2022. december 27., kedd

A Szent Szellem öröme 3.

Az öröm három szintje

Zsolt 16,3. A szentekben, a kik e földön vannak és a felségesekben, bennök van minden gyönyörűségem.

Természetes földi öröm: ez az emberi szint, az emberekben megtapasztalható jóban tudunk örvendezni.

16,9. Azért örül az én szívem és örvendez az én lelkem; testem is biztosságban lakozik.

Isten által megtapasztalható földi öröm: Isten beavatkozott az életünkbe. Isten szabadításának öröme.

16,11. Te tanítasz engem az élet ösvényére, teljes öröm van tenálad; a te jobbodon gyönyörűségek vannak örökké.

Mennyei öröm. Beteljesedett öröm: átlép egy még magasabb szintre, ami Istennél van. A Mennyben nincs szomorúság. Istennél hiánytalan öröm van, olyan öröm, amit soha, semmi sem szakított még félbe.

Róma 14,17. Mert az Isten országa nem evés, nem ivás, hanem igazság, békesség és Szent Szellem által való öröm.

A Szent Szellem nagyon sokfajta munkát végez el az ember életében. Van egy mennyei örömfajta, ezt pedig a Szent Szellem közvetíti. Ezt az örömöt csak Isten országában lehet megtapasztalni, de Isten országa eljött erre a földre.

Gal 5,22. De a Szellemnek gyümölcse: szeretet, öröm, békesség, béketűrés, szívesség, jóság, hűség, szelídség, mértékletesség.

Van olyan öröm, ami Isten személyére természetfeletti módon értelmezhető, ez Isten jellemzője.

1 Thes 1,6. És ti a mi követőinkké lettetek és az Úréi, befogadván az ígét sokféle szorongattatás között, Szent Szellem örömével;

Itt olyan örömöt tapasztaltak meg, ami szorongattatás között volt. Meg kell tanulni, hogy olyan körülmények között is örüljünk, mikor az ellenség olyan körülményeket teremt, amelyben semmi örömnek való nincsen. Isten országa nem befolyásolható, a sátánnak nincs befolyása rá. Ha Isten országával kapcsolatban vagyok, akkor van örömöm. Isten Szelleme végzi, hogy a gyümölcsök fejlődjenek az életünkben. Ha a gyökereidet megtartod Jézusban, akkor a gyümölcseid növekedni fognak. Ezek között van az Úr öröme, ami nem függ a körülményektől, mert ez az Úr öröme. És valójában ez a mi erősségünk. A másfajta örömöt el tudja lopni az ördög, de ezt az örömöt nem. Jézus személyéből jön olyan öröm, ami oka nem evilági. Ebben higgyél!

Ján 15,11. Ezeket beszéltem néktek, hogy megmaradjon ti bennetek az én örömem és a ti örömetek beteljék.

A mi örömünk mellett az Úr öröme a legszükségesebb, mert az sosem lopható el, sosem múlik el amíg ragaszkodsz hozzá.

Ján 17,13. Most pedig te hozzád megyek; és ezeket beszélem a világon, hogy ők az én örömemet teljesen bírják ő magokban.

Isten örömének teljessége hozzáférhető, birtokba vehető! Ez az öröm magasabb rendű, mint az emberi öröm!

Zsolt 4,7-8. Sokan mondják: Kicsoda láttat velünk jót? Hozd fel reánk arczodnak világosságát, oh Uram! Nagyobb örömöt adsz így szívembe, mint a mikor sok az ő búzájok és boruk. Békességben fekszem le és legott elaluszom; mert te, Uram, egyedül adsz nékem bátorságos lakozást.

Van, hogy úgy látszik, nincs okunk az örömre. Ki láttat velünk jót? A válasz Isten arcának világossága: Isten ránk mosolyog. Öröm, kegyelem összefüggnek. Amikor Isten rád mosolyog, kegyelemmel fordul hozzád, érdemeiden felül fog ajándékozni. Világosság = mosolygás. Isten mosolyából van az öröm. Ez az öröm Isten személyéből származik, nem az áldásaiból. Isten boldog Isten, öröm Isten. Jézus meglátogatása, Jézus személye öröm.

Lukács 2,10. És monda az angyal nékik: Ne féljetek, mert ímé hirdetek néktek nagy örömet, mely az egész népnek öröme lészen:

Jézus eljövetele öröm! Jézus eljövetelével, személyével az Úr öröme hozzáférhetővé vált.

Az örömnek vannak fokozatai:

- belső derű. Ez alá nem szabad menni.
- jó hangulat, ami meglátszik.

Lukács 24,17: az örömöt meg kell tanulni kifejezni.

Monda pedig nékik: Micsoda szavak ezek, a melyeket egymással váltotok jártotokban? és miért vagytok szomorú ábrázattal?

- Szavakkal kifejezett vidámság

Péld 13,9 a fény a vidám viselkedésen keresztül árad ki.

Az igazak világossága vígassággal ég; de az istenteleneknek szövétneke kialszik.

- nevetés: olyan öröm, hogy nem bírom magamban tartani. A nevetés fertőző, mert a nevető emberből árad ki az öröm.

1 Móz 21,6. És monda Sára: Nevetést szerzett az Isten, énnékem; aki csak hallja, nevet rajtam.

- tapsolás, ugrálás, egzaltált mozdulatok

Jób 31,29. Ha örvendeztem az engem gyűlölőnek nyomorúságán, és ugráltam örömömben, hogy azt baj érte;

- Ujjongó öröm: szavak: Hurrá, halleluja, dicsőség az Úrnak!

Zsolt 68,4. Az igazak pedig örvendeznek és vígadnak az Isten előtt, és ujjongnak örömmel.

- Extatikus viselkedéssel kifejezhető öröm.

Jel 19,7. Örüljünk és örvendezzünk, és adjunk dicsőséget néki, mert eljött a Bárány menyegzője, és az ő felesége elkészítette magát,

A Messiási kor kezdetén hangzik el ez a himnusz.

Örvendezzünk: agaliao = nagyon ugrál. Extatikus viselkedésben megnyilvánuló öröm. Az emberi történelem ilyen extatikus örömben fog végződni, az egész menny ugrálni és futkározni fog.

1 Pét 1,6-8. A melyben örvendeztek, noha most kissé, ha meg kell lenni, szomorkodtok különféle kísértések között, Hogy a ti kipróbált hitetek, a mi sokkal becsesebb a veszendő, de tűz által kipróbált aranynál, dícséretre, tisztességre és dicsőségre méltónak találtassék a Jézus Krisztus megjelenésekor; A kit, noha nem láttatok, szerettek; a kiben, noha most nem látjátok, de hisztek benne, kibeszélhetetlen és dicsőült örömmel örvendeztek:

Itt kétszer is van agaliao. Ez a fajta öröm a földön már öröksége a hívőknek, ebből kell meríteni kísértések idejét. Ez az öröm csak úgy jön. Azért örülök, mert Isten országába bekerültem, Jézus belépett az életembe, aki a Vigasztaló. Ezt az örömöt gerjeszteni is kell magunkban. Ettől nem csökken az értéke. Tudatosan akarni, keresni, felszabadítani kell.

1 Pét 4,13. Sőt, a mennyiben részetek van a Krisztus szenvedéseiben, örüljetek, hogy az ő dicsőségének megjelenésekor is vígadozva örvendezhessetek.

Ha szorult helyzetbe kerül, az embernek tudatosan örülnie kell. Csapás, baj idejét tudatosan örülni kell, ez fog áttörést hozni! Hálát kell adni amiért csak lehet – gerjesztés – emberi örömből átvált az öröm extatikussá – ez már az Úr öröme, amiben úgy megerősödsz, hogy győztesen fogsz kijönni! - Isten megrontja a sátánt a lábaim alatt!

Ha valaha eljutottál egy örömszintre, az számodra már mindig elérhető. Ha visszapofozott az ördög, nem kell újrakezdeni, mert a szinted már megvan, csak el kell kezdeni örülni. Örüld ki magadat a bajaidból, és addig örülni, míg meg nem jelenik benned az Úr öröme.

Források: Hit Gyülekezete; Kevin Conner - The Foundations of Christian Doctrine

2022. december 13., kedd

A Szent Szellem öröme 2.

Ézs 12,1-6. És így szólsz ama napon: Hálákat adok néked, oh Uram! mert jóllehet haragudtál reám, de elfordult haragod, és megvígasztaltál engemet! Ímé, az Isten az én szabadítóm! bízom és nem félek; mert erősségem és énekem az Úr, az Úr, és lőn nékem szabadítóm! S örömmel merítetek vizet a szabadító kútfejéből, És így szólotok ama napon: Adjatok hálát az Úrnak, magasztaljátok az Ő nevét, hirdessétek a népek közt nagyságos dolgait, mondjátok, hogy nagy az Ő neve. Mondjatok éneket az Úrnak, mert nagy dolgot cselekedett; adjátok tudtára ezt az egész földnek! Kiálts és örvendj, Sionnak lakosa, mert nagy közötted Izráelnek Szentje!

Isten haragudott ránk. Haragja a rosszal szembeni ellenállás. Ezt a haragot kellett elfordítani. Amíg ez nem történt meg, az emberek öröme nem volt tartós. Egy megoldás van csak, Jézus Krisztus! Ő meg tudta oldani ezt a problémát, Ő fordította el rólunk Isten haragját, ebből fakad Isten vigasztalása. Jézus úgy vigasztal, hogy a rosszat megszünteti. Magára vette árulásainkat, gyarlóságainkat, tisztátalanságainkat. Olyan kútfő fakadt fel, ami a szabadító kútfeje, amiből ha tudsz meríteni, onnan öröm jön. Ha nem ebből merítesz, az nem öröm. Isten a Messiáson keresztül hozza vissza a földre az örömöt.

Abnormális állapot, ha az életed minden napja nem örömben telik. Nem engedheted meg magadnak, hogy olyan nap legyen az életedben, amelyen még nem örültél. Ha nem örültél, nem az életedet éled, és nem Isten akaratában. Úgy kell kijönni a szituációkból, hogy öröm legyen a vége, még ha az ellenség el is akarja venni. Az ókorban így köszöntek: örülj! A zsidók pedig így: Shalom! Ez még jobb, mert ebben még a békesség is benne van. Gábriel azért is mondta Máriának: Örülj! Az ókorban tudták, hogy az életnek csak örömben van értelme.

2 Kor 13,11. Végezetre, atyámfiai, legyetek jó egészségben, épüljetek, vígasztalódjatok, egy értelemben legyetek, békességben éljetek; és szeretetnek és békességnek Istene lészen veletek.

Itt az eredetiben Örüljetek! szerepel. Ma így mondanánk: Minden jót!

Az ember normális állapota, hogy örül. Maga az öröm erősség. Az ember személyiségére, lelkére, szellemére az örömnek kell jellemzőnek lennie, mert így van erőben.

Az Atya és Jézus is Vigasztaló. Magát Jézus parakleitosznak mondja, és ezért is mondja a Szent Szellemre, hogy másik Vigasztaló. A parakleitosz pártfogó is. Kisegít a rosszból, belevisz a jóba, és aztán örülsz a jóban. 

Isten azt akarja, hogy erősek legyünk, nagyon sokszor szólít fel erre. Ez azt jelenti, hogy örömben kel lennünk. Olyan helyzetbe vezet be, hogy harcoljunk folyamatosan az életünkben lévő rossz ellen. Ha nincs örömöd, nem tudsz erős lenni. Nem szabad szeretni az erős, megvert állapotot. Keresztényeket is könnyen hatalma alá tudja ez keríteni. Nem szabad befelé fordult, megtört állapotban lenni. Ez az igéket is becsomagolja egy furcsa ködbe. Nagyvonalúnak kell lenni, erősnek. Ez egy belső tőke, belső tartalék. Isten erős karakterű emberekké akar tenni bennünket. Jézus természetét örököltük az újjászületésben. Ő pedig erős lelkű volt! Jézus Krisztus tanítványait nem feltétlenül a bizonyságtevéseikről tudták felismerni, hanem hogy örömük volt, állandóan erősek, határozottak, nem borulnak ki.

Hogyan vehetünk örömöt?

5 Móz 12,7. És ott egyetek az Úrnak, a ti Isteneteknek színe előtt, és örvendezzetek ti és a ti házatok minden népe, kezetek minden keresményének, a melyekkel megáld téged az Úr, a te Istened.

· Istentiszteleten való részvétel (Isten színe előtt van valaki); vagy szellemi tevékenység. Ez mindig öröm forrása. Isten minden szellemi tevékenységből örömöt akar, hogy profitálj!

· A kezünk keresményével. Isten megáldja a kezünk munkáját, javakban részesedünk. Úgy kell dolgozni, hogy azt célzom meg, a tevékenységem tetsszen Istennek. Legyen kiváló minőség amit végzel. Így a munkáddal nem a pénz felé, hanem Isten felé közeledsz. És így hálás lesz a szíved. A kezed munkája eredményének meg kell tanulni örvendezni. Ha a munkádból kiiktatod a bűnöket, akkor fogsz tudni örülni.

· Együtt lenni közösségben másokkal. Alapvetően az ember társas lény, közösségre vágyik. Szeretni kell, élvezni, hogy sok ember közt vagyunk. Meg kell tanulni tömegben is viselkedni.

5 Móz 26,11. És örömet találj mindabban a jóban, a melyet ád néked az Úr, a te Istened, és a te házadnépének; te és a lévita, és a jövevény, a ki te közötted van. Isten sok jót akar neked és házad népének adni. Az öröm nagy felszabadítója, hogy az · adományt, tizedet módunkban áll átadni Istennek.

1 Sám 2,1. És imádkozék Anna, és monda...

· Isten beavatkozása. Anna az Úrhoz szaladt. Ő megszabadította, és ebben örvendezett Anna. Tehát az ellenségtől való szabadulás nagy örömforrás.

Zsolt 126. Grádicsok éneke. Mikor visszahozta az Úr Sionnak foglyait, olyanok voltunk, mint az álmodók. Akkor megtelt a szánk nevetéssel, nyelvünk pedig a vígadozással. Akkor így szóltak a pogányok: Hatalmasan cselekedett ezekkel az Úr! Hatalmasan cselekedett velünk az Úr, azért örvendezünk. Hozd vissza, Uram, a mi foglyainkat, mint patakokat a déli földön! A kik könyhullatással vetnek, vígadozással aratnak majd. A ki vetőmagját sírva emelve megy tova, vígadozással jő elő, kévéit emelve.

· Isten beavatkozása az ember életébe, visszahozza kötelékből, bűnből, bármiből, amit az ellenség kiépített. Ilyen pillanatokban szemfülesen meg kell ragadni az örömöt. Hozzuk ki Isten szabadításaiból a legtöbbet, ragadjuk meg az örömöt, mert ez a bizonyság a kívül valók számára.

Zsolt 9,2-3. Dicsérlek Uram teljes szívemmel, hirdetem minden csudatételedet. Örülök és örvendezek tebenned, zengedezem, oh Magasságos, a te nevedet;

· az ellenség meghátrálása, elbukása, Isten beavatkozása, csodák, természetfeletti erőmegnyilvánulások.

Ján 16,24. Mostanáig semmit sem kértetek az Atyától az én nevemben: kérjetek és megkapjátok, hogy a ti örömetek teljes legyen.

· Imameghallgatások okoznak örömet. Olyat kell kérni, és annyit, amennyinek örülünk. Minek örülnél legjobban? Kérd azt! Annyira örüljél, hogy annál már nem tudsz jobban. Ilyet kell kérni. Jézus nevében addig kérjél, amíg az örömöd teljes lesz! Isten azt akarja, hogy az örömünk teljes legyen.

Fil 3,1. Pál és Timótheus, Jézus Krisztus szolgái, minden szenteknek a Krisztus Jézusban, a kik Filippiben vannak, a püspökökkel és diakónusokkal egyetemben:

Fil 4,4. Örüljetek az Úrban mindenkor; ismét mondom, örüljetek!

Nem nekünk kell átélni Jézus szenvedéseit! Ő vette el rólunk, és viselte a kereszten. Ami rossz, elvette tőlem. Ez a vigasztalás. A jóban részesít engem, ez pedig az örömöt váltja ki belőlem.

Örülj annak, hogy a neved fel van írva az Élet Könyvében! Részem lesz az első feltámadásban!

Források: Hit Gyülekezete; Kevin Conner - The Foundations of Christian Doctrine

2022. november 28., hétfő

Ruff Tibor: A legnagyobb parancsolat 3.

Zsolt 91:1 Aki a Felségesnek rejtekében lakozik, a Mindenhatónak árnyékában nyugoszik az.

Árnyékban NYUGSZIK: ehhez sabbatra van szükség. Neked kell a munkádat abbahagynod és eltökélni magadat, hogy pihenőt kell adni a lelkednek nem a gondjaiddal fogsz foglalkozni, hanem hogy milyen parancsolatokat tudnál megtartani. Odaszánó megvallásokat mondasz el, pl. nincs az életemnek más értelme, minden más melléktermék.

Ha ezt hülyeségnek tartod, akkor testi módon gondolkozol. Ne azért tartsd meg az Igét, hogy a dolgaid jobban sikerüljenek, mert ha így van, akkor a dolgaid az istened, és ezért nem tudsz megpihenni, ezért vagy leterhelve.

Isten Igéjét megtartani élvezet, kaland, buli, a legélvezetesebb dolog a Földön.

3 zsidó utazott egy hajón. Egyszer megéheztek, voltak csirkék a hajón, és azt volt kedvük enni, ezért levágtak egy csirkét. Eszükbe jutott azonban, hogy a mózesi törvény szerint a vérét földdel be kell szórni. A hajón azonban sehol sem találtak földet, végül találtak a hajón aranyport, amelybe belemarkoltak, és nagy örömmel befedték a csirke vérét, mert e parancsolat betöltése többet ért számukra, mint az arany. A hajón bolondnak nézték az ezen örvendező zsidókat. Ez egy buli, tudod, hogy milyen öröm szabadult fel, amikor be tudták fedni a vért?! Ezek megőrültek – gondolták az emberek, egy csirke vérére pazarolják az aranyport!!! Ti nem tudjátok miről szól az élet! - gondolták a zsidók.

Ezt Jézus is megtette. Se megtérésre, se bűnbocsánatra nem volt szüksége. Elment mégis, hogy szeretne bemerítkezni, amely érthetetlen volt János számára, mivel tudta, hogy nincs szüksége Jézusnak a vízkeresztségre. Jézus óriási mondata így szólt: Máté 3:15 Jézus pedig felelvén, monda neki: Engedj most, mert így illik nékünk minden igazságot betöltenünk.

Amikor bemerítkezett, és feljött a víz alól, akkor nyílt szét az ég: Máté 3:17 És íme egy égi hang ezt mondja vala: Ez amaz én szerelmes fiam, akiben én gyönyörködöm.

Isten abban gyönyörködött, hogy a Fia minden igazságot be akar tölteni, még azt is, ami nem is rá vonatkozott. Tudta Jézus, hogy olyan jelet ad le a Mennynek, ami a teljes engedelmesség jele.

Igét megtartani tehát buli, óriási kaland, fantasztikus dolog, az élet egyetlen igazi értelme, rendkívül élvezetes, amikor azt nézed egy szituációban, hogy hogyan lehet betölteni a parancsolatokat? Pláne, ha csak rövid távú károd származik belőle, pl. ha nem csapsz be valakit.

Ha az Igét megtartod, akkor nem szenvedés, hanem ilyenkor a sátánnak bemosol egy nagyot. Az, hogy az ördögbe az ember belerúghat egyet, tiszta merő öröm. Ha áldozatodba kerül megtartani Isten Igéjét, az az igazán értékes. Ilyenkor mutatod meg, hogy szereted Istent. Ha nincs ára, akkor érzi az ember, hogy nem mutatja meg igazán, hogy szereti. Azért esik jól, mert egyértelműen megmutatod, hogy szereted az Istent. És egy jó nagyot bevágtam az ördögnek is ugyan azzal a mozdulattal. Mindennél többet ér. Tűzzétek ki ezt célként és tényleg teljes szívből, lélekből, erőből kell csinálni, az életnek erről kell szólni, nem leszel szuperszellemi, vallásos tőle, ne félj ettől. Az akkor leszel, ha bigott, törvénykező, betű szolgájaként teszed ezt.

Tudni kell a parancsolatok között tájékozódni. Ezért mondja az Ige, hogy melyik mekkora parancs. Kőtáblák arról szólnak mit ne tegyél. A többi 601 parancsolat mind e 12 parancsolattól függ (a két nagy parancsolattól és a 10 parancsolattól). Ezeket magyarázzák a próféták, a Hegyi Beszéd és az apostoli levelek.

Ha nem veszted szem elől, hogy mi az első kettő legnagyobb parancsolat, akkor nem leszel vallásos és szuperszellemi. Csak azok lesznek azok, akik az első kettőt elvesztik. Ezért nem a betű szolgái vagyunk, hanem a szellem szolgái.

2Kor 3:3 Akik felől nyilvánvaló, hogy Krisztusnak a mi szolgálatunk által szerzett levele vagytok, nem tintával, hanem az élő Isten Szellemével írva; nem kőtáblákra, hanem a szívnek hústábláira.
2Kor 3:6 Aki alkalmasakká tett minket arra, hogy új szövetség szolgái legyünk, nem betűé, hanem szellemé; mert a betű megöl, a szellem pedig megelevenít.

Kötelezd el magad, hogy nem a betű rabszolgája leszel, hanem a Szent Szellem vezetését töltöd be! Szent Szellem mindig az életet és a megigazulást szolgálja, a betű a halált és a kárhoztatást. Ha úgy tölti be valaki, hogy a betűt szolgálja, a betű öl, néha magát öli, kárhoztatja, néha mást öl. A Szent Szellem szolgája legyél, ekkor az életet és a megigazulást szolgálod.

Napközbeni kis ügyekben hogyan tudom a 2 törvényt megvalósítani?

Akkor örülünk, ha sikerül. Amikor bemész Isten jelenlétébe, pihenjetek meg Isten jelenlétében. Ezt csak akkor tudod megtenni, ha erővel kizárod a gondjaidat, elmondod Istennek őket, és utána kizárod, mert nem szólhat az Istennel való kapcsolatod a gondjaidról, mert akkor nem tudod imádni Istent, nem tud a szellemed felemelkedni, szárnyalni, pihenni, megnyugodni. Legyen az Isten jelenléte számodra bunker, zárd be a nagy acél ajtókat, ott meg tudsz nyugodni és pihenni

Zsolt 91:1 Aki a Felségesnek rejtekében lakozik, a Mindenhatónak árnyékában nyugoszik az.
Zsolt 91:2 Azt mondom az Úrnak: Én oltalmam, váram, Istenem őbenne bízom!

Nem elég mindig ezt megvallani, mert mit ér, ha nem teszed meg? Első sor arról szól, hogy a Mindható árnyékában meg kell nyugodni. Őrizd meg, mint a szemed fényét! Ti Isten szeme fényei vagytok.

Zsolt 37:4 Gyönyörködjél az Úrban, és megadja neked szíved kéréseit.

Ehhez gyönyörködni kell benne, ehhez meg kell nyugodni, ehhez meg kell a gondokról feledkezni. Ez a hit cselekedete, amikor nem látod a megoldást, akkor kell megtenni, meg van tiltva órákig, hogy a gondjaidon gondolkodj, a törvényeken kell gondolkodni és gyönyörködni. Áldáshoz ki kell tudni kapcsolni a zavaró tényezőket.

Tegyétek életetek értelmévé az Ige megtartását és tudjatok megnyugodni az Úrban. Óriási nagy buli és kaland.


2011.08.24.Élőszóban elhangzottak alapján. 

2022. november 9., szerda

Ruff Tibor: A legnagyobb parancsolat 2.

A földi élet során egy bizonyos ponton az élet olyan irányba tart, hogy az embernek szembesülnie kell azzal, hogy bizonyos dolgokat, amelyekre vágyott nem fog már elérni. Ezt előre megmondta Péternek Jézus.
 
Ján 21:18  Bizony, bizony mondom neked, amikor ifjabb valál, felövezéd magadat, és oda mégy vala, ahova akarád; mikor pedig megöregszel, kinyújtod a te kezedet és más övez fel téged, és oda visz, ahová nem akarod.
 
Ez minden emberi életre igaz bizonyos értelemben. Fiatalon arra megy az ember, amerre ő gondolja, aztán van egy pont amikor az ember egy életre megsántul, és ezt nem rossz értelemben mondom, hanem úgy mint Jákob, amikor kiugrott a csípő csontja, és egész további életében hordozta  mozgásában. Húzta  lábát egész életében. Ez amiatt volt, hogy találkozott Istennel, és a benne levő természetes erőt, amely fiatalon energizálta, Isten megtörte, de ennek nem az volt a célja, hogy Jákob rosszul érezze magát, hanem hogy szellemi emberré váljon, ne a fizikai erejére támaszkodjon. Kénytelen legyen a szellemére támaszkodni, ne a fizikai erejére.

Az európai kultúra megpróbálja ezt letagadni, és azt hazudja, hogy egész élet a vágyak és a kívánságok beteljesítéséről szól, és hogy ez sikerülhet. Ezért látunk 80-90 éves néniket úgy öltözködni és sminkelni magukat, mintha tinédzserek lennének. Nem tudják elfogadni, hogy a természetes életük megroppant.
Sokkal egészségesebb, ha az ember el tudja fogadni, hogy idősebb ember lett. Ezt az egész Bibliában meg fogod találni. Ez nem csapás, hanem Isten érintése. Hogy ne a lelki és fizikai erejére támaszkodjon az ember, hanem kapcsoljon át a szellemi értékekre, a szellemi dolgokra való támaszkodásra.
 
Minden hiábavalóság, a fő dolog, hogy Isten parancsolatait megtartsuk - ez az egész Prédikátorok könyvének üzenete. A Prédikátorok Könyve végig vesz mindent, amit az emberek életük értelmének szoktak tekinteni, és leszögezi, hogy minden hiábavalóság, a dolgok summája, hogy az ember fő dolga az Isten parancsolatainak megtartása. Salamonnak mindent sikerült megszerezni, amit eltervezett, és ennek ellenére írta le ezt. Bölcsesség, kertek, házak, nők. A sok feleség ráadásul még egy nagy pofont is adott Salamonnak, és visszavetette, élete legnagyobb bűnébe taszította bele. Politikai életről is beszél. Végül le is vonja a következtetés, embernek egy igazán fontos dolga van a földön, hogy az Igét megtartsa. Ez egybevág azzal, amit Jézus mondott a két nagy parancsolatról.
 
Ez nem egy kényszerű és szörnyű kötelezettség, és nem arról szól, hogy éppen mit szeretnék, házat, autót, hogy szeressenek, hogy tiszteljenek, mellesleg megtartom Isten parancsolatait, mert ezt az „üzletet” kötöttem Istennel, hogy cserében nem bánt, hanem foglalkozhatok a dolgaimmal.
 
Róm 8:5  Mert a test szerint valók a test dolgaira gondolnak; a Szellem szerint valók pedig a Szellem dolgaira.
 
Oda kell figyelni, hogy mi érdekel. Ha a gondolataid állandóan a földi dolgok körül forognak, az üzletkötésen, a bussiness-en, az anyagi gondokon gondolkodsz, az nem egészséges. Van olyan mag, amit bevetettek a földre, de elnyomja a tövis, azaz az élet gondjai, és a gazdagság csalárdsága. E kettő lefedi az emberiség 100%-át. Az emberiség egyik felének túl kevés a másiknak túl sok a pénze. Mindkettőnek anyagi problémája van, és ezzel a kérdéssel foglalkozik. Vigyázz, hogy a hitéleted ne csak a problémáidról szóljon, legyen az bármilyen gond. Figyelj oda, hogy az imaéletednek hány százaléka szól erről? A gondolataidnak hány %-a szól erről. Ha állandóan a gondokért imádkozol, akkor baj van, mert nem te vagy az Isten szolgája, hanem azt akarod, hogy Isten szolgálja a te gondjaidat, és akkor a gondod az Istened. Ennek rossz hatása van, mert nem tudod magad kipihenni, mert csak az Úr jelenlétében tudja az ember magát kipihenni. Csak az Úr tiszta jelenlétében tud a lelked megnyugodni. Ehhez viszont tudnod kell kint hagyni minden mást. 

Ha állandóan a gondod körül forog a gondolkodásod, Jézus erre mondta azt: 

Luk 14:26  Ha valaki én hozzám jő, és meg nem gyűlöli az ő atyját és anyját, feleségét és gyermekeit, fitestvéreit és nőtestvéreit, sőt még a maga lelkét is, nem lehet az én tanítványom.

Ez azt jelenti, hogy ha nem tudod érzelmileg magad függetleníteni ezen dolgoktól, nem tudsz az Isten jelenlétében megnyugodni nem tud a lelked pihenni. Ha kell, erőszakkal zárd ki a tudatodból ezeket, mondd meg, hogy Uram nem fogom azt a méltatlanságot elkövetni, hogy ez a dolog fontosabb legyen, mint te. 

Akkor kit szeretek teljes erőmből??? Téged, vagy a gondjaimat? És mi értelme foglalkozni a gondjaiddal teljes szívedből, lelkedből és elmédből?
Ez a lélek kétségbeesett próbálko
zása, ha megoldatlan problémát érzékel, állandóan azzal akar foglalkozni.

De ha meg tudtad volna már oldani, akkor megoldottad volna. Aggodalmaskodással azonban semmit nem tudsz megoldani, és megnöveszteni. Az aggodalmaskodást erővel meg kell a lelkedben állítani, ezt neked kell megtenni. Lázadj fel ez ellen, ez a hit lázadása. Hit cselekedeteihez hozzá tartozik, hogy nem foglalkozol állandóan a problémákkal. Neked Isten dolgairól kell gondot viselni, Őneki meg a tiedről. Ez a csere van.
Így mind a ketten ki tudjuk pihenni magunkat 😊

Félig mondom komolyan, mert minden terhet Isten visel. Nekünk nem kell terheket viselnünk, hanem Őt kell szolgálnunk. Ez egy szellemi törvény is. Ha nagyon fáradt a lelked, akkor azon tudsz változtatni, sabbatot adsz a lelkednek, most nem kell dolgoznod, most menj be az Úr jelenéltébe és pihenj most nem kell dolgoznod. 


2011.08.24.Élőszóban elhangzottak alapján. 

2022. október 26., szerda

Ruff Tibor: A legnagyobb parancsolat 1.

1Ján 4:19 Mi szeressük őt; mert ő előbb szeretett minket!
1Ján 4:20 Ha azt mondja valaki, hogy: Szeretem az Istent, és gyűlöli a maga atyjafiát, hazug az: mert aki nem szereti a maga atyjafiát, akit lát, hogyan szeretheti az Istent, akit nem lát?
1Ján 4:21 Az a parancsolatunk is van ő tőle, hogy aki szereti az Istent, szeresse a maga atyjafiát is.
1Ján 5:1 Mindaz, aki hiszi, hogy Jézus a Krisztus, Istentől született; és mindaz, aki szereti a szülőt, azt is szereti, aki attól született.
1Ján 5:2 Abból ismerjük meg, hogy szeretjük az Isten gyermekeit, hogyha az Istent szeretjük, és az ő parancsolatait megtartjuk.
1Ján 5:3 Mert az az Isten szeretete, hogy megtartjuk az ő parancsolatait; az ő parancsolatai pedig nem nehezek.

Máté 22:35 És megkérdé őt közülük egy törvénytudó, kísértvén őt, és mondván:
Máté 22:36 Mester, melyik a nagy parancsolat a törvényben?
Máté 22:37 Jézus pedig monda neki: Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes elmédből.
Máté 22:38 Ez az első és nagy parancsolat.
Máté 22:39 A második pedig hasonlatos ehhez: Szeresd felebarátodat, mint magadat.
Máté 22:40 E két parancsolattól függ az egész törvény és a próféták.

Az Ige a 19. versszakban felhív minket, hogy szeressük Istent, mert Ő előbb szeretett minket. Ha Isten minket így szeretett, hogy a Fiát adta értünk, akkor sugározzuk vissza azt a szeretet, amit tőle kapunk. Más nem is tudnánk visszasugározni, mert csak annyit tudunk visszaadni, amennyit kapunk.

"Mert az az Isten szeretete, hogy megtartjuk az ő parancsolatait" – Isten szeretete, hogy megtartjuk a parancsolatait.

János 14-ben többször megismétli ezt Jézus:

Ján 14:15 Ha engem szerettek, az én parancsolataimat megtartsátok.
Ján 14:21 Aki ismeri az én parancsolataimat és megtartja azokat, az szeret engem; aki pedig engem szeret, azt szereti az én Atyám, én is szeretem azt, és kijelentem magamat annak.
Ján 14:23 Felele Jézus és monda neki: Ha valaki szeret engem, megtartja az én beszédemet: és az én Atyám szereti azt, és ahhoz megyünk, és annál lakozunk.
Ján 14:24 Aki nem szeret engem, nem tartja meg az én beszédeimet: és az a beszéd, amelyet hallotok, nem az enyém, hanem az Atyáé, aki küldött engem.

Ján 15:9 Amiképpen az Atya szeretett engem, én is úgy szerettelek titeket: maradjatok meg ebben az én szeretetemben.
Ján 15:10 Ha [a]z én parancsolataimat megtartjátok, megmaradtok az én szeretetemben; amiképpen én megtartottam az én Atyámnak parancsolatait, és megmaradok az ő szeretetében.

Melyik a legfontosabb parancsolat a 613 közül? Válasz a Máté 22:37-ben található meg.

A két legnagyobb parancsa az Igének az Isten és az ember szeretete. Az a két parancs jellemzője, hogy egy mértéket is meghatároz. Tehát nemcsak arra kell figyelni, hogy szeresd, hanem annak mértékére is figyelni kell, mert csak akkor töltjük be a parancsot, ha ebben a mértékben tesszük meg: ha az egész lényünkkel szeretjük Istent!!! Az embertársat pedig úgy, mint magadat. Ezt a mértéket is be kell tölteni, nemcsak szeretni kell a másikat. E két parancstól függ az egész törvény és a próféták. Ez egy zsidós kifejezés. Állandóan azon elmélkedtek, hogy melyik parancs függ melyiktől, hogyan kapcsolódnak össze a parancsolatok, és ha ellentétben kerülnek, akkor melyiket kell megtartani. A nagyobbat, a kisebb rovására. Nagyon érdekes és érdemes ezen gondolkodni. Nem mindig egyszerű erkölcsösen élni, nem mindig könnyű eldönteni, hogy melyik a jó döntés.

Egy zsidó ember számára, akinek utat kellett találnia a törvény útvesztőjében, állandó elmélkedés tárgya volt, hogy melyik a nagyobb és legnagyobb parancsolat és melyik függ melyiktől. Jézus ezért mondta, hogy ettől függ az egész törvény és a próféták, és ezek a legnagyobb parancsok.

Az ember felteszi magában, hogy OK, szeretném megtartani, de ha a legnagyobbat nem tartom meg, akkor hiába tartom meg a többit, mert ettől függ a többi. Igazából nem lesz a többi értékelhető Isten számára, mert nem azok a motivációk állnak mögötte, amelynek állnia kellene.

Mindnyájan be akarjuk tölteni az Igét, ha tényleg ez a legfontosabb, akkor újra és újra megszületik bennünk, hogy teljese személyiségünkkel szeressük az Istent és ez mindennél fontosabb számunkra! Látjuk azt, hogy e nélkül a többi nem működőképes.

Akkor mit tegyek? Miben áll az Isten szeretete? Hogy kell őt szeretni?

Erre adja meg a választ János és Jézus: Isten parancsolatainak a megtartása, Isten szeretete. Érzelmileg is szeretjük, a lelkünkkel, az akaratunkkal és az elménkkel is szeressük őt, a szívünkben szeressük, és minden erőnkkel, és egész testünkkel is. Ez elsősorban cselekedetben áll, mégpedig az Isten parancsolatainak a megtartásában.

A keresztényeknek nem kell a rojtot a ruhán hordani, mint a zsidóknak, de a szellemi igazságot be kell tölteni, pl. ne menjen el a szem a másik nem képviselői felé. Ha szeretjük Istent, akkor ezt is megtartjuk. A teljes Bibliában az ezret felülmúlja a felszólító módban megfogalmazott mondatok száma, amelyek a parancsok.

Ez felírható egyenletként: Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes elmédből + Ha engem szerettek, az én parancsolataimat megtartsátok. = Tartsd meg Isten parancsolatait teljes szívedből, lelkedből és elmédből.

Reggeltől estig ez vezérelje az embert. Szeretetből és ne kötelességből tegyük meg. Ha ez valakire sokkolóan hat, akkor álljuk meg, és gondolkozzunk el közösen! Az a földi élet igazi értelme, hogy a vágyainkat és a kívánságainkat megvalósítsuk? Testi módon így gondolkodik az ember. Olyan vágyak és kívánságok, amelyek bűnbe visznek, rosszak nem az élet értelme. De a többi vágy és kívánság az élet értelme? Ez csak addig tart, amíg a Földön élsz, de a földi lét csak egy rövid szakasza az örök életnek. Ha csak a földi életre tervezel, akkor nagyon rövid időre tervezel. Ha az élet értelméről beszélünk, akkor az örök élet értelméről beszélünk!



2011.08.24.Élőszóban elhangzottak alapján. 

2022. október 16., vasárnap

A Szent Szellem öröme 1.

 Nehémiás 8,10

És ő mondá nékik: Menjetek, egyetek kövért és igyatok édest és küldjetek belőle részt annak, a kinek semmi nem készíttetett, mert szent e nap a mi Urunknak, és ne bánkódjatok, mert az Úrnak öröme a ti erősségtek.

A mi erőnk forrása az Úr öröme kell, hogy legyen. Ne a bizonyítási kényszer adjon erőt, vagy más negatív dolog. Ezeket le kell építeni. Tudatosan kell rácsatlakozni az Úr jelenlétére, és azon belül az örömére, mint erőforrásra.

Isten egyik legfontosabb jelzője, hogy Ő a vigasztalás Istene.

2 Kor 1,3-4

Áldott az Isten és a mi urunk Jézus Krisztusnak Atyja, az irgalmasságnak atyja és minden vígasztalásnak Istene; A ki megvígasztal minket minden nyomorúságunkban, hogy mi is megvígasztalhassunk bármely nyomorúságba esteket azzal a vígasztalással, a mellyel Isten vígasztal minket.

A vigasztalás eredményeként az embernek víggá kell válni, azaz örülni kell. A vigasztalás nem Isten privilégiuma (bár erre igazán Ő a legalkalmasabb), de azt akarja, hogy a megvigasztaltak azonnal szolgálatba álljanak. Nem szabad ragaszkodni a negatív érzelmekhez. Erős kereszténnyé csak az Úr örömében lehet válni, csak így lehet megállni a kihívásokkal szemben. A keresztény élet nagyobb kihívásokat tartalmaz, mint a világi élet. De az igaz ezer nyavalyájában is győz. A Sátán nagyon mérges ránk, ezért van sokkal több kihívás az életünkben. Sok baja van az igaznak, de valamennyiből kimenti az Úr.

Mi az öröm?

Jóel 1,12

Elszáradt a szőlőtő; a fügefa elhervadt; a gránátfa, a datolyafa és az almafa, a mezőnek minden gyümölcsfája kiaszott. Bizony kiszáradott az öröm az emberek közül.

Az emberiség ezzel az állapottal jellemezhető, napjainkban még inkább, mint Jóel idejében. Az elszáradás szellemi jellegű probléma. A fa az igében általában emberek jelképe. A fát pedig a gyümölcseiről lehet megismerni. Az emberek gyümölcsei, cselekedetei nem érik el azt a minőséget, amivel egymásnak vagy maguknak örömet okoznának.

Az öröm lényege, hogy az ember részesedik a jóban, és arra a reagál. A jóra való reakció az öröm.

Az öröm összetett reakció, szellemi, fizikai, érzelmi-gondolati része is van. Főként érzelmi reakció.

Isten a teremtéskor mindent jónak talált, és azt a helyet édennek, gyönyörűségnek nevezte el, mely az öröm sokszoros formája. A gyönyörűség, mikor az öröm hiánytalan, nincs benne semmi rossz.

Ézs 51,3

Mert megvígasztalja az Úr Siont, megvígasztalja minden romjait, és pusztáját olyanná teszi, mint az Éden, és kietlenjét olyanná, mint az Úrnak kertje, öröm és vígasság találtatik abban, hálaadás és dicséret szava!

Isten szándéka, hogy az egész teremtett világot visszaviszi az éden állapotába. Az öröm általánosan uralkodóvá válik.

Az örömben az ember a sokféle hiányosságnak csak egy-egy részére tud koncentrálni, mert nincs a hatalmában, hogy a szellemi részét megragadja. Isten az örömre talált ki minket! Nem áll nekünk jól a depresszió! Isten az örömbe helyezett be minket a teremtéskor. Isten ezt az életformát készítette számunkra. Amik lopják az örömöt az életedben, azokat hit által el kell kezdeni rombolni az életedben, amik pedig táplálják, azokat erősíteni. Ha az ördög az örömödet el tudja lopni, az baj. Ha nem tudja ellopni, akkor tartósan nagy bajt nem tud neked okozni.

Ján 16,21

Az asszony mikor szűl, szomorúságban van, mert eljött az ő órája: de mikor megszűli az ő gyermekét, nem emlékezik többé a kínra az öröm miatt, hogy ember született e világra.

Ha ember születik a világra, az öröm! Maga a születés is öröm!

A Messiás különös gyönyörűségét lelte az emberek fiaiban. Ezért olyan nagy öröm az ember születése. Isten az ember a képére és hasonlatosságára teremtette. Születéskor ha ránézünk a kisbabára, megmagyarázhatatlan öröm tölt be, és ez azért van, mert Isten képét juttatja eszünkbe. 

Péld 8,31

Játszva az ő földének kerekségén, és gyönyörűségemet lelve az emberek fiaiban.

Az ember felnövekedéséből is öröm származik. Ide tartozik a gyermek- és az ifjúkor.

Préd 12,1-3

Örvendezz a te ifjuságodban, és vídámítson meg téged a te szíved a te ifjúságodnak idejében, és járj a te szívednek útaiban, és szemeidnek látásiban; de megtudd, hogy mindezekért az Isten tégedet ítéletre von! Vesd el a haragot a te szívedből, és vesd el a gonoszt a te testedből; mert az ifjúság és a hajnal hiábavalóság. És emlékezzél meg a te Teremtődről a te ifjúságodnak idejében, míg a veszedelemnek napjai el nem jőnek, és míg el nem jőnek az esztendők, melyekről azt mondod: nem szeretem ezeket!

Ifjúság = gyermekkor.

Az ifjúkor is rengeteg örömöt tartalmaz.

Az örömet hamisítják, vannak olyan tevékenységek, amik rövidtávon örömöt mutatnak, de hosszútávon tragédia forrásai. Hogy mik ezek a tevékenységek, Isten Igéje tud rámutatni.


Források: Hit Gyülekezete; Kevin Conner - The Foundations of Christian Doctrine


2022. október 4., kedd

Németh Sándor - Démonok, szabadulás 4.

Nem mindegy, hogyan élünk Jézus visszajöveteléig. Nekünk nem kiirtani kell a démonokat, hanem megkötözni, megerőtleníteni, kiűzni. A kiirtást Jézus fogja végezni, mert Ő fogja démontalanítani a világot. Amikor jön a seregével, akkor a démonok észreveszik és mennek le a mélységbe! Nem nekünk kell ezt megtenni! Elég, ha kimegy belőled a démon, a családodból! Így tudjuk majd edényből edénybe tölteni az olajat! Minél több ember lesz tele Isten olajával, annál kevesebb hely lesz az ördög számára. Ahol kevesebb helyet kap, ott még jobban akar erőt venni. Az ördög tudja, hogy több a reménység Isten országában, ezért nagyon nagy ellenállásokat akar szervezni.  A démonok látják előre, hogy ki fognak menni. Jobb, ha előbb kimennek, mint utóbb.

Most, amiről beszélek, a sátán királyságának az alsó szintje. Ezek a gyalogosok, a rabszolgák, a jogfosztottak. Sajnos a fejünk fölött még van egy blokád, amit gonosz angyalok képeznek. Sok országban az ég még rézből van! Ezért is buzdítalak benneteket az imádkozásra. A gonosz angyalok meg tudják akadályozni a szabadulást. Európában a gyülekezetekben kevesebb gyógyulás történik, mint más kontinensen. Afrika is egyre inkább Európához akar hasonlítani, és ennek ez is a hordaléka. Régebben több csodát cselekedett az Úr Afrikában, Dél-Amerikában. Sokkal nagyobb az elidegenedés ma már az emberekben. Nagyok a magaslatok, okoskodások. Ezek akadályozzák a csodatévő erőnek a megismerését. Nehezen tudnak az emberek ezekkel azonosulni. Igazi nagy áttörés nem történt még. Ezért kis létszámúak a gyülekezetek Európában. Rajtunk is múlik, hogy jobb lesz-e.

Ahol tényleges betöltekeznek az emberek Szent Szellemmel, ott ténylegesen vissza lehet szorítani a sátán munkáját. Ezért szeretnénk ennek megnyerni a fiatalokat, és az idősebbek se fáradjanak meg! Harc nélkül nem lehet eredményt elérni. Szellemi harc nélkül nem értük volna el azokat, amiket már elértünk. Ha azok is megtanulnának harcolni, akik eddig nem tették, akkor ezt a küzdelmet Isten meg fogja áldani. A szellemi betonfal az égben egyre nagyobb repedésen fog keresztül menni. Minden nemzet, család fölött nagyon erős gonosz szellemek vannak, akik irányítják a démonokat is. Nem elég ezért, hogy csak a démonok, betegségek ellen küzdünk. Vissza kell szorítani a hatalmasságokat, amelyek irányítják a démonokat. Ezek a lények rabszolgák. A sátán akaratát hajtják végre, és nem közvetlenül tőle kapják az instrukciót, hanem megvannak a közvetítők. A Bibliában gyakran le van egyszerűsítve, hogy: belement a sátán. Pl. Júdásba. Nem személyesen maga a sátán ment bele. Az látható lett volna, mint ahogyan Jézus esetében, amikor megkísértette. Ananiást és Safirát pl. a kapzsiság, a hazugság szelleme kapta el. Ezzel kötözte meg a sátán. 

Az apokaliptikus korban több olyan ember lesz, akik a gonosz szellemeket felporszívózzék magukba, és ezek a lények fogják használni őket. Ilyen pokoli emberek lesznek. Ők fogják irányítani az életet legalább3,5 évig. Hozzájuk képest Adolf Hitler kispályás lesz. Ma az a probléma a démonizálódással kapcsolatosan, hogy a média, a filmipar megszeretteti az emberekkel a démonizált embereket, a végzet embereit. Vannak nők, akik a végzet asszonyai. Ezek a halált osztják. Delejes erővel leuralnak férfiakat, akiknek az életében látható leépülés mutatkozik. Ma antiszociális embereket tesznek be a médiába, akik kibírhatatlanok. Nem lehet velük együtt élni. Az embereket vonzza a démonizáltság. Minden, ami sátáni, az jó, ami Isteni, az rossz. Ilyen helyzetben csak a Szent Szellem által tudunk megállni! Lehet szabadon élni! Az Úr a rendelkezésünkre állítja azt a kegyelmet, amivel ellene tudunk állni az ördögnek, és csodakorszak tud majd létrejönni. Egyiptomban sem lett volna csodakorszak, ha előtte nincs az a nagy gonoszság. A legtöbb ember ma nem érzi, hogy szembenállónak kell lenni a világgal. Nem világos a sötétség és a világosság közötti különbség. De ha csoda történik, Isten ereje megnyilvánul, akkor ez meggyőzi az embereket. Minden tisztességes kereszténynek a szellemi síkra kell helyeznie az életét! 

Kell újra lelki, szellemi területre vonatkozó üzeneteket képviselni, hogy a lényegre, Jézus Krisztusra terelődjön a hangsúly, aki azért jött, hogy lerombolja az ördög minden munkáját! Fontos, hogy megújítsd az életedet, a gondolkodásodat! Már megváltott vagy, de erőt kell venni, hogy az ellenséget kiszorítsd! Lehet, hogy vannak olyan területek az életedben, amelyet nem a Szent Szellem ural, de igaz rád, hogy meg vagy váltva, igaz ember vagy, de vannak kerültek, amelyeket még a maffia ural. A szabadulás célja, hogy a törvénytelenség kiszoruljon az életedből! Te már nem vagy átkozott akkor sem, ha egy átok van az életeden. Az egy illegitim helyzet. Azt valld meg, hogy áldott ember vagy, és küzdj azért, hogy a bűnnek a következményei alól felszabaduljon az életed, jöjjön rád Isten áldása, és fel tudj frissülni Isten jelenlététől a kudarcos területeken! Kimennek belőled a gonosz szellemek és Isten jelenlétével még jobban beteljesedsz! Így szép a keresztény élet! Csak egy szabad ember tud állandóan hálás lenni Istennek! Amikor szabad az ember, akkor szinte csak a gondolkodásmódja határozza meg. Szabad emberhez nagyon gyorsan, hirtelen jön a Szent Szellem!

2011.05.11. Élőszóban elhangzottak alapján. 

https://mediatar.hit.hu/