, a lendületed leállt és ezt tagadod, akkor nem győzhetsz. VESZÍTENI FOGSZ! Az életedről elképzelt látás eltűnik, és a lelked elveszik örökre, hacsak nem rendezed a dolgokat az Úrral!

De a jó hír az, hogy ha megtérsz, mint Dávid, akkor Isten újra olyanná teszi a lábad, mint a szarvasét és magas helyekre állít téged! Csak Isten tud odaállítani téged! Te magadat nem tudod oda felállítani és egyetlen ember sem tudja azt neked megtenni. Amikor az Úr felállít a magas helyekre, akkor a saját helyedre kerülsz. Ez egy olyan hely Istenben, amely örökkévalóvá válik, és soha nem tépi ki halandó ember! Barátom, a te helyed nem veheti át senki más az egész világon! Nincs senki más, aki el tudja énekelni a dalod, vagy el tudja prédikálni a tanításod vagy megimádkozni a te imád vagy szeretni a férjed vagy éppen a feleséged vagy elvezetni a vállalkozásod vagy betölteni az elhívásod - SENKI CSAKIS TE! Különleges vagy az Úr számára és olyan természetfeletti nyomkövető rendszert helyezett beléd, ami tökéletes - ez pedig a nyelveken szólás magyarázattal. Minden gonosz dolgon át tudunk jutni a természetfeletti nyomkövető rendszerünkön keresztül, mert Jézus Krisztus eljött, hogy helyreállítsa az elveszett nyomkövető rendszerünket, hogy olyanná tegye a lábunkat, mint a szarvasé és hogy a magas helyekre emeljen minket! 

AMIKOR A ZAVAR BEJÖN AZ ÉLETEDBE, AKKOR CSAK TE VAGY ÉS ISTEN EGYEDÜL! Tudom, hogy az Úr elkezdte helyreállítani a nyomkövető rendszerét az életemben azon a végzetes tavaly októberi éjszakán, amikor kétségbeesetten azért küzdöttem, hogy az altatás hatásait lerázzam magamról. Abban a homályosan megvilágított kórházi szobában feküdve, úgy éreztem, mintha egy vastag köd csapdájában lennénk. Alkalmanként elkaptam egy-egy árnyékot, amint a szemem előtt előre és hátrafelé mozgott, ahogy a doktorok és nővérek jöttek mentek és a szavuk hangja halvány, távoli suttogásként sodródott felém. Egyszerre mélyen a tudatában voltam annak, hogy nem számít hány specialista ápol engem, Oral Roberts igazán egyedül volt és ez a valóság sokkoló erőként ütött meg. Amikor a zavar betör az életedbe meteor-erővel, akkor csak te vagy és Isten egyedül! Ahogy a magány szörnyű érzése átsüvített a lelkemen és megtölteni látszott a kórházi termet, körbenéztem a sötétségben és egy szívpumpát, légzőkészüléket, és annyi kábelt láttam, amennyit csak el lehet képzelni rákapcsolva a testemre. A csövek, amik lementek az orromon és a torkomon olyan közel voltak a hangszálaimhoz, hogy még beszélni sem tudtam. Ó, mennyire szerettem volna mondani valamit!

Fordította: Nagy Andrea

2016. június 22., szerda

Oral Roberts - Isten természetfeletti nyomkövető rendszere 4.

Dávid az életében egyszer egy szívszorító zavarba keveredett, amikor nem maradt meg az elhívásában, mint az izraeli hadsereg katonáinak vezetője. Az év tavaszának kezdetén, amikor az összes király hadba vonult, egy tragikus sorsú döntést hozott azzal, hogy Jeruzsálemben maradt és pihent a palotában. (Lásd 2. Sámuel 11,12.) Késő éjszaka, ahogy letekintett a városra, meglátta a szomszédja feleségét, Bethsabét amint éppen fürdőzik. Nagyon szép volt a hölgy, ezért Dávid elküldött érte és házasságtörést követtek el. Egy királynak kicsi dolognak tűnhetett, hogy elvegye egy másik férfi feleségét. De utána kidolgozta a férj brutális meggyilkolását is és ki tudott volna bármit is ez ellen tenni? Volt egy láthatatlan törvény, amely úgy tűnt elkendőzi az ilyen dolgokat. Dávid jó kapcsolata Istennel egy pillanat alatt tönkrement, a természetfeletti jelkövető rendszere levágatott és a lendülete összeomlott, addig a napig, amíg Nátán próféta el nem jött hozzá a palotába.

A Biblia beszámol arról, hogy Nátán előadott neki egy kis példázatot egy gazdag emberről, akit meglátogattak a barátai. Úgy tűnik ez a bizonyos gazdag ember hatalmas vagyonnal és bárányok/kecskék ezer meg ezer nyájaival rendelkezett. Levághatta volna bármelyik állatát, hogy megetesse a ház vendégeit. Ennek ellenére ő átment a szegény ember házába, elvette az egyetlen báránykáját és levágta azt, majd vacsoraként felszolgálta. „Mit kellene tenni egy ilyen emberrel?” Kérdezte Nátán. „Meg kell ölni!” Kiáltotta Dávid felháborodottan. Lehengerlő pillanat lehetett, amikor Nátán azt súgta: „Ó király, te vagy ez a férfi!” Valójában azt mondta: „Dávid neked megvolt mindened. Mégis elloptad egy másik férfi feleségét, és hogy elfedd a bűnödet, olyan pozícióba manőverezted be őt a csatába, ahol biztosan lemészárolják!” Ó Uram, Dávid és az Úr jó kapcsolata odalett! A lendülete leállt. És most az a férfi, akinek a kezei darabokra törték az acélt, aligha tudta egyáltalán a kezeit felemelni . A biblia azt mondja, hogy Dávid arcra esett az Úr előtt, megtért és keservesen sírt, majd Isten megjavította a természetfeletti jelkövető rendszerét és visszaállította a magas helyeire! 

AMIKOR ZAVART TAPASZTALUNK, KÉT IRÁNYBAN TUDUNK ELINDULNI 
Ha zavar dönti le az életünket és mély/veszélyes vizekbe lök bennünket, két irányba tudunk tovább menni. Ha nem a mi hibánk, mint Man O’ War-é (és mint az én esetemben, amikor masszív szívinfarktus terített le), lehet egy múló pillanat, amikor orrhosszal veszítünk, de teljes egészében NYERNI FOGUNK! De ha a zavar azért jön, mert bűnt követtél el, az összetöri az egész lényedet és árnyékot vet az Istennel való kapcsolatodra, majd a „próféta leszállítja az üzenetet” és nem lesz menekvés az üzenet elől. Látod, az Úr annyira szeret minket, hogy elküldi a prófétáit hozzánk az üzenetével, hogy kihozzanak bennünket a bűneinek halálos szorításából. Nem számít, hogy akiket küld egy pásztor, egy evangélista, egy énekes vagy éppen egy laikus, ha a prófétai erő rajtuk van, elküldi őket hozzánk az ÚR, hogy kiemeljenek minket a Sátán erőfeszítéseinek ingoványából, ami elakar minket pusztítani. Amikor a próféta meghozza az üzenetet, az azonnal szól a szívünkhöz, és meg lesz a lehetőségünk arra, hogy korrigáljunk vagy továbbra is „azzal éljünk”. Ha megpróbálunk azzal együtt élni, akkor soha nem fogunk felemelkedni Jézus Krisztusban való magas helyekre.

Fordította: Nagy Andrea

2016. június 17., péntek

Oral Roberts - Isten természetfeletti nyomkövető rendszere 3.

Azok, akik azon a napon nézték a versenyt azt mondták, hogy Man O’ War-t annyira megzavarták az őt körülvevő lovak, hogy felemelte a büszke fejét, kiszélesedtek az orrnyílásai és majdnem felágaskodott, ahogy jobbra, majd balra fordult, vadul küzdve, hogy visszanyerje a lendületét, és végül vadul áttört a tömegen. Viszont merész szelleme ellenére, elveszítette azt a futamot és egy orrhosszal egy kis senkiházi ló nyerte meg, akit ZAVART-nak hívtak (angolul UPSET). Ó, barátom ez nem egy gyerek mese! Ez ténylegesen megtörtént és az a megdöbbentő az egészben, hogy a ZAVAR, semmi addig, amíg nem mér egy csapást a saját életedre! Amikor a dolgok teljesen felborulnak és a Sátán brutálisan rátelepszik az életedre, mint az enyémre is azon a masszív szívinfarktuson keresztül – amikor az ellenséges erők elborítanak, ahogyan leütnek és fizikálisan vagy mentálisan, vagy érzelmileg, szellemileg vagy anyagi területen elterülsz, és nem úgy tűnik, mintha vissza tudnád nyerni a lendületed -, akkor a ZAVAR egy szörnyű dologgá válik, amivel szembe kell nézned!

DÁVID KIRÁLY EGY MONUMENTÁLIS ZAVARRAL NÉZETT FARKASSZEMET ÉLETE SORÁN 

Amikor Isten felültette Dávidot Izrael trónjára, az egész nemzet szörnyű zűrzavarban volt. Az első király, akit Saulnak hívtak, megszégyenítette magát és bűnt követett el Isten ellen. Megszegte az emberek felé az adott szavát és az egész országot hátrányos helyzetben hagyta a legyűlöltebb ellenségei támadásaival szembe. De amikor Dávid felkerült a trónra, tudatában volt annak, hogy Isten magasra állította a lábait, mint a szarvasét. A magas helyen már, mint Izrael királya jobb kapcsolatot ért el az Úrral, mint bármely más férfi valaha is előtte. A szelleme, elméje, teste és hozzáállása annyira nagyon hasonlított Istenéhez, hogy Maga az Úr kinyilvánította, hogy Dávid „szíve szerint való férfiú volt”! (1. Sámuel 13.14) Héber tudósok azt mondják, hogy Dávid fizikálisan a legjobban összehangolt férfi volt a héber történelemben. A 18. Zsoltár 35. versében azzal dicsekedik, hogy Isten olyan rendkívüli erőt adott neki, hogy a puszta kezeivel acél darabokat tudott széttörni. El tudsz képzelni egy embert acél rudakat felvéve a kezében, hogy azokat darabokra törje? Nos, Dávid annyira dicső harcos férfiú volt, hogy nagy acél darabokat hasított szét a puszta kezeivel! Dávid király volt az az ember is, aki elsőként állította vissza Izrael határait és kiűzte az ország ellenségeit meghódítva Izrael és az ellenségei között lévő nemzeteket. Majd újraegyesítette a héber nemzetet keze alá gyűjtve a 10 északi törzset és Júda és Benjámin nemzettségét pedig délről. Dávid uralkodása alatt Izrael a legvagyonosabb és legerősebb nemzet lett a világon - mindez azért, mert a királyuk az életét Istentől való függőségre alapozta! 

Dávid nemcsak ezeket a hatalmas bravúrokat érte el, hanem egy házat is épített -, nem egy fizikális házat fából vagy kőből, hanem a hit házát, amit Dávid Házának neveztek. A feleségével született egy gyermekük és az ő ágán keresztül született meg Jézus, Dávid Városában, Júdea Betlehem nevű városában. Végül Dávid felkerült Krisztusban való magas helyeire, amikor a Megváltónkat DÁVID FIÁNAK nevezték! Dávid olyan ember volt, aki tökéletes függő kapcsolatban volt Istennel és olyan megdöbbentő lendülete volt, hogy nem nagy kihívást jelent neki, hogy szembenézzen egy oroszlánnal és egy medvével. (lásd 1 Sámuel 17.34-36). Valójában ezegyszer az életben kihívás volt az oroszlánnak és a medvének is, amikor szembekerült ezzel a kis pásztorfiúval! És amikor Dávid ott állt a Elah völgyében feltekintve Góliát hatalmas csillogó páncélzatára, a Filiszteusok bajnokára, az óriás nevetésben tört ki erre a kis csenevész fiúra nézve, aki parittyát pörgetett a feje körül. De Dávid olyan jó kapcsolatban volt Istennel és a lábai annyira olyanok voltak, mint a szarvaséi, hogy GYORSAN becserkészte a Góliát fejét! ( Lásd. 1. Sámuel 17.45-58). 

DÁVID ZAVARA AKKOR JÖTT, AMIKOR NEM MARADT MEG AZ ELHÍVÁSÁBAN

Fordította: Nagy Andrea

2016. május 30., hétfő

Oral Roberts - Isten természetfeletti nyomkövető rendszere 2.

Körülbelül félúton a lovak megálltak és nem voltak hajlandók továbbmenni egy tapodtat sem. Miért? Mert az ő nyomkövető rendszerük nem olyan tökéletes, mint a szarvasé. Az ő hátsó lábaik eltévesztik a helyet és kb. 3-4 hüvelykkel arrébb ér földet a mellső lábuk. Azok a lovak ösztönösen érezték, hogy túlságosan veszélyes volt számukra, hogy megmásszák a meredek lejtőket a magas helyek elérésének érdekében. Tehát lefékezték magukat és vissza kellett fordulnunk a hegyről, anélkül hogy egy lövést is leadtunk volna! Ezen az élményen keresztül felfedeztem valami nagyon rendkívülit a szarvastehénről. ENNEK A SPECIÁLISAN MEGALKOTOTT TEREMTMÉNYNEK NEM KELL MEGÁLLNIA SEHOL! Tud futni a legádázabb viharos szélben, magas és alacsony helyeken keresztül tökéletesen koordináltan átugorva a sziklákat és köveket tudva, hogy a nyomkövető rendszere annyira hibátlan, hogy nem fog megbotlani! Először is EZÉRT tud futni EGYEDÜL és másodszor LENDÜLETTEL.

Valójában, ha belegondolsz a lendület a keresztény élet titka, mert Isten nem azért teremtett bennünket, hogy magunkba roskadva éljünk, és hogy az ördög maga alá gyűrjön minket. Azért hozott létre bennünket, hogy a legmagasabbra emelkedjünk, szálljunk a széllel és fej legyünk, ne farok! (lásd 5 Mózes 28:13) Isten belénk épített egy nyomkövető rendszert, hogy meg tudjuk futni a pályánkat hittel, reménységgel és bizalommal, nem a félelemben kuporogva, hogy elbotlunk vagy hogy az ellenség letarol bennünket. Rakott belénk egy belső nyomkövető rendszert, amely a Szent Szellem által ad egy TERMÉSZETFELETTI LENDÜLETET – azt a féle lendületet, amit a szarvastehén birtokol az egyedi nyomkövető rendszerén keresztül! Barátom, ahogy itt fekszem a kórházi ágyon, élet és halál között lebegve, a tehetetlenség szörnyű érzésével beborítva A LENDÜLETEM MEGDÖBBENTŐ AKADÁLYHOZ ÉRKEZETT! 

De az Úr egy igét adott nekem a 18. Zsoltárban, és mint a villám, a zsoltár hatalmas erővel nyúlt bele a tudatomba: 33 Az Isten, a ki felövez engem erõvel, és tökéletessé teszi útamat “ A szellememben hirtelen újra erőre kaptam. Ó mennyire vágyódott a szívem arra, hogy az arcomat a széllel szembe fordítsam és FUSSAK VELE! A szellemem száguldott bennem, készen arra, hogy Isten lendületével fusson, felnézve Rá, hogy magas helyekre állítson engem! 

HOGYAN TUDJA AZ ÖRDÖG “DÜHE“ MEGHIÚSÍTANI A LENDÜLETED 
Van egy klasszikus sztorim, ami éveken keresztül a szívemben élt és egy telivér versenylóról szól, akit Man O’ War-nak hívtak és egész Amerikai szívét megdobogtatta sok évvel ezelőtt. Lexingtonba, Kentucky államba utaztam, ahol ezt a nagyszerű versenylovat eltemették és megnéztem a szobrát – egy mély, gazdag vörös szín - ami egy nemes lelkű ló képe repülő sörénnyel és farokkal. Samuel D. Riddle volt Man O’ War tulajdonosa, és amikor meglátta ezt a csikót ezzel a mély, gazdag vörös színnel, ahogy felrúgta és átszáguldott a legelőn olyan erővel, amelyet még sohasem látott azelőtt, odakiáltott a lovászaihoz: „Nézzétek azt a csikót! Gondoskodjatok arról a csikóról! Man O’ War-nak fogom hívni!„ Az egész verseny karriere alatt egyetlen egy versenyt veszített csak el. Olyan hihetetlen lendülete volt, hogy egyszer áttörte a start kaput és soha nem tört meg az ereje, amíg át nem száguldott a célvonalon. Amikor végigvágtatott a pályán repülő farkával és a sörényét csapkodta a szél, nem volt egyetlen ló sem, aki csak az árnyékába érhetett volna! Villámgyorsan futott, versenyt verseny után nyert meg, néha egészen 10 testhosszal és Amerika legnépszerűbb versenylova lett belőle. Man O’ War verseny karrierjének a vége felé egy verseny alkalmával az összes többi ló tulajdonosa a lovászfiúkkal és a zsokékkal üzletet kötöttek, hogy mikor körülbelül 200 yardra lesznek a céltól, be fogják keríteni Man O’ War-t, és megtörik a lendületét, mielőtt az utolsó körben rátesz a sebességére. Tudták, hogy az egyetlen módja a nagyszerű versenyló első helytől való megfosztásának, hogy ha megtörik a lendületét és így is tettek!

Fordította: Nagy Andrea

2016. május 24., kedd

Oral Roberts - Isten természetfeletti nyomkövető rendszere 1.

Amikor a próbák egymás után jönnek az életedben, mint az időjárási ciklonok, amik végigsüvítenek a prérin, vagy mint hullócsillagok, ahogy átszelik az egeket, akár mint kemény öklök ütése az álladon, amik kiütnek, és a földre kerülsz levegő után kapkodva. Ahogy ott fekszel a földön kiterülve a fájdalmas ütéstől, a kimerítő fájdalomtól, az egyedülléttől és semmilyen segítség nem tűnik fel a horizonton, ami segíthetne, hogy a lábadra állj vagy felemeljen a legmélyebb gödörből a legmagasabb egekig.

A földön eltöltött 75 évem alatt megmásztam a legmagasabb hegyeket és átvergődtem a legmélyebb völgyeken, de a második legnagyobb csapás, ami lesújtott rám (az első a tuberkulózissal való bunyóm volt) teljesen váratlanul ért. 1992. október 6-án amikor visszafelé hajtottam az autóval a szállodai szobámhoz, miután élőben prédikáltam a Trinity Broadcasting Networkon Tustinban, Kaliforniában, egy éles fájdalom szúrt a bal oldalamba, mintha kést döftek volna belém. Mire elértem a szobát, olyan fájdalmat éltem át, amit még soha azelőtt, majd hirtelen lezuhantam a padlóra, eszméletlenül egy masszív szívroham következtében. Drága feleségem Evelyn hallott engem és hívta a 911-et, majd a következő dolog, amit felfogtam, hogy a rohammentő a Hoag Memorial Kórházba szállított Newport Beach-ben, Kaliforniában. Egy röpke pillanatra úgy tűnt, hogy a természetfeletti nyomkövető rendszerem valahogy leszakadt Istenről és kiesett a lábam alól a talaj. Úgy éreztem a sötétségben tapogatózok, egy árnyékvilágban, ahol valahogy elvesztettem az irányt. A következő néhány magányos órában hol elvesztettem az eszméletem, majd hol visszatért és a testem megéledt, négyszer hoztak vissza a halál markából. Ez alatt az élmény alatt kaptam egy kijelentést Istentől, ami szokatlan módon segített nekem és hiszem, hogy a te életedben is felbecsülhetetlen értékkel bírhat. 

Tudom, ez az egyik legprofánabb dolog, amit Isten valaha mutatott nekem a magyarázattal való nyelveken szólással kapcsolatban, amit én ISTEN TERMÉSZETFELETTI NYOMKÖVETŐ RENDSZERÉNEK IS HÍVOK. Mit értek Isten természetfeletti nyomkövető rendszere alatt? A 18. Zsoltár 34. versében a zsoltáros Dávid rátapint a kérdés kulcspontjára: “Olyanná teszi lábamat, mint a szarvasé, és az én magas helyeimre állít engem.” Elmondom neked, amikor a szívroham leigázott és a testemet dühöngő szélként korbácsolta úgy éreztem, hogy a lejjebb vagyok az alföldnél – nem pedig Isten magas helyein. Szóval, hogy teljes egészében megértsd, hogy ez mit jelent a te életedre vonatkozólag, meg kell értened, hogy a szarvastehén, ahogy a zsoltárosban és a biblia más részeiben is le van írva, az egy nőstény gímszarvas és Isten különlegesen egyedi módon hozta létre ezt a teremtményt, nem úgy, mint minden más teremtményét. 

A tehénszarvas a legkorreláltabb az Isten által megteremtett állatok közül, mert van benne egy beépített speciális nyomkövető rendszer. A hátsó lábai olyan tökéletesen követik a mellső lábait, hogy amikor földet ér a mellső lábaival a hátsó lábai tökéletes harmóniában követik azokat és pontosan ugyanazon a ponton érik a földet még csak nem is egy centivel odébb. A szarvastehén teste, bensője, ösztönei, bármilyen elmével vagy intellektussal is rendelkezik, mind olyan tökéletesen van koordinálva, hogy biztos lábakon tud végig szökdelni a durva, egyenetlen terepen, ahogy a széllel versenyzik! Mindegy hogy az alföldön rohan át vagy felemelve fejét a magas helyek felé, meredek szakadékok szélein mászva, hegyek szegélyein átrepülve, éles kiugró kövek falai között keskeny hágókon át, vad fesztelenséggel ugrál a magas helyekre, ahova Isten állította és csakis egyedül Ő tudja oda állítani! Az ÚR ilyen csodálatos módon alkotta meg ezt a teremtményt, hogy gondot tudjon viselni a kicsinyeiről és speciális búvóhelyet találjon messze a veszélyektől, amik leselkednek rájuk, ahol álcázni tudja magát, ahol gondozni tudja a kicsiket és lehozni őket a hegyről. Ahogy felviharzik a magaslatok felé és viszi magával a kicsinyeit, nem ugrik a halálba, mert tudja, hogy a nyomkövető rendszere tökéletes. Arcát a széllel szembe fordíthatja, és vad fesztelenséggel futhat a magas helyek belső zugaiba, ahol elrejtheti a kicsinyeit és EGYETLEN ELLENSÉG SEM TALÁLJA MEG ŐT! Soha nem értékeltem teljesen mennyire létfontosságú az állatok nyomkövető rendszere, amíg el nem mentem az első szarvas vadászatomra Colorado-ba sok évvel ezelőtt. Még a szezon elején voltunk és gyorsan felfedeztük, hogy a szarvasok még magasan a hegy tetején voltak szóval béreltünk lovakat, hogy felvigyenek bennünket a meredek lejtőkön.

Fordította: Nagy Andrea

2016. május 10., kedd

Oral Roberts - Hogyan gyógyította meg az ÚR az összetört szívemet 4.

EGY UTOLSÓ SZÓ MÉG TERRY LAW-RÓL

Nagyon hálás vagyok Terry gyászból való gyógyulásáért és azért a kijelentés tudományért, amit az Úr adott neki az életében és szolgálatában. Így önmagában is a történet happy enddel végződne. De még ennél is jobb az, hogy Terry kicsivel később találkozott egy kedves hölggyel, akit Shirleynek hívtak. Elveszítette a férjét és volt két gyermeke, akiket egyedül próbált felnevelni. Most csodálatos házasságban élnek együtt egy új családban és egy saját gyermekük is született. Férj-feleség csapatként mindegyikőjüket csodálatosan használja Isten Jézus Krisztus gyógyító szolgálatában. Jelenleg Terry felelős azért, hogy bibliák és Újszövetségek millió számra jussanak el az orosz emberekhez. Az elmúlt húsz évben talán ő lett az egyik legismertebb és legelfogadottabb egyéni szolgáló, aki el tudta vinni az örömüzenetet abba az országba (a korábbi Szovjetunióba). Még most is sok évig tartó üldöztetés, saját élete veszélyeztetése és kockáztatása után egyre mélyebbre és mélyebbre tud behatolni Oroszországba a jelen kaotikus állapotok közepette is. 

Még egy dolog, amit el kell mondanom. Amikor Terry 1970-ben végzett az ORU-n és megosztotta velem az elhívását és a látását a Vasfüggöny országaival és Oroszországgal kapcsolatban, megkérdezte tőlem, hogy segítenék-e neki az elhívásában. Már éppen mondtam volna, hogy: “Persze Terry, elvégre te az egyik végzősöm vagy, akire azt mondta Isten, hogy neveljem fel oda, ahova Isten világosságának kell betörnie, ahol kevésbé hallható a hangja, ahol nem ismerik az erejét egészen a világ legvégső határáig. A te munkád túl fog haladni az enyémen és ebben Isten gyönyörködni fog!” De a Szent Szellem megállított. Halkan elkezdtem nyelveken imádkozni majd jött a magyarázat az elmémbe és Isten a következő választ adta nekem Terryvel kapcsolatban: “Hogyha valaki szeretne neked segíteni az elhívásodban, különösen az örömüzenet Oroszországban való hirdetésében, az leginkább én lennék. Láttalak felnövekedni itt az ORU-n és láttam azt a képességet, amit Isten adott neked, illetve azt a hitet és eltökéltséget a szívedben, amivel az Urat szolgálod a tanultakkal és az életeddel. De a Szent Szellem éppen azt mondta nekem, hogy, ha én Oral Roberts most segítek neked, akkor kísértésbe eshetsz, hogy engem láss forrásodként Isten helyett és ez legyengíthet és kudarcot fogsz vallani. Ellen kell állnom a saját vágyaimnak és nemet kell mondanom neked, hogy azt tedd, amit én tettem: engedelmeskedni Istennek, nem számít mennyire nehéz, mennyire magányos leszel vagy milyen veszélyes is és hogyan kell használnod a hitedet, ahogy magokat vetsz bízva Isten csoda aratásaiban. Valamikor majd segíteni fogod neked, olyan mértékben, ahogy Isten vezet engem. Mert most azt érzékelem a szellememben, hogy ki kell lépned hitben és egyedül kell végigcsinálnod azt, amit Isten akar megcselekedni az életedben.“ 

Később Terry elmondta, ez volt az egyik legjobb lecke, amit valaha is megtanult. Ahogy azon a napon imádkoztunk és elment, hogy betöltse Istentől kapott elhívását úgy tűnt, mintha már elérte volna a végét, mielőtt még elkezdte volna. Mindenesetre az évek alatt folyamatosan hallottam a Terryvel és az Élő Hanggal (főleg ORU-n végzettekből álló csapat) kapcsolatos híreket, ahogy a Vasfüggöny országaiba és azon túl végül Oroszországba utaztak. Amikor tudomást szereztem a KGB-és kihallgatásokról megértettem fentiek jelentését. Még inkább, amikor meghallottam, hogy az orosz televíziós hálózat Terryt és az Élő Hangot élőben sugározta az egész országban tudtam, hogy ez az első áttörés ahhoz, ami a jövőben jönni fog és tudtam, hogy jól tettem, amikor Isten vezetését követtem, amikor azt mondta, hogy Terry kövesse a saját hitét. Amikor Isten végre megengedte, hogy segítsek Terrynek, mindent megtettem, amit csak tudtam. Ez gyümölcsöző volt több tízezer lélek megmenekülésében, számtalan gyógyulásban és annak ismeretében, hogy Istennek kellett egy Terry Law nevű férfi, aki hajlandó volt egyedül végigmenni ezen az úton és megbízni az Úrban, ahogy azt meg is tette. Hiszem, hogy Terry élménye a magyarázattal történő szellemben való imádkozással kapcsolatban egy másik erős bizonyítéka a Szent Szellem vezetésének és nyugalmának, ahogy átvezeti népét a jelen élet tragédiáin és szívfájdalmain.

Fordította: Nagy Andrea

2016. május 6., péntek

Oral Roberts - Hogyan gyógyította meg az ÚR az összetört szívemet 3.

A következő pillanatban azt éreztem, hogy a lelkem felrobban bennem, majd imádkozni kezdtem szellemben és tudtam, hogy jön az áttörés! Akkor először életemben elkezdtem visszakapni a magyarázatot az elmémbe, úgy ahogy Oral tanította. Egyszerre csak elkezdtem saját magamnak prófétálni és megparancsoltam a haragnak, hogy menjen ki belőlem! Megparancsoltam az önsajnálatnak is, hogy menjen ki belőlem! Amikor felegyenesedtem a térdeimről az a szörnyű fájdalmas érzés a gyomromból eltűnt és hihetetlen gyógyulás kezdődött el a szívemben!

A következő éjjelen magamhoz ölelve gyermekeimet együtt imádkoztunk és kiáltottunk Istenhez. A kicsiny testük rázkódni kezdett és elkezdtek zokogni majdnem megállíthatatlanul – mintha a szívük kettétörne. “Misty, Scotty, Becca imádkozunk nyelveken“ súgtam és azok a bátor kicsik elkezdtek a saját imanyelvükön imádkozni velem együtt. Néhány perc elteltével elkezdtük együtt Istent dicsérni és imádni. Majd megkértem az Urat, hogy hadd magyarázzam meg az imáinkat, majd ahogy a magyarázat megérkezett az Úr elkezdte ránk árasztani erőteljes gyógyító kenetét a sebeinkre, ahogy összerakta a kicsi családom szívének darabjait! 

“ÉLETED LEGSÖTÉTEBB ÓRÁJÁBAN MEGTANÍTOTTALAK TÉGED HOGYAN DICSÉRJ ÉS IMÁDJ ENGEM.” Csak néhány hónappal azután, hogy mindennap folytattam a dicséret és imádás “áldozatát” az Úrnak (beleértve a szellemben való imádkozást magyarázattal) felejthetetlen élményem volt az Úrral. Az imám alatt éreztem, ahogy Isten erejének és jelenlétének felvillanyozó tudatossága hirtelen megtölti a szobát. A magyarázaton keresztül, ami ezt követte éreztem, ahogy Isten beszél hozzám egy nagyon erős kinyilatkoztatást adva a jövőbeni szolgálatomat illetően: “Terry életed legsötétebb órájában megtanítottalak hogyan dicsérj és imádj őszintén engem. Most azt akarom, hogy kezd el a népemet dicséretbe és imádásba vezetni. Ahogy engedelmeskedsz nekem, meg fogom gyógyítani a betegeket és meg fogom szabadítani azokat, akiket démonok gyötörnek. Több embert fogsz látni a szolgálatodon keresztül megtérni, mint amennyit valaha is láttál.” 

Egyszerre csak éreztem, hogy valami teljesen új kezd felkavarodni bennem – egy kihegyezett céltudatosság és egy új irány életem munkájában. A szolgálatom csapata és én elkezdtünk embereket vezetni az Úr jelenlétébe a dicséreten és imádáson keresztül és teljes döbbenettel néztük, ahogy a Szent Szellem ereje rájuk esett és Isten rendkívüli csodákat cselekedett! A családom és az én gyógyulásom időszaka alatt ebből a torokszorító fájdalomból és bánatból láttam Istent, hogy összetöri az elnyomás,a betegség és a kín láncait, azoknak az embereknek az életében, akik felé szolgáltunk. A dicséret és imádás mélyebb dimenzióján keresztül Isten erejének egy nagyszerű új hulláma áramlott ki a szolgálatomból. Illetve,az miatt, amit Oral Roberts tanított nekem a magyarázattal történő nyelveken szólásról Isten csodálatos módon forradalmasította az egész életem!

Fordította: Nagy Andrea

2016. április 27., szerda

Oral Roberts - Hogyan gyógyította meg az ÚR az összetört szívemet 2.

Ott az irodájában együtt letérdelve imádkoztunk. A forró, keserű könnyek csípték az arcomat, ahogy kiöntöttem a szívem neki. Miután meghallgatta teljes mondandómat elkezdte elmesélni nekem a saját vesztesége kétségbeejtő megtapasztalásáról. Ahogy menni készültem egy szót mondott nekem, ami hiszem, hogy a legerőteljesebb szó volt, amit emberi lény kaphatott, akinek szüksége volt bátorságra, hogy tovább lépjen.

Azt mondta: „Terry, szeretném, ha hazamennél, letérdelnél és elkezdenél szellemben imádkozni és dicsőíteni Istent”! Hirtelen összeszorult a gyomrom. „Nem tudom megtenni!” Sóhajtottam fel zavartan és éreztem, hogy ugyanaz a szívszorító érzés kezd feltüremkedni bennem. „Terry, meg kell tenned!” Mondtam neki gyengéden. Azután az ujjával az ablaküvegen keresztül az Ima Toronyra mutatott és azt kérdezte: „Látod azt a tornyot?” Kábultan bólogattam és azon tűnődtem, hogy mi köze van az Ima Toronynak a magány mindent elsöprő érzéséhez, ami azzal fenyegetett, hogy elnyel. „Terry mindaz, amit itt látsz előtted a kampuszon az bennem született elsőként a Szellemben való imádkozáskor és a magyarázat értelmezésével.„ „De Oral - kétségbeesve kiáltottam - hogy fog ez engem segíteni, hogy szembenézzek a Jan nélküli jövőmmel?” „Ez az egyetlen módja annak, hogy Evelyn és én túléltük a gyermekeink elvesztését,” - mondta - „ha nem imádkoztunk volna Szellemben és a magyarázatot nem kaptuk volna meg, akkor sohasem tudtuk volna meg, hogy Isten a törmelék halomból egy nagy csodát tud kovácsolni” . 

Tudtam, hogy akkora már Oral végigjárta ezt a magányos völgyet, de olyan nehezemre esett felfogni, hogy ez az egyszerű dolog, mint a szellemben való imádkozás magyarázat visszanyerésével, el tudja mosni azt a brutális fájdalmat, ami felemésztett. Megköszöntem neki a segítséget és a tehetetlenség érzésével elballagtam úgy, hogy azt gondoltam nem tudom megtenni, amit mondott. Letaglózva éreztem magam és ráadásul azt mondta, hogy DICSÉRJEM AZ URAT! Hogyan is tudnám még egyszer dicsérni mindazok után, amik történtek! Megborzongtam. AMIKOR MEGPRÓBÁLTAM DICSÉRNI AZ URAT A SZAVAK VISSZAVÁGÓDTAK AZ ARCOMBA. 

A következő nap korán reggel kitántorogtam az ágyból, és amikor elkezdtem dicsérni az Urat a szavak visszavágódtak az arcomba. Szó szerint éreztem, hogy az ördög ott csücsül a vállamon, ahogy megállás nélkül suttogtam: „Dicsérjétek az Urat. Dicsőség Istennek. Halleluja.” Azok a szavak olyan üresnek és jelentés nélkülinek tűntek! Aztán az ördög elkezdett gúnyosan vádolni engem: „Nos miért dicséred Istent? A feleséged halott!” De én csak folyattattam tovább: „Áldott a te neved Uram! Köszönöm Jézus!” Aztán újra megszólalt: „Mit köszönsz meg neki? Azt, hogy van három gyereked, akiknek most nincs anyjuk?” Körülbelül 15 perccel ezután a kedves dialógus után, kész voltam lerakni a kezeim és feladni. De hirtelen a szellememből a következő szavak jöttek fel a 34. Zsoltárból: „Áldom az Urat minden időben, dicsérete mindig ajkamon van!” Valami kattant bennem, amikor emlékeztem erre a pár szóra az Igéből még akkor is ha keserédesnek tűntek, ahogy kimondtam őket a könnyeimmel küszködve. Összeszorítottam a fogam és sírtam,: “Istenem nem értem ezt az egészet és lehet, hogy soha az életben nem fogom megérteni, de egy dolgot tudok, TE ÉRDEMES VAGY A DICSÉRETRE!“ És megvallottam: “Dicsérni foglak téged!” Bár tudtam, hogy azok a szavak a szívem mélyéről törtek fel úgy éreztem magam, mint egy fuldokló, aki utoljára próbál a feltörni a víz felszíne fölé és kétségbeesetten egy kötelet próbál megragadni. Valahogy megragadtam a dicséretnek azt az egy szálát és jó erősen megkapaszkodtam benne. Körülbelül egy órán keresztül semmi változást nem éreztem... csak ugyanaz a tompa fájdalom lüktetett a gyomromban. De körülbelül két és fél órával hirtelen azt éreztem, hogy valami elkezdett feltüremkedni bennem, mint egy tomboló vízfal, ami éppen a gátat készült áttörni!

Fordította: Nagy Andrea

2016. április 19., kedd

Oral Roberts - Hogyan gyógyította meg az ÚR az összetört szívemet 1.

Terry Law evangélista személyes előszavával. Terry Law az Oral Roberts Egyetem egyik első végzőse és a gyógyító szolgálat erős támogatója.

Már sok éve annak, hogy az a megtiszteltetés ért, hogy Terry tagja lett az Oral Roberts Egyetem igazgatótanácsának. Amikor Terry még diák volt az ORU-n, elindított egy nagyon erőteljes zenei szolgálatot Élő Hang néven. Nemcsak az egész országban szolgáltak, hanem Terrynek bátor látása volt arról, hogy az evangéliumot a Vas Függöny mögé egészen Oroszországig elvigye. Az évek alatt büszkén néztem, hogy Terry álma megvalósult. Isten felé való elkötelezettségével és engedelmességével az Élő Hang sokszor szolgált a Vas Függöny mögött és Oroszországban sokkal azelőtt, hogy elhittük volna, hogy Oroszország szembefordul az istentelen kommunizmussal és saját szétesése szélére sodródik. Az első evangélista szolgáló, aki megjelent az orosz nemzeti tv-én Terry Law volt és Terry volt az is az Élő Hang csapatával, aki jobban kockáztatták az életüket, mint bárki más annak érdekében, hogy Oroszország megnyíljon az evangéliumnak. 

Terry Law az az ember, akire nagyon felnézek. Amikor sok évvel ezelőtt hallottam felesége tragikus elvesztéséről és arról, hogy milyen nehéz időszakon ment keresztül tudtam, hogy semmi esélye annak, hogy ez a fiatalember képes legyen a Szent Szellem kiáradásának gyógyító ereje nélkül továbblépni. Szóval felhívtam Terryt és megkértem, hogy találkozzunk. Amikor találkoztunk, teljesen kiöntöttem a szívem neki és megosztottam vele a saját veszteségem tragikus élményét. Itt leírom Terry saját szavaival, saját beszámolójával a találkozásunk történetét és hogy mi történt a saját életében az imádkozás és a Szellem dicséretének mélyebb megértésének eredményeként. - Oral Roberts.

„URAM EZ NEM IGAZSÁG!” Mély álomból keltett fel valaki azt suttogva „Terry, szörnyű hírem van! „ Felnéztem a munkatársunk David Weir könnyáztatta arcára, a szemei aggodalommal voltak tele és a szavai szétdúlták a világot bennem azon a végzetes éjszakán! "
Terry, éppen most kaptuk a hírt, hogy a feleséged halálos autóbalesetet szenvedett." 
„Ó" sóhajtottam, majd elfordultam és megborzongtam, ahogy Jan halálának gondolatára még a velő is megfagyott a csontjaimban. 
„Nem, ez biztosan valami tévedés lehet!” ellenkeztem. Gondolatok cikáztak át az agyamon gyors egymásutánban. Hogyan lehet, hogy meghalt? Éppen tegnap beszéltem vele a JFK repülőtérről, amikor Anglia felé tartottam. Ez valamiféle szörnyű rémálom lehet! Letaglózva és megszédülve próbáltam lerázni magamról ezt a komor valóságot, de valahogy nem sikerült. Mi van a gyerekeinkkel? Ó vágytam rá, hogy velük legyek és átöleljenek engem! Pár perccel később, amikor hallottam a hangjukat a telefon másik végén úgy éreztem a szívem darabokra törik! Hogyan tudják felfogni ezt a szörnyű hírt, ha én sem igazán értem ezt az egészet? Olyan bátrak, olyan erősek voltak, mégis a velük való beszélgetés Jan halálát olyan hideggé, olyan végérvényűvé tették. Azon a hosszú repülőúton hazafelé Tulsába a gyász elkezdett vasöklével szorongatni. „Uram,” sírtam elkeseredten, „ez nem igazság! Megtettem mindent, amit csak tudok, hogy egész világon hirdessem az evangéliumot. A KGB öt különböző alkalommal hallgatott ki az orosz útjaim során. Miért történt ilyesmi velem?” 

De csak a hideg csend kúszott rám ködfátyolként és csak a szörnyű zokogás törte meg azt, ami a testem rázta. Jan temetése után úgy éreztem mély kétségbeesésbe süllyedek, ami úgy tűnt, hogy felemészt teljesen. Ádáz magány kísértett minden nap és minden éjjel és kérdések kínoztak, amik szó szerint darabjaimra szaggattak. Megdöbbentő volt számomra, hogy Isten megengedett ilyesmit, azután, hogy ennyi éven keresztül minden porcikámmal Őt szolgáltam! A keserűség, mint egy hatalmas fal emelkedett fel bennem és úgy tűnt, hogy semmi és senki nem törheti át azt. Aztán körülbelül Jan halála után egy hónappal Oral Roberts találkozót kért tőlem. Tudtam, hogy ő és a családja éppen most mentek végig egy fájdalom teljes időszakon, amikor is néhány év leforgása alatt elveszítették a lányukat, a sógorukat és a legidősebb fiúkat. Ha valaki azonosulni tudott a torokszorító szívfájdalommal és ürességgel, amit éreztem, tudtam, hogy csak egyedül Oral lehet.

Fordította: Nagy Andrea

2016. április 7., csütörtök

Oral Roberts - Evelyn és saját gyógyulásom a gyászból 2.

Hidd el nekem, mikor Evelyn és én azon az igen mély fájdalom időszakán átmentünk, ha megpróbáltunk volna egyedül kijönni a gyászból, nem tudtuk volna megtenni! Tudod a szellemünk nem tudott elég mélyre lenyúlni a bensőnkben, hogy mindazt a kínt és szívfájdalmat felhozzuk és kilökjük magunkból. Ó és ez el akart pusztítani bennünket! De ahogy engedelmeskedtünk a magyarázatnak, amit az Úr adott nekünk, a másik Vigasztaló, a Szent Szellem le tudott nyúlni elérve a fájdalmainkat és minden fájdalmat és szomorúságot felhozott a felszínre, hogy meggyógyítsa az összetört szívünket! Ahogy a Szent Szellem folytatta a lelkünk elárasztását azon az éjszakán Isten békességet adott a magyarázaton keresztül. Azt mondtam Evelynnek: „Drágám, úgy gondolom neked és nekem a kamerák elé kell állnunk jövő vasárnap és el kell mondanunk az embereknek, hogy mi történt velünk és mennyire fájdalmasan érintett ez minket. Szörnyű dolgok történnek az emberekkel manapság és tudniuk kell, hogy nem ők az egyetlenek, akik gyásszal és szomorúsággal valaha is küzdöttek.„ Aztán azt súgtam neki: „Tényleg úgy hiszem, ha nem vetjük el ezt magként, hogy segítsünk másokat átmenni a saját kétségbeesett szívfájdalmunkon, akkor kísérteni fog bennünket és megöli a szellemünket. De ha megtesszük azt, amire az Úr ösztönöz bennünket, a Szent Szellem képessé tesz bennünket arra, hogy szembeálljunk azokkal a tv-kamerákkal miközben patakoznak a könnyek a szemünkből. Hiszem, hogy segíteni tudunk sok olyan emberen, akiktől drága dolgokat ragadott el az élet, mint tőlünk”.

„Oral, én ezt nem tudom megtenni!„ Evelyn felsóhajtott. „Nem tudom kitenni a fájdalmamat, hogy az egész világ lássa!” „Nos, akkor egyedül megyek!” mondtam neki. De megrázta a fejét és felsóhajtott: „Nem hagyom, hogy egyedül csináld végig. Végigcsinálom veled. Én is elvetem a magomat! „Azon az éjszakán, ahogy a Szent Szellem szétáramlott a lelkünkben szép szavak jöttek fel bennem: „Isten tud valamit erről, amit mi nem. Menj aludni Evelyn. Az angyalok vigyáznak rád egész éjjel. Menj aludni, kedvesem. Isten meg fogja gyógyítani az összetört szívünket.” Azok nem csak szavak voltak. Úgy értem azok a szavak a Szent Szellemtől felkent szavak voltak. Evelyn letette a fejét a párnára és azonnal elaludt! Az egy természetfeletti dolog, ha elveszítesz egy gyermeket és egy vőt, ahogy mi is és leteszed a párnára a fejed, majd azonnal elalszol! Hiszem, hogy egy angyal volt a közelben! És hiszem, hogy a menny lehajolt hozzánk! És tudom, hogy Isten ereje nagy erővel folyt át rajtunk, mert szellemben imádkoztunk és megkaptuk a magyarázatot! 

ELMONDTUK A GYÁSZUNKAT AZ EGÉSZ VILÁGNAK. Barátom el kell mondanom neked, nehéz volt Evelynnek és nekem azon a napon felemelni a fejünket, hogy szembe álljunk azokkal a tv-kamerákkal és elmondjuk a gyászunkat az egész világnak. Számtalan kosár vett körül bennünket, amik tele voltak részvétnyilvánító telegramokkal és levelekkel, amik beözönlöttek az egész országból és külföldről is. Ott ültünk, abban a kicsi tv-stúdióban könnyek áztatták az arcunkat, ahogy elmeséltük szívszorító történetünket. Emlékeztettem a barátainkat és Támogatóinkat, hogy úgy nyitottam meg a televíziós műsoromat minden héten, hogy megvallottam: „Valami jó dolog fog történni veled!” Kinyilvánítottam az egész világnak akkor, hogy még mindig ezeket a szavakat vallom meg és hittem, hogy a Feltámadás Krisztusa kivisz újra bennünket a napfényre az Úr örömével a lelkünkben! Azután meséltünk nekik a szörnyű gyászról és kínról, ami a szívünket markolászta, amikor először meghallottuk Marshall és Rebecca halálhírét és arról hogyan sírtunk, amikor átöleltük a három kicsi gyermeküket és elmondtuk nekik, hogy anyuka és apuka nem jönnek haza többé. De kijelentettük, hogy hittünk Istenben, aki átérezte a fájdalmunkat és a veszteségünket és hittük, hogy a segítségével átvészeljük ezt az egészet! Érzetük, hogy a szellemünk lebeg, ahogy elkezdtük dicsérni Istent és hálát adni Neki, mert tudtuk, hogy Marshall és Rebecca biztonságban volt az Úr védelmező karjaiban, a mennyben! 

Aztán hallottam magam, ahogy mondom: „Evelyn, vannak emberek a földön, akik elveszítették a szeretteiket és néhány közülük most azon gondolkodnak: „Vajon a fiam, a lányom, az apám, az anyám a mennyben van-e?” Ahogy belenéztem azokba a tv-kamerákba azt mondtam az embereknek: „Amikor Jézus,a mi Urunk ott lógott a kereszten két másik férfit is keresztre feszítettek mellette. Tolvajok voltak - bűnös, kegyetlen emberek - és úgy tűnt semmi reményük nem volt az üdvösségre. De pillanatok alatt az egyik férfi szíve teljesen megváltozott. Odakiáltott az élő Krisztusnak és az Úr válaszolt neki: „Ma velem leszel a paradicsomban!” ( Lukács 23.43) Tudod, nem sokáig tart egy férfinak vagy egy nőnek, egy fiúnak vagy egy lánynak átadni a szívét Jézusnak. Sosem tudhatod a szeretettedről. Honnan tudhatod, hogy mielőtt kilehelték a lelküket nem hívták-e segítségül az Urat?” 

Amikor a kamerákat lekapcsolták azon a napon tudtuk, hogy egy erőteljes magot vettetünk el Istennek, bízva Istenben, hogy GYŐZELMESEN hoz ki bennünket a völgyből! Majd ahogy az egész államban és Kanadában is sugároztuk a műsort elértük azokat az embereket, akiknek a szívének gyógyulásra volt szüksége az összetört állapotból, vagy a testének a bánatból vagy a szemeinek a könnyhullástól. A Krisztusba vetett hitünkön keresztül, aki mindörökké él, megvallottuk, hogy Marshall és Rebecca halálának hamujából nagy dicsőség fog felemelkedni. Amikor a munkatársaink abban a kicsi tv-stúdióban körénk gyűltek rögtön megéreztük, hogy a sötét felhők elkezdenek felemelkedni. Azt mondtuk nekik: "Annak ellenére, hogy a halál megérint bennünket egy rövidke pillanatra, lesz feltámadás a halálból." És éreztük, hogy Isten Szellemének ereje a Mennyet kicsit közelebb hozta, ahogy a Feltámadás elkezdett megelevenedni a szívünkben! Olyan volt, mint egy sebesen zúgó folyó!

Fordította: Nagy Andrea

2016. március 30., szerda

Oral Roberts - Evelyn és saját gyógyulásom a gyászból 1.

Evelyn azonnal észrevette, hogy valami nagyon nincs rendben, amikor a kapucsengő megszólalt azon a korai szombat reggelen, 1977. február 12.-én. Az egyik hűséges munkatársunk Collins Steele egy rendőrrel az oldalán állt az ajtóban. Collins egy reggeli újságot hozott magával, amiben megmutatta egy lezuhant repülő roncsainak a képeit és halkan azt mondta: „Mrs. Roberts úgy gondoljuk ez Marshall és Rebecca gépe!” A szavai megdermedtek ott azon a csípős reggelen. „Ó, azok a drága gyermekek!” Suttogta Evelyn ahogy megdöbbenve megrázta a fejét.

Tudod, Rebecca volt az első szülött gyermekünk és Marshall pedig a férje. Evelyn tudta, hogy a három kicsiny gyermekük most ebben a pillanatban nagy izgalommal várták, hogy az anyukájuk és apukájuk jön haza! „Oral, Oral gyere gyorsan!” Hallottam, ahogy hívott és azt is kivettem a hangjából, hogy valami nagyon nincs rendben. Amikor kirohantam a konyhába először csak nézett rám. Elkezdte a mondandóját, de nem tudta befejezni. A rendőr így szól: „Mr. Roberts azért jöttem, hogy közöljem önökkel, hogy sajnos a lányuk és a vejük meghalt.” „ Mi történt?” Kérdeztem, ahogy hitetlenkedve néztem Collinsra és a rendőrre. Collins így válaszolt: „Tegnap éjszaka egy repülő lezuhant és … „ Majd hezitált. „Lehet, hogy nem Marshall és Rebecca ült rajta, de amennyire tudjuk ők voltak azok.” 

Ó, nem tudom leírni azt a fájdalmat, ami átjárta a lelkem! „Hol történt?” Kérdeztem és azt válaszolta, hogy a gép egy búzaföld felett robbant fel Kansasban szétszórva a drága Marshallt és Rebeccát azon a hideg, magányos mezőn, így a testüket alig lehetett felismerni. Komolyan ez majdnem több volt, mint amit én el tudtam viselni. A gondolataim visszamentek Rebecca születése éjszakájára és lejátszódott benne, hogy éreztem akkor, amikor az a kicsi lány a világra jött. Göndör hajú, indián kinézetű gyermek volt. Olyan gyönyörű, olyan erős, az egyetlen gyermekünk, aki nem kórházban született, és akkor most azt mondják nekem, hogy elment. Evelyn és én átöleltük egymást, ahogy a gyász és a horror átsöpört a lelkünkön. Majd azt súgta: „Drágám, el kell mennünk a három kicsi gyermekhez megmondani nekik mi történt.” Egész úton Marshall és Rebecca háza felé szörnyű gondolatok bombázták az elmém. „Istenem, miért történt mindez?” Sírtam. „Miért? Miért?” Majd ekkor egy kijelentés kaptam a szellememben Istentől: Isten tud valamit erről az egészről, amit mi nem tudunk. Megragadtam ezeket a szavakat és egyre csak ismételtem őket, ahogy szorosan fogtam Evelyn kezét. „ISTENEM TE TUDSZ VALAMIT ERRŐL AZ EGÉSZRŐL, AMIT MI NEM TUDUNK!” 

Meglepődtünk, hogy a gyerekeket már ébren találtuk azon a csípős szombat reggelen. Kiderült, hogy már hét óra óta fent voltak és összegyűltek az asztal körül. Nagyon örültek nekünk, mikor megláttak! Alig tudtuk visszatartani a könnyeinket, ahogy körülöttünk szaladgáltak, megöleltek minket és nevetgéltek, ezért csak leültünk velük egy pillanatra kétségbeesetten tartva magunkat. Majd megkérdeztem a nyolc éves Marciát: „Kedvesem, miért keltetek ilyen korán ma reggel?”Általában sokáig alszotok szombaton.” „Ó”, mondta csillogó szemekkel „korán keltünk, hogy lássuk, ha anya és apa hazaért-e már!” Barátom, úgy éreztem, hogy a belső részeim széthasadnak, ahogy a gyász és a kín feltüremkedett a torkomba. Majd a karjaimba vettem azt a három kicsit és azt mondtam: „Anyukátok és apukátok nem jön haza többé. Várnunk kell, amíg a mennybe jutunk, hogy legközelebb lássuk őket.” 

Meg kell mondanom életem legszörnyűbb pillanatai voltak ezek, ahogy elmondtam nekik, hogy anyukájuk és apukájuk nem jön haza többé! Megragadtam Evelyn kezét és hevesen szorítottam, ahogy a könnyek végigömlöttek az arcunkon. Majd Brenda a legidősebb felvett egy kicsiny plakettet az asztalról, amit minden támogatómnak elküldtem. Az volt ráírva: „Isten nagyobb, minden problémánál!” és emlékszem, ahogy szorosan a melléhez szorította, ahogy a könnyek elkezdtek legördülni az arcán. Habár a kicsi Jon Oral, csak öt éves volt és nem igazán fogta fel mi történik körülötte az ő gyermeki módján érezte, hogy valami nagyon nincs rendben. Emlékszem, aznap éjjel hallotta a macskát sírni és felkiáltott: „A macska azért sír, mert anya és apa nem jönnek többé haza!” A szavaitól borzongás futkosott a gerincem fel és le! Hogyan tudnánk valahogy továbbmenni! Hogyan tudtuk remélni, hogy átvészeljük azt az első sötét és magányos éjszakát, ahogy küszködtünk a gondolatainkkal, arról hogy Marshall és Rebecca teste ott fekszik azon a kansasi búzamezőn. Megborzongtam. Az elmémben viharvert és sérült foszlányokat láttam belőlük, ekkor felsírtam és próbáltam lerázni ezeket a szörnyű képeket.

Fordította: Nagy Andrea

2016. március 18., péntek

Oral Roberts - "Építs nekem egyetemet!" 3.

Egy első osztályú épületekkel teli hatalmas földterületet látok. Egy nagyszerű tantestületet és több ezer válogatott, Isten kenetével betöltött tanulót látok. Első osztályú Istent szolgálunk, ezért első osztályú egyetemet építtetünk Neki a Szent Szellemre és hatalmára alapozva. Majd lassanként megszereztük az USA legnagyobb oktatóinak elismerését is. Mindegy, hogy nyíltan vagy titokban mondták, rájöttek arra, hogy az Oral Roberts Egyetem egy kincs! Tanulóiknak páratlan lehetősége van, hogy az egész emberre- szellem, lélek és test-vonatkozólag kapnak oktatást, ahogy az Úr Szelleme vezetett bennünket.

Először is fejlesztik a lelküket és az Úrral való járásukat, mert Isten megmondta nekem: “Úgy oktasd a tanulókat, hogy meghallják a Hangomat, menjenek el olyan helyekre, ahol a Fényem nem világít, ahol a Hangom csak kicsit hallható, ahol nem ismerik az Erőmet, a világ legvégsőbb határáig. Az ő munkájuk meg fogják haladni a tiédet és ebben fogom örömömet lelni.” Nemcsak a lelküket edzik, hanem a testüket is a sporttevékenységi programjainkon keresztül és első osztályú akadémiai oktatást kapnak, fejlődik az intellektusok és olyan ismereteket szereznek, amelyekkel előnyt kapnak az életben. Ahogy te is láthatod, mi nem utasítjuk vissza a tudást, hiszen a tudás Istentől van. Valójában a Biblia azt mondja: “Elvész az én népem, mivelhogy tudomány nélkül való. “ Hóseás 4.6. 

Az Oral Roberts Egyetem nemcsak úttörő szellemileg szólva, hanem a tudás számunkra nem szégyen és az igazság sem bárhol is legyen az. Bármilyen elhívást is kaptunk fontos, hogy kiemelkedjünk benne és hogy fény legyünk egy nagy hegy tetején. Tehát amikor az emberek az ORU-ra gondolnak nagyszerű tudásra és kiemelkedő akadémiai oktatásra gondolnak. Ugyanakkor a Mindenható Isten erejére, a mi kompromisszumok nélküli elkötelezettségünkre a Biblia iránt, mint Isten tévedhetetlen szavára az elejétől a végéig és a Szent Szellem kijelentő ismeretére is gondolnak. Ó hányszor mondták nekem, hogy ezt nem lehet megcsinálni! És nem gondolom, hogy meg lehetett volna tenni - vagy folytatni az egészet - ha NEM NYELVEKEN IMÁDKOZOM ÉS NEM KAPOM VISSZA A MAGYARÁZATOT. 

‘ORAL, ENGEM NEM HÍVOTT EL ISTEN, HOGY EGYETEMET ÉPÍTSEK NEKI!’ Okkal mondhatod: “De Oral, Isten engem nem hívott el, hogy legyen egy világméretű gyógyító szolgálatom vagy, hogy építsek Neki egyetemet!” Ez igaz lehet, de hiszem, hogy van VALAMI, amiben elhívott téged és azt csak te tudod megtenni és senki más! Ezen kívül sohase szégyelld vagy bátortalanodj el azt gondolva, hogy amit te teszel az túl kicsi vagy túl jelentéktelen tűnik Isten számára. Isten azt akarja, hogy legyél teljesen felszerelkezve arra, amire elhívott téged, hogy túláradó örömmel végezd el a feladatod! Személyes tapasztalataim szerint ezt viszont nem tudod megtenni, ANÉLKÜL, hogy Szellemben imádkoznál és az visszajönne az elmédbe magyarázattal. “Építs nekem egyetemet!” Egyszerűen nincs helyettesítője ennek! A SZENT SZELLEM EREJÉNEK ÁRAMLÁSÁVAL AZ ÉLETÜNKBEN AZ EMBEREKNEK KELLENI FOG, AZ AMID VAN – A KÉPESSÉGEID, AZ ÜZLETED, A SZAKÉRTELMED, A TUDÁSOD – JOBBAN MINT VALAHA! 

Az emberek eljöttek meghallgatni a prédikációm, amikor fiatalemberként 1947-ben egy gospel sátorban North Mainben, Tulsában, Oklahoma államban hirdettem Isten Igéjét, nem azért mert egy halott Istenről, vagy halott Bibliáról vagy halott, száraz vallásos élményről prédikáltam. Isten Szellemének ereje vezette hozzám őket, hogy meghallgassanak engem a kelet Oklahoma dombjairól érkező, küszködő fiatal prédikátort. Amikor a Szent Szellem ereje kiárad rám, erre a kis agyag darabra együttérzés fut át rajtam, mint a szél a prérin vagy egy tűz, ami keresztülszáguld a lelkemen, mint egy zúgó inferno. Egyfajta gyengédség érinti meg a szívemet, mint, ahogy az anya a mellére teszi síró gyermekét és el akarom érni a betegeket, a lesújtottakat, a kínoktól és démonoktól szenvedőket. Meg akarom őket szabadítani attól, ami bántja, ami összetöri és elpusztítja őket. Azt akarom, hogy minden férfi, nő, fiú és lány meggyógyuljon és NINCS BÉKESSÉG A SZÍVEMBEN, AMÍG A GYÓGYULÁS BE NEM KÖVETKEZIK! Neked testvérem Isten tud teljesen új tüzet lobbantani a csontjaidban, egy kényszerítő erőt a belső emberedbe, ami fel fog emelni, ami még nagyobb dimenziókba repít téged, hogy betöltsd az isteni elhívást az életedben! Ó ne légy félénk vagy hezitáló! Csak nyisd meg magad a Szellemének! Nehogy megpróbáld abbahagyni az olvasást sem, mert még sok mindent meg kell osztanom veled a beszélgető Istenről és beszélgető emberről, akik összefonódnak egy két irányú beszélgetésben a Szent Szellem által. Ez olyan, mint egy hatalmas hömpölygő folyó!

Fordította: Nagy Andrea

2016. március 7., hétfő

Oral Roberts - "Építs nekem egyetemet!" 2.

Amit szellemben hallasz Istentől, azt össze kell vetned Isten Igéjével, a Szent Szellemmel és a gyakorlatiassággal. Tehát ahogy tovább kerestem Istent a következő hetekben és hónapokban az a kijelentés, amit adott nekem az Úr egyre jobban megerősödött a szívemben. Kiléptem hitben miközben ezek a szavak csengtek az elmémben: „Azt akarom, hogy ugyanabból az anyagból építsd meg az egyetemet, mint amit a világ megformáláshoz használtam, amikor megalkottam a földet: a SEMMIBŐL.”

Hirtelen egy Ige futott át az agyamon a Jób könyvéből.
„Ő terjeszti ki északot az üresség fölé és függeszti föl a földet a semmiség fölé.” Jób 26.7

Az Úr a földet egy üres térbe helyezte, a SEMMMIRE. Az Úr emlékeztetett egy másik igére is a Zsidók. 11.3-ban, amiben az áll, hogy az Úr a szavával teremtette a földet és olyan dolgokat használt, amiket mi nem látunk, hogy láthatóvá tegye a világot körülöttünk. Barátom ez azt mondja nekem, hogy ha valaha úgy érezted, hogy olyan kevés van neked, hogy azt nem tudod Istennek adni, akkor jobban teszed, ha abba hagyod az aggódást! ISTENNEL meg tudod tenni, hiszen a Biblia azt mondja, hogy előszólítja azokat a dolgokat, amik még nem voltak. (Lásd Róma 4.17.)

Sose felejtem el, ahogy pásztázta a tekintetem azt a csupasz telket, viszont az Úr a saját szemével is rátekinthetett a csupasz helyekre, amikor bejelentette: „Kinyújtottam karomat a csupasz helyek fölé és a világot a semmire függesztettem. „Amikor a belső szememmel ránéztem arra a csupasz földre, egy pillanatra elkaptam egy olyan egyetem képét, ami még ott sem volt, de hit által láthattam. Ahogy nyelveken imádkoztam majd megkaptam a magyarázatott, Isten megmutatta nekem, hogy az Ima Tornyot az Oral Roberts Egyetem közepén kell megépíteni a campus szíve közepén. A magyarázat, ami hozzám érkezett ez volt: „Tedd az Ima Tornyot az egyetemi oktatás központjába” és pontosan ide helyeztük el! Most a tanulóknak el kell mellette menniük, ahogy a kollégiumból a könyvtár felé haladnak. Nincs más kerülő út! Az ima és Isten Szellemének ereje legyen az akadémiai életünk középpontjában!

Ó ISTENEM NE HAGYD ORALT ELRAGADTATNIA MAGÁT.

A rákövetkező reggelen, miután ez az élénk megtapasztalásom volt az Úrral, éppen otthon borotválkoztam Evelyn meg csak nézett, ahogy nyelveken és értelemmel imádkoztam. Annyira csodálatosan éreztem magam, hogy nem bírta tovább és nemcsak az sarokból vettet pillantásokat a fürdőszoba felé, hanem odakiáltott: „Oral, mi a csudát művelsz?” „Borotválkozom,” válaszoltam közönyösen. „Nem erről beszélek” panaszkodott. „Egész reggel azt hallgatom, amit csinálsz, légy szíves beszélj nekem róla!” Szóval elkezdtem neki magyarázni a magyarázattal történő nyelveken szólást ő pedig üresen nézett rám és felsóhajtott: „Ó, Oral olyan kiegyensúlyozott voltál hosszú éveken keresztül!” Aztán egy kis imát mondott: „Ó, Istenem ne hagyd most elragadtatnia magát!” Azt mondtam neki: „Drágám, csak azt tudom mondani neked, hogy ez igaz és tudom, hogy egyetemet fogok építeni Istennek, ahogy azt megparancsolta nekem. Nincs meg az összes részlet, még csak a körvonalait adta meg.”

Még be sem fejeztem a borotválkozást, amikor Evelyn újra bedugta a fejét a fürdőszobába és megkérdezte: „Oral segítenél kérlek nekem, hogy én is tudjak nyelveken szólni?” Tudod soha nem hallottuk azt a kifejezést, hogy „ imanyelv” ,de akkor reggel ezt a kifejezést kaptam az Úrtól!

Szóval azt mondtam: „Evelyn ez a Szellem imanyelve. Csak engedd ki a hangodat az Úrnak és engedd, hogy kiömöljön!”

De nem tudta, hogy kezdje el, ezért emlékeztettem mit mondott Pál apostol az 1. Korinthus 14.15-ben: ”Imádkozom szellemben, de imádkozom az értelemmel is.” A te választásod - mondtam neki, hogy imádkozol-e szellemben.“ És azt is mondtam neki: “Most felemelem a hangom és csatlakozz hozzám.” Szinte azonnal két vagy három szótagot kezdett kimondani, majd azután még többet is miután elkezdtük együtt imádkozni és dicsérni az Urat ezen az új Szent Szellemtől jövő imanyelven. Majd ismét megszólaltam: “Most álljunk meg és figyeljünk, mert az Úr vissza fogja adni a magyarázatot az elménknek. Csak mondd ki jó hangosan angolul, bármit is hallassz a szellemedben.”

Hirtelen a Szent Szellem szétáradott benne és elkezdte megkapni a magyarázatot az Úrtól. Ott ültünk több órán keresztül a díványon egymást átölelve nyelveken imádkozva és figyelve a magyarázatra és az egész testünk a fejünk tetejétől a lábujjunkig bizsergett. Annyira ÉLETRE KELT az imaéletünk - a kétirányú beszélgetésünk Istennel - mint soha azelőtt! Sőt olyan sokat tanultunk a nyelveken való szólásról - különösen arról, hogyan fordítsuk le az elménkben-, hogy megértsük a saját nyelvünkön, hogy úgy hiszem soha sem volt két hívőnek ilyen hatékony időtöltése az Úrral korábban.

EZ A SZENT SZELLEM ÉLMÉNY OLYAN MINT AMKOR ÁDÁM FELNÉZETT ISTEN SZEMÉBE A TEREMTÉS REGGELÉN

Fordította: Nagy Andrea

2016. február 26., péntek

Oral Roberts - "Építs nekem egyetemet!" 1.

Vannak idők, amikor az ember némán áll élete problémái és kihívásai előtt. A szíve válaszokért kiállt, de a válaszok olyan misztikusnak és elérhetetlennek tűnnek, amikor a saját kételyeivel és belső zűrzavarával birkózik. A vágy, hogy elvégezze feladatát, olyan naggyá válik az elméjében, hiszen ez reprezentál MINDENT, amit valaha is akart. De amikor imádkozni próbál, egy sötét felhő lebeg felette és a saját emberi nyelve beleütközik a megdöbbentő kérdések sokaságába, amik előtte tornyosulnak. Azon gondolkodik, vajon mi az Isten akarata? Hogyan közelítsem meg az Urat? Mit kellene tennem? Mit kellene mondanom?

Ekkor a Szent Szellem kezd kiáradni a legbensőbb létéből és a szavakat formál a nyelven keresztül, és isteni nyelven ad kijelentést a Róma levél 8.26 szerint. Ahogy tovább imádkozik az ember saját földi nyelvén, visszakaphatja a magyarázatot az elméjébe, ahogy Pál apostol tanította. ( Lásd 1. Korinthus. 14.15) És az isteni kijelentésen keresztül az elméje megújul és kivirágzik, majd Isten elkezdi neki megmutatni, hogyan hajtsa végre a feladatot, ami olyan felfoghatatlannak tűnik. SOHA NEM VETTEM ÉSZRE, HOGY VOLT EGY MÉLYEBB DIMENZIÓ A NYELVEKEN VALÓ IMÁDKOZÁSBAN. 

Kész csoda számomra hogy sok évvel az után, hogy elkezdtem nyelveken szólni, amikor mély csüggedésbe voltam vagy éppen a boldogságban fürödtem csak nyelveken imádkoztam néhány kifejezéssel vagy szótaggal, ami kijött számból! Sosem vettem észre, hogy volt egy mélyebb dimenzió a nyelveken való imádkozásban, amíg nem találtam magam szemben azzal az elképesztő feladattal, hogy egyetemet építsek Istennek. Tudod, az átalakulásom alatt szólt hozzám az Úr és felszólított, hogy egyetemet építsek neki. Amikor ezt a küldetést megkaptam éppen egy gyógyító evangélistához készültem, hogy imádkozzon értem, hogy az imái megszabadítsák a testem a tuberkolózis halálos fogságából. Emlékszem, hogy ott feküdtem az autó hátsó ülésén bátyám Elmer hangját hallgatva a sötétségen át, amikor hirtelen elhalkult a hangja és hallottam, ahogy az Úr közvetlenül hozzám szól. „Fiam, meg foglak gyógyítani és te elviszed a gyógyító erőm a generációdnak. Bár a világ sosem hallott az Oral Roberts nevű fiúról egy kicsi Bebee nevű városból, Oklahomából, de Isten kijelölte a célpontot. 

És amikor azon az éjszakán a jelenlétembe jött akkor is ezeket a szavakat súgta a fülembe: „Egyetemet fogsz építeni nekem a tekintélyemre és a Szent Szellemre alapozva.” Halvány fogalmam nem volt mit jelentettek azok a szavak, de világosan megértettem, hogy Isten beszélt hozzám és hogy fentről jövő kijelentés volt. Amikor később erről beszéltem az emberek azt hitték, hogy valami más bolygóról jöttem. Senki nem hitt nekem. Ó, lehet, hogy a szüleim hittek nekem, de én tudtam, hogy Isten szólt hozzám! Később miután körbeutaztam a bolygót Jézus örömüzenetével és elvittem a gyógyulást a föld legtávolabbi zugaiba, ezek a szavak még mindig égtek bennem, úgy, mintha tűz égett volna a csontjaimban. És mégis amikor szemben álltam azzal a monumentális feladattal azt éreztem mintha, körülbelül olyan nehéz lett volna lehozni a csillagokat az égről, mint megépíteni egy egyetemet az Úrnak. HA VALAHA EGYEDÜL ÉS HASZONTALANNAK ÉREZTED MAGAD NAGYON EGYÜTT TUDOK VELED ÉREZNI. 

Nem szégyellem elmondani neked, hogy a lelkem mélyéből könyörögtem azokon az első agonizáló napokban és hetekben miután azt mondta nekem, hogy eljött az idő, hogy egyetemet építsek Neki. Kétségbeesetten akartam engedelmeskedni a hangjának, de nem tudtam hogyan! Mély kínlódásomban és zavaromban, ahogy elkezdtem föl és alá járkálni a csupasz telken, ahol most az Oral Roberts egyetem áll esdekeltem az Úrnak, hogy adja meg a szükséges bölcsességet, ami a feladat elvégzéséhez kell. Úgy éreztem, hogy hatalmas terhet cipelek a hátamon. Először szó szerint nyögtem és angolul imádkoztam, majd felkiáltottam: „Ó Istenem segíts nekem! Mutasd meg az utat! „Akkor majdnem véletlenül a hasam mélyéről a „szellem nyelve” kezdett feljönni és csak úgy kigurult a számból. Amikor abbahagytam a nyelveken való imádkozást, elkezdtem értelem szerint imádkozni és az ekkor visszajövő angol szavak biztosan nem voltak olyan szavak, amikre én gondoltam volna. Olyan hatalmas megkönnyebbülést éreztem a szellememben, hogy elkezdtem kiabálni: „Istenem, hadd csináljam még egyszer!” 

Mondom neked ez volt a legfelvillanyozóbb élmény az életemben! Ott voltam kint teljesen egyedül csak a mókusok, nyulak és madarak voltak a közönségem, ahogyan nyelveken imádkozva járkáltam. Amikor megálltam és újra figyeltem a szellememre szavak jöttek fel bennem angolul Isten Szelleme által és világosság támadt. Profetikus szavak voltak a számban – az Úrtól való kijelentés ismerete! És ezekben a szavakban az Úr kijelentette nekem a legmegdöbbentőbb ismeretet és megmutatta körvonalakban, hogyan építsek Neki egyetemet. Nem adott meg minden részletet, de hatalmas áttörés volt az ismeret és a képesség terén hogyan csináljam meg azt, amit nekem parancsolt. EGY DOLOG, AMIT MEGTANULTAM A KÖNNYHULLATÁS KÖZEPETTE, HOGY NE UGORJ ELSŐ ALKALOMMAL, AMIKOR ÚGY ÉRZED, HOGY HALLOTTÁL VALAMIT ISTENTŐL.

Fordította: Nagy Andrea