A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Derek Prince Szellemi konfliktus. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Derek Prince Szellemi konfliktus. Összes bejegyzés megjelenítése

2014. június 27., péntek

Derek Prince - Támadó fegyverek 11.

Most megnézzük, hogy hogyan győzték őt le. 11-es vers:

"És ők legyőzték azt a Bárány véréért, és az Ő bizonyságtételüknek beszédéért, és az ő életüket nem kímélték mind halálig."

Először arról beszéljünk, hogy milyen emberek győzik le a Sátánt? Azok, akik az ő életüket nem kímélték mindhalálig. Mit jelent ez? Én úgy értem ezt, hogy nem volt nekik fontos, hogy élnek-e, vagy meghalnak. Az életben maradás nem a legelső szükségük volt. A legelső az volt, hogy Isten akaratát tegyék, akár élnek, akár nem. Más szavakkal elkötelezett, odaszánt emberek voltak. Csak az a keresztény tudja megijeszteni a Sátánt, aki odaszánt, elkötelezett. Nem gyakran idézem Lenint, de egy mondatát megjegyeztem: "A kommunisták a jövőbeni halottak." Azt hiszem, hogy úgy gondolta, hogy ha te kommunista leszel, akkor aláírod a saját halálos ítéleted, számíthatsz rá, hogy meghalsz. Börtönben, vagy barikádon egy forradalomban, vagy pedig egy sűrű erdőben. Ha kommunista vagy, a saját halálos ítéleted aláírod. Addig, amíg te meg nem halsz, a földön élő halott vagy. Tudjátok minek nevezem én ezt? Elkötelezettségnek, odaszánásnak. Azt mondom nektek, hogy az első ok, ami miatt ebben a században a kommunizmus ilyen nagy előrehaladást tett, az az elkötelezettség. Ha a keresztényekben nincs ilyen elkötelezettség, akkor nincs lehetőség a győzelemre. Úgy hiszem, hogy ezért győzte le Észak-Vietnám Dél-Vietnámot. Elkötelezettek voltak az el nem kötelezettekkel szemben. Bármely csatában az elkötelezettek mindig legyőzik az el nem kötelezetteket. Ez igaz szellemi téren is. Akik elkötelezettek, azok legyőzik az el nem kötelezett keresztényeket. 

Tehát az első követelmény nem az, hogy mit teszünk, hanem hogy kik vagyunk. Az elkötelezettséget szépen összefoglalják Eszter szavai, amikor először kellett mennie Ahasvérushoz. Azt mondta, hogy nem lehet bemenni a királyhoz bejelentés nélkül. Akkor Márdokeus megkérdezte, hogy mit fog tenni és Eszter azt mondta: "Bemegyek, ha elveszek, hát elveszek." Ez az odaszánás. Nincs körbejárás. Pontosan ezt kell tenni. Az életben maradás nem lehet a legelső célja egy kereszténynek. Ezekről az emberekről beszél az Ige.
Hogyan győztek? Azt mondja, hogy "ők". Azt mondja, hogy ők legyőzték a Sátánt a Bárány véréért (vére által) és az ő bizonyságtételüknek beszédéért (beszéde által). Két fegyver szerepel itt: Jézus vére és Isten Igéje, melyeket hathatóssá tettek az ő bizonyságtételükben. Ezt így fordítanám le: "Legyőzzük a Sátánt, amikor megvalljuk személyesen Isten Igéjében, hogy mit tett Jézus vére értünk." 

Az Ószövetségben Isten megszabadította a népét, Izraelt az ítélettől és az ellenség elnyomásától a húsvéti bárány vére által. Isten rendelése az volt, hogy bizonyos napon, bizonyos időben minden házban az atya vegyen egy bárányt, amely megfelelt bizonyos követelményeknek, és azután áldozza meg. A megöléskor köteles volt minden csepp vérét felfogni egy edénybe. Olyan drága volt a vér, hogy egy cseppet sem lehetett elvesztegetni.
Ahogy a bárány vérét felfogták az edényben, már lehetővé vált a védelem minden izraelita számára, de nem volt még meg. Azért, hogy elérjék ezt a védelmet, minden izraelitának át kellett vinni a vért az edényből arra a helyre, ahol lakott. Csak egy Istentől kijelölt módja volt ennek. Egy kötés izsópot kellett venni, belemártani a vérbe és azután elhinteni a vért a ház ajtajának az oldalain. Amikor már ott volt a vér az ajtón, akkor a ház védelem alá került. 1 Korinthus 5:7-ben Pál azt mondja, hogy "Krisztus, a mi húsvéti bárányunk megáldoztatott értünk.” Más szavakkal: összehasonlítja Krisztus kereszthalálát a bárány feláldozásával. A bárányt megölték, és az Ő vére elérhetővé vált, de az a tény, hogy Jézus kiontotta a vérét, még nem ad védelmet senki számára közülünk. Ahhoz, hogy legyen védelmünk, át kell vinnünk arra a helyre a vért, ahol élünk. Az Ószövetség alatt az egyedüli eszköz az izsóp volt. Az Újszövetségben Isten nem az izsópot követeli, hanem egy másik kijelölt mód van: a mi megvallásunk, bizonyságtételünk. A megvallásunk az, ami kiveszi az edényből a vért és átviszi a lakóhelyünkre.

Legyőzzük a Sátánt, amikor megvalljuk Isten Igéjével, hogy mit tett Jézus vére értünk. Ha nincs megvallás, nincs védelem. Nem csoda, hogy az ördög nagyon ellene van a megvallásnak, mert szereti inkább az edényben látni a vért, mert akkor még tudja az otthonodat támadni. 

Végül szeretnék egy rövid bizonyságtevést, megvallási mintát adni:

Efézus 1:7, Zsoltár 107:2 - Jézus vére által meg vagyok váltva az ördög kezéből. Jézus vére által minden bűnöm meg van bocsátva.

1 János 1:7 - Jézus Krisztusnak, Isten Fiának vére megtisztít engem állandóan minden bűntől.

Róma 5:9 - Jézus vére által megigazultam, igazzá váltam, mintha soha nem vétkeztem volna.

Zsidó 13:2 - Jézus vére által meg vagyok szentelve, szentté vagyok téve.

1 Korinthus 6:19-20 - A testem a Szent Szellem temploma, mely meg van váltva, megtisztítva, megszentelve Jézus vére által. Ezért ennek eredményeképpen az ördögnek semmi helye nincs bennem, semmi hatalma rajtam Jézus vére által.

Jelenések 12:11 - Én legyőzöm a Sátánt a Bárány vére által és az én bizonyságtételem beszéde által.

Ezeket hangosan meg keli vallani. Szeretném, ha mindannyian kivennétek az edényből a vért és felvinnétek, magatokra.

2014. június 25., szerda

Derek Prince - Támadó fegyverek 10.

Jelenések 12:7-11. Szeretnék röviden mondani valamit a Jelenések könyvének megértéséről. Nem azt állítom, hogy az egész Jelenéseket értem, hanem csak azt, hogy két fő módja van a magyarázatnak. Az egyik az ún. történelmi magyarázat, amely szerint mivel János Pathmós szigetén látta ezt a látomást, ezért ez az utána következő történelemben megvalósuló eseményekről szól, főleg Európa történelméről: a pogányok Róma és az ottomán birodalom bukásáról. Én ezeket az elméleteket nem nagyon tanulmányoztam, de két ellenvetésem van. Az első, hogy ez nem egyezik meg a történelem tényeivel, a másik, hogy nem egyezik meg az Igével.

Én a másik módszerét fogadom el a Jelenések magyarázatának, amely szerint János a látomásában olyan dolgokat látott, amelyeket múlt időben írt le, de legtöbb esetben - nem minden esetben - a beteljesedés még mindig a jövőben van. Bármennyire múlt időben íródott a könyv, mégis meg fog történni a jövőben. Ha ezzel a módszerrel mész végig rajta, akkor igeileg teljesen megalapozott az a tanításom, amit adtam a Sátán királyságának elhelyezkedéséről és az ő angyalainak tevékenységéről. Azután látni fogjátok, ahogy olvassátok ezt a könyvet, hogy múlt időt használ, de a beteljesedés még a jövőben van.

Jelenések 12:7-11:
(7) És lön az égben viaskodás: Mihály és az ő angyalai viaskodnak vala a sárkánnyal, és a sárkány is viaskodik vala és az ő angyalai...

A sárkány a Sátán.

(8) De nem vehetének diadalmat, és az ő helyük nem talál taték többé a mennyben.

Kinek a helye? A Sátánnak és angyalainak helye. Ha ez még a jövőben van, akkor mit mond nekünk, hol van most a helyük? A magasságban. Ez logikus. 9-10. versek:

És vetteték a nagy sárkány, ama régi kígyó, aki neveztetik ördögnek és a Sátánnak, aki mind az egész föld kerekségét elhiteti, vetteték a földre, és az ő angyalai is ő vele levettetének. És hallék nagy szózatot az égben, amely ezt mondja vala: Most lett meg az üdvösség és az erő, és a mi Istenünknek országa és az Ő Krisztusának hatalma...

Hol szól ez a hang? Az égben. Tehát nem a földről szól, hanem az égről. Krisztusnak hatalma megalapoztatott a mennyben. Az Ő hatalma által a Sátán királyságát kivetették a mennyből. A 10. vers vége:
...mert a mi atyánkfiainak vádlója levettetett, ki vádolja vala őket éjjel és nappal a mi Istenünk előtt.

Múlt időben van a szövegben, jövő időben a beteljesülésben. Mit mond ez nekünk Sátánról? Mi az ő fő célja most? Hogy vádoljon bennünket. Miért? Mert azt akarja, hogy bűntudatban éljünk. Az egész dolog központja a megigazulás, vagy a bűntudat. A 10-es verset megnézzük mégegyszer. Amikor az angyal szól a mennyben, és azt mondja: "a mi testvéreink”, vajon kire gondol? Úgy gondolom, hogy a földi hívőkre. A hívőkről szól, akik a földön vannak, és akik legyőzték a Sátánt. Mi vagyunk azok, akik egyenes összeütközésbe kerülünk a Sátánnal. Ha ez igaz, akkor megerősíti azt, amit mondtam, hogy a mi dolgunk az, hogy véghezvigyük Krisztus győzelmét a Sátán fölött. Hiszem, logikus hogy ezek mi vagyunk, mert nekünk vannak fegyvereink. Nem csoda, hogy a Sátán nem akarja, hogy ezt az üzenetet prédikálják. Mert az ő nagy-nagy fegyvere a vád mellett a tudatlanság. Addig, amíg tudatlanságban tart, biztos az ő királysága.

2014. június 19., csütörtök

Derek Prince - Támadó fegyverek 9.

A negyedik fegyver a bizonyságtevés. Ezek Jézus szavai: ApCsel 1:8. Hanem vesztek erőt, minekutána a Szent Szellem eljő reátok: és lesztek nékem tanúim úgy Jeruzsálemben, mint az egész Júdeábán és Samariában és a földnek mind végső határáig.

Mi a Szent Szellem keresztség első célja? Azt mondhatjátok az, hogy bizonyságot tegyünk. Elfogadom, de ez nem pontosan az, amit Jézus mondott. Nem azt mondta, hogy "tegyetek tanúságot", hanem azt mondta, hogy "legyetek az én tanúim." Van különbség: sok ember, aki bizonyságot tesz, nem bizonyság, nem tanú. Jézus nem arról beszélt, hogy először a szájjal tegyünk tanúságot, hanem arról, hogy legyünk tanuk és úgy éljünk, hogy az embereket arra kényszerítse, hogy Jézusra gondoljanak. Természetesen a beszéd része ennek, de nem minden. Gyakran összekeverjük a dolgokat és úgy gondoljuk, hogy van amit a szánkkal mondunk, van amit az életünkkel. Jézus a hangsúlyt a megfelelő helyre teszi. Azt mondja: ti lesztek az én tanúim. Jézus nem azt mondta, hogy tanúi lesztek valaminek, egy átélésnek, hanem, hogy: "Nekem lesztek tanúim!" Voltam egy pünkösdi gyülekezetben kb. 30 éve. Gyakori hiba, hogy a Szent Szellem keresztségről tesznek bizonyságot, vagy a nyelveken szólásról, vagy a gyógyulásról és az embereket ez gyakran félrevezeti. Az egyik dolog, amit észrevettem Jézus gyermekeiről az utóbbi évtizedben ez: bár legtöbben megkeresztelkedtek Szent Szellemmel, nem elsősorban a Szent Szellem keresztségről beszélnek, hanem Jézusról. Ez Isten bölcsessége. Jézusról beszélsz, s az emberek hamarosan meg akarják tudni, hogy mid van. Meg lehet magyarázni nekik, de ne kényszerítsd rájuk. Hagyd, hogy tőlük jöjjön a kérdés.

ApCsel 4:33: És az apostolok nagy erővel tesznek vala bizonyságot az Úr Jézus feltámadásáról: és nagy kegyelem volt mindnyájukon.

Figyelnünk kell a prédikálás és a bizonyságtétel közti különbségre. A prédikálás az igazság kibontása az Igéből, a bizonyságtevés pedig annak elmondása, hogy Isten mit tett értem. Néhány ember, aki nem hivatott el prédikálásra, nagyon jó és hathatós bizonyságtevő. Volt egy üzletember barátom évekkel ezelőtt. Alkoholista volt, aztán megtért és betöltekezett Szent Szellemmel. Egy nap üzleti ügyben egy bárral egybekötött étterembe kellett mennie. Ott ült egy ember a bárban, akit nem ismert, és az Úr szólt hozzá, hogy "tégy bizonyságot ennek az embernek". Azt mondta: "Uram nem tudom, hogy mit mondjak. Nem tudom." Az Úr azt mondja újra: "Tégy bizonyságot ennek az embernek". "De Uram, én nem tudom, hogy mit mondjak." Harmadszor mondta az Úr: "Tégy bizonyságot ennek az embernek." Azt mondta: "Uram, nem tudok." Akkor azt mondta az Úr: "Nem azt mondtam, hogy prédikálj neki, hanem hogy tégy bizonyságot neki. Mondd el, hogy Én mit tettem érted". És megtette. Tehát a bizonyságtevés nem prédikálás, hanem elmondása annak, hogy Isten mit tett érted. Minden kereszténynek képesnek kell lenni a bizonyságtevésre, mert ha Isten semmit nem tett érted, akkor nem vagy keresztény. Jézus célja az volt, hogy az Ő feltámadásának bizonysága terjedjen az egész Földön. Vegyétek észre, hogy az apostolok nagy hatalommal, erővel tettek bizonyságot Jézus feltámadásáról. A legfontosabb tény, amit hangsúlyozni kell az, hogy Jézus él! Ha ez a tény igaz, akkor ez a hitetlenek figyelmét magára kell hogy vonja, mert Jézus meghalt, eltemették, kb. kétezer évvel ezelőtt. Ha ez az ember még ma él, akkor ez a legfontosabb tény a történelemben. Szükséges, hogy mindenkivel tudassuk, hogy él, mégpedig a személyes tapasztalat alapján. Vegyétek észre, hogy a prédikátorok kritikusai mit mondtak az ApCsel 5:28-ban.

"...nem megparancsoltuk-e nektek, hogy ne tanítsatok ebben a névben? És ímé betöltöttétek Jeruzsálemet tudományotokkal..."

Isten üzenete eljutott mindenkihez Jeruzsálemben. Ezt nemcsak egy kis prédikátor csoport tette, hanem minden keresztény vitte körbe az ő bizonyságtételét.

2014. június 16., hétfő

Derek Prince - Támadó fegyverek 8.

Most vegyük a következő példát, a prédikálást. A prédikálással kapcsolatban megnézzük az ApCsel 19:8-11 verseket, amelyek Pál efézusi szolgálatát írják le.

"Bemenvén pedig a zsinagógában, bátorsággal szól vala, három hónapon át vetekedvén és igyekezvén meggyőzni az Isten országára tartozó dolgokról.
Mikor pedig némelyek megkeményíteték magukat és nem hívének, gonoszul szólván az Úrnak útáról a sokaság előtt, azoktól eltávozván, elszakasztá a tanítványokat, mindennap egy bizonyos Tirannus iskolájában prédikálván... "

Egy helyi filozófus megnyitotta az iskoláját, hogy Pál ott prédikálhasson. Ez volt a leghosszabb egyfolytában tartó prédikálása Pálnak: két évig egy helyen, és egy szobában, minden nap. És mi történt? Isten Igéje kiáramlott arról a központi részről, a fővárosból, az Ázsia egész provinciájában, mert Efézus volt a főváros. Amikor Isten a jó üzenetet prédikáltatja velünk, akkor szereti és nagyon élvezi, hogy megerősítse természetfölötti jelekkel. Olvassuk el a következő két verset. Isten megerősítette természetfölötti módon az üzenetet.

"Ez pedig lőn két esztendeig: úgyannyira, hogy mindazok, akik lakoznak vala Ázsiában, mind zsidók, mind görögök, hallgaták az Úr Jézusnak Igéjét.
És nem közönséges csodákat cselekszik vala az Isten Pál keze által."
Sosem olvasom ezt a verset anélkül, hogy ne élvezném a "nem közönséges" kifejezést, mert ez azt jelenti, hogy a csodák azok normálisak, de Isten néha még nem normális, nem közönséges csodát is tesz. Nagyon hálás vagyok a közönséges csodákért, de különösen hálás vagyok a nem közönséges csodákért. Mik voltak ezek ezek a nem közönséges csodák? 12-es vers:

"Annyira, hogy a betegekhez is elvivék az ő testéről a keszkenőket, vagy kötényeket, és eltávozának azoktól a betegségek és a gonosz szellemek kimenének belőlük."

Ismerek ilyen eseteket, amikor ezzel az eredménnyel történtek csodák. Amikor Isten dolgai kibontakoznak, akkor az ördög megzavarodik, és valamilyen módon jön és támad. Volt Efézusban egy csomó zsidó ördögűző, akik nem hittek Jézusban, de látták, hogy Pálnak jól megy az ördögűzés, és gondolták, ők is megpróbálják. Egy erőszakos emberrel akadtak össze, aki démonizált volt és azt mondták neki:
"Kényszerítünk Jézusra, akit Pál prédikál."
A démonok válasza klasszikus. 
ApCsel 19:15: Felelvén pedig a gonosz szellem, monda: A Jézust ismerem, Pálról is tudok: de ti kicsodák vagytok?"

Tehát Jézust elismerem, Pállal ismeretségben vagyok, tudom, hogy Pál nagyon sok bajt csinál számunkra ezen a területen. Azután az ember rájuk ugrott.
(16-os vers): És rájuk ugorván az az ember, akiben a gonosz szellem vala, és legyőzvén őket, hatalmat vön rajtuk annyira, hogy mezítelenen és megsebesülve szaladának ki abból a házból.

Azután meghallotta ezt egész Efézus, a címoldalra került. Amikor a démonok nyilvánosan működni kezdenek, akkor az mindig a címlapra kerül. Volt egy barátom, aki egy gyülekezetet pásztorolt egy városban. Négy évvel ezelőtt bejelentette a gyülekezetnek, hogy sorozatot indít minden szerda este az ördögűzésről. Azt mondta, hogy lehetséges, hogy a Sátán tenni fog valamit, hogy megzavarja az előadássorozatot. Az ezt követő harmadik szerdán már közepén tartott a szolgálatnak, amikor kivágódott az ajtó hátul és bejött egy ember, tajtékzott, mint egy vadállat. Egy felhúzott revolverrel előre rohant, az egyik diakónus háta mögé állt, odakényszerítette a szószék alá és azzal fenyegetőzött, hogy ott öli meg a prédikátor szeme láttára. 8 lövést adott le, de Isten kegyelméből senkit sem talált el, sem a diakónust, sem a prédikátort. Ez az ember megfordult, hogy kirohanjon, de hátul ült egy profi futballista, aki jól tudott gáncsolni, és elgáncsolta ezt az embert. Kihívták a rendőrséget és kivették a golyókat a szószék körüli részből. Másnap az újságok címlapján jelent meg ez az egész. Ilyesmi történt Efézusban is, tehát látjuk a Sátán ellentámadását. Egy évvel később véletlenül ebbe a gyülekezetbe mentem prédikálni. Első este a pásztor azt mondta, hogy azt hiszem el kell mondanom, hogy ez az ember éppen most szabadul. Ez egy kissé újra fölbuzdított az imára.

ApCsel 19:17-18: Ez pedig tudtukra lön mindeneknek, mind zsidóknak, mind görögöknek, kik Efézusban laknak vala, és félelem szállá mindnyájukra, és megtapasztaltatik vala az Úr Jézusnak neve. És sokan a hívők közül eljőnek vala, megvallván és megjelentvén cselekedeteiket.

Ezek az emberek, akik eljöttek, hívők voltak, de olyan hívők, akiknek egyik lába az egyik táborban, másik a másikban volt. Tiltott dolgokkal foglalkoztak. Ezen a ponton teljesen meggyőződtek arról, hogy a Sátán vesztes és ezért elhatározták, hogy megszakítják a kapcsolatot vele és Jézus oldalára állnak. Eljöttek és megvallották a bűneiket. Azt is tudjuk, hogy Efézus az okkult tevékenységek központja volt. Pál szolgálata azonban összetörte az Efézusban levő okkultuzmust. 19-es vers:
Sokan pedig azok közül, kik ördögi mesterségeket gyakoroltak, könyveiket összehordván mindeneknek láttára megégetik vala. És összeszámlálák azoknak árát, és találák ötvenezer ezüstpénznek.

Ami azt jelenti, hogy legalább 100.000 dollár értékű könyvet égettek el nyilvánosan, hogy megszakítsák a kapcsolatot a Sátánnal. Ismertem egy eléggé gazdag asszonyt, aki nagyon mély okkultizmusban volt, de gyermeki módon az Úr Jézushoz jött. Voltak neki pl. első kiadású buddhista könyvei, és azt hiszem, hogy kb. 100.000 dollárt ért, amit elégetett. Mi a magyarázata az efézusi drámai eseményeknek? 
20. vers: Eképpen az Úrnak Igéje erősen nevekedik és hatalmat vesz vala.

Mi volt ez a hatalom az események mögött? Isten Igéje. Pál két évig prédikálta Isten Igéjét, és ez egész Ázsiára elhatott. Isten megerősítette az igehirdetést természetfölötti jelekkel. A Sátán ellenállt, de Isten győzedelmeskedett és az egész város tele volt az Úr Jézus Krisztus győzelmének megnyilvánulásával.

2014. június 11., szerda

Derek Prince - Támadó fegyverek 7.

A következő fegyverkibocsátási mód a dicséret. ApCsel 16:25-26. A háttér páratlan. Pál és Silás természetfölötti módon vezetést, látomást kaptak, és már nagyon szépen ment minden. Szép otthonuk volt, ahol laktak és egy nagyon kedves testvérnő gondozta őket, főzött nekik, és mosta a ruhájukat. Azután Pál szétrobbantotta ezt az idillt. Talán a börtönben Silás ezt mondta Pálnak:
"Pál, minden szépen ment, amíg el nem kezdted a szabadító szolgálatot. Amikor kiűzted abból a jövendőmondó lányból a démont, az egész város felzúdult." Ezt nem lehet természetes módon megmagyarázni. Az történt, hogy a Sátán királyságát megzavarták. Emlékeztek, hogy Jézus azt mondta, hogy: ha én Isten Szellemével űzöm ki az ördögöt, akkor Isten országa elérkezett hozzátok. Érthető, hogy a Sátán félelemmel reagált. Egy külön csoport sátáni angyalt irányított, hogy csináljanak bajt Filippiben és vessenek véget ennek a dolognak. Tehát Pálékat a hatóságok megverették, letépették a ruhájukat, börtönbe csukatták. Börtöncellába vitték őket, és kalodába záratták a lábukat. Mit csinálnál te, ha ott lennél? Inkább olvassuk el, hogy ők mit csináltak.

ApCsel 16:25-26: Éjféltájban pedig Pál és Silás imádkozván, énekkel dicsőiték az Istent. A foglyok pedig hallgatják vala őket. És hirtelen nagy földindulás lön úgyannyira, hogy megrendülének a tömlöc fundamentumai: és azonnal megnyílának az ajtók mind, és mindnyájuknak a bilincsei feloldódának.

Az imának és a dicséretnek a szelleme annyira felszabadítja Isten természetfölötti erejét, hogy látható hatást tesz a fizikai világban. Az ApCsel 4-ben a börtön alapjai megremegtek, az ajtók kinyíltak és mindenki bilincsei feloldódtak. A szellemi erők felszabadultak természetfölötti, csodálatos célokra, amelyek a természetes, fizikai területen nyilvánulnak meg. Újra Isten embereinek kezébe került a kezdeményezés, nem kellett elmondani a börtönőrnek, hogy bűnös, hanem ő maga jött be, és megkérdezte: "Hogyan tudnék én üdvösséget kapni?" Tehát, ha megnyerjük a csatát szellemi síkon, akkor visszanyerjük a kezdeményezést. A mód, hogy megkapjuk a kezdeményezést az, hogy megnyerjük a szellemi területen a csatát.

2014. június 6., péntek

Derek Prince - Támadó fegyverek 6.

Kezdjük egy ima példájával a 4. fejezetből.
Itt azt találjuk, hogy az első gyülekezetnek a vezetői szembetalálkoztak az első komoly ellenállással, mikor a vallásos és civil vezetők megtiltották nekik, hogy Jézus nevében prédikáljanak. Viszont az evangéliumnak ígéretei csak Jézus neve által teljesülnek. Tehát Jézus neve nélkül az evangélium erőtlen. Akár bűnbocsánatról van szó, akár gyógyításról, akár Szent Szellem keresztségről, vagy gonosz erőktől való szabadulásról, mindig csak Jézus nevében működik. Ha megtiltanák, hogy Jézus nevét használjuk, az a prédikálásunkat teljesen erőtlenné tenné. Ezt követelték az ellenség vezetői az apostoloktól.

ApCsel 4:17-18:
De hogy tovább ne terjedjen a nép között, fenyegessük meg őket, hogy többé egy embernek se szóljanak ebben a névben. Azért beszólítván őket, megparancsolák nékik, hogy teljességgel ne szóljanak és ne tanítsanak a Jézus nevében.

Ez a rendelkezés válsághelyzetet eredményezett, mert ha betartják, az az evangélium terjedését akadályozta volna. Az apostolok visszamentek hívő társaikhoz és együtt imádkozni kezdtek, elkezdték működtetni az ima fegyverét.

ApCsel 4:23-25:
Mikor pedig elbocsáttattak, menének az övéikhez, és elbeszélék, amiket a főpapok és a vének mondottak nékik. Ezek pedig mikor hallották, egy szívvel-lélekkel felemelék szavukat az
Istenhez, és mondának: Urunk, te vagy az Isten...

Ez egy együttes, célirányos ima volt. Mit jelent az, hogy egy szívvel-lélekkel felemelték szavukat Istenhez? Szerintem egy személyt ihletett a Szent Szellem, hogy megfelelő imát imádkozzon, a többiek pedig támogatták őt, Szent Szellemben kísérték őt, és áment mondtak a végére. Egy ember volt a Szent Szellem által adott imának a szócsöve. Szeretném, ha két dolgot észrevennétek erről az imáról. Az egyik, hogy tele volt az Isten Igéjének idézetével, 24-25. versben: ...Urunk, te vagy az Isten, ki teremtetted a mennyet és a földet, a tengert és minden azokban levő dolgot, Ki Dávidnak, a te szolgádnak szája által ezt mondottad: Miért zúgolódnak a pogányok, és gondoltak a népek hiábavalókat?

Isten szavait idézték, és imájukat Isten Igéjére helyezték. Azután a végén a 29-30. versben azt mondták: Most azért Urunk, tekints az ő fenyegetéseikre és adjad a te szolgáidnak, hogy teljes bátorsággal szólják a te beszédedet, A te kezedet kinyújtván gyógyításra, és hogy jelek és csodák
történjenek a te szent Fiadnak, a Jézusnak neve által.

Mi a fegyver itt? Jézus neve. Tehát ők Isten Igéjét és Jézus nevét használták. Imájuk szállító eszköz volt e fegyverek számára. Imájuk nagyon specifikus és különleges célú volt. Teljes bátorsággal akarták szólni Isten Igéjét és ezt kérték: "És kinyújtván kezed, jelek és csodák történjenek, a te szent Fiadnak, Jézusnak neve által." Néhány imánk annyira ködös, hogy nem is tudjuk, hogy Isten válaszol-e vagy nem. Bátorság kell ahhoz, hogy így imádkozzunk: "Uram szükség van csodákra." Szükség van ma is a csodákra. Van ebben egy nagy pszichológiai igazság. A csodák adják a gyülekezetnek a kezdeményezést, akkor nem kell az embereknek könyörögni, hogy hallgassanak, mert ha Isten látható csodákat tesz, az emberek jönnek maguktól és megkérdik, hogyan történt. Ez adja a bátorságot. Ezen az elven állt az első egyház is. Több látható csodára van szükségünk ma. Azt hiszem, hogy ha Isten feltételének eleget teszünk, és imádkozunk, akkor meglesz. Néhányan azt hiszik, hogy annyira szellemiek, hogy már nincs szükségük csodákra. Én nem hiszem ezt. Ha másnak nem kell,
Uram akkor hagyd ki őket, de nekem kell. Mi történt, amikor így imádkoztak, mi lett az imájuk eredménye? 31. vers:
És minekutána könyörögtek, megmozdult a hely, ahol egybegyűltek: és betelének mindnyájan Szent Szellemmel, és az Isten beszédét bátorsággal szólják vala.

Tehát a kezdeményezés újra Isten gyermekeinek, Isten népének kezébe került. Voltál már olyan helyen, amely fizikailag remegett Isten jelenlététől? Én már voltam. Egyszer három emberrel imádkoztam egy autóban Egyiptomban. Az autót leállították, kikapcsolták a motort, és amikor Isten működött a kocsiban, az autó minden része elkezdett rázkódni, mintha 50 km sebességgel menne az úton. Tudtam, hogy Isten szólt hozzám.

2014. június 2., hétfő

Derek Prince - Támadó fegyverek 5.

A következő dolog, amit tudnunk kell a fegyverekről, hogy hogyan lehet őket erővel ellátni. Mi az az erő, amelyik arra a helyre irányítja őket, ahol használni kell őket? Azt mondanám nektek, hogy egy erőforrás van: a Szent Szellem.

Efézus 3:20: Annak pedig, aki véghetetlen bőséggel mindeneket megcselekedhetik, feljebb hogynem mint kérjük, vagy elgondoljuk, a mi bennünk munkálkodó erő szerint.

A szövegben először is az imáról van szó. Isten képes bőven afölött cselekedni, amit kérünk. Pál leírja az ima erejét és annak az erőnek a mértékéről beszél, ami bennünk munkálkodik. Az imának a hathatóssága ettől az erőtől függ.

1 Korinthus 4:20: Mert nem beszédben áll az Istennek birodalma, hanem erőben.

Nem a szavak számítanak csak, hanem az erő is számít, ami a szavakban van. Hallhatsz két embert, hogy ugyanazokat a szavakat mondja: "Én megdorgállak téged Sátán." Amikor egyik mondja, akkor semmi nem történik, amikor a másik mondja, akkor minden megtörténik. A különbség nem a szavakban van, hanem az erőben, a Szent Szellem mértékében. Az imát ez teszi hathatóssá. Ha a Szent Szellem hatalmat kap az imánkban, akkor Isten afölött tud cselekedni, amit kérünk. Most visszatérve az interkontinentális rakéták képére: ezeket a rakétákat számítógépek irányítják, amelyek az indító helyen vannak. Nekünk is kell egy számítógép, hogy a mi imánkat megfelelő célra irányítsa. Ez szintén a Szent Szellem.

Róma 8:26-27: Hasonlatosképpen pedig a Szellem is segítségére van a mi erőtlenségünknek. Mert azt, amit kérnünk kell, amint kellene, nem tudjuk, de maga a Szellem esedezik mi érettünk kimondhatatlan fohászkodásokkal. Aki pedig a szíveket vizsgálja, tudja, mi a Szellem gondolata, mert Isten szerint esedezik a szentekért.

Pál azt mondja, hogy nekünk mindig van egy bizonyos erőtlenségünk. Nem fizikai, hanem az elmének, az értelemnek az erőtlensége. Nem tudjuk, hogy miért imádkozzunk, nem tudjuk, hogy hogyan imádkozzunk. Sok világrészről ismerek keresztényeket, de egyik se tagadná, hogy megvan ez a gyengesége, erőtlensége, hogy néha nem tudja, hogy miért imádkozzon. De még akkor is, ha tudják, hogy miért imádkozzanak, nem tudják, hogyan imádkozzanak érte. Isten adta nekünk az erőt és a bölcsességet, ami segíteni tud. Ez a Szent szellem. Ő tudja, miért kell imádkozni, és hogy hogyan kell imádkozni. Ha átadjuk magunkat és megengedjük, hogy a Szent Szellem vezessen, akkor az imánk hathatós lesz. Az imádkozás titka a Szent Szellemmel való együttműködés. A Szent Szellem nélküli ima csak vallásos tevékenység, vagy csak puszta szavak. Az egyedüli hatalom, ami az imánkat hatásossá teszi, az a Szent szellem hatalma.

Azt mondtuk, hogy három fő szellemi fegyver van:
1. - Isten Igéje,
2. - Jézus neve,
3. - Jézus vére.

Azt mondtuk, hogy mindezek a szellemi fegyverek a szájon keresztül hatnak. Isten a csecsemők és csecsszopók szájával szerez dicsőséget. Azt láttuk, hogy a rakéta kilövéséhez erő kell, és ez az erő a Szent szellem. Azonkívül számítógépes irányító kell, hogy a rakéta a megfelelő célhoz jusson, és aki a számítógépet eligazítja, az is a Szent Szellem. Más szavakkal, teljesen függünk a Szent Szellemtől a hathatós imában. 

Az Efézus 6:18-ban azt mondja Pál: Minden imádsággal és könyörgéssel imádkozván minden időben.

Hogyan? Szent Szellem által. Négy fő tevékenység van, amely ezeket a fegyvereket a szájon keresztül működteti. Nem misztifikálom, hanem egyszerűen és röviden mondom: négy fő dolog van, ami a szánkkal kapcsolatos, amely kiküldi ezeket a szellemi fegyvereket:

1. - az ima,
2. - a dicséret,
3. - bizonyságtevés,
4. - prédikálás.

A felsorolásban utoljára tettem a prédikálást, mert Istennek nem minden embere hivatott el a prédikálásra, de a három másik tekintetben azt mondhatjuk, hogy Isten minden gyermeke elhivatott imára, dicséretre és bizonyságtevésre. Tehát a négy fő kibocsátási mód ez. Szeretnék példákat venni mindegyikre, az ApCsel-ből.

2014. május 29., csütörtök

Derek Prince - Támadó fegyverek 4.

A következő dolog, amivel foglalkoznunk kell az, hogy hogyan kell kibocsátani ezeket a fegyvereket? Hogyan lehet kilőni ezeket az interkontinentális rakétákat? Csak egyetlen egy eszköz van ezeknek a kibocsátására. A száj. Minden szellemi fegyver a száj által hatásos.

Zsoltár 8:2-3: Mi Urunk Istenünk, mily felséges a Te neved az egész földön, aki az egekre helyezted dicsőségedet...

Ez a vers megerősíti azt, amit az előbb mondtunk, hogy van egy egeken felüli hely. Mi az a fegyver, amelyről itt szó van a második versben? Az Úr neve.
Hogyan használatos? A következő, vagyis a 3. vers mondja: A csecsemők és csecsszopók szájával erősítetted meg hatalmadat a te ellenségeid miatt, hogy a gyűlőlködőt és bosszúállót elnémítsd.

Ki a gyűlölő és bosszúálló? A Sátán. Isten adta nekünk a lehetőséget, hogy ezt a bosszúállót elnémítsuk, befogjuk a száját. A "bosszúálló" a Sátán és az "ellenségeid", azok a gonosz erők, amiket ellenünk irányít. Ezek ellen Isten adott nekünk egy erőt. Honnan jön ez az erő? A szájból. A csecsemők, csecsszopók, ártatlan emberek - mint te és én - be tudjuk tömni az oroszlán száját. Kihívhatjuk az ördögöt, ha ismerjük Isten fegyvereit. Isten adott fegyvereket. 

Most megnézzük a Máté 21:16. versét. Jézus a templomban van, körülötte kis zsidó gyerekek kiáltják, hogy "Hozsánna Dávid Fiának". A farizeusok és a templom vezetői Jézushoz jönnek és panaszkodnak a zajról és kérik, hogy csendesítse el a gyermekeket. Válaszában Jézus idézi a 8. Zsoltárt és azt mondja nekik: "Sohasem olvastátok-é? A gyermekek és a csecsemők szája által szereztél dicsőséget." Ez egy isteni kiegészítése, vagy változata a 8. zsoltárnak. Dávid azt mondja, hogy csecsemők és csecsszopók szájával erősítetted meg hatalmadat. Jézus azt mondja, hogy dicsőséget szereztél a csecsemők szája által. Mit mondanak ezek az Igék nekünk? Isten népe megerősítésének módja a tökéletes dicséret. Mi az eredménye annak, ha Istent tökéletesen dicsérjük a szánkkal? Elcsendesítjük, elnémítjuk az ördögöt. Nem csoda, hogy annyira nem szereti a dicséretet az ördög, és azt mondja, hogy csak a szívedben dicsérd Istent. Ne legyél túl demonstratív, ne legyél olyan érzelmi, maradj csendben, úgy mint a farizeusok a templomban: "Nem tetszik ez a zaj nekünk." Jézus azt mondta: "Ez az, ami lecsendesíti az ördögöt." Az az eszköz, amely a Sátánt lecsendesíti, a szájból jön ki. Nemcsak az igazság fegyverei jönnek ki a szájból, hanem a bűnnek a fegyverei is. A következő vers annak a látomásnak a része, amelyet János látott Patmos szigetén.
Jelenések 16:13: És láték a sárkány szájából és a fenevad szájából és a hamis próféta szájából három tisztátalan szellemet kijönni, a békákhoz hasonlókat.

Honnan jöttek ki ezek? A Sátán szolgájának szájából. Az igazság fegyverei Isten gyermekeinek szájából jönnek ki, a gonoszság fegyverei pedig a Sátán szolgáinak szájából. Az az oldal fog győzni, amelyik jobban bánik a szájával. Győzünk, vagy vesztünk aszerint, hogy mit teszünk a szánkkal. Rám mindig hatással van a tisztátalan szellemeknek, mint békáknak való ábrázolása. Nem tudom, hogy vannak-e itt békák, de én olyan helyeken éltem, ahol nagyon közismertek, Izraelben és Floridában is. Észrevettem valamit a békákkal kapcsolatban, hogy nappal mindig csendben vannak, sose brekegnek. De a sötétségben, és különösen, amikor esős az idő, kijönnek és elkezdenek brekegni és órák hosszát brekegnek. Ugyanaz az ismételt szüntelen brekegés. Ez a gonosz szellemeknek a tevékenységéhez hasonlít. Számomra ez egy nagyon szép kép a politikai propagandáról. Állandóan ugyanazokat a hazugságokat mondják, újra, újra, újra. A kommunisták módszere az, hogy vesznek egy nemzetet, vagy embercsoportot, kizárják minden más kommunikációkból és szüntelenül ugyanazzal a brekegéssel bombázzák őket addig, amíg ez az elméjüket teljesen le nem uralja. Ebben a században valamennyi diktatúrát ugyanez az eszköz, a békák brekegése alapozta meg. A politikai propaganda a sötétség órájában kiküldi a nagyon finoman megválasztott hazugságok szüntelen áradatát. Tehát itt a politikai színtér szellemi hátterét látjuk. Egyik oldalon a békák, a tisztátalan szellemek brekegnek, a másik oldalon pedig Isten gyermekei, akik tökéletes dicséretnek áldozatát áldozzák Istennek. Ha jól dicsérjük Istent, és elég hosszan, akkor le tudjuk csendesíteni a békákat.

2014. május 22., csütörtök

Derek Prince - Támadó fegyverek 3.

Visszamegyünk a Kolosse 2-re és szeretnék nektek rámutatni a 16-os versben a következményére, amit Pál levon abból, hogy Isten mit tett a kereszten.

Kolosse 2,16: Senki azért titeket meg ne ítéljen evésért, vagy ivásért, avagy ünnep, vagy újhold, vagy szombat dolgában.

Isten parancsolata, hogy ha hiszel Krisztusban, akkor nem hagyhatod, hogy megítéljenek abban, hogy mit eszel, hogy mit iszol, az ünnepek, vagy a szombat megtartása dolgában. Ezeket Krisztus keresztje eltörölte. Ezért, ha egy szombatista odajön hozzám és azt mondja, hogy meg kellene tartani a szombatot, akkor azt mondom: "a Biblia nem engedi meg, hogy megítéljelek téged ebben a dologban. Ha ezt megteszem, akkor nem engedelmeskedem a Bibliának.” Mindig csodálkoztam, hogy az utolsó akadály a Róma 8. előtt a Róma 7., amely a törvénnyel foglalkozik. Az egész 7. fejezet a törvénynek van szentelve. Pál már elbánt a bűnnel, foglalkozott már az óemberrel a 6. versben és az a kérdés, hogy mi maradt még? A válasz: a kegyelem útjában az utolsó a törvény. Pál az egész Róma 7-et arra szenteli, hogy a törvényt félretegye, mint a megigazulás eszközét. Azután a 8. fejezetet ezekkel a jelentős szavakkal kezdi: "nincsen azért..." Mi ez az azért? A 7. fejezet miatt!

Róma 8,1: Nincsen azért immár semmi kárhoztatásuk azoknak, akik Krisztus Jézusban vannak.

Amíg azt gondoljuk, hogy elvárnak tőlünk valamit a törvényből, addig még mindig kárhoztatás alatt vagyunk bizonyos fokig. Addig, amíg kárhoztatás alatt vagyunk, nem hihetünk a Róma 8-ban. Mert az ajtó, amely a Róma 8-hoz vezet, a Szent Szellemmel betöltött ember örömteli, békés élete, melyben nincsen immár semmi kárhoztatás. A legtöbb vallásos ember akkor érzi legvallásosabbnak magát, amikor enyhén bűnösnek érzi magát. Nem tudják, mit jelent nem bűnösnek érezni magukat. Az egyház történetében a himnuszok legnagyobb része bűnközpontú. Az emberek kijönnek az átlagtemplomból vasárnap reggel, és áhítatosan és bűntudatosan néznek ki. Az ördög így is akarja őket tartani.
Most visszamegyünk a Kolosse 2:15-re: Lefegyverezte a fejedelemségeket és hatalmasságokat.

Vagyis a Sátán királyságát a magasságban. Isten legyőzte őket, megfosztotta őket minden fegyverüktől. Minden kereszténynek tudnia kell, hogy Sátánt megfosztották fegyvereitől. Mi kaptuk meg a fegyvereket, a Sátán elveszítette azokat. Olyan ellenséggel küzdünk, amelynek csak egy fegyvere maradt. Vajon ez mi? A megtévesztés, a hitetés, ő ennek a nagymestere. Hogyan fosztotta meg Isten a Sátánt a fegyvereitől? Úgy, hogy elvette tőle a jogot, hogy minket bűntudatban tartson. Addig, amíg ezt meg tudja tenni, még van hatalma rajtunk. Azt fogjuk látni a tanulmány végén, hogy ő a testvérek vádlója, a legfőbb ellensége a testvéri kapcsolatunknak. Bűntudatban akarja tartani őket.
Az egész csata a megigazulás és a bűntudat körül van. A bűnünket Isten elvette és bizonyosnak kell lenni igazságunkban a Krisztus által a kereszten. Ezért teljes bizalommal járhatunk a csatába az ellenség ellen. Miután ezt mondtuk, szeretnék visszatérni az interkontinentális rakétarendszer képéhez.
Három fő fegyver van, amely elérhetővé vált számunkra ebben a háborúban. Nem azt mondom, hogy csak ezek az egyedüli fegyverek, de úgy gondolom, hogy elsősorban ezek fontosak és azt mondanám, hogy jegyezzük meg őket:

1. - Isten Igéje,
2. - Jézus neve,
3. - Jézus vére.

2014. május 20., kedd

Derek Prince - Támadó fegyverek 2.

Szeretnék nektek bemutatni egy képet, ami az én illusztrációm az imafegyverre. Azt hiszem, hogy a leghatalmasabb katonai fegyver, ami létezik manapság, az az interkontinentális rakéta rendszer. Ezzel az egyik kontinensről a másik földrészen levő célpontra, városra lehet irányítani a csapást. Ez valószínűleg a leghatalmasabb katonai fegyver, amelyet ebben az időben meg lehet nevezni. Úgy gondolom, hogy a támadó ima ez az "interkontinentális" rakéta, amelyet kibocsáthatsz és ráirányíthatsz a Sátán erősségeire. Pontosan célba ér és lerombolja a Sátán erősségét szellemi téren. Szeretném ezt az egyszerű képet alkalmazni és ezzel megvilágítani a támadó imát, az imaharcot.

Alapvető dolog, amit meg kell értenünk ebben a háborúban, hogy a kereszten Jézus Krisztus véglegesen és teljesen legyőzte a Sátánt egyszer s mindenkorra. Tehát a Sátán nem lesz legyőzve, hanem már le van győzve. Igazi célunk nem az, hogy legyőzzük őt, hanem hogy végig vigyük a győzelmet, amelyet Jézus már megadott. Ha nem így közelítjük meg ezt a dolgot, nem hiszem, hogy a Sátánnak valaha is komoly bajt tudunk okozni. Ez egy egész sorozatnak a témája lehetne, de most szeretnék egy igerészt kiragadni, hogy alátámasszam ezt a tényt. Ez a Kolosse 2:13-15-ben van. Az Ige leírja, hogy mit tett Isten Krisztuson keresztül a kereszten az ördöggel. Három dolgot mutat be, amelyek egymást követik logikus sorrendben, amíg a tetőpontra nem érnek.

(12) És titeket, kik holtak valátok a bűnökben és a ti testeteknek körülmetéletlenségében, megelevenített együtt Ő vele, megbocsátván minden bűnötöket...

Isten, az Atya tette ezt Krisztuson keresztül. 14-15. vers:

Az által, hogy eltörölte a parancsolatokban ellenünk szóló kézírást, amely ellenünkre volt nékünk, és azt eltette az útból, odaszegezvén azt a keresztfára: Lefegyverezvén a fejedelemségeket és a hatalmasságokat, őket bátran mutogatta, diadalt vévén rajtuk abban.

Három egymás után következő dolgot láthatunk itt, amelyet Krisztus halála végzett el megfelelő sorrendben. A harmadik függ az első kettőtől. Az első: "Megbocsátván minden bűnötöket." Ez a múlttal foglalkozik. Krisztusban való hitünk által megkaphatjuk a bűnbocsánatot minden gonosz dologért, amit valaha is elkövettünk. Amíg van csak egy meg nem bocsátott bűn, addig van bűntudat, és amíg bűntudatunk van, addig nem tudunk szembeállni Sátánnal.
A Sátán legnagyobb fegyvere ellenünk a bűntudat, a lelkiismeret furdalás. Az egész csata a megigazulás és a bűntudat körül forog. Tehát a megigazulás céljából számunkra Isten legelőször is bűnbocsánatot adott minden gonosz tettért. Meg kell kérdezned magad, hogy tudod-e biztosan, hogy minden bűnöd meg van bocsátva. Nemcsak 99,9 %-a a bűneidnek, hanem mind. Amíg ezt nem tudod, addig nem tudod az ördögöt bajba hozni. Hiszem, ahogy most itt állok, hogy minden bűnöm meg van bocsátva.

A másik dolog a 14. versben van:

Az által, hogy eltörölte a parancsolatokban ellenünk szóló kézírást, amely ellenünkre volt nékünk, és azt eltette az útból, odaszegezvén azt a keresztfára.

Ez nem a bűnnel foglalkozik már, hanem a törvénynek, mint a megigazulás eszközének eltörlésével. Isten befejezte, pontot tett a törvényre, mint a megigazulás eszközére. Krisztus kereszthalála által a törvény már tovább nem az igazság mértéke, amelyet Isten elvár, hogy betartsunk. Az Efézus 2:15 azt
mondja, hogy: (Lerontotta) Az ellenségeskedést az Ő testében, a parancsolatoknak tételekben való törvényét eltörölvén; hogy ama kettőt egy új emberré teremtse Ő magában, békességet szerezvén.

Krisztus véget vetett a törvénynek, mint a megigazulás eszközének. Már nem a törvény a megkövetelt mércéje az igazságnak a hívő számára.

Róma 10:4: Mert a törvény vége Krisztus, minden hívőnek igazságára. Ha hiszel Krisztusban, akkor a számodra Krisztus halála által a törvény véget ért, mint az igazság eszköze. Nem vagy köteles betartani a törvényt, hogy igazságot találj Istennél. Alapfeltétel, hogy szabad légy a törvény követelményeitől ahhoz, hogy megkapd a megigazulást, amely Krisztusban van, hit által. Tapasztalatom az, hogy sok keresztény alkonyaiban él, félúton a kegyelem napja és a törvény éjszakája között. Nem tudják pontosan, hogy hová tartoznak. Sok esetben még mindig enyhén bűnösnek érzik magukat, egy bizonyos elképzelt törvény áthágása miatt, amit be kéne tartaniuk.

2014. május 15., csütörtök

Derek Prince - Támadó fegyverek 1.

Pál azt mondja az Efézus 6:12-ben:
Mert nem vér és test ellen van nékünk tusakodásunk, hanem a fejedelemségek ellen, a hatalmasságok ellen, az élet sötétségének világbírói ellen, a gonoszság szellemei ellen, melyek a magasságban vannak.

Itt annak a királyságnak a leírását találjuk, amely ellenünk áll, amelyet le kell győznünk. 2Korinthus 10-ben Pál azt mondja, hogy megadta nekünk Isten az ehhez szükséges fegyvereket, amik nem testiek, "...hanem erősek az Istennek erősségek lerontására...”.

Pál továbbmegy és figyelmeztet, hogy használnunk kell azokat a védelmező fegyvereket, amiket Isten adott nekünk. Hat fegyvernem van felsorolva az Efézus 6:14-17-ben. Amikor mind a hat fegyver megvan megfelelő helyen, akkor teljesen védve vagyunk: a fejünk tetejétől a talpunkig, a hátunk kivételével. Háttal nem állhatunk az ördögnek! A másik lényeges tartalma ennek az, hogy hadrendbe kell állnunk, és egymás hátát fedeznünk kell. A mára szóló lecke az, hogy befejezzük a magányos küzdést, és beállunk egy rendezett, fegyelmezett csoportba. De ez csak a védelmet szolgálja.

Az egyedüli támadó fegyver az Efézus 6-ban a Szellem kardja. Ez csak egy karhosszúságig ér el. Sokszor mondom: "amikor hat jó dolog van felsorolva az Igében, akkor ott nincs vége, biztos hét lesz belőle. Hiszem, hogy ez igaz ebben az esetben is, és a hetedik egy nagyon hatásos támadó fegyver: 

Efézus 6:18: Minden imádsággal és könyörgéssel imádkozván minden időben a szellem által, és ugyanezen dologban vigyázván minden állhatatossággal és könyörgéssel minden szentekért.

Ez az a fegyver, amiről Charles Wesley írt az egyik himnuszban: "Minden ima fegyvere” a címe. Az ima a legnagyobb támadó fegyver, amelyet Isten átadott nekünk. Meg kell értenünk és tanulnunk, hogy hogyan kell használni az imádság fegyverét. Szeretném, ha észrevennétek, hogy az imával együtt ebben a 18-as versben Pál egy másik szót is használ: a "vigyázást". Ez a szó nem egészen világos a modern angolban. A vigyázás azt jelenti, hogy "fennmaradni éjszaka”, amikor a többiek alszanak. Izraelben az éjszakát felosztották négy őrváltásra, négy periódusra, mialatt az őrségnek fent kellett maradnia, amikor a többiek alszanak. Amikor Pál a vigyázásról beszél, akkor nem csak egyszerűen az imádkozásról beszél nappal, amikor mindenki ébren van, hanem az éjszakai alvás idején való imádkozásról is. Az Ige hangsúlyt helyez erre.
Két Igét szeretnék mutatni erről:
Ésaiás 62:6: Kőfalaidra Jeruzsálem, őrizőket állattam, egész nap és egész éjjel szüntelen nem hallgatnak: ti, kik az Urat emlékeztetitek, ne nyugodjatok!

Nem csak nappal, hanem éjszaka is vigyáznunk kell, imádkozni Isten céljaiért, Jeruzsálemért. A másik igehely a Lukács 18:7. Itt Jézus elmondja az özvegyasszony példáját, aki elment az igazságtalan bíróhoz, aki végül meghallgatta az ő kérését: Hát az Isten nem áll-é bosszút az ő választottaiért, kik Ő hozzá kiáltanak éjjel és nappal, ha hosszútűrő is irántuk?
Isten várja tőlünk, hogy imádkozzunk, nappal és éjjel. Azt találom, hogy Isten nagyon sok területen a keresztényeket imaláncba vezeti, amikor a csoport néhány tagja minden nap minden órájában és az éjjeli órákban is fennmarad imádkozni. Az éjszakai ima szükséges lesz az ima offenzívában, amelyre Isten használni akar bennünket, a böjtölés megerősíti az imát. Ahol Isten népe nagy szükségben volt, ott megerősítették imáikat böjtöléssel. Nagyon erős fegyver az az ima, ami együtt jár a virrasztással és a böjtöléssel, a nagyobb odaszánás érdekében, önmegtartóztatás kérdése megtagadni a két legfontosabb fizikai szükséget. De amikor mi a Sátánnak a citadelláját ostromoljuk, akkor meg kell tagadnunk magunkat az ételben és az alvásban is. Én úgy hiszem, hogy ez igei dolog. Nem hiszem, hogy valaha volt valami győzelem Isten országában önmegtartóztatás nélkül. Jézus azt mondja: "Aki utánam akar jönni, tagadja meg magát." Én nem hiszem, hogy van előrehaladás a keresztény életben, amíg nincs önmegtagadás.

2014. február 20., csütörtök

Derek Prince - Szellemi fegyverek: a vér, az Ige és a bizonyságtételünk 10.

Most elmondom - nagyon jól érzem magam mindig, miután elmondom, jobban, mint előtte - a 6. megvallást:

Az én testem a Szent Szellem temploma, amelyet megváltott, megtisztított, megszentelt Jézus vére. Ezért az ördögnek nincsen helye bennem, nincs hatalma rajtam.

Egy kicsit félelmetesnek találhatjátok, hogy ezt elmondjátok, mert úgy gondolhatjátok, hogyha ezt elmondom, akkor az egész pokol rám szabadul. De ha így is van, ne aggódj, mert ez azt jelenti, hogy megsértetted az ördögöt. Csak ülj és tarts ki a bizonyságtételed mellett, és amikor kitisztul a vihar, akkor majd meglátod, hogy elfoglaltad azt a területet.
Amikor ezt először kezdtem megvallani, akkor mindig arra gondoltam, hogy az ördög mit fog velem legközelebb megcsinálni. Sokan nem mondják el a megvallást, mert félnek, hogy mi fog történni. De ez csak az ördög malmára hajtja a vizet! Az az ő módszere, hogy távol tart téged attól, ami az ő hatáskörén kívül van. Csak a bizonyságtétel által nyered el a vérből származó előnyöket. Ha elmondod, és az egész pokol elszabadulna, akkor is jól van - dicsőség az Úrnak! Mondd el újra! A Biblia azt mondja, hogy szorosan ragaszkodjatok a ti megvallásotok beszédéhez és amikor minden összejön, akkor is meghátrálás nélkül tartsatok ki, és mondjátok: nem az érzéstől függ, nem a körülményektől, hogy igaz Isten Igéje.

Most hadd mutassak rá befejezésül, hogy van egy kapcsolat a vérről való bizonyságtétel és a Szent Szellem között. Nem hagyhatod ki a Szent Szellemet, mert a vérről való bizonyságtétel által hozzuk működésbe a Szent Szellemet. Az I. János 5:6 Jézusról szól, azt mondja:

Ez az, aki víz és vér által jő vala, Jézus a Krisztus: nemcsak a vízzel, hanem a vízzel és a vérrel. És a Szellem az, amely bizonyságot tesz, mert a Szellem az igazság.

Isten Igéje a víz. Jézus, mint a nagy Tanító, tanított a víz megtisztításáról, megszenteléséről, és mint Megváltó kiontotta vérét. Ez a két fő szempontja a megváltó munkájának: a víz tisztítása az Ige által. Nemcsak az Ige által jött, nemcsak mint Tanító jött, hanem Megváltóként is jött, hogy az Ő életét adja sokakért váltságul. De ez nem zárja ki és nem teszi félre a másik fontos szolgálatát, a tanítást.

Efézus 5:26-27: Hogy azt megszentelje, megtisztítván a víznek feredőjével az Ige által. Hogy majd önmaga elébe állítsa dicsőségben az egyházat, úgy hogy azon ne legyen szeplő, vagy sömörgözés, vagy valami afféle, hanem hogy legyen szent és feddhetetlen.

Jézus kettős szolgálata az Ige vize és a megváltás vére. Amikor az Igét, a vizet és a vért összekapcsoljuk, akkor Isten Szelleme tanúságot tesz, mert a Szellem az igazság. Tehát ha elkezded használni az Igét, elmondod hogy mit mond az Ige a vérről, akkor a Szent Szellem jön és bizonyságot tesz az igazságról.

Lehet nagyon jó egy beszéd, talán helyes a benne elmondott elmélet, de nem történik semmi, amíg a Szent Szellem nem tesz tanúságot. De amikor a Szent Szellem tanúságot tesz, akkor az ellenállhatatlan. Semmi sem működik Szent Szellem nélkül. De a Szent Szellemet működésbe hozhatjuk, ha megvallást teszünk vízről és a vérről, és akkor a Szent Szellem bizonyságot tesz. Ez a három örökké tartó, változatlan erő, amely a számunkra működik: a vér, a víz és a Szellem. Most nézzük meg a Prédikátor 4:12-t, ahol van egy példázat: ...a hármas kötél nem hamar szakad el.

Ha elkezded megvallani azt, amit az Ige mond a vérről, akkor jön a Szent Szellem és megvan a hármas kötél: az Ige, a vér és a Szent Szellem.

2014. február 18., kedd

Derek Prince - Szellemi fegyverek: a vér, az Ige és a bizonyságtételünk 9.

Most az 5. számú megvallás következik:

Jézus vére megszentelt, szentté tett engem, elválasztott engem Istennek.

Szeretnék még egy lépést tenni ezután a hívők testével kapcsolatos mondanivaló terén. Gyakorlatban megtanultam, hogy akkor kezd ez az igazság igazán működni, amikor a fizikai test területére átvisszük. Ez a leghatalmasabb megvallás, amit felfedeztem, ahogy a Sátánnal és a gonosz szellemekkel foglalkoztam és gyakorlatban tapasztaltam és láttam, hogy hogyan működik. Nézzük meg először, hogy mit mond az Ige a hívő testéről az l. Korinthus 6:19-20-ban:

Avagy nem tudjátok-é, hogy a ti testetek a bennetek lakozó Szentlélek temploma, amelyet Istentől nyertetek, és nem a magatokéi vagytok? Mert áron vétettetek meg, dicsőítsétek azért az Istent a ti testetekben és szellemetekben, amelyek az Istenéi.

Áron vétettetek meg - ez a megváltás témájához visz bennünket - váltattatok ki az ördög kezéből. Milyen áron? Jézus vére által. Csak a szellemünk váltatott meg? Nem, a szellemünk és a testünk is. Mind a kettő Istené, mert Jézus teljes váltságot fizetett a vérével. Azt mondja, hogy dicsőítsük Istent a szellemünkben és testünkben, mert mind a kettő Istené, mind a kettő meg lett váltva az ördög kezéből, Jézus vére által. Sem a szellemem, sem a testem, sem a lelkem nincs a Sátán uralma alatt. Bár nem feltámadott testem van, halandó testem van, de ez a halandó test minden sejtjével, szövetével, minden részével Isten tulajdona, és nem az ördögé. Ha az ördög belép erre a területre, akkor ő határsértő és ha tudom, hogy milyen jogaim vannak Jézusban, akkor azt mondom: "Határsértő menj innen, mert az én testem nem az ördögé, hanem Jézusé!"

Jézusnak különleges célja van a testemmel, az, hogy személyes lakóhelye legyen Isten harmadik személyének, a Szentléleknek. Azért szent a testem, mert kijelölt lakóhelye a Szentléleknek. Isten nem kézzel csinált templomokban lakik, baptista templomban sem, episzkopálisban sem, katolikusban sem, presbiteriánusban sem, zsinagógában sem. Egyik sem Isten lakóhelye. Isten nem kézzel csinált templomban lakik, hanem isteni munka által készült templomban, isteni célokat szolgáló templomban és ez a templom a hívő teste, amelyet megváltott Jézus vére. Az 1 Korinthus 6:13-ban Pál azt mondja a vers második részében, hogy:

...a test azonban nem a paráznaságnak rendeltetett...

Nem tisztátalan, erkölcstelen célokra rendeltetett a test. Előzőleg az ételről és a hasról beszél Pál. Tehát sem a paráznaságnak, sem falánkságnak nem teremtetett a test.

Olvastam ezelőtt egy könyvet, ami azt mondja, hogy az igaz a lélek megelégedéséig eszik. Az igaz nem eszi túl magát, ez a megigazulás jele. Miért? Mert a testem az Úr temploma. Nem lehet megszentségteleníteni sem falánksággal, sem részegséggel, sem erkölcstelenséggel. A test az Úrért van és az Úr a testért. Mikor testemet az Úrnak adom, akkor az Úrnak jogai lesznek a testemmel kapcsolatban. Ha van egy tulajdonom, akkor azért felelősséggel tartozom. Ha bérlőként élek valahol, akkor a házigazda felelős a házért. Ha Jézusnak csak annyit engedtek, hogy bizonyos időleges joga legyen a testetekben, akkor nem az Ő felelőssége lesz, hogy fenntartsa. De ha az Övé teljesen a testetek, akkor teljesen az Ő felelőssége lesz az azzal való törődés, és Ő kívánja ezt a kapcsolatot. A test az Úr számára van és az Úr a testért. Az én testem a Szentlélek temploma.

Tapasztalatból úgy láttam, hogy ez a megvallás egy dinamit. Az emberek jönnek szabadító-szolgálat után és azt mondják: Prince testvér, honnan tudom, hogy valóban szabad vagyok? Azt mondom: Kezdj el tanúságot tenni a vérről és ez nem fog menni, csak hogyha a Szentlélek jelen van - majd megmutatom, hogy miért. Amikor a Szentlélek jelen van erővel egy összejövetelen és az emberek elkezdenek megvallást tenni a vérről, akkor azt mondom, hogy bármi, ami ellene áll a vérnek, az ördög. Folytasd addig, amíg nincs semmi benned, ami ellenáll és akkor biztos lehetsz benne, hogy tiszta vagy. Legyőzzük őt a Bárány vére által és a mi bizonyságtételünk beszéde által. Ez az Ige bebizonyosodott számomra gyakorlatban. Amikor testünkre alkalmaztuk a bizonyságtételt, elkezdtek a testünkben változások történni. Néhány ember vallása annyira szellemi, hogy már teljesen a másvilágra való, és itt és most semmi eredményt nem hoz.

2014. február 16., vasárnap

Derek Prince - Szellemi fegyverek: a vér, az Ige és a bizonyságtételünk 8.

Térjünk rá arra a megvallásra, amit a Biblia mond, és hagyjuk el azt, amit néhány emberi intézmény tanít. A megvallás 4. része:

Jézus vére által megigazultam, igazzá lettem, mintha soha nem  vétkeztem volna.

Most továbbmegyünk az 5. pontra, a megszentelésre. Két igeverset veszünk Jézus megszentelő erejéről. A Zsidó 10:29 az aposztatáról szól, aki elfordul a keresztény hittől és határozott tagadással elveti az Úr Jézus Krisztust. Szól még azokról a szent dolgokról, amelyeket a hitehagyott megtagad és bizonyos értelemben meggyaláz.

Zsidó 10:29: Gondoljátok meg, mennyivel súlyosabb büntetésre méltónak ítéltetik az, aki az Isten Fiát megtapodja, és a szövetségnek vérét, mellyel megszenteltetett, tisztátalannak tartja és a kegyelemnek Szellemét bántalmazza?

Itt Jézus vérének megtapodásáról van szó. A húsvéti szertartás kapcsán már említettük, hogy a húsvétkor a szemöldökfára és az ajtófélfára tették a vért, de soha nem a küszöbre. Itt egy olyan személyről van szó, akit megszentelt az Újszövetség vére, de mégis elfordult az Úrtól. Most nem azokkal foglalkozunk, akik elfordultak, hanem az Újszövetség vérének megszentelésével.

A Zsidó 13:12-ben ugyanez az igazság szerepel: Annakokáért Jézus is, hogy megszentelje az Ő tulajdon vére által a népet, a kapun kívül szenvedett.

Tehát Jézus vére megszenteli a hívőt. A megszentelés szintén vallásos szóvá lett, és ez gyakran problémákat okoz. A "szentel" szó közvetlen kapcsolatban van a "szent" szóval, amely angolban más szóval is kifejezhető. A "megszentel" azt jelenti, hogy: "szentté tesz”. A szentség mindig elválasztást jelent Isten számára. Aki meg van szentelve, az olyan területen van, ahol Isten eléri őt, de az ördög nem. A megszentelés azt jelenti, hogy elmozdítottak Sátánnal való találkozási helyekről és áthelyeztek olyan területre, ahol Isten ér el, de az ördög számára megközelíthetetlen vagyok, Isten számára elválasztva, szentté téve. Pontosan úgy, ahogy a megigazulás nem jön munkával, nem jön vallással, erőfeszítéssel, hanem hit által, Jézus vére által, a megszentelés is Jézus vére által vált lehetővé. Jézus megszentelte a vére által a népet és a kapun kívül szenvedett. A megszentelés eredményeképp Istenhez tartozol, az Ő uralma alatt vagy, csak Ő ér el és nincs joga senki másnak hozzád. 

A Kolosse 1:12-13. többes számban első személyben szól, minden hívő helyében azt mondja Pál: 

(12) Hálákat adván az Atyának, aki alkalmasakká tett minket a szentek örökségében való részvételre a világosságban.

Tehát a szentekről van szó, azoknak az örökségéről, akik megszentelődtek Jézus Krisztusban való hit által. 13-as vers:

Aki megszabadított minket a sötétség hatalmából és általvitt az Ő szerelmes Fiának országába.

A sötétségnek van hatalma és a Sátán fennhatósága alatt vannak az engedetlenek az engedetlenség miatt. "És általvitt az Ő szerelmes Fiának országába." Jézus vérében való hit által mi átkerültünk a Sátán fennhatósági területéről Isten országába, Jézus Krisztus királyságába. Az "általvitt" szó azt jelenti, hogy: "átszállít egyik helyről a másikra". A "megszabadított" Ige jelentése a teljes elragadtatás, elszállítás. Az Ószövetségben két ember ragadtatott el a földről a mennybe: Énókh és Illés. Illés csak a palástját hagyta itt, de a teste elment. Én úgy értem a fenti Igét, hogy mi teljesen elragadtattunk. Ez nem a jövőben fog megtörténni, hanem azt jelenti, hogy szellemben, lélekben, testben már nem vagyunk az ördög kezében. Nem az ördög törvénye alatt vagyunk, hanem Isten Fiának területén és az Ő törvénye alatt. A Róma 8-ban azt mondja az Ige, hogy az ördög törvénye a bűn és a halál, az Úr törvénye pedig: "a Jézus Krisztusban való élet törvénye." Itt két királyság szerepel, amelyek ellentétes törvényekkel működnek. Róma 8:2-ben Pál azt mondja személyes bizonyságképpen:

Mert a Jézus Krisztusban való élet szellemének törvénye megszabadított engem a bűn és a halál törvényétől.

Tehát: "én nem vagyok az ördög területén, nem vagyok az ördög törvénye alatt, az ő királyságának nincs köze hozzám. Más királyságban vagyok, elragadtattam szellemben, lélekben, testben. Ez Jézus vére által történt. Megszentelt, elválasztott Istennek Jézus vére.

2014. február 13., csütörtök

Derek Prince - Szellemi fegyverek: a vér, az Ige és a bizonyságtételünk 7.

Nézzük meg a 2 Kor. 5:21-ben ezt az egyszerű verset:  Mert azt, aki bűnt nem ismert, bűnné tette értünk, hogy mi Isten igazsága legyünk Ő benne.

Szeretném egy kicsit megváltoztatni: Mert Isten Jézust, aki bűnt nem ismert, bűnné tette értünk, hogy mi Isten igazsága legyünk Őbenne.

Ez a teljes váltság. Jézus bűnné lett a mi bűnösségünkkel, hogy mi igazakká lehessünk az Ő igazságával. Az Ő igazsága elérhető számunkra az Ő vérében való hit által. Hit által lettünk igazakká az Ő vérével. Az igazságosságnak vannak látható, határozott, kézzelfogható eredményei. Szeretnék néhányra rámutatni az Igében. Az egész életmódunk, magatartásunk, kapcsolataink, keresztény életünk szolgálata és hathatóssága attól függ, hogy mennyire jutottunk el annak felismerésében, hogy megigazultunk. Példabeszédek 28:1: Minden istentelen fut, mégha senki nem üldözi is: az igazak pedig, mint az ifjú oroszlán: bátrak.

A legtöbb keresztényben nem sok bátorság van. Félénkek, bűntudatosak és meghátrálnak, amikor a gonosszal, az ördöggel állnak szemben. Ennek az az oka, hogy nem becsülik azt a tényt, hogy Isten szemében olyan igazak, mint Jézus Krisztus maga. Ha értékeljük ezt, az bátrakká tesz bennünket. A megigazulás másik eredményét az Ésaiás 32:17-ben láthatjuk: És lesz az igazság műve békesség és az igazság gyümölcse jutalom és biztonság örökké.

Három eredménye van az igazságnak: békesség, nyugalom és biztonság. Mind a három abból a felismerésből jön, hogy én megigazultam Jézus Krisztus igazságával. Ez a felismerés bátorságot hoz, békességet, nyugalmat és biztonságot.

Róma 14:17: Mert az Isten országa nem evés, nem ivás, hanem igazság, békesség és Szentlélek által való öröm.

Mindezek a dolgok az igazság termékei. Ha nem kapjuk meg a megigazulást hit által, akkor küzdünk érte, de nem érjük el. Rossz nézni, amikor a keresztények megpróbálnak boldogok lenni: békességben, nyugalomban, biztonságban lenni, mert valaki azt mondta nekik, hogy így kell. De a tapasztalatom az, hogy amikor az emberek valóban megkapják a bűnbocsánat biztonságát a hit által való megigazulásban, akkor az öröm csak úgy természetesen jön, a békesség nem erőfeszítés, a biztonság megvan és kifejeződik bátorságban is. A gyökér a fontos, az hogy az emberek rájöjjenek, hogy megigazultak Jézus Krisztus igazságával, mintha soha nem vétkeztek volna.

Tudjátok, a legtöbb vallásos ember úgy gondolja, hogy akkor a legszentebb, ha azt bizonygatja, hogy mennyire bűnös. Ez az általános vallásos magatartás. Te viszont nagyon gőgös vagy, ha igaznak mondod magad, de igazán vallásos lehetsz, ha a hibáidról beszélsz, a kudarcaidról, és arról, mennyi dolgot csináltál rosszul.

Olyan egyházban nőttem fel, ahol ezt kellett tenni. Minden vasárnap reggel azt kellett mondanunk: bocsáss meg nekünk nyomorult bűnösöknek. Mindig úgy éreztem, hogy nem szeretnék nyomorult bűnös lenni. Amikor ránéztem a többi bűnösre, akkor elfogadtam, hogy ők nyomorultak, de azt mondtam magamnak, hogyha a vallás annyit képes elérni, hogy nyomorult bűnössé tesz, akkor lehetek én bűnös vallás nélkül is, sőt fele olyan nyomorult se leszek. A vallás ezt mondja: ''Bocsáss meg nékünk, nyomorult bűnösöknek. Eltévelyedtünk, mint a juhok, olyan dolgokat tettünk, amiket nem kellett volna és elmulasztottuk, amit meg kellett volna tenni és nincs egészség bennünk.’’
Most nem tudnám ezeket a szavakat elmondani, mert képmutató lennék. Először is van isteni egészségem Jézus Krisztusban. Másodszor: hogyan imádkozzak hétfő reggel a győzelemért a bűn fölött, amikor következő vasárnap reggel újból azt kell mondanom, hogy eltévelyedtem, mint a juh és rosszat tettem, és mulasztottam, és nincs egészség bennem. Ez teljesen aláássa a hitet, bármilyen jól hangzik is.

2014. február 11., kedd

Derek Prince - Szellemi fegyverek: a vér, az Ige és a bizonyságtételünk 6.

Most feltételezzük, hogy betöltöttük a feltételeket, világosságban járunk, egymással összeköttetésben vagyunk, és így ezt a bizonyságot jogosan elmondhatjuk: Jézus Krisztusnak, Isten Fiának vére tisztít most és állandóan minden bűntől. Nagyon fontos látni, hogy itt folyamatos jelen idő van. A vér folyamatosan tisztít, amíg mi folyamatosan világosságban járunk. Tehát két folyamatos igeidő van. Állandóan világosságban járunk és állandóan kapjuk a vér tisztítását. A vérnek folyamatos a munkája. 

Ez a harmadik megvallás:
Jézus Krisztusnak, Isten Fiának vére megtisztít engem most és állandóan minden bűntől.

Most a negyedik mondathoz megyünk a vérről, amely a Róma 5:9-ben fordul elő. Megnézzük a 8-as verset is az összefüggés miatt:
Az Isten pedig a mi hozzánk való szerelmét abban mutatta meg, hogy mikor még bűnösök voltunk, Krisztus érettünk meghalt. Minekutána azért most megigazultunk az Ő vére által, sokkal inkább megtartatunk a hazug ellen Ő általa.

"Megigazultunk az Ő vére által": a megigazulás vallásos kifejezés lett, amelyet sokan használnak, de nem értenek meg, és másokat megijesztenek. Az angolban két szó van erre, bár az ószövetségi héberben és az újszövetségi görögben egy szó van, a "törvényes igazság" szóra: angolban a "justice" szó szerepel. Amikor viszont a gyakorlati életről van szó, akkor a "right" szót használják. De ugyanez a szó. A probléma az, hogy itt a fordításban a "justice" szó fordul elő, és ezért az emberek jogi jelentést tulajdonítanak a megigazulásnak, tehát törvényes cselekedetnek fogják fel. Mintha előtte valami rossz lett volna, azután pedig jó lett, ez azonban csak a szó féljelentése. A megigazulás azt jelenti, hogy igazzá tesz. Tehát a "right" szót használom, mert ez minden élettérre vonatkozik: otthonra, vállalkozásra, személyes kapcsolatra. Ez több, mint egy formális, törvényes valami. A "right" szó a mindennapi életre vonatkozik, és az Ige ezt mondja, és ez a teljesen helyes fordítás.

Tehát megigazultunk, igazzá lettünk Jézus vére által. Nem igazultál meg, ha nem lettél igazzá. A megigazulás tehát több, mint egy törvényes ceremónia, több mint egy címkeváltozás: jellemváltozás és életmódbeli változás, ami Jézus vére által van.
A "justice" olyan jelentéssel bír, mintha soha nem vétkeztem volna. Miért? Mert megigazultam. Ez nem a saját igazságom, hanem Jézus Krisztusé.
Róma 3:24-25: Megigazulván ingyen az Ő kegyelméből...

Érdem nélkül, ingyen. A vallásos embereknél mindig az a probléma, hogy meg akarják érdemelni, de ez soha nem megy, és ezért soha nem elégedettek, soha nincs békességük. Azt gondolják, hogy még egy kicsit többet kellene tenniük, hogy igazak legyenek. Ez soha nem megy. A megigazulás ingyen van, az Ő kegyelméből: 24.vers vége és 25-ös vers: ...a Krisztus Jézusban való váltság által.

Kit az Isten eleve elrendelt engesztelő áldozatul, hit által az Ő vérében, hogy megmutassa az Ő igazságát, az előbb elkövetett bűnöknek elnézése miatt.

Hit által, Jézus vére által vagyunk igazak. Szeretném tovább olvasni a Róma 4:4-5 verseket:

Annak pedig aki munkálkodik, a jutalom nem tulajdoníttatik kegyelemből, hanem tartozás szerint, Ellenben annak, aki nem munkálkodik, hanem hisz abban, aki az istentelent megigazítja, az ő hite tulajdoníttatik igazságul."

Aki munkálkodik, az vallásos ember. Ha te mindig jól éltél, és mindig teljesítetted a kötelességedet, Isten tartozik neked és meg kell adnia. Ez az ő adóssága. Valójában viszont Isten semmivel nem tartozik senkinek. Az első, amit abba kell hagyni: az, hogy magad tedd igazzá. Annak, aki nem munkálkodik, mit kell csinálni: csak hinni! Ennyire egyszerű? Ha nem ennyire egyszerű, akkor soha nem sikerül. Isten az igazság nélküli embereket igazakká teszi - ezt mondja a Biblia és így hiszem én is.

2014. február 9., vasárnap

Derek Prince - Szellemi fegyverek: a vér, az Ige és a bizonyságtételünk 5.

Tudnunk kell ördögről, hogy ő egy jogi szakember. Isten Igéje felajánlja nekünk a teljes bűnbocsánatot és nagyon fontos, hogy mi a teljes bűnbocsánathoz ragaszkodjunk, hogy ne hagyjunk semmit megbocsátatlanul. Az Efézus 1:7 fényében: hajlandó vagyok minden bűnt megvallani és megtagadni, és mindenkinek megbocsátani, aki ellenem vétkezett, hogy Isten is megbocsásson nekem. 
Ezen az alapon megvallhatom azt, hogy:
1. Jézus vére által, minden bűnöm meg van bocsátva.

A harmadik mondat a vérről az 1 János 1:7-ben van: Ha pedig a világosságban járunk, amint Ő maga világosságban van: közösségünk van egymással, és Jézus Krisztusnak, az Ő Fiának vére megtisztít minket minden bűntől.

Három dolog szerepel itt, amelyeket nem lehet elválasztani:
1. - világosságban járás,
2. - közösség egymással és a
3. - vér általi megtisztítás.

Emberek tömegeivel találkoztam, akik a vér védelmét kérték, de nem töltötték be a feltételeket. Jézus vérének megtisztítása az következmény, amely két előző dologtól függ, tehát feltételes. Attól függ, hogy eleget teszünk-e az előző két feltételnek. Ha világosságban járunk, amint Ő maga világosságban van, akkor két eredmény van, nem egy:

1. - közösségünk van egymással,
2. - Jézus Krisztusnak vére megtisztít minket minden bűntől.

Logikusan: ha nem vagyunk egymással közösségben, akkor az bizonyos, hogy nem járunk világosságban, és ha nem járunk világosságban - újra logikusan - akkor azt mondhatjuk, hogy nem kaphatjuk meg Jézus vérének megtisztítását. Tehát arra a következtetésre jutunk, hogyha mi nem vagyunk közösségben, akkor világosságon kívül vagyunk, és ha a világosságon kívül vagyunk, akkor a vér már nem tisztít bennünket. Ez az egyik legfontosabb elv.

Hallottam emberek tömegeit, akik becsapják magukat. Vért kérnek és idézik az 1 János l:7-et, de soha nem töltik be a feltételeket: vagyis a világosságban járást, - mert Ő a világosságban van - és amikor világosságban vagyunk, akkor a következmény az egymással való közösség. Közösség nélkül nincs világosság, világosság nélkül nem hat a vér tisztító ereje. Pontosan így van. Tehát a közösség a világosság helye. Ezért a közösség egy próba. Minél szorosabb a közösség, annál világosabb a világosság. Addig, amíg oda nem jutunk, ahol nincsenek elrejtett sarkok, árnyékok, semmi nincs a szőnyeg alatt, semmi sincs befedve. Ez egy nagyon ijesztő hely a természetes ember számára, de az egyedüli hely, ahol Jézus vére teljesen betölti a feladatát, a tisztítást.

Ha akarod a tisztítást, az a világosságban van. Hogyha bármilyen módon rosszul állsz Istennel, vagy a felebarátoddal, akkor nem vagy teljesen világosságban. A vér máshol nem elérhető, csak a világosságban! Mit kell tenni? Jöjj a világosságra! Mit jelent világosságra jönni? Megvallani a bűnöket, kihozni a világosságra. Ez a legnehezebb a természetes ember számára, mert a világosság nagyon világos. "Óh azt a szörnyű dolgot, azt a rémes emléket, azt a bűnös titkot nem tudom kitenni a világosságra". A természetes ember ettől retteg. De az igazság az: amikor kijön a világosságra, akkor eltűnik a bűn, mert akkor a vér tisztít. Ha nem hozod világosságra, akkor megtartod. A vér csak világosságban működik. Ez egy hatalmas elv.

2014. február 6., csütörtök

Derek Prince - Szellemi fegyverek: a vér, az Ige és a bizonyságtételünk 4.

Nézzünk még egy másik példát a zsoltárok között: 91. Zsoltár. Ezt a zsoltárt az atombiztos zsoltárnak hívják. Ez a tökéletes védelem zsoltára minden gonosszal, veszéllyel, kárral szemben.

91.Zsoltár 1-2: Aki a Felségesnek rejtekében lakozik, a Mindenhatónak árnyékában nyugszik az.

"Lakozik" azt jelenti a héberben, hogy az éjszakát eltölti. Ezt a kifejezést használják általában az éjszaka eltöltésére. Tehát, az igazi hívő a Mindenható árnyékában nyugszik. 2. vers:

Azt mondom az Úrnak: Én oltalmam, váram, Istenem: Ő benne bízom.

Ez tehát az előszoba, a belépő a teljes védelembe, amit a többi versekben mutat az Ige. Ez a megváltás: "Ezt mondom az Úrnak." Ha nem mondod, akkor nincs meg. Némi bátorságra van szükségünk, hogy mondjuk, ami következik a 91. zsoltárban, de csak akik mondják, azoknak van igei joguk arra, hogy meglegyen nekik. Tehát a bizonyságtétel beszéde teszi a vért hathatóssá. Mi az én bizonyságtételem ezeknek az Igéknek a fényében?

1. Jézus vére által meg vagyok váltva az ördög kezéből.

Ezzel a vér az ajtón van. Most visszatérve az Efézus l:7-re a következő dolgok figyeljétek meg. Ugyanebben a versben így hangzik a második mondat a vérről:

Akiben van a mi váltságunk az Ő vére által, a bűnöknek bocsánata az Ő kegyelmének gazdagsága szerint.

Fontos számunkra, hogy Jézus vére bűnbocsánatot adott. Jézus azt mondta az utolsó vacsorán a Máté 26:28-ban, mikor a tanítványoknak a kelyhet, amely az Ő vérével való közösséget jelenti ki:

Mert ez az én vérem, az új szövetségnek vére, amely sokakért kiontatik bűnöknek bocsánatára.

Máshol azt mondja: "Vérontás nélkül nincs bűnbocsánat." Tehát Jézus vére kiontatott, hogy a mi bűneink meg legyenek bocsátva.

Észreveszitek az Efézus 1:7-ben, hogy Pál ezt a két dolgot egymás mellé teszi: a megváltást és a bűnbocsánatot. Ez nagyon fontos, mert teljes jogunk a megváltásra akkor van, ha a bűnünk meg van bocsátva. De ha bűn van az életünkben, és nincs megbocsátva, akkor azon a területen nincs teljes jogunk a megváltásra. A Sátánnak még mindig van igénye azon a területen. Sokszor bebizonyítottam a szabadító szolgálatban, hogy ha neki van joga, akkor nem adja fel. Kiabálhatsz, böjtölhetsz egy hétig, bármit csinálhatsz, ez nem fogja megváltoztatni, tudja, hogy legális joga van és semmi nem tudja onnan kiutasítani.

Egy másik nagyon fontos, jellemző ok, amivel a hívők jogot adnak Sátánnak az életükben, hogy nem bocsátanak meg másoknak. Jézus azt mondta, hogy ugyanúgy bocsát meg nekünk Isten, ahogy mi megbocsátunk másoknak.
"Bocsásd meg a mi vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk, hogyha ellenünk vétkeztek."

Nem kérhetünk bocsánatot Istentől a fölött a mérték fölött, ahogy mi megbocsátunk másoknak. Tehát ha van olyan személy, akinek nem bocsátunk meg, ugyanolyan mértékben mi sem kapunk bocsánatot Istentől. Marad egy megbocsátatlan terület az életünkben, ahol Sátánnak még mindig van igénye. Csinálhatsz amit akarsz, nem tudod kitenni, amíg meg nem bocsátasz. Bárki legyen az, meg kell bocsátani. A megváltás együtt jár a bűnbocsánattal. Hogyha minden bűnöd meg van bocsátva, akkor teljes jogú megváltott vagy. A Sátánnak nincsen joga veled kapcsolatban, de ha van terület az életedben, ahol a bűnnel nem bántál el, akkor Sátánnak még mindig van joga hozzád azon a területen. Jöhetnek Amerika legjobb prédikátorai, imádkozhatnak érted, nem tudják az ördögöt kitenni, mert az ördög tudja, hogy van joga.

2014. február 4., kedd

Derek Prince - Szellemi fegyverek: a vér, az Ige és a bizonyságtételünk 3.

Látjuk, hogy a csata miért forog a bizonyságtétel körül. Amikor elkezded a megvallást, a Sátán mindent ellened fog fordítani, hogy megijesszen, hogy megfélemlítsen, hogy szégyenbe hozzon. De te mindenféle módon merész, igei megvallást tegyél, mert ha ezt megteszed, akkor már nincs semmi fegyere az ördögnek. A pusztító nem tud bejönni oda, ahol a vér van. Legyőzzük a Sátánt azáltal, hogy megvalljuk személyesen, amit az Ige a vérről mond.
Alapvető követelmény az, hogy tudjuk, hogy mit mond az Ige a vérről, mert nem tudjuk megvallani, ha nem tudjuk. A tanulmány hátralévő részében szeretnék adni nektek néhány alapvető Igét, amely Jézus véréről szól, és arról, hogy mit ad számunkra, a hívők számára.

Az első Ige az Efézus 1:7: Akiben van a mi váltságunk az Ő vére által, a bűnöknek bocsánata az Ő kegyelmének gazdagsága szerint.

Figyeljétek meg: először Krisztusban kell lennünk, hogy elfogadhassuk ezt az áldást. Amikor Krisztusban vagyunk, akkor az első dolog a megváltásunk az Ő vére által. Megváltani azt jelenti, hogy visszavenni, kifizetni a díjat érte. Mi az ördög kezében voltunk, hozzá tartoztunk, de Jézus kifizette a váltságdíjat, az Ő vére által a kereszten, hogy visszavásároljon bennünket. Ezt megerősíti az 1 Péter 1:18-19: Tudván, hogy nem veszendő holmin, ezüstön, vagy aranyon váltattatok meg a ti atyáitoktól örökölt hiábavaló életetekből, Hanem drága véren, mint hibátlan és szeplőtlen bárányén, a Krisztusén.

Mi által lettünk megváltva, visszaváltva a régi gonosz istentelen életmódunkból, Sátán markából, a bűn kárhoztatásából, a pusztítónak a támadásaitól? Hogyan lettünk visszaváltva? Jézus Krisztusnak a drága vére által. A szeplőtlen, hibátlan Báránynak a vére által. A bűntelen Isten Báránya által, aki elvette a világ bűneit, az Ő vére által lettünk megváltva. Nem volt más ár, ami meg tudott volna menteni bennünket. Ennek fényében nézzük a 107. zsoltár 2. versét:

Ezt mondják az Úrnak megváltottál, akiket megváltott a szorongatóinak kezéből.

Figyeljétek meg, honnét vagyunk megváltva? A szorongatónak kezéből. Ki a szorongató? Az ellenség, az ördög. Tehát a szorongatónak a kezében voltunk, de vissza lettünk váltva. Mi által? Jézus vére által.
Tudom, hogy hol voltam mielőtt Jézus jött. Az ördög kezében. Nincs kétségem efelől, és nem akarok oda újra visszakerülni. Tudom az Ige által, hogy milyen árat kellett fizetni. Jézus vére volt, amely kiragadott az ördög kezéből, és átvitt a Jó Pásztor kezébe. Jézus a jó Pásztor. Jézus azt mondta:
"Senki sem fogja kiragadni az én kezemből őket." Ez a megváltás: az ördög kezéből az Úr kezébe, és csak akkor hathatós, ha: "ezt mondják az Úrnak megváltottál.” Tehát ha meg vagy váltva, akkor mondjad, mert ha nem mondod, akkor nem hathatós. A bizonyságtevés beszéde teszi a vért hathatóssá.

2014. február 2., vasárnap

Derek Prince - Szellemi fegyverek: a vér, az Ige és a bizonyságtételünk 2.

21-23-as vers: Előhívá tehát Mózes Izrael minden véneit és monda nékik: Fogjátok és vegyetek magatoknak bárányt családaitok szerint és öljétek meg a páskhát. És vegyetek egy kötés izsópot és mártsátok a vérbe, amely az edényben van, és hintsétek meg a szemöldökfát és a két ajtófelet abból a vérből, mely az edényben van: ti közületek pedig senki se menjen ki az ő házának ajtaján reggelig.
Mikor általmegy az Úr, hogy megverje az Egyiptombelieket és meglátja a vért a szemöldökfán és a két ajtófélfán: elmegy az Úr az ajtó mellett és nem engedi, hogy a pusztító bemenjen öldökölni a ti házaitokba."

Izrael számára csak a bárány vére által volt védelem. Tehát nem azért menekültek meg, mert izraeliták voltak, Ábrahám természetes leszármazottjai, ez nem védte meg őket. Csak egyedül az védte meg őket, hogy a bárány vérével megtették azt, ami Isten követelménye, megölték a bárányt és edénybe felfogták a vérét. Az áldozat megtörtént és ott volt a vér, de a vér az edényben nem védett meg egyetlen egy izraelita családot sem. Megölhették volna a bárányt, felfoghatták volna a vérét, ott hagyhatták volna az edényben, és ugyanaz az ítélet, ami az egyiptomiakra jött, ő rájuk is jöhetett volna, mert Isten azt követelte, hogy a vért az edényből vigyék át az izraeliek házának legnyilvánvalóbb helyére, az ajtóra, mégpedig a szemöldökfára és a két ajtófélfára, de a küszöbre nem, mert a Zsidó levélben azt mondja az Ige, hogy nem lehet megtaposni Jézus vérét. Ezért a vért a szemöldökfára kellett tenni és a két ajtófélfára, hogy kívülről látható legyen bárki számára, aki ott elmegy. Isten azt mondja: "amikor látom a vért a szemöldökfán és az ajtófélfán, akkor elmegyek mellette és nem megy a pusztító a házatokba." Amikor a vért átvitték az edényből az ajtóra, akkor az megvédte az izraeli családot az otthonában. Ez annak a képe, hogy Jézus mit tett elérhetővé számunkra.

1 Korinthus 5:7 második része: ...mert hiszen a mi húsvéti bárányunk, a Krisztus megáldoztatott érettünk.

Világos megfeleltetés van Isten Báránya, Krisztus, és a húsvéti bárány között. Alapvetően fontos, hogy Jézus már megáldoztatott, a vére már kiontatott. Tehát a vér ott van az edényben az előző kép szerint, de az edényben lévő vér senkit sem véd meg. Tehát az a tény, hogy Krisztus meghalt és kiontotta a vérét a kereszten, senkit nem véd meg. Senki számára nem hoz ez semmit. Egyiptomban az izraelitáknak át kellett vinni a vért az edényből az otthonukba, arra a helyre, ahol éltek. Amikor a vért átvitték, akkor lett hathatóssá, akkor működött. Csak egyetlen eszközük volt, amellyel átvitték a vért az edényből az ajtóra, egy nagyon jellegzetes közel-keleti növény: az izsóp. Ezt kellett bemártani egy kötéssel a vérbe és azután pedig az ajtóra kenni vele. Így lejött az izsópról a vér és ott maradt az ajtón.

Pontosan ugyanez az elv érvényes ránk is. Hiszünk Jézus Krisztusban, hiszünk Isten Bárányában, hiszünk a vérben, amelyet kiontott. Mindenben hiszünk. A teljes megváltás a véren keresztül lehetséges, de ez még az edényben van, és így a vér semmit nem tesz egyikünk számára sem. Ott van feltételesen, de a gyakorlatban nem tesz semmit. Az Ószövetségben Isten egyetlen egy eszközt adott, hogy átvigyék a vért arra a helyre, ahol szükség volt rá. Ez az eszköz az izsóp volt. Az Újszövetségben nem izsópot használunk. Mi felel meg az izsópnak? Mi teszi a vért elérhetővé, hathatóssá a mi életünkben, a mi helyzetünkben? Jelenések 12:11-ben van a válasz: a bizonyság. 

Amikor megvallom, akkor elérhetővé teszem a vért a saját helyzetemre. Az én megvallásom az Újszövetségben a vérről pontosan megfelel annak, amikor az izraeli apa az Ószövetségben izsóppal vitte a vért az ajtóra. Amikor a vért így használták, akkor tökéletes volt a védelem és ez a mi életünkben is így működik. Teljes, tökéletes védelem van a Bárány vérében, az Úr Jézus Krisztus vérében, de senki számára nem hathatós, amíg nem használja. Tehát, amíg meg nem tanuljuk megvallani személyesen azt, amit az Isten Igéje mond Jézus véréről, addig a lehetőségeinket nem tudjuk kihasználni. Nem hathatós addig, amíg meg nem valljuk.