Krisztus azt mondta az apostoloknak, hogy az evangélium prédikálásával tegyenek tanítványokká embereket. Hozzátette azt is, hogy aki hisz az evangéliumban, annak meg kell tartania mindazt, amire Ő tanította követőit: „Tanítván őket (azokat, akik az evangélium hirdetése által váltak tanítványokká), hogy megtartsák mindazt, amit én parancsoltam néktek” (Máté 28,20). Ez a kijelentés nem kizárólag a vezetői hierarchiára vonatkozik. Mindenkinek, aki Krisztus tanítványa lesz az első tanítványok által is hirdetett evangélium erejéből, meg kell tartania azokat a parancsokat, amit Jézus Krisztus a tizenkét tanítványnak adott. És ahhoz, hogy megtartsák mindazt, amit a tizenkettőnek parancsolt Jézus, minden más tanítványnak is ugyanarra a hatalomra és erőre van szüksége Jézus Krisztustól, mint az apostoloknak.
Minden parancs és hatalom, amit a tanítványok Jézus Krisztustól kaptak, érvényes azokra is, akik (majd) hisznek az evangéliumban - egészen napjainkig. Nyilvánvaló tehát, hogy nem csak egy kiváltságos püspöki, érseki vagy bíborosi réteg, hanem minden keresztény az apostolok igazi követője.
A korai Egyház története, amiről az Újszövetségben olvasunk, nagyon jó példája ennek. Az apostolok azt tették, amit Jézus Krisztus parancsolt nekik: ezreket tettek tanítványokká, és továbbadták nekik Jézus Krisztus parancsait; maga Krisztus a mennyből hatalmat adott ezeknek az új tanítványoknak, hogy tovább vigyék ezt a nagy küldetést. A keresztények száma megsokszorozódott, újabb és újabb gyülekezetek jöttek létre a római birodalom egész területén.
Nem voltak bazilikák, a helyi gyülekezetek házaknál tartották összejöveteleiket. A vezetők már régóta hitben járó, istenfélő és példás életet élő vének és érett keresztények voltak. Nem volt hierarchia, és nem kellett címeknek vagy pozícióknak engedelmeskedni. A papoknak sem létezett egy olyan kiváltságos csoportja, amelyik arra lett volna felhatalmazva, hogy közvetítő szerepet töltsön be Isten és az emberek között. A zsidó papság mint „az elkövetkezőknek csak árnyéka" ilyen volt (Zsidó 7,11-28; 10,1-22), de később rendkívül romlottá lett.
Az egyház összejövetelein minden hívőt bátorítottak, hogy imádkozzon és prófétáljon. Pál ezt nagyon világossá tette:
Mikor egybegyűltök, mindeniteknek van zsoltára, tanítása, nyelve, kijelentése, magyarázata. Mindenek épülésre legyenek. Ha valaki nyelveken szól, kettő vagy legfeljebb három legyen, mégpedig egymás után; és egy magyarázza meg:
Ha pedig nincsen magyarázó, hallgasson a gyülekezetben; hanem magának szóljon és az Istennek.
A próféták pedig ketten vagy hárman beszéljenek; és a többiek ítéljék meg. De ha egy másik ott ülő vesz kijelentést, az első hallgasson. Mert egyenként mindnyájan prófétálhattok, hogy mindenki tanuljon, és mindenki vigasztalást vegyen;
És a prófétalelkek engednek a prófétáknak;
Mert az Isten nem a visszavonásnak, hanem a békességnek Istene; miként a szentek minden gyülekezetében.
A ti asszonyaitok hallgassanak a gyülekezetekben, mert nincsen megengedve nékik, hogy szóljanak; hanem engedelmesek legyenek, mint a törvény is mondja.
Hogyha pedig tanulni akarnak valamit, kérdezzék meg otthon az ő férjüket; mert éktelen dolog asszonynak szólni a gyülekezetben.
Avagy ti tőletek származott-é az Isten beszéde, avagy csak hozzátok jutott el?
Ha valaki azt hiszi, hogy ő próféta, vagy lelki ajándék részese, vegye eszébe, hogy amiket néktek írok, az Úr rendeletei azok.
Aki pedig tudatlan, legyen tudatlan.
Azért, atyámfiai, törekedjetek prófétálásra, és a nyelveken szólást se tiltsátok.
Mindenek ékesen és jó renddel legyenek.
(lKorintus 14,26-40)
