Az egyház lett a megváltó Jézus Krisztus helyett, és ez ahhoz a csábitó és rendkívül tetszetős nézethez vezet, hogy történjék bármi, ez az intézmény a pápai hivatallal, a szentekkel és különösen Máriával az élén végül majd úgyis eljuttat mindenkit az üdvösségre, ha egyébként még élő rokonai elég misét mondatnak érte. Ez egy óriási hazugság, ami kisgyerekkortól kezdve egészen felnőttkorig a katekizmusokon keresztül fertőzi meg az embereket. Az ilyen romboló hitetésnek az a katolikus tanítás az alapja, hogy bár Jézus Krisztus kifizette az árat a kereszten bűneinkért, mégis az egyház a „kegyesség és az érdemek” kiosztója. Ehhez még tegyük hozzá azt a felfogást, amelyik olyan körmönfont módon csalja tőrbe az egyház tagjait, hogy ennek az egyháznak a feje „tévedhetetlen”, és máris megvan minden, ami egy babonához, majd végül egy tragédiához szükséges.
A római katolikus egyház éppen elég sokszor változtatta már meg fontosabb kérdésekkel kapcsolatosan a felfogását ahhoz, hogy jól bebizonyítsa - még önmagának is -, hogy nem tévedhetetlen. Valamikor halálos bűnnek számított, ha valaki húst evett pénteken, de ez ma már nem így van. Régebben sok olyan medált és szobrot lehetett látni, amelyek Szent Kristófot, az „utazók védőszentjét” ábrázolták, ma azonban ez a népszerű katolikus szent csak mitikus alaknak tekintendő. Azok a milliók, akik hittek abban, hogy ez a szent védelmezte őket, most csalódottak. Egy volt apáca, Patrícia Nolan Savas a következő véleményen van:
"Egy olyan szervezetnek, amelyik egy tollvonással eltörli az örök ítéletet, ha egy pénteki hot-dogról van szó, és Szent Kristófot autók műszerfalainak millióiról tépeti le, minden bizonnyal be kell ismernie, hogy más dolgokban is tévedett."
Legalábbis így gondolná az ember, eddig azonban Róma még soha nem vallotta be tévedését - még az inkvizíciót, zsidók tízezreinek lemészárlását, keresztények millióinak mártírhalálát, a II. világháborúban egymillió szerb lemészárlását és több tízezer náci háborús bűnösnek a biztonságba helyezését illetően sem.