A pápaság intézménye mint pogány örökség
Az egyházi tanács felállítása is Konstantintól ered, aki jóllehet azt állította magáról, hogy „megtért” Jézus Krisztushoz, továbbra is megmaradt pogánynak, és soha nem mondott le a sok pogány istenséghez való hűségéről. Nem rombolta le sem a pogány Győzelmi oltárt, sem a Vesta-szüzek oltárát; a birodalmi pénzérmék továbbra is a Napisten, és nem Jézus Krisztus tiszteletéről tanúskodnak. Nem sokkal halála előtt keresztelte meg egy eretnek ariánus pap, Euszebiosz. Durant történész felhívja a figyelmet arra, hogy „keresztény” élete során Konstantin végig pogány és keresztény rítusokat használt, illetve „a pogány varázslást használta fel eszközül arra, hogy megvédje a termést, és hogy emberek meggyógyuljanak bizonyos betegségekből”.
Az, hogy Konstantin meggyilkoltatta mindazokat, akik veszélyeztették trónját (saját fiát, Kriszpuszt, egy unokaöccsét, valamint sógorát) további bizonyítéka annak, hogy „megtérése” - ahogyan ezt a történészek is látják - egy ügyes politikai manővernek tekinthető csudán.
Philip Hughes történész, aki maga is katolikus pap, a következőkre figyelmeztet: „Konstantin élete legvégéig megmaradt ugyanolyan pogánynak, mint amilyen fiatal korában volt. Rendkívül haragos természete, kegyetlensége, aminek saját felesége és fia is áldozata lett... jól bizonyítják megtérésének tökéletlenségét”.
Konstantin három „keresztény” fia (II. Konstantin, II. Konstantinusz és Konstansz) apjuk halála után egy könyörtelen családi mészárlás útján osztották szét maguk között a birodalmat. Ez volt a „kereszténység elterjesztésének” csúcsa. Ők (és nem Péter) voltak a mai pápák elődei.
Ahogyan erről már szó esett, Konstantin domináns szerepet játszott az első ökumenikus egyházi zsinaton; a niceai zsinatot ő hívta össze, állította össze napirendi pontját, és mondta a megnyitó beszédet, de még számos későbbi zsinaton is, ahogyan Nagy Károly is 500 évvel később. Mivel a császárok hívták össze a zsinatokat, nem meglepő, hogy az első évezred során egyetlen zsinat sem ismerte el a római püspököt az egyház fejeként.
Jézus Krisztus az alázat és a mások felé való szolgálat tökéletes példája. Ő ezt mondta tanítványainak: „A pogányokon uralkodnak az ő királyaik... De ti nem úgy: hanem aki legnagyobb köztetek, olyan legyen, mint aki legkisebb; és aki fő, mint aki szolgál” (Lukács 22,25—26). Ezt az intést figyelmen kívül hagyva a pápák a pogány császárokat követték, és tőlük örökölték pozíciójukat és hatalmukat is.
Jézus Krisztus elítélte kora rabbijainak tekintélyelven alapuló pozícióját is. Az akkori zsidó vezetőkhöz intézett szavai ma is nagyon ráillenek a római katolikus hierarchiához tartozókra:
És szeretik a lakomákon a főhelyet, és a gyülekezetekben az elölülést, és a piacokon való köszöntéseket, és hogy az emberek így,hívják őket: Mester! Mester!
Ti pedig ne hívassátok magatokat Mesternek, mert egy a ti Mesteretek, a Krisztus; ti pedig mindnyájan testvérek vagytok. Atyátoknak se hívjatok senkit e földön; mert egy a ti Atyátok, aki a mennyben van...
Jaj néktek, képmutató írástudók és farizeusok, mert hasonlatosak vagytok a meszelt sírokhoz, amelyek kívülről szépeknek tetszenek, belül pedig holtaknak csontjaival és minden undoksággal telik..., belül tele vagytok képmutatással és törvénytelenséggel (Máté 23,6-9 és 27-28).