2018. június 18., hétfő

Sámuel I. könyve 25.

Sámuel halála

1. Meghalt Sámuel, és összegyűlt egész Izrael, gyászt tartottak fölötte és eltemették házában, Rámában. – Fölkelt Dávid és lement Párán pusztájába. 2. Volt egy ember Máónban, gazdasága pedig Karmellben; ez ember igen nagy volt: volt ugyanis neki háromezer juha és ezer kecskéje. És ő Karmellben volt, mikor juhait nyírták. 3. Az embernek neve Nábál s feleségének neve Abígájil; az asszony jó eszű és szép alakú volt, a férfi pedig durva volt és rossz cselekedetű – ő Kálébbeli volt.4. Hallotta Dávid a pusztában, hogy Nábál a juhait nyírja; 5. akkor küldött Dávid tíz legényt, és mondta Dávid a legényeknek: Menjetek föl Karmellbe és midőn Nábálhoz elértek, kérdezzétek meg nevemben békéjéről.

Dávid és Nábál

6. És mondjátok: ekképpen az életre! Te is békében, házad is békében, és minden, ami a tied, békében! 7. Most pedig, hallottam hogy nyírnak nálad; tehát, a te pásztoraid velünk voltak, nem bántottuk meg őket és nem hiányzott nekik semmi mindama napokban, hogy Karmellben voltak; 8. kérdezd meg legényeidet, majd megmondják neked – találjanak hát legényeim kegyet szemeidben, mert szerencsés napra jöttünk; add, kérlek, azt amit talál kezed, szolgáidnak és fiadnak Dávidnak. 9. Odajöttek Dávid legényei és beszéltek Nábálhoz mind e szavak szerint Dávid nevében, és megálltak. 10. Felelt Nábál Dávid szolgáinak és mondta: Kicsoda Dávid és kicsoda Jisáj fia? Manapság sokan vannak a szolgák, akik megugranak kiki ura. elől. 11.Majd veszem kenyeremet és vizemet és levágott marhámat, amit levágtam nyíróim számára, hogy odaadjam embereknek, kikről nem tudom, honnan valók. 12. Erre elfordultak Dávid legényei útjukra; visszatértek, eljutottak és megmondták neki mind e szavak szerint. 13. Ekkor mondta Dávid az ő embereinek: Kössétek föl kiki az ő kardját! És felkötötték kiki a kardját, és felkötötte Dávid is a kardját; és fölmentek Dávid után mintegy négyszáz ember, kétszázan pedig maradtak a poggyász mellett. 

14. De Abígájilnak, Nábál feleségének, tudtára adta egyik legény a legények közül, mondván: Íme, küldött Dávid követeket a pusztából, hogy üdvözöljék urunkat, ő pedig rájuk rontott. 15. Ez emberek pedig igen jók hozzánk, nem bántódtunk meg és nem hiányzott nekünk semmi mind ama napokban, hogy velük jártunk, amikor a mezőn voltunk; 16. fal voltak körülöttünk éjjel is, nappal is, mind a napokban, hogy velük voltunk, legeltetve a juhokat. 17. Most tehát tudd meg és lásd, mit cselekedjél, mert el van határozva a veszedelem urunk ellen és egész háza ellen; ő pedig alávalóbb, semhogy beszélni lehetne hozzá. 18. Ekkor sietett Abígájil és vett kétszáz kenyeret, két tömlő bort, öt elkészített juhot, öt mérték pörkölt gabonaszemet, száz aszuszőlőlepényt és kétszáz fügelepényt, és rátette a szamarakra. 19. És mondta legényeinek: Vonuljatok előttem, íme én utánatok megyek; férjének, Nábálnak pedig nem mondta meg. 20. Volt pedig, amint ül a szamáron és lemegy a hegy hasadékán, íme, Dávid és emberei lejönnek elejébe, és rájuk talált. 21. Dávid pedig mondta volt: Bizony hiába óvtam meg mindent, ami ezé a pusztában, nem hiányzott semmi mindabból, ami az övé, de rosszal fizetett nekem jóért. 22. Így cselekedjék Isten Dávid ellenségeivel és így folytassa: nem hagyok meg mindabból, ami az övé, a reggel virradtáig egy falra vizelőt. 

23. Midőn meglátta Abígájil Dávidot, sietett és leszállt a szamárról: levetette magát Dávid előtt arcára és leborult földig. 24. Levetette magát lábaihoz és mondta: Én rajtam, uram, a bűn; hadd beszéljen, kérlek, szolgálód előtted és halljad szolgálód szavait. 25. Ne fordítsa uram, kérlek, a szívét erre az alávaló emberre, lábára, mert amilyen a neve, olyan ő maga: Nábál a neve és aljasság van vele; én pedig, szolgálód, nem láttam Uram legényeit, akiket küldtél. 26. Most tehát, uram, él az Örökkévaló és lelked életére, miután visszatartott téged az Örökkévaló attól, hogy vérbűnbe essél és hogy tenkezed segítsen magadnak, most tehát legyenek mint Nábál az ellenségeid és akik rosszra törnek uram ellen; 27.most tehát ez az ajándék, melyet hozott szolgálód uramnak, adassék a legényeknek, akik uram nyomában járnak. 28. Bocsásd meg, kérlek, szolgálód vétkét, mert az Örökkévaló uramnak állandó házat fog alapítani, mert uram az Örökkévaló harcait harcolja, valami rossz tehát ne találtassék rajtad élteden át. 29. Fölkelt egy ember, hogy üldözzön téged és hogy lelkedre törjön; de be lesz kötve uram lelke az élők kötésében az Örökkévalónál, Istenednél; ellenségeid lelkét pedig parittyázza a parittya fenekében! 30. És lesz, midőn tesz az Örökkévaló urammal mind aszerint, ami jót beszélt felőled, és majd rendel téged fejedelmül Izrael fölé: 31. akkor ne legyen ez neked megütközésül, se szívbotlásul uramnak, hogy vért ontottál ok nélkül és hogy uram önmagának segített; s midőn majd jól tesz az Örökkévaló urammal, emlékezzél meg szolgálódról.32. Mondta Dávid Abígájilnak: Áldva legyen az Örökkévaló, Izrael Istene, aki küldött téged e napon elémbe; 33. és áldott legyen eszed és áldott légy te magad, hogy meggátoltál e napon, hogy ne essem vérbűnbe és ne kezem segítsen magamnak. 34. Azonban, él az Örökkévaló, Izrael Istene, aki visszatartott engem attól, hogy veled rosszul bánjak: bizony, ha nem siettél és nem jöttél volna elém, bizony nem maradt volna Nábálnak reggel virradtáig falra vizelője. 

35. És elfogadta Dávid a kezéből amit hozott neki; őneki pedig mondta: Menj föl békében házadba, lásd, hallgattam szavadra és tekintetbe vettelek. 36. Eljutott Abígájíl Nábálhoz és íme, neki lakomája volt házában, mint a király lakomája, Nábálnak a szíve vidám volt és őfelette részeg volt; de nem mondott meg neki semmit, sem kicsinyt sem nagyot, reggel virradtáig. 37. Volt pedig reggel, mikor elszállt a bor Nábálból, megmondta neki felesége e dolgokat; erre elhalt benne a szíve, s ő maga kővé lett. 38. És történt mintegy tíz nap múlva, megverte az Örökkévaló Nábált, és meghalt. 39.Midőn hallotta Dávid, hogy Nábál meghalt, mondta: Áldva legyen az Örökkévaló, aki viselte gyalázásom ügyét Nábál ellenében, szolgáját pedig visszatartotta rossztól és Nábál rosszaságát visszatérítette az Örökkévaló az ő fejére. Erre küldött Dávid és megkérte Abígájilt, hogy magának feleségül vegye. 40. Eljöttek Dávid szolgái Abígájilhoz Karmellbe és beszéltek hozzá, mondván: Dávid küldött bennünket hozzád, hogy téged magának feleségül vegyen. 41. Fölkelt, arccal földre borult és mondta: Itt a szolgálód rabnőül, hogy uram szolgáinak lábait mossa. 42. Ekkor sietett és fölkelt Abígájil, felült a szamárra, meg öt leányzója, kik nyomában mentek; ment Dávid követei után és lett neki feleségül. 43. Achínóamot pedig elvette volt Dávid Jizreélből, és voltak mindketten neki feleségül. 44. Sául pedig adta volt Míkhál leányát, Dávid feleségét a Gallimból való Paltínak, Lájis fiának.

IMIT fordítás. (Az IMIT Bibliát, 1898-1907 között jelentette meg az Izraelita Magyar Irodalmi Társulat. Zsidó rabbik által fordított Ószövetség magyarul.)

2018. június 15., péntek

Rod Parsley - A Kereszt 19.

Most kövessük a gúnyolódó, átkozódó tömeget Pilátus ajtajának küszöbéhez. A római törvény úgy rendelkezett, hogy Olaszországon kívül csak egy római meghatalmazott ítélhetett valakit kereszt általi halálra. Pontosan ezért jegyezték fel az Evangéliumok, hogyan küldte Poncius Pilátus a júdeai tartomány helytartója Jézust Heródes Antipáshoz Jézus szülőföldjének, Galileának regionális vezetőjéhez és Heródes meg vissza. Ez a körút körülbelül négy kilométer gyaloglást jelentett felfoghatatlan mértékű bántalmazások közepette. Jézus semmit sem aludt. Arca tele volt véraláfutással és megduzzadt a verésektől. A haematidrosis miatt bőre valószínűleg fájdalmasan érzékeny volt. Ahogy a római jog azt előírja, ha a vádlottat bűnösnek találják és keresztre-feszítés általi halálra ítélik, akkor a folyamatot egy Carnifix Serarum (szó szerint a "hús átszegező") néven ismert keresztre-feszítő szakembernek kell felügyelnie. A római joggal szigorú összhangban Pilátus arra utasítja Jézust, hogy a tényleges keresztre-feszítés előfutára legyen. 

Ahogy ott megrökönyödve állunk, csendesen nézzük a nézelődők tömegét, akik az Isten Fiát - aki olyan erővel és költőien beszélt arról ahogy Isten szépséggel ruházza fel a mező liliomait - most meztelenre vetkőztetik. Jézus kénytelen szembesülni egy hatalmas kőoszloppal és bőrpántokat erősítenek a csuklójára, amely lehetővé teszi a katonák számára, hogy megnyújtsák szeretett karjait, körbefonván a követ - amelyek elég erősek ahhoz, hogy megállítsák a viharos tengert, és olyan gyengédek, hogy megtartsák a kisgyermekeket az oszlop görbületén, - ezáltal megnyújtva hátán a bőrét. 

Az átkozott ostor több bőrszalagból áll, amelyek egy sor kőgyöngyből vagy fémgolyókból állnak, periodikusan elosztva az egyes szálak hosszában. Az egyes szalagok csúcsán vágott juhcsont szaggatott töredéke látható borotvaélesre faragva. Az ostor forgatója szakértője szörnyű mesterségének - arra van kiképezve, hogy maximális fájdalmat és kárt okozzon, anélkül, hogy megölné az áldozatot. A "bűnözőnek" életben kell maradnia és magánál kell lenni, amikor keresztre feszítik. Csak akkor érheti el a keresztre-feszítés a tervezett hatást a szemlélőknél. Ahogy a korbácsolás elkezdődik nemcsak a hátát és az oldalát verik annak, Akinek az érintése meggyógyította a vakokat, hanem a fenék és a lábak is megfelelő figyelmet kapnak.Néhányan a nézők közül, akik sok ilyen korbácsolást láttak már morogni kezdenek. Ez most valami egészen más - mondják. A korbácsolást végző férfi általában közönyös... majd-nemcsak unatkozik. De ezen a napon egy láthatatlan erő úgy tűnik, hogy kihozta belőle az állatot feltöltve dühvel és bosszúálló örömmel. Néhányan hangosan gondolkodnak, hogy a Hús Átszegezőnek vajon marad-e valami élő, amivel dolgozni tud majd. Végül is hirtelen vége. Az oszlop alapja körül összegyűlt vér mennyisége elképesztő. A több tucat ököllel mért ütéstől felduzzadt átható szemei, részben gyökerestül kitépett szakálla és a korbácsolás pusztító hatása lényegében felismerhetetlenné tette a Názáreti Jézust. De ez még csak a kezdet volt. Látjuk, hogy a tömegből egy néző valamit átad az egyik katonának. Egy bíbor köntöst és egy tövis koronát, mindegyik nevetségessé téve a gondolatot, hogy Dávid király közvetlen leszármazottja anyján, Márián keresztül lehet Júda jogarának jogszerű hordozója.

Fordította: Nagy Andrea

Sámuel I. könyve 24.

Dávid nagylelkűsége Saullal szemben

1. Erre fölment onnan Dávid és maradt Én-Gédi hegyváraiban. 2. És volt, midőn visszatért Sául a filiszteusok üldözésétől, tudtára adták neki, mondván: Íme, Dávid Én-Gédi pusztájában van. 3.Ekkor vett Sául háromezer válogatott embert egész Izraelből és ment, hogy keresse Dávidot és embereit a zergesziklák felé. 4. És eljutott a juhaklokhoz az út mellett, ott pedig volt egy barlang, s bement Sául, hogy befedje lábait; Dávid pedig és emberei a barlang hátuljában ültek. 5. Ekkor szóltak Dávid emberei hozzá: Itt a nap, melyről szólt hozzád az Örökkévaló: íme kezedbe adom ellenségedet s tegyél vele, amint, jónak tetszik szemeidben. Erre fölkelt Dávid és titkon levágta Sául köpenyének szárnyát. 6. Volt pedig azután, furdalta Dávidot a lelke, azért hogy levágta Sául ruhája szárnyát. 7. És mondta embereinek: Távol legyen tőlem, az Örökkévalóért, nem teszem ezt a dolgot urammal, az Örökkévaló fölkentjével, hogy kezemet kinyújtsam ellene; mert az Örökkévaló fölkentje ő. 8. És elhárította Dávid az embereit szavakkal és nem engedte őket Sául ellen támadni; Sául pedig fölkelt a barlangból és ment az úton. 

9. S fölkelt Dávid ezután, kiment a barlangból és kiáltott Sául után, mondván: Uram király! Erre hátratekintett Sául, és meghajtotta magát Dávid arccal a földre és leborult. 10. És mondta Dávid Sáulnak: Miért hallgatod az emberek szavait, ha mondják: íme Dávid vesztedet akarja. 11. Íme, a mai napon látták szemeid, hogy kezembe adott ma téged az Örökkévaló a barlangban, mondták is, hogy megöljelek, de megszánt a szemem és mondtam: nem nyújtom ki kezemet uram ellen, mert az Örökkévaló fölkentje ő. 12. S lásd, atyám, lásd csak a köpenyed szárnyát a kezemben; mert abból, hogy levágtam köpenyed szárnyát és nem öltelek meg, tudd meg és lásd, hogy nincs kezemben gonoszság sem hűtlenség és nem vétettem neked, holott te leskelődsz életemre, hogy elvegyed. 13. Az Örökkévaló ítéljen köztem és közted és az Örökkévaló álljon bosszút értem rajtad: de kezem nem lesz rajtad – 14.amint mondja a régi példabeszéd: gonoszoktól ered gonoszság – de kezem nem lesz rajtad – 15.Ki után vonult ki Izrael királya, kit veszel űzőbe? Holt eb után, egy bolha után! 16. Legyen hát az Örökkévaló bíró és ítéljen köztem és közted; lássa és vigye ügyemet és védje jogomat kezedtől!17. És volt, midőn végzett Dávid azzal, hogy elmondja a szavakat Sáulnak, szólt Sául: A te hangod ez, fiam Dávid? És fölemelte Sául a hangját és sírt. 18. Szólt Dávidhoz: Igazságosabb vagy te nálam, mert te a jót cselekedted velem, én pedig cselekedtem veled a rosszat. 19. Hiszen te megmondtad ma, hogy mi jót tettél velem, hogy kezedbe szolgáltatott engem az Örökkévaló, te pedig nem öltél meg. 20. Vajon midőn valaki ellenségére talál, elbocsátja-e őt jóban az útra? Az Örökkévaló fizessen neked jóval annak fejében, amit a mai napon tettél velem. 21. Most hát, íme tudom, hogy te király leszel és majd fönnáll kezedben Izrael királysága. 22. S most esküdjél nekem az Örökkévalóra, hogy nem irtod ki magzatomat utánam és hogy nem pusztítod ki nevemet atyám házából. 23. Megesküdött Dávid Sáulnak; erre hazament Sául, Dávid és emberei pedig fölmentek a hegyvárba.

IMIT fordítás. (Az IMIT Bibliát, 1898-1907 között jelentette meg az Izraelita Magyar Irodalmi Társulat. Zsidó rabbik által fordított Ószövetség magyarul.)

2018. június 14., csütörtök

Sámuel I. könyve 23.

Dávid Keilában

1. Tudtára adták Dávidnak, mondván: Íme a filiszteusok harcolnak Keíla ellen és ők fosztogatják a szérűket. 2. És megkérdezte Dávid az Örökkévalót, mondván: Menjek-e, hogy megverjem a filiszteusokat? Szólt az Örökkévaló Dávidhoz: Menj és verd meg a filiszteusokat, hogy megsegítsed Keílát. 3. De szóltak Dávid emberei hozzá: Mi itt Jehudában félünk, hát még mikor Keílába mennénk, a filiszteusok hadsorai ellen? 4. Továbbá is megkérdezte Dávid az Örökkévalót; felelt neki az Örökkévaló és mondta: Kelj föl, vonulj le Keílába, mert kezedbe adom a filiszteusokat. 5. Elment tehát Keílába Dávid meg emberei, harcolt a filiszteusok ellen, elhajtotta jószágukat és megverte őket nagy vereséggel; így megsegítette Dávid Keíla lakóit: 6. Volt pedig, mikor elszökött Ebjátár, Achímélekh fia, Dávidhoz Keílába, lekerült az éfód az ő kezében. 7. Midőn tudtára adták Sáulnak, hogy bement Dávid Keílába, mondta Sául: Kezembe szolgáltatta őt Isten, mert elzárkózott, bemenvén ajtós-reteszes városba. 8. S egybehívta Sául az egész népet háborúra, hogy levonuljon Keílába, ostromolni Dávidot és embereit. 9. Midőn megtudta Dávid, hogy rosszat kohol Sául ellene, szólt Ebjátár paphoz: Hozd ide az éfódot. 10. És mondta Dávid: Örökkévaló, Izrael Istene, meghallotta szolgád, hogy Keílába szándékszik jönni Sául, hogy megrontsa a várost miattam; 11. ki fognak-e szolgáltatni Keíla urai az ő kezébe? levonul-e Sául, amint hallotta szolgád? Örökkévaló, Izrael Istene, add, kérlek, tudtára szolgádnak! Mondta az Örökkévaló: Levonul. 

12. És mondta Dávid: Ki fognak-e szolgáltatni Keíla urai engem meg embereimet Sául kezébe? Mondta az Örökkévaló: Ki fognak szolgáltatni. 13. Erre fölkelt Dávid meg emberei, mintegy hatszáz ember, kimentek Keílából és jártak, amerre járhattak; Sáulnak pedig tudtára adatott, hogy elmenekült Dávid Keílából, akkor felhagyott a kivonulással. 14. És letelepedett Dávid a pusztában, a hegyvárakban és maradt a hegységben, Zíf pusztájában; kereste őt Sául minden időben, de nem adta őt Isten a kezébe. 15. Így látta Dávid, hogy kivonult Sául, hogy életére törjön. Dávid Zíf pusztájában volt az erdőségben; 16. akkor fölkelt Jónátán, Sául fia, elment Dávidhoz az erdőségbe és megerősítette kezét Istenben. 17. Szólt ugyanis hozzá: Ne félj, mert nem fog elérni téged Sául atyámnak keze, te leszel király Izrael fölött, én pedig leszek melletted második; Sául atyám is így tudja ezt. 18. És kötöttek ők ketten szövetséget, az Örökkévaló előtt; s maradt Dávid az erdőségben. Jónátán pedig hazament. 

19.Fölmentek Zífbeliek Sáulhoz Gibeába, mondván: Nemde Dávid nálunk rejtőzködik a hegyvárakban az erdőségben, Chakhíla dombján, mely a sivatagtól jobbra van. 20. Most tehát, egészen amint kívánja a lelked, oh király, hogy levonulj, vonulj le és ami dolgunk lesz, őt kiszolgáltatni a király kezébe. 21. Mondta Sául: Áldva legyetek az Örökkévalótól, hogy megszántatok engem. 22.Menjetek, kérlek, állapítsátok még meg, tudjátok és lássátok az ő helyét, ahol lenni szokott a lába, ki látta őt ott; mert azt mondták nekem, hogy ravaszul viselkedik. 23. Lássátok és tudjátok ki mindenikét azon rejtekeknek, ahol rejtőzni szokott, és térjetek hozzám vissza a megállapodás szerint és majd megyek veletek; és lesz, ha az országban van, kikutatom őt mind a Jehuda ezrei között. 24. Fölkeltek és elmentek Zífbe Sául előtt; Dávid pedig és emberei Máón pusztájában voltak, a síkságban, jobbra a sivatagtól. 25. Midőn ugyanis elment Sául meg emberei keresésre, tudtára adták Dávidnak, akkor lement a sziklához és maradt Máón pusztájában; hallotta Sául és űzőbe vette Dávidot Máón pusztájában. 26. És ment Sául a hegynek oldalán innen, Dávid pedig meg emberei a hegynek oldalán onnan; és ment Dávid sietséggel Sául elől, Sául pedig és emberei bekerítették Dávidot és embereit, hogy elfogják őket. 27. De jött egy követ Sáulhoz, mondván: Siess és menj, mert rárontottak a filiszteusok az országra. 28. Ekkor visszatért Sául Dávid üldözésétől és ment a filiszteusok ellen. Azért nevezték ama helyet a szétválasztás sziklájának.

IMIT fordítás. (Az IMIT Bibliát, 1898-1907 között jelentette meg az Izraelita Magyar Irodalmi Társulat. Zsidó rabbik által fordított Ószövetség magyarul.)

2018. június 13., szerda

David Wilkerson - Bátorság az Isten jelenlétébe való belépéshez 4.

A fiú most megbékült, megújult és minősített lett

A lakoma elkészült, hogy a tékozló apai házba való visszatérését megünnepeljék. És az apa kijelentette: „Be kell mennünk a házba hogy ünnepeljünk.” Szeretteim, ugyanez reánk is tartozik: be kell mennünk az Atya jelenlétébe, önvád és önítélet nélkül és örülnünk kell!

Az apa kijelentése kimutatta igazi örömét abban, hogy fia megint otthon van, szeretettel, békével és örömmel telt házában. Az apa lényegében azt mondja, „Gyönyörködöm abban, hogy fiam visszatért és megint velem él.”

Képzeld el, hogy milyen volt a fiú magatartása mikor átlépte a küszöböt? Ha a sarokba leülne és duzzogna, örömöt okozna apjának? Vagy állandóan visszaemlékezne bűneire és bánkódna az elvesztett évek miatt. Képtelenség csak félelemben ülni az ilyen csodálatos kegyelem jelenlétében és attól félni hogy meg lesz bírálva megint, ha véletlenül rosszat cselekszik. Az ilyen magatartás az apa szívét megsebezné.

A Biblia írja, hogy mi történt azután: „Vigadjunk… és vigadozni kezdtek” (Luk. 15:23-24) Mondhatom, hogy korlátlan öröm és vigasság tört ki abban a házban, énekkel és tánccal. És mindez azért, mert az apa öröme ott volt. Az a fiú bevonult minden kárhoztatás és félelemérzet nélkül, mert tudta, hogy az apa megbékélt vele.

Kérdezlek: Mi adhat örömöt és vidámságot az Atya jelenlétében? Mi szabadítja fel szívemet társaságában? Mi az ami boldoggá tesz mikor az Atyával vagyok? Nemcsak a tudat, hogy biztonságban vagyok, nemcsak az, hogy a kereszt bemenetelt biztosított az Atyához, nemcsak a lelki megkönnyebbülés ezek miatt. Inkább, az Úrnak bennem való örömét látni! Látni, hogy örvendezik nekem és meg van elégedve velem. Az a tudat, hogy az Ő szemében nem vagyok bűnös és hogy Ő érdemesnek tart engem és gyönyörűsége van bennem.

Szeretteim, ez az igazi megfontolandó dolog ebben a történetben. A fiú hazatérése kisebb esemény, mint az Atya gyönyörűsége! Az apa teljes mértékben gyermekének visszatérésére, és társaságára koncentrált. Velünk is hasonlóan van: jelenlétünk az Atya házában az ami az Ő öröme és gyönyörűsége. Emlékezzetek vissza mit mondott az Atya Jézus megkeresztelésekor: „Te vagy az én szeretett fiam, benned gyönyörködöm.” Ugyanígy Ő bennünk is gyönyörködik, mert Fiában vagyunk!

Gyakran kérdezem magamban, miért van olyan sok hívő, még a szolgálatban is, aki letört és kedveszegett. Miért nincs sokaknak örömük és nyugalmuk? Meg vagyok győződve, hogy azért van ez, mert nem látják magukat úgy ahogyan az Atya látja őket. Igazi maradandó béke és öröm akkor jön, amikor mélyen hisszük szívünkben, hogy azok vagyunk akinek az Atya lát minket. És az Ige mondja: „Mert meghaltatok és a ti életetek el van rejtve a Krisztussal együtt az Istenben.” (Kol. 3:3)

Képzeld el milyen tragikus lett volna, és az Atya szeretetének lekicsinylése, ha a tékozló örömmel lépett volna be az Atya házába, de hamarosan régi félelmei elragadták volna szívét: „Ez nem lehet igaz. Mi lesz, ha az Atyám megváltoztatja a véleményét? Mi lesz, ha holnap megint elesek?” Nem! Ellent kell állani az ilyen gondolatoknak és ehelyett az Atya nyilvánvaló örömére kell fókuszálni abban a pillanatban.

Ismerek egy lelkészt aki nemrégen visszaesett régi életének kábítószer használatába. Azonnal „Jób féle” szolgálók, presbiterek vették körül, hogy „segítsék” őt, vagyis helyreállítsák őt. Állítom, hogy az ilyesmi soha nem fogja Isten munkáját elvégezni. A bűn és kárhozat érzése a testiek munkája; az ilyesmi nem fog senkit visszahozni az Atya szeretetébe.

A tény az, hogy ez a lelkész már bűnbánatot tartott, gyötrelemmel sírt: „Bűnt követtem el Isten ellen, családom ellen és a gyülekezet ellen.” Persze voltak következmények. Most ennek az embernek arra van szüksége, hogy felismerje az Atya szeretetét és ölelő karját, hogy csókjával visszaveszi magához és hallja, „Gyönyörködöm benned. A kereszt győzelméhez járultál. Az én szeretett fiam vagy és Krisztust tanulod.”

Sámuel I. könyve 22.

Dávid menekülése

1. Onnan elment Dávid és menekült Adullám barlangjába; meghallották testvérei és atyja egész háza és lementek oda hozzá. 2. És összegyűlt hozzá minden szorongásban levő ember, minden ember, kinek volt hitelezője, meg minden elkeseredett lelkű ember, és ő vezér lett fölöttük; volt vele mintegy négyszáz ember. 3. Onnan elment Dávid a Móábbeli Miczpébe; és szólt Móáb királyához: Maradjon, kérem, nálatok atyám meg anyám, amíg meg tudom, mit tesz velem Isten. 4.És el is vezette őket Móáb királya elé; és maradtak nála az egész időben, hogy Dávid a hegyvárban volt. 5. És szólt Gád próféta Dávidhoz: Ne maradj a hegyvárban, menj, hogy eljuss Jehúda országába; elment tehát Dávid és jutott a Chéret erdőbe.

Saul bosszúja Nób papjain
6. Meghallotta Sául, hogy mutatta magát Dávid meg a vele levő emberek – Sául pedig ült Gibeában a tamariskfa alatt a magaslaton, dárdája a kezében és mind a szolgái álltak mellette – 7. és mondta Sául a mellette álló szolgáinak: Halljátok csak, Benjámin fiai! Hát nektek is mindnyájatoknak ad majd Jísáj fia mezőket és szőlőket, mindnyájatokat tesz-e majd ezrek tisztjeivé és százak tisztjeivé? 8. Hogy összeesküdtetek mindnyájan ellenem és hogy senki sem nyilvánítja előttem, amikor szövetséget köt fiam a Jísáj fiával és nincs senki közületek, kinek ez fájna és aki nyilvánítaná előttem, hogy leselkedőnek támasztotta fiam a szolgámat ellenem, mint ez a mai napon van! 9. Erre megszólalt az edómi Dóég – ő ugyanis ott állt Sául szolgái mellett – és mondta: Láttam Jísáj fiát, amint Nóbba jött, Achímélekhez, Achítúb fiához; 10. megkérdezte érte az Örökkévalót és eleséget adott neki, meg a filiszteus Goliátnak kardját adta neki. 11. Ekkor küldött a király, hogy hívják Achímélekhet, Achítúb fiát, a papot és atyja egész házát, a Nóbban levő papokat; és eljöttek mindnyájan a királyhoz. 12. És mondta Sául: Halljad csak, Achítúb fia! Mondta: Itt vagyok, uram. 13. És szólt hozzá Sául: Miért esküdtetek össze ellenem, te és Jísáj fia, amikor adtál neki kenyeret és kardot és megkérdezted érte az Istent, hogy leselkedőnek támadjon ellenem, mint ez a mai napon van?14. Felelt Achímélekh a királynak és mondta: Hát kicsoda mind a szolgáid közt oly hűséges, mint Dávid? A királynak veje ő, a szolgálatodhoz tartozik és tiszteletben áll házadban! 15. Vajon aznap kezdtem-e megkérdezni érte Istent? Távol legyen tőlem! Ne vessen a király ilyen dolgot a szolgájára, sem atyám egész házára, mert nem tudott szolgád minderről sem kicsinyt sem nagyot.16. Erre mondta a király: Meg kell halnod, Achímélekh, neked és atyád egész házának. 17. És mondta a király a mellette álló futároknak: Forduljatok és öljétek meg az Örökkévaló papjait, mert az ő kezük is Dáviddal van, és mert tudták, hogy elszökik és nem nyilvánították előttem. De nem akarták a király szolgái kinyújtani kezüket, hogy rátámadjanak az Örökkévaló papjaira. 18. Ekkor mondta a király Dóégnek: Fordulj te és támadj rá a papokra! És fordult az edómi Dóég és rátámadt ő a papokra, és megölt az napon nyolcvanöt embert, len-éfód viselőjét. 19. Nóbot pedig, a papok városát, megverte a kard élével, férfiastul, asszonyostul, kisdedestül, csecsemőstül, ökröt, szamarat és bárányt a kard élével. 20. De megmenekült egy fia Achímélekhnek, Achítúb fiának, neve Ebjátár; és elszökött Dávid után. 21. És elmondta Ebjátár Dávidnak, hogy megölte Sául az Örökkévaló papjait. 22. Ekkor mondta Dávid Ebjátárnak: Tudtam azon a napon, hogy ott van az edómi Dóég s hogy tudtára fogja adni Sáulnak; én vagyok oka atyád háza minden lelke vesztének. 23. Maradj nálam, ne félj, mert aki az én életemre tör, tör a te életedre is; bizony őrizetben vagy nálam.

IMIT fordítás. (Az IMIT Bibliát, 1898-1907 között jelentette meg az Izraelita Magyar Irodalmi Társulat. Zsidó rabbik által fordított Ószövetség magyarul.)