VIZSGÁLJUK MEG,
MILYEN VÉGET ÉRT UZZIJJÁ!
„...leprás
folt jelent meg a homlokán az Úr házában levő papok előtt... Azarjá főpap és a
többi pap feléje fordult... Ekkor kiűzték onnan, de o maga is sietett kimenni,
mert az Úr verte meg őt. Uzzijjá király leprás maradt halála napjáig, és egy
elkülönített házban lakott, mert kizárták az Úr házából.” (2Krón 26,19-21)
Végre
is mit üzen nekünk Uzzijjá története? Elmondja, hogy nem számít, milyen
keményen próbáljuk legyőzni a bűnt; nem számít, mennyire bízunk a győzelem
érdekében a saját cselekedeteinkben, testünkben és erőfeszítéseinkben – a bűn
poklossága mindezek ellenére is ki tud törni rajtunk. Éppen akkor, amikor azt
hisszük: tudunk valamit adni Istennek. Amikor azt gondoljuk, hogy minden
hadvezérnél jobban le tudjuk igázni a bűnt – megint kitör rajtunk a gonoszság.
Uzzijjá
szentnek gondolta magát, mert ötven évig hűséges volt Istenhez. Azonban abban a
pillanatban, amikor önmaga főpapjaként akart cselekedni, meg kellett látnia
valódi helyzetét. Ma is úgy van, hogy amikor megpróbáljuk saját tetteinket és
erőfeszítéseinket Isten elé vinni, a Szent Szellem ráébreszt minket, mennyire
erőtlenek és tisztátalanok vagyunk. Visszaesünk a bűnbe, amelyről már azt
hittük, hogy legyőztük. Rájövünk, hogy nincs bennünk semmi jó – egyáltalán
nincs érdemünk vagy igazságunk. Meglátjuk, hogy szükségünk van egy főpapra,
hogy megtisztítson minket a poklosságtól.
Istennek hála, van ilyen főpapunk! Gyengéden gyógyítja
poklosságunkat, türelmesen megbocsátja bűneinket, és természetfölötti módon
helyreállítja a lelkünket.
