Tom Marshall - A megértés fogalmának megértése 11.

A magunkról szóló üzenetek helyes értelmezése

Az eddigiekben azzal foglalkoztunk, hogy mit foglal magába a kom­mu­­ni­káció, vagyis az az üze­net, amit valakinek elküldünk. Figyeld meg, hogy az “üzenet” szót a legszélesebb ér­te­lem­ben használjuk, nem­­­csak szavakat értünk rajta, hanem érzelmeket, cselekedeteket, arc­ki­­­­fe­­je­zést, hallgatást, és viselkedésünk, magatartásunk minden olyan fi­­­nom árnyalatát, amely sze­re­pet játszik személyes jellegű kap­cso­la­ta­ink­­ban. A sikeres kommunikációhoz azonban nem­csak valós és meg­fe­­le­lő módon elküldött üzenetre van szükség, hanem arra is, hogy az üze­­ne­­tet annak címzettje helyesen értelmezze.

Ha kapunk egy ilyen üzenetet, legyen az akár verbális, akár non-ver­­bá­lis, először is ki­a­la­kí­tunk magunkban egy elképzelést az üzenet je­­len­téséről. Ez az elképzelés annak az in­ter­pre­tá­ci­ója, amit hallunk vagy látunk. Ezt mondjuk magunkban: “Jó képet vágott a dologhoz, de va­lójában nagyon fáj a szíve”, vagy “Egy tréfával elütötte a dolgot, pe­dig látszik rajta, hogy majd szétrobban a dühtől”. Egyértelmű, hogy ha el­képzelésünk téves, akkor félreértjük az üze­netet, ezért a helyes fel­is­me­rés a kulcskérdés, különösen akkor, amikor érzelmi vagy szel­le­­mi mozzanatokat kell értelmeznünk.

Mit is jelent ez a felismerés? Gyakran úgy éljük át, mint valami ösz­­­tö­nös dolgot, egyfajta ha­to­dik érzékelést, de a felismerés valójában egy folyamat szerint működik, aminek során:

1.  Kialakítunk magunkban egy előzetes elképzelést valamiről, és

2.  Egy megbízható értékrend alapján, amelyhez hozzászoktunk, ki­ér­té­keljük ezt az elképzelést, és így egy pontos véleményhez jutunk.

Pél­dául iskolás koromban sokat kellett olvasnunk elismert angol re­gényíróktól, drámaíróktól és költőktől. Oktatásunk azt az elméletet kö­­­vette, hogy ha sok jó művet elolvasunk, akkor ki­a­la­kul bennünk egy el­­kép­zelés, milyen is egy jó irodalmi mű, és így, ha később elolvasunk egy tör­ténetet vagy egy cikket, akkor egyszerűen “tudni” fogjuk, hogy az jó-e, vagy sem. Ugyanez a folyamat érvényes a képzőművészetekre és a zenére is. Más szavakkal: először is eldöntöm, hogy tetszik-e ne­kem valami, vagy sem, utána pedig azt döntöm el, hogy szabad-e ked­vel­nem azt a dolgot az általam már elfogadott értékrendek szerint.

Pontosan ez a folyamat játszódik le akkor is, amikor em­be­re­ket vagy helyzeteket ér­té­ke­lünk, és ebben a kérdésben is ki kell fej­­lesz­tenünk magunkban felismerési képességünk pon­tosságát és meg­bíz­hatóságát. A következő lépéseket kell követnünk:

1.  Alaposan ismerd meg saját belső állapotaidat és az ezekre adott re­a­gálásaidat! Amikor félelmet, örömet, haragot, kétségbeesést, szo­mo­rú­ságot, elbizonytalanodást, stb. élsz át, akkor figyeld meg eze­ket az érzelmeket, és a gondolkodásodra, viselkedésedre és lel­ki­ál­la­po­todra gyakorolt hatásukat! Személyesen szerzett ismereteidet pá­ro­sítsd azzal, amit mások tapasztalataiból megtanulhatsz!

2.  Emberi kapcsolataidban fejleszd ki magadban azt a képességet, hogy szellemedben érzékeled a másik ember belső állapotát, ér­zel­me­it, hangulatait, gondolatait és reakcióit!

3.  Értékeld ki saját következtetéseidet, vagyis az érzékelt dolgokat vesd össze szerzett ismereteiddel! Például: amit érzékelek, az őszin­­te lelkesedés, vagy csak felkorbácsolt izgalom, vagy akár fé­le­lem? Hogyan lehet összeegyeztetni ezeket az érzelmeket azzal, aho­gyan én élem át a helyzetet?

4.  Ha szükséges, igazítsd helyre megfigyeléseidet a részletek meg­is­me­ré­se, az újabb vagy pontosabb információk fényében!

5.  Újra meg újra gondold végig, és állandóan fejleszd ezt a meg­is­me­ré­si folyamatot! Tedd fel magadnak a kérdést: “Miért tévedtem?”, vagy “Most miért sikerült ráéreznem az igazságra?”.