Dave Hunt - Ezen a kősziklán? 4.

Ki a kőszikla? 

A kérdést nem néhány igeversnek a vitás értelmezése dönti el, hanem a Szentírás teljes egészét kell figyelembe venni. Az Úr maga mint üdvösségünk rendíthetetlen „Kősziklája” van jelen az egész Ószövetségben (5Mózes 32,3-4; Zsoltárok 62,2-3), sőt, az Ige írja is, hogy Isten az egyetlen Kőszikla: „Mert kicsoda Isten az Úron kívül? És kicsoda kőszikla a mi Istenünkön kívül?” (Zsoltárok 18,32). Az Újszövetségben is teljesen egyértelmű, hogy Jézus Krisztus az a Kőszikla, amelyre az egyház épül, és hogy Ő, egy lévén az Atyával, az egyedüli Kőszikla. A kőszikla, amelyre a „bölcs ember építi az ő házát”, nem Péter, hanem Jézus Krisztus és az O beszéde (Máté 7,24-29). Péter maga mutat rá arra, hogy Jézus Krisztus a szegletkő, amelyre az egyház épül (1 Péter 2,6-8), és egy igét is idéz az Ószövetségből.

Pál is az egyház szegletkövének hívja Jézus Krisztust, és kijelenti, hogy az egyház „az apostoloknak és prófétáknak alapkövén” épül fel (Efézus 2,20). Mindezek alapján Péternek semmilyen kiváltságos szerepe nincs az egyházalapításban.

Péternek nem adatott különleges ígéret

Amikor Jézus Krisztus Péternek adta „a mennyek országának kulcsait” (Máté 16,19), akkor el is magyarázta, hogy mit jelent mindez: „amit megkötsz a földön, a mennyekben is kötve lészen; és amit megoldasz a földön, a mennyekben is oldva lészen.” Ezt az ígéretet még egyszer elmondta az összes apostolnak a Máté 18,18-ban, csakúgy mint a János 20,23-ban, ahol a bűnök megbocsátására vonatkozik.

Világosan kitűnik, hogy az oldás és kötés, illetve a bűnök megbocsátásának vagy elengedésének kulcsa minden apostolnak megadatott, és nem csak Péternek. Ennek alapján teljesen alaptalan azt állítani, hogy Péternek valami különleges hatalom és tekintély adatott a többi apostolhoz képest. Az Újszövetségben sehol sem találunk példát erre vonatkozóan, és még a katolikus egyházban is ismeretlen volt ez a felfogás az első néhány évszázadban. Péternek az a különleges kiváltság adatott, hogy elsőként vihette a zsidókhoz az evangéliumot (Apostolok cselekedetei 2,14-41), majd később a pogányokhoz (Apostolok
cselekedetei 10,34-48), de különleges tekintéllyel nem volt felruházva.

Katolikus apologéták szerint Jézus Krisztusnak a János evangélium 21,15-17-ben Péterhez intézett szavai („Legeltesd az én bárányaimat!”) Pétert egyedülálló tekintéllyel ruházták fel. Sőt ellenkezőleg, Péter maga tekintette ezt a parancsot minden vénre vonatkozónak (lPéter 5,2), ahogyan Pál is (Apostolok cselekedetei 20,28). Nézzük meg, hogy miként vélekedik erről von Döllinger:

"Az ősi hitvallások, katekizmusok vagy a pátriárkák tanító szándékkal írt művei közül egy sem tesz említést a pápáról, sem arról, hogy a hitbizonyosság és a doktrínák tőle függenének...
Az egyházatyák még kevésbé ismerték fel a kulcsok, illetve az oldás és kötés hatalmában a római püspök bármiféle előjogát. Mindenki számára első látásra nyilvánvaló, hogy ezzel a hatalommal Jézus elsőként Pétert ruházta fel, de később a többi apostolt is. Péternek nem tulajdonítottak semmiféle különleges hatalmat, és a kulcsokat képes értelemben interpretálták, csakúgy, ahogyan az oldást és kötést is...
A kulcsok, illetve az oldás és kötés hatalmát egyetemesen a többi püspöknek is tulajdonították, és nem kizárólag Róma püspökének."