2019. február 26., kedd

Joyce Meyer - Őszintén a depresszióról 7.

Az öröm megváltoztatja a környezetedet!

Ha már egy ideje Istennel jársz, elérkezel egy olyan pontra, hogy úgy érzed, életed egyes területein megakadtál. Tudod, hogy sokkal több van abban az élethelyzetben, de úgy érzed, valami megakadályozza, hogy ezt megkaphasd.

Dave és én anyagi téren tapasztaltuk ezt meg. Egy olyan pontról indultunk, hogy gyakorlatilag semmink sem volt, éppen csak ki tudtuk fizetni a számláinkat. Isten azonban elkezdett megáldani bennünket. És tudom, hogy Isten még sokkal többet tartogat nekünk!

Isten bőségesen meg akar minket áldani. Azt szeretné, ha szép otthonunk lenne, jó autónk, csinos ruháink. Az Ő gyermekei vagyunk, és gondoskodni akar rólunk. Akik nem hisznek benne, nem kaphatnák meg ezeket a dolgokat, miközben a hívők az alig-jövök-ki-a-pénzemből állapotban vannak.

Vannak olyan dolgok, amiket ha megteszünk, jólét köszönt az életünkre, mert bibliai igazságokat hozunk működésbe. Amikor azért adunk, mert szeretjük az Urat, és szeretnénk, ha az Evangélium igazságai valóra válnának, akkor kapunk (ld Lukács 6:38). Amikor tizedet fizetünk, Isten megdorgálja a kártevőket (ld Malakiás 3:10-11)

Dave és én adakoztunk és fizettük a tizedet, a szellememben azt éreztem, hogy már tovább kellene lépnünk, ezért megkérdeztem az Urat, mi akadályoz ebben minket. Az egyik dolog, amit Ő akkor megmutatott az volt, hogy az egyik gyűjtőedényünk része, amelybe Tőle kapunk, az öröm. Ha nem mutatjuk meg kifelé a bennünk levő örömöt, nem tud a bővölködés bejönni az életünkbe.

Ha az Úr öröme benned van, de ha nem mosolyogsz, és nem mutatod meg másoknak, olyan leszel, mint a savanyú uborka. Természetes szinten az, amilyennek az emberek látnak téged, befolyásolja őket abban, mennyire hajlandóak veled együttműködni. Az emberek nem szívesen áldanak meg vagy segítenek olyan személynek, olyan morcosan néz rájuk, mintha a következő pillanatban a fejüket harapná le valamiért.

Mindannyian tudjuk, hogyan kell mosolyogni. Ez az egyik legnagyobb ajándék, amit Istentől kaptunk. A mosolytól jól érzed magadat, és széppé tesz.

Korábban eszembe sem jutott, hogy a mosoly ilyen komoly dolog, de Isten több hónapon át igyekezett megtanítani nekem ezt a leckét. Ha Isten valamit el akar nekünk mondani és mi nem engedelmeskedünk, jó nagy zűrzavar közepén találjuk magunkat, majd rájövünk, hogy ez komoly dolog. A mosoly csendes derűjével fejezed ki az örömödet, jó dolgokat vonzol be az életedbe, és mások számára megmutathatod Jézus fényét is rajta keresztül.

A Bibliában Isten mindig azt mondta a népének, hogy örvendezzenek, valahányszor szembe kerültek az ellenséggel. Arra buzdította őket, hogy örvendezzenek, valahányszor csatába indultak, még akkor is, ha úgy tűnt, meg fognak halni. Azt mondta nekik, hogy ujjongjanak, énekeljenek, hangosan dicsérjék Őt. (ld. 2Krónika 20)

Amikor nehézségeken megyünk keresztül, tegyük ezt örömmel. A Biblia úgy fogalmaz, hogy „teljes örömnek tartsátok”. (Jakab 1:1-5)

Isten szólt a szívemhez. „A legtöbb ember egyáltalán nem érti, hogy az öröm kifejezése teljesen megváltoztatja a körülményeiket”. Ha az Úr örömében munkálkodsz, eltűnik minden rossz körülötted, hiszen minden rossz forrása a gonosz. Az ördög ki nem állhatja Isten örömét, tehát ha ezzel az örömmel munkálkodunk, az ördög és minden rossz helyzet eltakarodik az életünkből.

Ha már reggel szabadjára engeded az öröm szellemét, már a napod kezdetén megakadályozod, hogy a sátán rátelepedjen a napodra.

Fordította: Berényi Irén

Királyok II. könyve 17.

1. Ácháznak, Jehúda királyának tizenkettedik évében király lett Hósés, Éla fia Sómrónban Izraél fölött kilenc évig. 2. És tette azt, ami rossz az Örökkévaló szemeiben, csakhogy nem annyira, mint Izraél királyai, akik előtte voltak. 3. Ellene vonult föl Salmanészer, Assúr királya és lett neki Hósés alattvalójává és fizetett neki adót. 4. De talált Assúr királya összeesküvést Hóséában, mivel követeket küldött Szóhoz, Egyiptom királyához és nem vitt adót Assúr királyának, mint minden évben; erre elzárta őt Assúr királya és fogva tartotta a börtönben. 5. És fölvonult Assúr királya az egész országon át, fölvonult Sómrón ellen és ostromolta három évig 6. Hósés kilencedik évében bevette Assúr királya Sómrónt és számkivetette Izraélt Assúrba, letelepítette őket Chaláchban a Chábórnál, Gózán folyójánál és Média városaiban. 7. Volt ugyanis, minthogy vétkeztek Izraél fiai az Örökkévaló, az ő Istenük ellen, aki fölvezette őket Egyiptom országából, Fáraónak, Egyiptom királyának keze alól és féltek más isteneket; 8.jártak azon népek törvényei szerint, melyeket elűzött az Örökkévaló Izraél fiai elől, és aszerint, amit cselekedtek Izraél királyai; 9. ráfogtak Izraél fiai képtelen dolgokat az Örökkévalóra, az ő Istenükre, és építettek maguknak magaslatokat mind a városaikban őrtoronytól az erődített városig; 10. fölállítottak maguknak oszlopokat és asérákat minden magas dombon és minden zöldellő fa alatt; 11. füstölögtettek ott minden magaslaton, mint azon népek, melyeket az Örökkévaló számkivetett előlük, és rossz dolgokat cselekedtek az Örökkévaló bosszantására; 12. és szolgálták a bálványokat, melyekről azt mondta nekik az Örökkévaló, ne tegyétek e dolgot; 13. megintette az Örökkévaló Izraélt és Jehúdát minden próféta, minden látó által, mondván: térjetek meg rossz utjaitokról és őrizzétek meg parancsolataimat, törvényeimet azon egész tan szerint, melyet parancsoltam őseiteknek és aszerint, amit küldtem hozzátok szolgáim, a próféták által; 14. de nem hallgattak reá, hanem megkeményítették nyakukat, hasonlóan őseik nyakához, kik nem hittek az Örökkévalóban, Istenükben; 15. megvetették törvényeit és szövetségét, melyet őseikkel kötött és intéseit, melyekkel őket megintette, és jártak a hiábavalóságok után és hiábavalóvá lettek, meg azon népek után, melyek körülöttük voltak, amelyekről azt parancsolta nekik az Örökkévaló, hogy ne cselekedjenek úgy, mint azok; 16. elhagyták az Örökkévalónak, az ő Istenüknek mind a parancsolatjait és készítettek maguknak öntvényt: két borjút, készítettek asérát, leborultak az ég egész serege előtt és szolgálták a Báalt; 17. És átvezették fiaikat és leányaikat a tűzön, varázslást űztek és jósolgattak, és arra adták magukat, hogy tegyék azt, ami rossz az Örökkévaló szemeiben, hogy őt bosszantsák: 18. ekkor megharagudott az Örökkévaló nagyon Izraélre és eltávolította őket színe elől; nem maradt meg, csak Jehúda törzse egyedül. 

19. Jehúda sem őrizte meg az Örökkévalónak, az ő Istenüknek parancsolatait, hanem jártak Izraél törvényei szerint, melyeket csináltak. 20. Megvetette tehát az Örökkévaló Izraél egész magzatát, megalázta őket és adta őket fosztogatók kezébe, mígnem eldobta őket színe elől. 21. Mert elszakította volt Izraélt Dávid házától és ők királlyá tették Járobeámot, Nebát fiát és Járobeám eltántorította Izraélt az Örökkévalótól és vétkezésre indította őket, nagy vétekre. 22. És jártak Izraél fiai Járobeámnak mind a vétkei szerint, melyeket elkövetett, nem tértek el attól; 23. mígnem az Örökkévaló eltávolította Izraélt színe elől, amint szólt mind az ő szolgái, a próféták által; így számkivetésbe ment Izraél a földjéről Assúrba mind e mai napig. 24. És hozott Assúr királya embereket Bábelből, Kútából, Avvából, Chamátból és Szefarvájimból és letelepítette Sómrón városaiban Izraél fiai helyett; birtokba vették Sómrónt és laktak városaiban. 25. Volt pedig, ott laktuk kezdetén, nem félték az Örökkévalót, ekkor rájuk bocsátotta az Örökkévaló az oroszlánokat, melyek öldöstek közülök. 26. Ekkor megizenték Assúr királyának, mondván: A népek, melyeket számkivetettél és letelepítettél Sómrón városaiban, nem ismerik az ország istenének törvényét; és bocsátotta rájuk az oroszlánokat és íme azok ölik őket, minthogy nem ismerik az ország istenének törvényét. 27. Erre megparancsolta Assúr királya, mondván: Vigyetek oda egyet ama papok közül, kiket számkivetettetek onnan, menjenek és telepedjenek meg ott, és tanítsa őket az ország istenének törvényére. 28. Elment tehát egy azon papok közül, kiket számkivetettel Sómrónból és letelepedett Bét-Élben; arra tanította őket, miképpen féljék az Örökkévalót. 29. De ők készítették mindegyik nemzet a maga istenét és elhelyezték a magaslatok házaiban. melyeket készítettek a Sómrónbeliek, mindegyik nemzet ama városaikban, melyekben laktak. 30. Bábel emberei ugyanis készítették Szukkót Benótot, Kút emberei pedig készítették Nérgalt és Chamát emberei készítették Asímát; 31. az Avvabeliek készítették Nibdázt meg Tartákot, és a Szefarvájimbeliek elégetik gyermekeiket tűzben Adramméleliknek és Anammélekhnek, Szefarvájim istenéinek. 32. Így félték az Örökkévalót és rendeltek maguknak maguk közül magaslat papokat, kik nekik szolgálatokat végeztek a magaslatok házaiban. 33. Az Örökkévalót félték, de a maguk isteneit szolgálták ama népek szokása szerint, ahonnan őket számkivetették. 34. Mind e mai napig cselekesztek ők az első szokásuk szerint; nem félik az Örökkévalót és nem cselekesznek a maguk törvényei és szokása szerint, sem pedig azon tan és parancsolat szerint, melyet az Örökkévaló parancsolt Jákób fiainak, akinek Izraél nevét adta; 35. és kötött velük az Örökkévaló szövetséget és megparancsolta nekik, mondván: ne féljetek más isteneket, ne borulatok le előttük, ne szolgáljátok őket és ne áldozzatok nekik, 36. hanem az Örökkévalót, aki fölvezetett titeket Egyiptom országából nagy erővel és kinyújtott karral – őt féljétek, előtte boruljatok le és neki áldozzatok; 37. a törvényeket és rendeleteket, meg a tant és a parancsolatot, melyeket megírt számotokra, őrizzétek meg, megtéve azokat minden időben, de ne féljetek más isteneket; 38. a szövetséget pedig, melyet veletek kötöttem, ne felejtsétek el és ne féljetek más isteneket; 39. hanem az Örökkévalót, a ti Istenteket féljétek, és ő majd megment titeket mind az ellenségeitek kezéből. 40. De nem hallgattak reá, hanem első szokásuk szerint cselekeszenek. 41. Így félték e népek az Örökkévalót, de a maguk faragott képeit szolgálták; gyermekeik is és gyermekeik gyermekei, amint cselekedtek atyáik, úgy cselekesznek ők mind e mai napig.

IMIT fordítás. (Az IMIT Bibliát, 1898-1907 között jelentette meg az Izraelita Magyar Irodalmi Társulat. Zsidó rabbik által fordított Ószövetség magyarul.)

2019. február 21., csütörtök

Királyok II. könyve 16.

1. Pékachnak, Remaljáhú fiának tizenhetedik évében király lett Ácház, Jótám fia, Jehúda királya. 2. Húsz éves volt Ácház, midőn király lett és tizenhat évig uralkodott Jeruzsálemben; de nem tette azt, a mi helyes az Örökkévalónak, az ő Istenének szemeiben, mint őse Dávid. 3.Hanem járt Izraél királyai útja szerint, sőt a fiát is átvezette a tűzön, azon népek utálatai szerint, melyeket elűzött az Örökkévaló Izraél fiai elől. 4. Áldozott és füstölögtetett a magaslatokon és a halmokon és minden zöldellő fa alatt. 5. Akkoriban vonult föl Recín, Arám királya és Pékach, Remaljáhú fia, Izraél királya, Jeruzsálem ellen háborúra, ostrom alá vették Ácházt, de nem tudtak harcolni ellene. 6. Abban az időben visszavette Recín, Arám királya, Élátot Arám számára és kivetette a Jehúdabelieket Élótból; Edómbeliek pedig eljöttek Élátba és megtelepedtek ott mind e napig. 7. Ekkor követeket küldött Ácház Tiglát-Pilészerhez, Assúr királyához, mondván: Szolgád és fiad vagyok; jer föl és szabadíts meg engem Arám királyának markából és Izraél királyának markából, kik ellenem támadtak. 8. És vette Ácház az ezüstöt és az aranyat, mely találtatott az Örökkévaló házában és a király házának kincstáraiban, és ajándékot küldött Assúr királyának. 9. Hallgatott is reá Assúr királya, fölvonult Assúr királya Damaszkusz ellen, elfoglalta és számkivetés bevitte Kírbe; Recínt pedig megölte. 10. És elébe ment Ácház király Tiglát-Pilészernek, Assúr királyának, Damaszkuszba és meglátta a Damaszkuszban levő oltárt; akkor elküldte Ácház király Úríja paphoz az oltár képét és mintáját egészen annak műve szerint. 11. Építette tehát Úríja pap az oltárt; egészen úgy, a mint küldötte Ácház király Damaszkuszból, készítette el Úríja pap, mire Ácház király megérkezett Damaszkuszból. 

12. Midőn megérkezett a király Damaszkuszból, megnézte a király az oltárt; közeledett a király az oltárhoz, fölment rá, 13. és elfüstölögtette égőáldozatát és lisztáldozatát és elöntötte öntő áldozatát és reáhintette az oltárra az ő békeáldozatának vérét. 14. Az Örökkévaló színe előtt levő rézoltárt pedig elmozdíttatta a ház előrészéről: az oltár és az Örökkévaló temploma közötti helyről és tette azt az oltár északfelől való oldalára. 15. És megparancsolta Ácház király Úríja papnak, mondván: A nagy oltáron füstölögtesd el a reggeli égőáldozatot és az esti lisztáldozatot, meg a királynak égőáldozatát és lisztáldozatát, meg az ország egész népének égőáldozatát és lisztáldozatukat és öntőáldozataikat, égőáldozatnak minden vérét és vágóáldozatnak minden vérét rajta hinted el; a rézoltár pedig a magam számára legyen, hogy fölkeressem. 16. És cselekedett Úríja pap mind a szerint, amint megparancsolta Ácház király. 17. És letörte Ácház király a talapzatok kereteit, levette róluk a medencéket; a tengert pedig leemelte az alatta levő rézökrökről és tette azt a kőpallóra. 18. A szombati födött tornácot pedig, melyet a házhoz építettek és a királynak külső bejáróját áthelyezte az Örökkévaló házába Assúr királya miatt. 19. Ácház egyéb dolgai pedig, a miket tett, nemde meg vannak írva Jehúda királyai történetének könyvében. 20. És feküdt Ácház ősei mellé és eltemették ősei mellé Dávid városában. És király lett helyette fia, Chizkíjáhú.

IMIT fordítás. (Az IMIT Bibliát, 1898-1907 között jelentette meg az Izraelita Magyar Irodalmi Társulat. Zsidó rabbik által fordított Ószövetség magyarul.)

2019. február 20., szerda

Eleve elrendelés és szabad akarat kérdése

"A Kálvin predesztinációtanában lévő tévedés lényege abban áll, hogy az örökkévalóságot akaratlanul is összecsúsztatja az időbeliséggel. Az örökkévalóság nem végtelenül hosszú idő, hanem egy olyan létezési mód, amelyben egyáltalán nincsen idő. Isten számára a múlt, a jelen és a jövő egyszerre teljesen kész valóság. Nemcsak emlékszik a múltra és előre tudja a jövőt, miközben a jelenben van – ahogyan mi tesszük –, hanem számára egyszerre teljesen valóságos és egységes mindhárom; a múlt, a jelen és a jövő egyszerre jelenlévő, megvalósult tény. Ezért amikor egy ember sorsára néz, annak megfoganásától örök sorsáig (üdvösségéig vagy elkárhozásáig) az egészet látja, sőt valós tényként éli meg. Ebből fakadóan úgymond „nem tud” úgy nézni egy emberre, mintha nem látná, mi az illetőnek a végső, örök sorsa, végkifejlete: az újszülöttet is úgy látja, hogy abban benne van annak mennyei vagy pokolbeli végső állapota. Nemcsak előre tudja ezt, hanem számára az egész kész valóság. Az eleve elrendelés azt jelenti, hogy azoktól sem vonja meg a létezést, akikről valóságként látja, hogy végül elkárhoznak. Ha ugyanis tőlük megvonná a létezést, és csak azokat engedné létrejönni, akik végül üdvözülnek, megszűnne az ember számára a választás szabad lehetősége, s így a létezés – úgymond – komolytalanná, felelősség nélkülivé válna az üdvözülők számára is: nem emberek lennénk, hanem előre, üdvösségre programozott robotok.

Mindez ugyanakkor éppen nem szünteti meg az emberek szabad döntését. Ugyanis mi, emberek az időben élünk, nem az örökkévalóságban. Az idő érthetetlen, mert abban – mint Ágoston kifejtette – a múlt már nincs, a jövő még nincs, az egyedül létező jelen pedig egy megfoghatatlanul rövid pillanatként, kiterjedés nélküli pontként száguld, ami, mire megragadnánk, tudatosítanánk, már múlttá vált, ami már nincs. Az időben létezve azonban minden döntésünket mi magunk hozzuk meg, teljesen szabadon, minden eleve elrendeléstől függetlenül. Ezért vagyunk teljes mértékben felelősek minden döntésünkért, abban Isten egyáltalán nem befolyásol bennünket. Így üdvösségünkről vagy elkárhozásunkról egyedül mi döntünk szabad tetteink révén, ezért teljes mértékben megérdemeljük üdvösségünket vagy – rossz esetben – kárhozatunkat, amelyekről nem Isten döntött, hanem mi magunk.

Isten – úgymond – „nem tehet” arról, hogy az örökkévalóság módján élve és szemlélve előre látja végső sorsunkat, amelyről azonban mi hozunk döntéseket folyamatosan, teljesen szabadon, és nem Ő. Az időben szemlélve mindent előre tud rólunk, de semmit sem rendelt el helyettünk – az eleve elrendelés csak abban áll, hogy azokat is létezni engedi, akikről látja, hogy saját döntéseik révén végül elkárhoznak. Ebben az értelemben persze, az örökkévalóságból nézve létezik eleve elrendelés, amikor őket is létezni engedi – hiszen ha nem ezt tenné, az üdvözülők számára is megszűnne a szabad választás lehetősége, vagyis abszolúte megszűnne a szabadság az univerzumban –, s így valóban hozzájárul ahhoz, hogy szabad akaratuk révén végül elkárhoznak, de mégsem Őt terheli a felelősség ezért, hanem azokat, akik az időben élve szabadon e mellett döntöttek. Úgy is fogalmazhatunk, hogy a végül saját akaratuk révén elkárhozók létbe engedése a feltétele annak, hogy egyáltalán létezhessen szabadság a végül üdvözülők számára.

Az eleve elrendelés és a szabad akarat – s vele a felelősség – látszólag kizárják egymást logikailag. Valójában a kálvini gondolkodási hiba azonban nem itt csúszik be, hanem azon a ponton, hogy az eleve elrendelés kizárólag az örökkévalóságban létezik, ahol Isten számára minden készen van; a szabadság pedig kizárólag az időben értelmezhető, ahol mi élünk, és ahol minden döntésünket mi magunk hozzuk meg Isten minden befolyásától függetlenül, s így abszolút felelősen saját tetteinkért. A logikai ellentmondás az által lép fel, hogy Kálvin – és sokan mások, például az iszlám is – összecsúsztatják az örökkévalóságot az idővel. Az ellentmondás megszűnik, ha világossá tesszük, hogy az örökkévalóságot és az időt nem lehet összekeverni, a kettőt a gondolkodásban következetesen külön kell tartanunk, mivel teljesen különböző létmódok.

Az eleve elrendelés és a szabad akarat tehát egyszerre igazak. Mindkettő transzcendens fogalom, s mint említettem, a – nem véletlenül – lutheránus hátterű Immanuel Kant minden ilyen fogalomról bebizonyította, hogy – mivel végtelenséget tartalmaznak – a véges és időbeli emberi tudat számára csak ellentmondásosan kezelhetők, ezért hamis minden olyan tanítás, amely logikai ellentmondás- mentességet követelve vagy az egyiket vagy a másikat elutasítja. Az ilyen fogalmak esetében az ellentmondást el kell tűrni, mivel az maga az igazság, amelyet a szív megért, az értelem azonban nem.

Az egyistenhívő vallásokban az eleve elrendelés e metafizikailag hibás kivetítése az időbeliségbe három irányzatban fordult elő végzetes mértékben: a judaizmusban a qumráni közösségben, az iszlámban, valamint a kereszténységen belül a kálvinizmusban. Mindháromra jellemző, hogy következetes képviselőik a szabad akarat teljes tagadásáig jutnak el. Ezzel azonban aláássák az alapját minden erkölcsnek. Ugyanis ha nincs szabad akarat, azaz tetteink felől nem magunk döntünk, hanem azokat Isten már eldöntötte, akkor nincs felelősségünk sem, hanem Isten visel minden felelősséget, hiszen mindenről Ő döntött, nem mi. Ebben az esetben azonban nem lenne bűnünk sem, hiszen a bűn fogalmának lényegi eleme a felelősség – s így minden bűnért Isten lenne a felelős, azaz végső soron Ő lenne egyedül bűnös mindenért. Ez pedig képtelenség. Van tehát szabad akaratunk, s ez minden erkölcs alapfeltétele. Ezen pedig mit sem változtat, hogy Isten számára az örökkévalóságban már minden készen van – amiről mi döntünk az időben –, s hogy Ő létbe szólítja azokat is, akikről előre tudja, hogy létezésüket saját szabad döntéseikkel a Tőle való örök elszakadásra használják végül fel, ami maga a kárhozat.

Végezetül fel kell hívnunk a figyelmet arra a történelemben jól megfigyelhető jelenségre is, hogy az eleve elrendelést e gondolkodási hiba által az időbeliségbe kivetítő, s így a szabad akaratot a logikai következetesség jegyében teljesen megtagadó vallások rendkívül kegyetlen embereket „termelnek ki”. Akik ugyanis egy ilyeténképpen létrejövő, teljesen igazságtalan, embereket önhibájukon kívül kárhozatra predesztináló istenképet hajlandóak imádni, maguk is ilyenekké válnak, hiszen általános bibliai elv, hogy mindenki olyanná válik, mint akit imád. Mind a qumráni közösség, mind az iszlám, mind a szélsőségesen képviselt kálvinizmus rendkívül érzéketlen, kegyetlen, törvénykező, kemény, részvétlen, fasisztoid, szeretetre képtelen embertípust nevelt, nevel ki. Erről a történelem napnál világosabb bizonyítékokkal szolgált. Ezen vallások hívei csak akkor tudják megőrizni emberségüket, ha – lelkiismeretüknek engedve inkább – valójában nem hiszik el vallásuk e tanítását, és ellenállnak e „logikai fanatizmusnak”, a betű rabszolgaságának.
(Ruff Tibor)

Királyok II. könyve 15.

1. Járobeámnak, Izraél királyának huszonhetedik évében király lett Azarja. Amacja fia, Jehúda királya. 2. Tizenhat éves volt, mikor király lett és ötvenkét évig uralkodott Jeruzsálemben; anyjának neve pedig Jekhaljáhú Jeruzsálemből. 3. És tette azt, ami helyes az Örökkévaló szemeiben, egészen aszerint, amint tett atyja, Amacjáhú. 4. Csak a magaslatok nem szűntek meg, még áldozott és füstölögtetett a nép a magaslatokon. 5. És sújtotta az Örökkévaló a királyt, és bélpoklos volt halála napjáig és lakott az elzárás házában; Jótám pedig, a király fia, ki a ház fölött volt, törvényt szolgáltatott az ország népének. 6. Azarjáhú egyéb dolgai pedig és mind az, amit cselekedett, nemde meg vannak írva Jehúda királyai történetének könyvében. 7.És feküdt Azarja ősei mellé és eltemették őt ősei mellé Dávid városában. És király lett helyette fia, Jótám. 8. Azarjáhúnak, Jehúda királyának harmincnyolcadik évében király lett Zakarjáhú, Járobeám fia, Izraél fölött Sómrónban hat hónapig. 9. És tette azt, a mi rossz az Örökkévaló szemeiben, amint tettek ősei; nem tért el vétkeitől Járobeámnak, Nebát fiának, aki vétkezésre indította Izraélt. 10. Összeesküdött ellene Sallúm, Jábés fia, leütötte őt a nép szeme láttára és megölte őt és király lett helyette. 11. Zakarja egyéb dolgai pedig, íme meg vannak írva Izraél királyai történetének könyvében. 

12. Ez az Örökkévalónak ama szava, melyet szólt Jéhúhoz, mondván: negyedíziglen ülnek majd a fiaid Izraél trónján. És így lett. 13. Sallúm, Jábés fia, király lett Uzzíjának, Jehúda királyának harminckilencedik évében; és uralkodott egy hónapon át Sómrónban. 14. Ekkor feljött Menachém, Gádi fia, Tircából, bevonult Sómrónba és megverte Sallúmot, Jábés fiát Sómrónban, megölte őt és király lett helyette. 15. Sallúm egyéb dolgai pedig és összeesküvése, melyet szőtt, íme meg vannak írva Izraél királyai történetének könyvében. 16. Akkoriban Tircából megverte Menachém Tifszáchot, meg mind a benne levőket és a határait, mivel nem nyitott kaput, tehát megverte; mind a várandós nőit fölhasította. 17. Azarjának, Jehúda királyának harminckilencedik évében király lett Menachém, Gádi fia, Izraél fölött tíz évig Sómrónban. 18. És tette azt, ami rossz az Örökkévaló szemeiben, nem tért el vétkeitől Járobeámnak, Nebát fiának, aki vétkezésre indította Izraélt minden napjaiban. 19. Jött Púl, Assúr királya, az ország ellen és adott Menachém Púlnak ezer kikkár ezüstöt, hogy vele legyen a hatalma arra, hogy kezében megerősítse az uralmat. 20. Kivetette Menachém az ezüstöt Izraélben, a hadsereg minden vitézére, hogy Assúr királyának adja, ötven sékel ezüstöt mindegyikre; erre visszatért Assúr királya és nem maradt ott az országban. 21. Menachém egyéb dolgai pedig és mind az, amit tett, nemde meg vannak írva Izraél királyai történetének könyvében. 22. És feküdt Menachém ősei mellé. Es király lett helyette fia, Pekachja. 

23. Azarjának, Jehúda királyának ötvenedik évében király lett Pekachja, Menachém fia, Izraél fölött Sómrónban két évig. 24. És tette azt, a mi rossz az Örökkévaló szemeiben, nem tért el vétkeitől Járobeámnak, Nebát fiának, aki vétkezésre indította Izraélt. 25. Összesküdött ellene hadnagya Pékach, Remaljáhú fia, leütötte őt Sómrónban, a király házának palotájában, Argóbbal és Arjével, és vele volt ötven ember a Gileádbeliek közül, megölte és király lett helyette. 26. Pekachja egyéb dolgai pedig és mindaz, a mit tett, íme meg vannak írva Izraél királyai történetének könyvében. 27. Azarjának, Jehúda királyának ötvenkettedik évében király lett Pékach, Remaljáhú fia, Izraél fölött Sómrónban húsz évig. 28. És tette azt, ami rossz az Örökkévaló szemeiben, nem tért el vétkeitől Jerobeámnak, Nebát fiának, aki vétkezésre indította Izraélt. 29. Pékachnak, Izraél királyának napjaiban jött Tiglát Pilészer, Assúr királya és elfoglalta Ijjónt, Abél-Bét-Máakhát, Jánóáchot, Kédest, Chácórt meg Gileádot és Gálílt, Naftáli egész országát és számkivetésbe vitte Assúrba. 30. Összeesküvést szőtt Hóséá, Éla fia, Pékach, Remaljáhú fia ellen, leütötte és megölte őt és király lett helyette Jótámnak, Uzzíja fiának huszadik évében. 31. Pékach egyéb dolgai pedig és mind az, a mit tett, íme meg vannak írva Izraél királyai történetének könyvében. 32. Második évében Pékachnak, Remaljáhú fiának, Izraél királyának, király lett Jótám, Uzzíjáhú fia, Jehúda királya. 33. Huszonöt éves volt, mikor király lett, és tizenhat évig uralkodott Jeruzsálemben: anyja neve pedig Jerúsa, Cádók leánya. 34. És tette azt, a mi helyes az Örökkévaló szemeiben, mind a szerint, a mint tett atyja, Uzzíjáhú, úgy tett ő. 35. Csak a magaslatok nem szűntek meg; áldozott es füstölögtetett még a nép a magaslatokon. Ő építtette az Örökkévaló házának felső kapuját. 36. Jótám egyéb dolgai pedig és mind az, a mit tett, nemde meg vannak írva Jehúda királyai történetének könyvében. 37. Azokban a napokban kezdte az Örökkévaló rábocsátani Jehúdára Recínt, Arám királyát és Pékachot, Remaljáhú fiát. 38. És feküdt Jótám ősei mellé és eltemették ősei mellé, ősének Dávidnak városában. És király lett helyette fia, Ácház.

IMIT fordítás. (Az IMIT Bibliát, 1898-1907 között jelentette meg az Izraelita Magyar Irodalmi Társulat. Zsidó rabbik által fordított Ószövetség magyarul.)

2019. február 18., hétfő

Frank Hammond - Dicséret. A hadviselés és szabadulás fegyvere 3.

149. zsoltár – A hadviselést dicsőítő zsoltár

Ez a zsoltár a hadviselés zsoltára, és dicsőíti az abban alkalmazott fegyvereket. A zsoltár így kezdődik: Dicsérjétek az Urat! Énekeljetek az Úrnak új éneket, dicséretet a hívek gyülekezetében!

A „dicsér” szó az egyike annak a hatvan szónak, amelyet az Ószövetségben találunk. A héber nyelv itt a hálél szót használja, amelyből a halleluja szó is származik. Szó szerinti fordításban a hálél azt jelenti: „megmutatni, kimutatni valamit”, ami ellentéte az istenfélőnek. Isten ezt a szót használja a dicsőítésre: legyél hálél!

Gondolj bele, hogyan viselkednek az emberek egy stadionban vagy egy baseballmérkőzésen. Hogyan mutatják ki örömüket, amikor csapatuk gólt lő vagy megnyer ez fontos mérkőzést? Miért ott, miért nem Isten házában? Örüljünk annak, milyen hatalmas dolgokat cselekedett Isten értünk!

Találjunk valamit, ami miatt fellelkesülhetünk az áldások, szabadítások, Isten kegyelmének és könyörületének kiáradása miatt! Találjunk valamit, ami lázba hoz, amikor eszünkbe jut Isten szabadítása és az ellenség feletti ereje.

A dicséret a hála túláradása. A dicséret a szívünk túlcsordulása Isten jósága miatt érzett hála eredményeként. Ha örülsz annak, amit Isten tett érted, nem ülsz a fotelodban, mint egy darab fa. Ha valóban hálás vagy mindazért, amit Isten cselekedett az életedben, és nagyra értékeled ezt, hálás vagy ezért, akkor egy forrás fakad fel benned, a belsődből kezd kibuggyanni, és túlcsordul a dicséretben.

Az első versben is azt olvassuk: „énekelj az Úrnak!”

Van idő, amikor az Úrról kell énekelni, és a Szentírás szerint van idő, amikor az Úrnak kell énekelni. Hálás vagyok azért, hogy az Isten annyi éneket adott nekünk, amelyeket ma énekelhetünk az Úrnak. Közvetlenül Jézusnak énekelünk. Ő egy személy. Valódi személy, aki hallgat bennünket. Nagy örömét leli a dicséreteinkben és az éneklésünkben. Tehát éneklünk az Úrnak, néha új dalokat is.

Egyszer a Szellem nagyon érdekes dolgot jelentett ki nekem az új dalok éneklésével kapcsolatosan. Ezek olyan dalok, amelyeket valószínűleg csak egyszer énekelsz, sosem kerülnek kiadásra, nem énekled el még egyszer, egyetlen alkalomra szólnak. Ha nem tettél még ilyet, rajt, próbáld meg!

A dicséret a Szellem mozgásának katalizátora. Észrevetted már, hány prófécia, nyelveken szólás, értelmezés, látomás és a Szent Szellem egyéb megnyilvánulása született meg, miután dicsérted az Urat? Ennek oka van. Amikor dicsérjük az Urat, szolgálunk Felé. A dicséret a mi szolgálatunk az Úr felé. Amikor Neki szolgálunk, Ő a dicséretünkben lakozik, az Ő jelenléte és ereje kibontakozik bennünk, és utána Ő szolgál felénk. Mi szolgálunk Felé, Ő pedig viszonozza ezt. Visszaadja az áldást.

„Dicsérjétek az Urat! Énekeljetek az Úrnak új éneket, dicséretet a hívek gyülekezetében!”

Tehát dicsérnünk kell Istent a hívek gyülekezetében. A Zsoltárok 68:4 így hangzik, egyszerűsített fordításban: Amikor énekeltek, utat készítetek az Úr számára!

Hát nem gyönyörű kép? Amikor dicsérjük az Urat, utat készítünk számára. Megnyitjuk a bejáratot az Úr előtt arra, hogy belépjen közénk. A dicséreteinken át közlekedik, mintha egy autópályán utazna hozzánk!

Fordította: Berényi Irén

Királyok II. könyve 14.

1. Második évében Jóásnak, Jehóácház fiának, Izraél királyának, király lett Amacjáhú, Jóás fia, Jehúda királya. 2. Huszonöt éves volt, midőn király lett és huszonkilenc évig uralkodott Jeruzsálemben; anyjának neve pedig Jehóaddán Jeruzsálemből. 3. És tette azt, a mi helyes az Örökkévaló szemeiben, csak nem úgy, mint őse Dávid; egészen aszerint, a mint cselekedett atyja Jóás, úgy cselekedett ő. 4. Csak a magaslatok nem szűntek meg; még áldozott és füstölögtetett a nép a magaslatokon. 5. És volt, a mint megerősödött kezében a királyság, megölette szolgáit, kik megölték volt atyját, a királyt. 6. De a gyilkosok gyermekeit nem ölette meg, amint írva van Mózes tanának könyvében, hogy megparancsolta az Örökkévaló, mondván: ne ölessenek meg az atyák a gyermekeik miatt és a gyermekek ne ölessenek meg az atyák miatt, hanem mindenki a maga vétkéért ölessék meg. 7. Ő verte meg Edómot a Sósvölgyben: tízezer embert, és bevette Szélát a háborúban; és elnevezte Jokteélnek mind e mai napig. 8. Akkoriban küldött Amacjáhú követeket Jehóáshoz, Jehóácháznak, Jéhú fiának fiához, Izraél királyához, mondván: Jer, nézzünk egymás szemébe! 9. Erre küldött Jehóás, Izraél királya Amacjáhúhoz, Jehúda királyához, mondván: A Libánonon levő tövis küldött a Libánonon levő cédrushoz, mondván: add a leányodat fiamnak feleségül. De arra ment a mező vadja, mely a Libánonban volt, és összetaposta a tövist. 10. Igenis megverted Edómot és ezért elkapott téged a szíved; érd be a dicsőséggel és maradj házadban! Miért ingerled föl a veszedelmet, hogy elessél és Jehúda te veled? 11. De nem hallgatott rá Amacjáhú. Erre felvonult Jehoás, Izraél királya, és szembe néztek egymással, ő meg Amacjáhú, Jehúda királya a Jehúdabeli Bét-Sémesben. 12. És vereséget szenvedett Jehúda Izraél előtt, és megfutamodtak kiki sátraihoz. 13. Amacjáhút pedig; Jehúda királyát, Jehóásnak, Achazjáhú fiának a fiát elfogta Jehóás, Izraél királya Bét-Sémesben; bevonult Jeruzsálembe és rést ütött Jeruzsálem falában Efraim kapujától a sarok-kapuig, négyszáz könyöknyit. 14. És elvette mind az aranyat és ezüstöt, meg mind az edényeket, melyek találtattak az Örökkévaló házában és a király házának kincstáraiban, valamint a túszokat, és visszatért Sómrónba. 15. Jehóásnak egyéb dolgai pedig, amit cselekedett és hőstettei s ahogy harcolt Amacjáhú, Jehúda királya ellen, nemde meg vannak írva Izraél királyai történetének könyvében. 16. És feküdt Jehóás ősei mellé és eltemették Sómrónban Izraél királyai mellé. És király lett helyette fia, Járobeám. 17. És élt Amacjáhú, Jóás fia, Jehúda királya Jehóásnak, Jehóácház fiának, Izraél királyának halála után tizenöt évig. 18. Amacjáhú egyéb dolgai pedig, nemde meg vannak írva Jehúda királyai történetének könyvében. 19. Összeesküvést szőttek ellene Jeruzsálemben, és elmenenekült Lákhísba; de küldtek utána Lákhísba és megölték ott. 20. Elvitték őt lovakon és eltemették Jeruzsálemben ősei mellé Dávid városában. 21. Erre vette Jehúda egész népe Azarját, ő pedig tizenhat éves volt, és királlyá tették őt, atyja Amacjáhú helyett. 22. Ő építette Élátot és visszaszerezte Jehúdának, azután hogy a király ősei mellé feküdt.

23.Tizenötödik évében Amacjáhúnak, Jóás fiának, Jehúda királyának, király lett Járobeám, Jóás fia, Izraél királya Sómrónban, negyvenegy évig. 24. És tette azt, a mi rossz az Örökkévaló szemeiben, nem tért el mind a vétkeitől Járobeámnak, Nebát fiának, a ki vétkezésre indította Izraélt. 25. Ő szerezte vissza Izraél határát Chamát felől, a sivatag tengeréig, az Örökkévalónak, Izraél Istenének szava eszerint, melyet szólt szolgája, a Gát-Chéferből való Jóna, Amittáj fia, próféta által. 26. Mert látta az Örökkévaló Izraélnek fölötte erős nyomorúságát: oda van az elzárt és oda van a magára hagyott, sem segítője nincsen Izraélnek. 27. De nem mondta az Örökkévaló, hogy eltörli Izraél nevét az ég alól. Megsegítette tehát őket Jároheám, Jóás fia által. 28. Járobeám egyéb dolgai pedig és mind az, a mit cselekedett és hőstettei, ahogy harcolt és a hogy visszaszerezte Damaszkuszt és Chamátot, a Jehúdáét, Izraél számára, nemde meg vannak írva Izraél királyai történetének könyvében. 29. És feküdt Járobeám ősei mellé, Izraél királyai mellé. És király lett helyette fia, Zakarja.

IMIT fordítás. (Az IMIT Bibliát, 1898-1907 között jelentette meg az Izraelita Magyar Irodalmi Társulat. Zsidó rabbik által fordított Ószövetség magyarul.)

2019. február 15., péntek

Scott B. Rae - Etikai kérdések: Abortusz 4.

6. A társadalomnak nem lenne szabad arra kényszerítenie a nőket, hogy kihordják a nemi erőszakból vagy vérfertőzésből származó terhességet.

Ez a meggyőződés az előző érvhez kapcsolódik, és az érzelmileg egyik legmeggyőzőbb érv a nők abortuszhoz való joga mellett. Mivel a nőt akarata ellenére kényszerítették szexuális aktusra, az érvelés szerint nem szabad arra kényszeríteni, hogy megtartson egy potenciális terhességet. Ebben az esetben a nő nem gondatlanságból, hanem a szexuális aktushoz való hozzájárulásának hiánya miatt esett teherbe, tehát a társadalom egy erőszakos bűncselekmény áldozatát bünteti azzal, hogy ismét áldozattá teszi.

Válaszként megjegyezve, a nemi erőszak vagy vérfertőzés útján létrejött terhességek száma igen alacsony - százezer esetből mindössze egy ilyen fordul elő. A terhesség létrejöttének módja azonban nem lényeges a magzat emberi minőségével kapcsolatos központi vita szempontjából. Ennek az az oka, hogy a gyermek nem büntethető az apja bűnéért. Ez az érv csak akkor érvényes, ha feltételezzük, hogy a magzat nem emberi személy, mivel a nemi erőszak lelki traumájának enyhítése nem jogosít fel bennünket egy másik ember életének kioltására. Sokan azzal érvelnek, hogy az életpárti álláspont képviselői nem sújthatják azzal a nőket, másodszor is az áldozat szerepébe kényszerítve őket, hogy akaratuk ellenére megtartsák terhességüket. Annak ellenére, hogy a magzatot ugyanolyan embernek tekintik, mintha közös megegyezésen alapuló szexuális aktus útján fogant volna, fenntartják, hogy nemi erőszak vagy vérfertőzés esetén a törvénynek kivételt kell tennie, és engedélyeznie kell az abortuszt. Ez nem erkölcs, hanem megfontoltság kérdése. E nézet képviselői úgy vélik, hogy amennyiben nincs olyan törvényjavaslat, amely ilyen kivételt tartalmaz, igen kevéssé valószínű, hogy bármely állami törvényhozó testület törvénybe iktassa azt. Ha kitartunk amellett, hogy minél több meg nem született gyermeket meg kell menteni, meggyőzően kampányolhatunk a kivétel elfogadása mellett. Ez természetesen együtt jár a törvény kikényszerítésének problémájával, hiszen nehezen bizonyítható az abortuszt igénybe venni kívánó nő azon kijelentése, hogy nemi erőszak áldozata lett.

Királyok II. könyve 13.

1. Huszonharmadik évében Jóásnak, Achazjáhú fiának, Jehúda királyának, király lett Jehóácház, Jéhú fia, Izraél fölött Sómrónban, tizenhét évig. 2. És tette azt, ami rossz az Örökkévaló szemeiben; járt Járobeámnak, Nebót fiának vétkei szerint, aki vétkezésre indította Izraélt: s nem tért attól. 3. Föllobbant az Örökkévaló haragja Izraél ellen és adta. őket Chazáélnek, Arám királyának kezébe és Ben-Hadádnak, Chazáél fiának kezébe minden időben. 4. De könyörgött Jehóácház az Örökkévalóhoz, és hallgatott reá az Örökkévaló, mert látta Izraélnek elnyomását, hogy elnyomta őket Arám királya. 5. És adott az Örökkévaló Izraélnek segítőt, hogy megszabadultak Arám keze alól és laktak Izraél fiai a sátraikban, mint tegnap, tegnapelőtt. 6. Csakhogy nem tértek el Járobeám házának vétkeitől, aki vétkezésre indította Izraélt, aszerint jártak; még az Aséra is fennmaradt Sómrónban. 7. Mert nem hagyott Jehóáchaznak népet, kivéve ötven lovast, tíz szekeret és tízezer gyalogost; mert megsemmisítette őket Arám királya és porképpen letaposta őket. 8. Jehóácház egyéb dolgai pedig és mindaz, a mit tett és hőstettei, nemde meg vannak írva Izraél királyai történetének könyvében.

9. És feküdt Jehóácház ősei mellé és eltemették Sómrónban. És király lett helyette fia Jóás. 10. Jóásnak, Jehúda királyának harminchetedik évében király lett Jehóás, Jehóácház fia, Izraél fölött Sómrónban, tizenhat évig. 11. És tette azt, a mi rossz az Örökkévaló szemeiben, nem tért el mind a vétkeitől Járobeámnak, Nebát fiának, a ki vétkezésre indította Izraélt; a szerint járt. 12. Jóás egyéb dolgai pedig és mind az, amit tett és hőstettei, a hogy Amacjával, Jehúda királyával harcolt, nemde meg vannak írva Izraél királyai történetének könyvében. 13. És feküdt Jóás ősei mellé, Járobeam pedig ült az ő trónjára. És eltemették Jóást Sómrónban Izraél királyai mellé. 14. Elísá pedig beteg lett azzal a betegséggel, melybe majdan belehalt. És lement hozzá Jóás, Izraél királya, sírt előtte és mondta: Atyám, atyám, Izraél szekérhadai és lovasai! 15. Mondta neki Elísá: Hozz íjat és nyilakat! És hozott neki íjat és nyilakat. 16. Erre mondta Izraél királyának: Ereszd rá kezedet az íjra! És rá eresztette kezét; akkor tette Elísá a maga kezeit a király kezeire. 17. És mondta: Nyisd ki az ablakot a kelet felé! Kinyitotta. És mondta Elísá: Lőj! Lőtt. Ekkor mondta: Győzelem nyila az Örökkévalónak és győzelem nyila Arám ellen: meg fogod verni Arámot Afékban végpusztulásig. 18. És mondta: Hozd a nyilakat! Hozta. Erre mondta Izraél királyának: Üss a földre! Ütött háromszor és abban hagyta. 19. És megharagudott reá az Isten embere és mondta: Ütni kellett volna ötször vagy hatszor, akkor megverted volna Arámot végpusztulásig; most azonban háromszor fogod megverni Arámot. 20. Meghalt Elísá és eltemették; Móáb csapatjai pedig bejöttek az országba, a mint fordult az esztendő. 21. És volt, ők éppen temettek egy embert, íme látták a csapatot és bedobták azt az embert Elísá sírjába, és midőn oda került az ember és megérintette Elísá csontjait, megelevenedett és lábaira állott. 22. Chazáél pedig, Arám királya, elnyomta Izraélt Jehóácház minden napjaiban. 23. De megkegyelmezett nekik az Örökkévaló, irgalmazott nekik és feléjük fordult Ábrahámmal, Izsákkal és Jákóbbal való szövetsége kedvéért; nem akarta elpusztítani őket, nem vetette el őket színe elől mind ez ideig. 24. Meghalt Chazáél, Arám királya és király lett helyette fia, Ben-Hadád. 25. És visszavette Jehóás Jehóácház fia, Ben Hadádnak, Chazáél fiának kezéből ama városokat, melyeket elvett volt atyjának, Jehóácháznak kezéből a háborúban. Háromszor verte őt meg Jóás és visszavette Izraél városait.

IMIT fordítás. (Az IMIT Bibliát, 1898-1907 között jelentette meg az Izraelita Magyar Irodalmi Társulat. Zsidó rabbik által fordított Ószövetség magyarul.)

2019. február 14., csütörtök

Németh Sándor - Mi az első reakciód a bajban?

Scott B. Rae - Etikai kérdések: Abortusz 3.

4. A társadalomnak nem lenne szabad arra kényszerítenie a nőket, hogy nem kívánt gyermeket hozzanak világra.

A nem kívánt gyermekekre vonatkozó érv szoros kapcsolatban áll a pénzügyi nehézségekkel összefüggő érvvel. Ez ugyan szélesebb körű, és az anyagi nehézségeken túlmutató okokból nem kívánt valamennyi terhességet magában foglalja. Az abortusz lehetővé teszi a társadalom számára, hogy megakadályozza a nem kívánt gyermekek megszületését, és így megelőzi a gyermekbántalmazást és a gyermekek elhanyagolását.

Ez az érvelés szintén bizonyítottnak tekinti a kérdést, mivel feltételezi, hogy a magzat nem minősül embernek, hiszen ha az lenne, az abortusz mindenképpen a gyermekbántalmazás elképzelhető legszörnyűbb formája. Ezenfelül nem határozhatjuk meg egy gyermek értékét az alapján, hogy mennyire várják az érkezését. Mi több, az a tény, hogy nem akarják, sokkal inkább a szülőket minősíti, mint a gyermeket, és ha a magzatot személynek tekintjük, akkor az élethez való joga szempontjából lényegtelen, hogy akarják-e vagy sem. Talán érdemes párhuzamot vonnunk a hajléktalanság kérdésével. Számos közösségben nemkivanatos személyek, ám mégsem ez az oka annak, hogy nem szabadulunk meg tőlük. Emberek, akiknek joguk van élni, a probléma pedig nem oldható meg azzal, hogy likvidáljuk őket a társadalomból. A fenti érvelés érvényessége tehát azon múlik, hogy a döntéspárti álláspont képviselői képesek-e bebizonyítani, hogy a magzat nem minősül embernek, s nem azon, hogy nem kívánt terhességről van szó.

A statisztikai adatok szerint 1973 óta számottevően nőtt a gyermekbántalmazás mértéke, annak ellenére, hogy évente másfél millió nem kívánt terhesség megszakítására kerül sor. Talán a gyermekbántalmazás előfordulása nem áll összefüggésben a liberális abortusztörvényekkel. Ám lehetséges, hogy éppen a liberális abortusztörvények által veszélyeztetett magzat iránti közöny nyomán vált a társadalomban elterjedtebbé a gyermekbántalmazás. Nem bizonyított, hogy ha valaki nem kívánt gyermekként jön világra, szükségszerűen gyermekbántalmazás áldozata lesz. Egyes vizsgálatok eredményei éppen azt mutatják, hogy a bántalmazott gyermekek többségét akarták a szülei, és az örökbefogadott gyermekek nagyobb fokú bántalmazást tapasztalnak, mint nem örökbefogadott társaik.

5. A társadalomnak nem lenne szabad arra kényszerítenie a nőket, hogy súlyosan sérült gyermeket hozzanak világra.

Ez az érv a magzat rendellenes fejlődésére utal, ami amniocentézis útján a méhen belül kimutatható. Ezt a vizsgálatot egyre gyakrabban végzik el a szülés előtti kismamagondozás részeként, és a genetikai tanácsadók rendszerint feltételezik, hogy a nő abortuszért folyamodik, ha a vizsgálat fejlődési rendellenességet tár fel a magzatnál. A döntéspárti álláspont képviselői tisztességtelennek és érzékedennek tartják, hogy a nőket a terhesség kihordására kényszerítsük, ha tudják, hogy születendő gyermekük súlyosan sérült lesz.

Erre az a válaszom, hogy az évente elvégzett abortuszoknak viszonylag kis százalékát teszik ki a fejlődési rendellenesség miatt végzett beavatkozások. Ezek egyértelműen az abortusszal kapcsolatos forgatókönyvek legnehezebb esetei. Ezek legfeljebb a nőknek az ilyen küzdelmes helyzetekben végzett abortuszhoz való jogát támogatják, de nem az abortuszhoz való alapvető jogát. A nehéz esetek többnyire nem határozzák meg az általános szabályt, vagyis nem támasztják alá a nők önkéntes abortuszhoz való jogát.

Ez az érvelés ugyancsak bizonyítottnak tekinti a kérdést azzal kapcsolatban, hogy a magzat embernek minősül-e, hiszen csak akkor lehet érvényes, ha feltételezzük, hogy a magzat nem minősül személynek. Ha azonban az, akkor ezzel a magyarázattal valamennyi fogyatékkal élő ember meggyilkolása indokolható lenne, erkölcsi szempontból ugyanis nincs különbség a sérült magzat elvetetése és a fogyatékkal élő gyermekek kivégzése között. Azt azonban senki nem tartja elfogadhatónak, hogy a szülőknek jogukban álljon megölni fogyatékkal élő gyermekeiket, és pontosan azért nem, mert ők is emberek. Ha nem igaz, hogy a magzat nem ember, úgy az érvelés érvényét veszti, tehát az érvényessége azon múlik, hogy embernek minősül-e a magzat, nem pedig a magzat sérült állapotán. Ezenfelül merészség azt állítani, hogy fogyatékkal nem érdemes élni, ezért az ilyen magzatot el kell vetetni. Természetesen van néhány kivételes eset, például az anenkefália, amikor a gyermek csupán agytörzzsel születik, és agyának többi része hiányzik. Ez azonban egy szélsőséges példa, és nem alkalmazható az abortusz igazolására a kevésbé súlyos rendellenességek, például a Down-kór esetén. Nem bizonyított, hogy a fogyatékosság szükségszerűen boldogtalansághoz vezet.

Királyok II. könyve 12.

1. Hét éves volt Jehóás, mikor király lett. 2. Jéhú hetedik évében király lett Jehóás és negyven évig uralkodott Jeruzsálemben; anyjának neve Cibja Beér-Sébából. 3. És tette Jehóás azt, ami helyes az Örökkévaló szemeiben minden napjaiban, mivel Jehójádá pap tanította őt. 4. Csak a magaslatok nem szűntek meg; a nép még áldozott és füstölögtetett a magaslatokon. 5. Szólt Jehóás a papokhoz: A szentségek minden pénzét, mely az Örökkévaló házába vitetik, a megszámláltak pénzét, mindenki lelke becslésének pénzét, minden pénzt, a melyre valakit szíve hajt, hogy vigye az Örökkévaló házába, 6. vegyék magukhoz a papok, kiki az ő ismerősétől; igazítsák ki a házon a javítani valókat mindenütt, ahol találtatnék javítani való. 

7.Volt pedig Jehóás királynak huszonharmadik évében, nem igazították ki a papok a házon a javítani valót. 8. Ekkor hívta Jehóás király Jehójádá papot és a többi papokat és szólt hozzájuk: Mért nem igazítjátok ki a házon a javítani valót? Most tehát ne vegyetek pénzt ismerőseitektől, hanem a házon való javításra adjátok. 9. És beleegyeztek a papok, hogy sem nem vesznek pénzt a néptől, sem nem igazítják ki a házon a javítani valót. 10. Erre vett Jehójádá pap egy ládát, lyukat fúrt az ajtajába és elhelyezte azt az oltár mellett jobb felől, a mikor belép az ember az Örökkévaló házába, hogy odategyék a papok, a küszöb őrzői, mind azon pénzt, a mi az Örökkévaló házába vitetik. 11. És valahányszor látták, hogy sok a pénz a ládában, fölment a király írója és a főpap, bekötötték és megszámlálták a pénzt, mely az Örökkévaló házában találtatott. 12. És adták a lemért pénzt a munkavezetők kezébe, kik az Örökkévaló házában kirendelve voltak; és kiadták azt a faíveseknek és az építőknek, kik dolgoztak az Örökkévaló házában, 13. meg a kőíveseknek és a kővágóknak és arra, hogy fát és faragott köveket vegyenek, hogy kiigazítsák az Örökkévaló házán a javítani valót, és mind arra, ami rámegy a házra kiigazítás végett. 14. Csak hogy nem készítettek az Örökkévaló háza számára ezüst csészéket, késeket, tálakat, trombitákat, semmi arany edényt és ezüst edényt abból a pénzből, mely az Örökkévaló házába vitetett; 15. hanem a munkavezetőknek adták, hogy kiigazítsák belőle az Örökkévaló házát. 16. De nem számoltak le azokkal az emberekkel, kiknek kezébe adták a pénzt, hogy a munkavezetőknek adják, mert becsületesen jártak el. 17. A bűnáldozat pénze és a vétekáldozatok pénze nem vitetett az Örökkévaló házába; ez a papoké volt. 18. Akkor ment föl Cházáél, Arám királya, harcolt Gát ellen és bevette; és irányította Cházáél az arcát, hogy fölmenjen Jeruzsálem ellen. 19. Erre vette Jehóás, Jehúda királya, mind a szentségeket, melyeket szenteltek Jehósafát, Jehórám és Achazjáhú az ő ősei, Jehúda királyai, meg a saját szentségeit és mind az aranyat, a mi találtatott az Örökkévaló házának és a király házának kincstáraiban; elküldte Chazáélnek, Arám királyának, és elvonult Jeruzsálem alól. 20. Jóás egyéb dolgai pedig és mind az, a mit tett, nemde meg vannak írva Jehúda királyai történetének könyvében. 21. Fölkeltek szolgái, összeesküvést szőttek és megölték Jóást a Milló házban, ahol alászáll Szilla felé. 22. Józákhár, Simeát fia és Jehózábád, Sómér fia, az ő szolgái, ölték őt meg és meghalt, és eltemették ősei mellé Dávid városában. És király lett helyette fia Amacja.

IMIT fordítás. (Az IMIT Bibliát, 1898-1907 között jelentette meg az Izraelita Magyar Irodalmi Társulat. Zsidó rabbik által fordított Ószövetség magyarul.)

2019. február 12., kedd

Scott B. Rae - Etikai kérdések: Abortusz 2.

Ha az abortuszt jogellenessé teszik, visszatérünk abba a vészterhes korszakba, amikor illegálisan végezték.

Ez az érv a Roe kontra Wade ügyben hozott ítéletet megelőző időkre utal, amik az abortuszok többsége illegális volt, és a nőknek ideálisnak kevéssé sem mondható körülmények között kellett alávetniük magukat a beavatkozásnak, ami jelentős egészségügyi kockázattal járt számukra. Engedéllyel nem rendelkező orvosok állítólag eldugott klinikákon, különböző biztonsági kockázattal végezték ezeket az abortuszokat. Annak ellenére, hogy megszabadultak a nem kívánt terhességtől, a nők így magukat veszélyeztették a beavatkozás során. Az érvelés szerint senki nem szeretne visszatérni azokba az időkbe, és ha az életpárti mozgalom sikerrel jár, pontosan ebbe az irányba fog haladni a társadalom.

Ez az érv ismét bizonyítottnak tekinti a kérdést, tekintve hogy azt feltételezi, a magzat nem minősül embernek. Máskülönben az ilyen magyarázattal szolgálók amellett érvelnek, hogy a társadalom köteles biztonságossá tenni olyan emberek meggyilkolását, akiknek joga van az élethez. Ha személynek tekintjük a magzatot, ez az érv aligha meggyőző, hiszen ha a magzat ember, és az abortusz kimeríti az emberölés fogalmát, akkor az a kérdés, hogy ezt biztonságossá tegyük, nem csupán lényegtelen, hanem abszurd is. Az egyetlen olyan eset, amelyben jogos aggodalom lehet az anya biztonsága miatt, ha a magzat nem ember, és ha az abortusz egyenértékű olyan más típusú műtétekkel, amelyek során a nő testének egy részét távolítják el.

A fenti érvelés továbbá eltúlozni látszik a nőket az illegális abortusz miatt fenyegető veszélyeket. Az illegális abortuszba belehalt nőkre vonatkozó statisztikai adatokat egyértelműen felnagyítják, amit sok esetben a döntéspártiak is elismernek. A Népességstatisztikai Hivatal rendelkezésre álló adatai szerint 1972-ben, a kontra Wade ügyet megelőző évben mintegy negyven nő halt bele ilyen abortuszba. Az abortusszal kapcsolatos szövődmények miatti halálesetek száma 1942 óta fokozatosan csökkent. Félrevezető azt állítani, hogy az illegális abortuszok többségét képzetlen orvosok végezték, mivel 1973 előtt az ilyen beavatkozások kilencven százalékát engedéllyel rendelkező és az őket felügyelő állami orvosi kamarán belül köztiszteletnek örvendő szakemberek végezték.

A fenti érvhez szorosan kapcsolódó érvelés szerint az abortusz szigorú tiltása nem kikényszeríthető. Az ilyen törvények betartásának biztosításához minden bizonnyal elfogadhatatlan mértékben be kellene avatkozni a magánéletbe, az orvosok pedig arra kényszerülnének, hogy megszegjék a beteg és az orvos közötti titoktartási egyezményt. Ismételten igaz, hogy ez az érvelés bizonyítottnak tekinti a kérdést, mivel feltételezi, hogy a magzat nem minősül embernek, hiszen ha az lenne, abból nem következne a terhesség megszakításának törvényessé minősítése. Ezenfelül bizonyítható, hogy 1973 előtt meglehetősen eredményesen biztosították a korlátozó abortusztörvények betartását, amelyek hatékonyan csökkentették az abortuszok számát. 1973 óta évente mintegy másfél millió abortuszt végeznek. 1973 előtt ez a szám százezer volt. Mindez nem azt jelenti, hogy a törvény betartásának biztosítása nem ütközik nehézségekbe, e nehézségek azonban nem indokolják, hogy az abortuszt ne kellene korlátozni.

Ha kényszerítjük a nőket - különösen a szegénységben élőket - a terhesség megtartására, az rendkívül nehéz anyagi helyzetet teremt.

Ez az érv azon az elképzelésen alapul, hogy megsemmisítő pénzügyi nehézségekhez vezet, ha a nők nem dönthetnek az abortusz mellett azért, hogy családjuk létszámát korlátozhassák. A biztonságos és törvényes abortusz nélkül ezeket a nőket szegénységre és pénzügyi nehézségekkel terhelt életre kárhoztatjuk, ami világra hozott gyermekeikkel szemben is tisztességtelen.

Ez az érvelés ismét bizonyítottnak tekinti a kérdést, mivel feltételezi, hogy a magzat nem minősül embernek. Kizárólag ebben az esetben állja meg a helyét a fenti gondolat, máskülönben ezzel az érvvel megindokolhatnánk valamennyi olyan személy kivégzését, akik pénzügyi szempontból terhet jelentenek a társadalom számára. Nyilvánvaló, hogy a társadalom azért nem teszi ezt, mert a pénzügyi szempontból terhet jelentő embereknek is joga van az élethez, és a társadalmat érintő terhük nem függ össze az élethez való elvitathatatlan jogukkal. Kizárólag akkor tekinthetjük az anyagi terhet a magzattól való megszabadulás elfogadható feltételének, ha a magzat nem minősül embernek. A fenti érvelés továbbá összekeveri a probléma megoldását a problémától való megszabadulással. A nem kívánt terhességre nem annak megszakítása a megoldás, hiszen ennek fényében a szegénység problémáját is könnyen megoldhatnánk azzal, hogy kivégezzük a szegény embereket. Szerencsésebb az örökbefogadást tekinteni a probléma lehetséges megoldásának, és felismerni, hogy a nehézségek - legyenek bármilyen súlyosak - nem igazolhatják a szándékos emberölést.

Királyok II. könyve 11.

1. Atalja pedig, Achazjáhú anyja, látta, hogy meghalt a fia, akkor fölkelt és kipusztította a királyi ház minden magzatját. 2. De Jehósébá, Jórám király leánya, Achazjáhú nővére, vette Jóást, Achazja fiát, és ellopta a megölésre szánt királyfiak közül, őt meg a dajkáját, be az ágyak termébe; és elrejtették őt Ataljáhú elől és nem öletett meg. 3. És volt vele elrejtőzve az Örökkévaló házában hat évig, míg Atalja uralkodott az ország fölött. 4. A hetedik évben pedig küldtött Jehójádá, hozatta a testőrök és futárok századainak tisztjeit és bevezette őket magához, az Örökkévaló házába, szövetséget kötött velük, megeskette őket az Örökkévaló házában, és megmutatta nekik a király fiát. 5. Erre megparancsolta nekik, mondván: Ez az, a mit tegyetek: a harmadrész közületek, a kik szombaton bevonulnak, őrizői legyenek a király háza őrizetének. 6. Egy harmadrész pedig a Szúr kapuján s egy harmadrész a futárok mögötti kapuban; így őrizzétek meg a ház őrizetét fölbontott sorrenddel. 7. A két rész tehát közületek, azok, kik szombaton kivonulnak, őrizzék az Örökkévaló házának őrizetét a király mellett. 8.Vegyétek körül a királyt, kiki fegyverével a kezében, s aki behatol a sorokba, ölessék meg; így legyetek a királynál, mikor kimegy s mikor bemegy. 9. És cselekedtek a századok tisztjei, egészen a mint parancsolta Jéhójádá pap; vették kiki a maga embereit, a szombaton bevonulókat a szombaton kivonulókkal együtt és bementek Jehójádá paphoz. 

10. Ekkor adta a pap a századok tisztjeinek a lándzsákat és a pajzsokat, a Dávid királytól valókat, melyek az Örökkévaló házában voltak. 11. És felálltak a futárok, kiki fegyvereivel a kezében, a háznak jobb oldalától a háznak baloldaláig, az oltár mellé és a ház mellé, körülfogva a királyt. 12. Erre kivezette a király fiát, reáadta a koronát és a díszt, királlyá tették őt, és fölkenték, tenyerükkel tapsoltak és mondták: Éljen a király! 13. Midőn Atalja hallotta a futárok meg a nép hangját, bement a néphez az Örökkévaló házába. 14. És látta, íme a király ott áll az oszlop mellett, a szokás szerint, a vezérek pedig és a trombitások a király mellett és mind az ország népe örvend és fújják a trombitákat; ekkor megszaggatta Atalja a ruháit és felkiáltotta: Összeesküvés, összeesküvés! 15. És megparancsolta Jehójádá pap a századok tisztjeinek, a sereg fölé rendelteknek és szólt hozzájuk: Vezessétek őt ki a sorok között, s aki utána megy, öljétek meg karddal! Mert ezt mondta a pap: ne ölessék meg az Örökkévaló házában. 16. És engedtek neki helyet, hogy bemehetett a lovak bejáratán át a királyi házba, és megöletett ott. 17. Ekkor megkötötte Jehójádá a szövetséget az Örökkévaló meg a király és a nép között, hogy népévé legyen az Örökkévalónak, valamint a király és a nép között. 18. Erre bement mind az ország népe a Báal házába és lerombolták oltárait és szobrait teljesen összetörték, Mattánt pedig, a Báal papját, agyonütötték az oltárok előtt; és rendelt a pap tisztségeket az Örökkévaló háza fölé. 19. Vették a századok tisztjeit, a testőröket és a futárokat, meg mind az ország népét, levezették a királyt az Örökkévaló házából és bementek a futárok kapuján át a király házába és a királyok trónjára ült. 20. És örült mind az ország népe, a város pedig csöndes volt. Ataljáhút pedig megölték karddal a király házában.

IMIT fordítás. (Az IMIT Bibliát, 1898-1907 között jelentette meg az Izraelita Magyar Irodalmi Társulat. Zsidó rabbik által fordított Ószövetség magyarul.)

2019. február 11., hétfő

John C. Lennox idézetek

Akár tudja az univerzum, hogy itt vagyunk, akár nem, úgy tűnik, mintha megszerkesztésének mi lettünk volna a célja. Hiszen a modern fizika és kozmológia egy olyan univerzum képét tárja elénk, amelynek alaperői bámulatosan bonyolultan és finoman ki vannak egyensúlyozva, hogy képesek legyenek az élet fenntartására. A legutóbbi kutatások megmutatták, hogy a természet alapállandói - a szénatom energiaszintjeitől az univerzum tágulási sebességéig - éppen a megfelelő értékkel rendelkeznek az élet létezéséhez. Ha bármelyiket egy kicsivel is megváltoztatjuk, az univerzum ellenségessé válik az élettel szemben, és képtelenné a fenntartására. Az állandók tehát pontosan be vannak állítva, és ez az az összehangoltság, amely sok tudós szerint (és nem csak szerintük) magyarázatra szorul. Nézzünk néhány példát. Először is tekintsük a természet négy alapvető kölcsönhatását. Az erős nukleáris kölcsönhatás szabályozza, hogy a protonok és neutronok mennyire ragadnak össze az atommagban. Ha 2 százalékkal gyengébb lenne, azok nem ragadnának össze, és az univerzum csupán hidrogénből állna, melynek magjában egy proton van és egyetlen neutron sincs. Másrészről ha ez az erő 0,3 százalékkal erősebb lenne, túl sok proton-neutron kötés lenne, és csak nehéz elemek jönnének létre, a hidrogén pedig ritka lenne vagy nem létezne.

Ha az elektromágneses kölcsönhatás erősebb lenne, mint amilyen, az atomok nem osztoznának az elektronokon - ami feltétele a molekulák létrejöttének hiszen az elektronok túl szorosan kötődnének az atomokhoz. Másrészt ha ez az erő gyengébb lenne, az elektronok egyáltalán nem kötődnének.

A gyenge nukleáris kölcsönhatás szabályozza egyebek mellett a radioaktív bomlás sebességét. Ha erősebb lenne, az anyag túl gyorsan átalakulna nehéz elemekké; ha gyengébb lenne, csak könnyű elemek lennénk. Ennek az erőnek nagyon pontosan kiegyensúlyozottnak kell lennie, különben az élethez szükséges elemek - amelyekről úgy gondolják, hogy a szuperóriás csillagok magjában keletkeztek - sohasem szöktek volna ki.

A négy kölcsönhatás közül az utolsó a gravitáció, amelynek erőssége meghatározza, milyen forró a nukleáris kemence a csillagokban. Ha erősebb Sir Fred Hoyle professzor, a kiváló matematikus és csillagász úgy találta, hogy a hélium, berillium, szén és oxigén nukleáris alapállapoti energiáját pontosan egymáshoz kellett hangolni. Ha az eltérés 3-4 százaléknál nagyobb lenne, az univerzum nem tudná fenntartani az életet. Az összehangoltságnak ez a foka meggyőzte Hoyle-t, hogy úgy tűnik, „mintha egy szuperintelligens lény belenyúlt volna a fizikába, valamint a kémiába és a biológiába” és hogy „a természetben nincsenek vak erők”.

Az előző példák némelyikében a változás 3-4 százalék, ami - érvelhetnénk - nem jelenti az összehangoltság különösen magas fokát. E példák jelentősége azonban elhalványul, ha meggondoljuk néhány más természeti paraméter hangolásának pontosságát. Paul Davies elméleti fizikus azt mondja, hogy ha az erős nukleáris kölcsönhatás és az elektromágneses kölcsönhatás aránya egy tízbilliomod (1:1013) értékkel eltérne, nem jöhettek volna létre a csillagok. Egy olyan világhoz, mint a miénk, a gravitáció és a gyenge nukleáris kölcsönhatás közötti egyensúlynak 1:1040 pontosságon belül kell lennie; Davies illusztrációját használva, ez az a pontosság, amire egy céllövőnek lenne szüksége, ha el akarna találni egy pénzérmét a megfigyelhető univerzum távoli végén, húszmilliárd fényév távolságban! Ha ezt nehéz elképzelni, segíthet egy másik illusztráció, melyet Hugh Ross asztrofizikus javasolt (kis módosítással): Fedje le Oroszországot pénzérmékkel, egy a holdig érő oszlopban (380 000 km), majd tegye meg ugyanezt további egymilliárd, Oroszország-méretű kontinenssel. Az egyik pénzérmét fesse be pirosra, és helyezze el valahol, az egymilliárd rakás valamelyikében. Kösse be egy barátja szemét, és kérje meg, hogy emelje ki a piros érmét: annak az esélye, hogy sikerül neki, kb. 1:1040!

Az elektromágneses és a gravitációs erőállandó arányának ismét csak ugyanolyan pontosan kiegyensúlyozottnak kell lennie: ha csak 1:1040 mértékben megnöveljük, csak fiatal csillagok keletkezhetnek; ha ugyanilyen mértékben csökkentjük, csak nagy csillagok jöhetnek létre. Az univerzumban mind a nagy, mind a kis csillagokra szükség van - a nagyokra, hogy elemeket termeljenek termonukleáris kemencéjükben, a kicsikre pedig azért, mert csak ők égnek elég sokáig ahhoz, hogy fenntartsák az életet egy bolygójukon.

Noha már messze túl vagyunk az ember tervezte műszerekkel elérhető pontosságon, a kozmosz még mindig tartogat számunkra meglepetést. Azt állítják, hogy ha a Planck-időpontban (10-43 másodperccel az univerzum kezdete után!) 1:1055 mértékben megváltoztatnánk a tágulási és összehúzódást erő arányát, az univerzum vagy túl gyorsan tágulna, és akkor nem jönnének létre galaxisok, vagy túl lassan, és akkor az univerzum gyorsan összeomlana.

Joyce Meyer - Őszintén a depresszióról 6.

A mosoly komoly dolog!

"Este bánat száll be hozzánk, reggelre öröm." 
Zsoltárok 30:5.

Általában nagyon komoly, józan gondolkodású ember vagyok. Azt azonban megtanultam, hogy a mosolyt nagyon komolyan vegyem!

Nehéz körülmények között nőttem fel, sok nehézséggel kellett szembenéznem az életem során. Nem is volt igazi gyerekkorom – elrabolták tőlem az ifjúság örömét. Amennyire csak vissza tudok emlékezni, úgy éltem, mint a felnőttek, mert az életemben minden olyan komoly volt. Azt hittem, ha komoly maradok, talán túlélem. Ha ilyen háttérből jössz, nem valószínű, hogy nem egy életvidám, örökké nevető ember leszel. Nagyon komoly hozzáállást alakítottam ki saját magammal szemben, amit időnként az emberek félre is értenek.

Egy alkalommal megkértem az asszisztensemet, hogy jöjjön be hozzám, mielőtt hazamegy, mert beszélni szeretnék vele. Meg volt győződve arról, hogy valamiért le fogom szidni. Csak egy közelgő esemény kapcsán szerettem volna egyeztetni vele. Olyan komolyan, szigorúan szóltam hozzá, hogy úgy érezte, valami rosszat tett.

Elkezdtem keresni az Urat, hogy segítsen nekem megtanulni, hogyan fejezzem ki jobban a szívemben lakó örömöt. Ő tudja, hogy bennem van, és azt szeretné, ha ez mások számára is láthatóvá válna, és a hasznukra lenne.

A tanítása éppen egy reggeli zuhanyozás közben jött. Beszélgetni kezdtem Vele, ahogy mindig, amikor megszólalt a szívemben, és azt mondta: „Bárcsak mosolyognál, amikor velem beszélsz!”

Az arcom nem akart mosolyogni. Reggel 6 óra volt, még álmos voltam. Mégis mosolyogni kezdtem! Szerintem nagyon bután nézhettem ki mosolyogva, a zuhanyzóban állva! Arra gondoltam, milyen jó, hogy senki sem lát!

A Zsoltár 3:5-ben ezt olvassuk: „reggelre öröm”. Amikor reggel kinyitod a szemedet, az öröm már ott is van veled. Nem mindig érzed azonnal, szándékosan be kell indítanod. Először megszületik az elhatározás, majd ezt követik az érzelmek.

Amikor szemmel látható az öröm az életedben, azt az emberek is világosan látják. De amikor az öröm csak a belsődben van, és nem tűnik fel mások számára, akkor olyan komor légkört teremtesz magad körül, ami szinte rád nehezedik.

Egyik este Dave-vel beszélgettünk, és azt mondta: „Néha úgy érzem, túl komoly az otthonunk.”

Ezen elgondolkodtam. Megkérdeztem az Urat: „Istenem, Nincs tudomásom arról, hogy valami baj lenne az életemmel. Azzal töltöm az időmet, hogy imádkozom, tanulok, Téged szeretlek, gondoskodom a családomról. Mi az, amit Dave érez?”

Az Úr ekkor megmutatta, hogy a szívünkben lehet nagyon komoly elköteleződés, de ennek nem kell kívülről látszani, mert az emberek ezzel nem tudnak mit kezdeni.

Lassan ráébredtem, nekem, a ház asszonyának kell megteremtenem a megfelelő otthoni légkört. Az öröm fény, a bánat sötétség. A kettő együtt nem megy. Ha azt szeretném, hogy az életem tele legyen fénnyel, akkor „fel kell világosodnom”. Rájöttem, hogy többet kell mosolyognom a körülöttem élő emberekre – ne csak utasítgassam a gyerekeket, milyen házimunkát kell még elvégezniük, hogy csinálják meg a leckét, hanem mindezt mosolyogva, kedvesen tegyem meg. Időt kell szánnom arra, hogy sokat nevessek velük és Dave-vel.

Szerintem az otthonunknak vidám helynek kell lennie. Az Úr örömében kell tevékenykednünk. Ha a feleség boldog, a férj szívesen jön haza. Mindenki szeret vidám helyen lenni. Ha van egy mogorva főnöke és állandóan panaszkodó munkatársai, otthon már nem szeretne ugyanilyen környezetet maga körül.

Persze a férjnek és a gyerekeknek is részük van abban, hogy az otthonunk vidám hely legyen. Az öröm fertőző. Egy ember megkapja, aztán egy másik, aztán egy harmadik, és mielőtt észbe kapnál, már mindenki boldog körülötted!

Fordította: Berényi Irén

Királyok II. könyve 10.

1. Achábnak pedig hetven fia volt Sómrónban. És írt Jéhú leveleket és küldte Sómrónba Jizreél nagyjaihoz, a vénekhez és az Acháb nevelőihez, mondván: 2. most, amint hozzátok jut e levél – hisz nálatok vannak uratok fiai, nálatok a szekérhad és a lovak, az erősített városok és fegyverek. 3. Szemeljétek ki uratok fiai közül a legjobbat és legalkalmasabbat és tegyétek atyjának a trónjára és harcoljatok uratok házáért. 4. S megfélemlettek felette nagyon és mondták: Íme a két király nem állt meg előtte, hogy álljunk hát meg mi! 5. Küldött tehát az, aki a ház fölött volt, meg az, a ki a város fölött volt és a vének és a nevelők Jéhúhoz, mondván: Szolgáid vagyunk; mindent, a mit mondassz nekünk, megteszünk. Nem teszünk meg senkit királynak; ami jó a te szemeidben, azt tedd. 6. Erre másodszor írt hozzájuk levelet, mondván: Ha ti enyéim vagytok és szavamra hallgattok, vegyétek az embereknek, uratok fiainak fejeit és jöjjetek hozzám holnap ilyenkor Jizreélbe. A királyfiak pedig, hetven ember, a város nagyjainál voltak, kik őket fölnevelték. 7. És volt, amint hozzájuk jutott a levél, vették a királyfiakat, lemészárolták a hetven embert, kosarakba tették fejeiket és elküldték hozzá Jizreélbe. 8.Megérkezett a követ és jelentette neki, mondván: Elhozták a királyfiak fejeit. Erre mondta: Tegyétek őket két rakásba a kapu bejáratán, egész reggelig! 

9. Volt pedig reggel, kiment, oda állt és szólt az egész néphez: Igazak vagytok! Íme én esküdtem össze uram ellen és öltem meg őt, de mindezeket ki ütötte agyon? 10. Tudjátok meg tehát, hogy nem esik földre semmi az Örökkévaló igéjéből, melyet szólt az Örökkévaló Acháb háza felől. Az Örökkévaló ugyanis megcselekedte azt, amit szól Élijáhú, az ő szolgája által. 11. S megölte Jéhú mindazokat, kik megmaradtak Acháb házából Jizreélben, meg mind a nagyjait, meghittjeit és papjait, míg menekülőt sem hagyott neki. 12. Fölkelt, elment és Sómrónba indult. Ő éppen a pásztorok gyülekező házánál volt az úton, 13. amikor találta Jéhú Achazjáhúnak, Jehúda királyának, testvéreit. És mondta: Kik vagytok? Mondták: Achazjáhú testvérei vagyunk és lejöttünk üdvözlésére a királyfiaknak és az uralkodónő fiainak. 14. Erre mondta: Fogjátok meg őket elevenen! És megfogták őket elevenen és lemészárolták a gyülekező ház gödrébe, negyvenkét embert, és nem hagyott meg közülök senkit. 15. Elment onnan és magával szembe találta Jehónádábot, Rékháb fiát, köszöntötte őt és szólt hozzá: Van-e oly becsületes a te szíved, mint az én szívem a te szíved iránt? Jehónádáb mondta: Van! – Ha van, add kezedet! Kezét adta és ő fölemelte magához a kocsiba. 16. És mondta: Jer velem, és nézd buzgólkodásomat az Örökkévalóért! És vitték őt a kocsiján. 17. Erre bevonult Sómrónba és megölte mindazokat, kik megmaradtak Achábtól Sómrónban, míg el nem pusztította, az Örökkévaló szava szerint, melyet szólt Élijáhúhoz. 

18. Ekkor összegyűjtötte Jéhú az egész népet és szólt hozzájuk: Acháb keveset szolgálta Báalt, Jéhú majd sokat szolgálja! 19. Most tehát mind a Báal prófétáit, mind a tisztelőit és mind a papjait hívjátok hozzám, senki se hiányozzék, mert nagy áldozást tartok a Báalnak; bárki hiányzik, nem marad életben. Jéhú pedig cselből tette, azért hogy megsemmisítse a Báal tisztelőit. 20. És mondta Jéhú: Rendezzetek szent gyülekezést a Báal számára. És kihirdették. 21. És küldött Jéhú egész Izraélbe; s eljöttek mind a Báal tisztelői, nem maradt senki, aki nem jött volna. Bementek a Báal házába s megtelt a Báal háza végtől végig. 22. Ekkor mondta a ruhatár felügyelőjének: Hozz ki öltözéket mind a Báa1 tisztelőinek! És kihozta nekik az öltözetet. 23. És bement Jéhú, meg Jehónádáb, Rékháb fia, a Báal házába, és mondta a Báal tisztelőinek: Kutassatok és nézzétek, nehogy legyen itt veletek valaki az Örökkévaló tisztelői közül, hanem egyedül a Báal tisztelői. 24. És bementek, hogy bemutassanak vágóáldozatokat és égőáldozatokat. Jéhú elhelyezett magának künn nyolcvan embert és mondta: Azon embernek, aki megmenekszik az emberek közül, kiket kezetekbe juttatok, lelke helyett legyen a ti lelketek. 25. És volt, amint végzett azzal, hogy bemutassa az égőáldozatot, mondta Jéhú a futároknak és a hadnagyoknak: Jöjjetek, üssétek le őket, senki ki ne mehessen! És leütötték őket a kard élével; és oda hányták őket a futárok és a hadnagyok és mentek a Báal házának városáig. 26. Kivitték a Báal házának szobrait és elégették. 27. És lerombolták a Báal szobrát, lerombolták a Báal házát és árnyékszékekké tették e mai napig. 28. Kipusztította tehát Jéhú a Báalt Izraélből. 29. Csak Járobeámnak, Nebát fiának vétkei, a ki vétkezésre indította Izraélt – azoktól nem tért el Jéhú: az arany borjuktól, melyek Bét-Élben és Dánban voltak. 30. És szólt az Örökkévaló Jéhúhoz: Mivel hogy jól cselekedtél, azt téve, ami helyes szemeimben, egészen szívem szerint bántál el Acháb házával, negyedíziglen fognak ülni utódjaid Izraél trónján. 31. De Jéhú nem vigyázott, hogy járjon az Örökkévalónak, Izraél Istenének tana szerint egész szívével: nem tért el Járobeám vétkeitől, aki vétkezésre indította Izraélt. 32. Azokban a napokban kezdte az Örökkévaló csonkítani Izraélt: Chazáél megverte őket Izraél egész határában. 33. A Jordántól napkeletre Gileád egész országát, a Gádit, Reúbénit és Menaseit, Aróértól, mely az Arnón patakjánál van, Gileádot is, Básánt is. 34. Jéhú egyéb dolgai pedig és mindaz, amit tett és minden hőstette, nemde meg vannak írva Izraél királyai történetének könyvében. 35. És feküdt Jéhú ősei mellé és eltemették őt Sómrónban. És király lett helyette fia, Jehóácház. 36. Az idő pedig, melegben uralkodott Jéhú Izraél fölött Sómrónban, huszonnyolc esztendő.

IMIT fordítás. (Az IMIT Bibliát, 1898-1907 között jelentette meg az Izraelita Magyar Irodalmi Társulat. Zsidó rabbik által fordított Ószövetség magyarul.)

2019. február 10., vasárnap

Scott B. Rae - Etikai döntések: Abortusz 1.

Érvek a döntéspárti álláspont mellett

Az életpárti álláspont lényegében egyetlen érv, amelynek alapja az az elképzelés, hogy a magzat ember, és ezt tiszteletben kell tartani. Az elmúlt két évtizedben azonban a döntéspárti álláspont támogatói számos érvet sorakoztattak fel a nők abortuszhoz való joga mellett. A következő szakaszban megvizsgáljuk azt az életpárti álláspontot, amely szerint a magzat fogantatásának pillanatától kezdve emberi minőséggel rendelkezik. Ebben a részben a közéleti és a tudományos fórumokon megfogalmazott különböző döntéspárti érveket tekintjük át. Az abortusz mellett kardoskodók többsége elköveti azt a logikai hibát, hogy bizonyítottnak tekinti a kérdést, vagyis anélkül vonja le a remélt következtetést, hogy igazolná annak érvé­nyességét. A döntéspárti álláspont képviselői például számos érvük helytállóbb­nak igazolása érdekében feltételezik, hogy a magzat nem teljes értékű ember. A életpárti álláspont képviselője jogosan hívja fel a figyelmet arra a hibára, hogy a vi­tatott tényt bizonyítottként kezelik, és a vitát a központi kérdésre, a magzat emberi minőségére összpontosítja.

1. A nőknek jogukban áll azt tenni a testükkel, amit akarnak.

Az, hogy a nőknek jogukban áll azt tenni a testükkel, amit akarnak, messze a leggyakoribb érv az abortusszal kapcsolatos jogok mellett. A nő választáshoz való joga a döntéspárti mozgalom alapelve. A nők magánélethez való alkotmányos joga szempontjából alapvető ez a jog, és a bíróság a Casey-ügyben hozott határozatá­ban ez alapján hivatkozott a nők testi sértetlenségének megőrzésére, valamint az abortusz melletti döntésben az őket illető személyes önrendelkezésre. Sokan, akik személyesen ellenzik az abortuszt, és ők maguk sosem vetnék alá magukat ilyen beavatkozásnak, azzal az indokkal támogatják a nők abortuszhoz való jogát, hogy az ő testükről, tehát az ő döntésükről van szó.

Válaszként megjegyezve, az ember saját teste feletti joga nem abszolút. A legtöbb államban jogellenes a prostitúció, és sehol nem törvényes illegális drogokkal tömni a szervezetünket. Ezenfelül szigorú értelemben véve a magzat nem a nő testének része, hanem genetikailag különálló lény, aki saját genetikai kóddal és a terhesség korai szakaszában saját szívvel és keringési rendszerrel rendelkezik. Számos eset­ben eltérő nemi identitás is jellemző rá, amely a fogantatás pillanatától meghatáro­zott. Nehezen találnánk magyarázatot a nő testének egy eltérő nemű „részére”, ha a magzatot a női test részének tekintenénk. Ez az érvelés összekever két fogalmat, vagyis azt, hogy a magzat a várandós nőhöz kapcsolódik, illetve a várandós nő része. Abból, hogy a magzat a köldökzsinórral az anya testéhez kapcsolódik, nem követ­kezik, hogy olyan módon válik a nő részévé, amelynek eredményeként elveszíti saját külön identitását. Másként fogalmazva az érvelés összekeveri azt, hogy a magzat a nő testében él, vagy annak a része. E két helyzet nem azonos, és a magzat nem válik a nő testének részévé attól, hogy a testén belül él.

A fenti érvelés továbbá bizonyítottnak tekinti a kérdést a magzat természetével kapcsolatban, mivel feltételezi, hogy az nem számít teljes értékű embernek. Ha a döntéspárti álláspont képviselői nem feltételeznék ezt, nem állná meg a helyét az érvelés. A történelem során a nyugati társadalomban az élet és a szabadság (döntés) szembenállása esetén mindig az élet élvezett elsőbbséget. Kizárólag a magzat nem emberi minősége esetén van joguk a nőknek olyan döntést hozni, amely a magzat halálához vezet. Ha azonban a magzat személy, nagyon kevés szabadság élvez el­sőbbséget a magzat élethez való jogával szemben. A döntéspárti álláspont képviselője azt felelheti erre, hogy én is bizonyítottnak tekintem a kérdést, mivel feltételezem, hogy a magzat valóban ember. Ez igaz, ezt azonban csak azért teszem, hogy rámutassak az érvelés logikai hiányosságára, vagyis arra, hogy ez a magyarázat kizárólag akkor állja meg a helyét, ha feltételezzük, hogy a magzat nem személy. Csakhogy ez a kérdés áll a vita középpontjában, és az az érv, amely bizonyítottnak tekinti a központi kérdést, nem tekinthető érvényesnek.

2019. február 7., csütörtök

Németh Sándor - Milyen tényezőkből épül fel egy vezető tekintélye a gyülekezetben?

Legalább tíz olyan forrás és szempont van, ami egy keresztény gyülekezetben megalapozza – illetve ezek hiánya megkérdőjelezi – egy vezető legitim tekintélyét. Nézzük, melyek ezek:

1. Az Úrral való személyes közösség, az imádkozás, az Isten Igéjével való közösség. Ezt nem lehet a szolgálattal kompenzálni! Nem vállalhatod túl magad, az Úrral való személyes közösségednek az első helyen kell lennie. Ha ezen a területen deficitbe kerülsz, azt az emberek észreveszik. Sok szellemi ember van a gyülekezetben, akik reálisan megítélik a vezetők szolgálatát - észreveszik milyen állapotban vagy, hogy jó napod van e vagy rossz. Leveszik, hogy kik a spirituális emberek, és kik akarják csak magukra hívni a figyelmet. 

2. Az Úrnak az elhívása, ajándéka, a kenet mértéke a szolgálatra, a beszédre, a cselekvésre. A hívők jelentős része meg tudja ítélni, mire van valakinek ajándéka és mire nincsen. Nem szabad tiszteletlenül viszonyulni a hívőkhöz. Sok imádkozó keresztény van a Hit Gyülekezetében is, akik reálisan fel tudják mérni a szolgálókat - és ez jó! A vezetőknek abban kell szolgálniuk, ami az erősségük. Arról ne beszélj, amihez nem értesz. Abban tudsz hitelesen forgolódni, amire van elhívásod és küldetésed!
3. Az erkölcsi élet, életmód, a jellem. A személyiségünk részévé válik az életmódunk. A jellemünk formálásáról soha ne feledkezzünk el!
4. Hűség Istenhez és Isten népéhez a megpróbáltatások idején. A valódi pásztort az különbözteti meg a bérestől, hogy konfliktushelyzetek és pressziók idején sem hagyja magára a juhokat. Mózes is vállalta az Isten népével való együtt nyomorgást, a fáraó udvarában elérhető konfliktusmentes élet helyett.
5. A teljesítmény. Egy bizonyos korig az embernek tágítania kell a teljesítménye határát, mert jó dolog, ha az ifjú terhet visel, de egy kor után viszont ez már nem cél, mert az egészség károsodásához vezethet, ha túlfeszítjük a húrt.
6. A család állapota. Az emberek látják ezt egy közösségben, nem lehet eltitkolni. A vezetőknek a családjukban is teljesíteniük kell - hogy a gyermekeik ne vadolajfák legyenek. Ez az egyik legfontosabb ajánlólevél ma is a gyülekezetben, ha az apák jól igazgatják az otthonukat. Az atyaság nagyon fontos, mert egy apának a családban a gyermekek szívét is ismernie kell. Így, ha azt látja, hogy valamilyen fontos téren elhajlás indul el, már akkor a gyermek felé kell fordulni, és segíteni neki.
7. A hiteles vezetőtársak bizonysága. Oda kell figyelni azokra az emberekre, amik maguk is legitim tekintéllyel rendelkeznek, hogy nekik mi a szellemükben a bizonyság egy személlyel kapcsolatban.
8. A hívőkhöz való viszony is fontos, hogy miként bánik egy vezető a hívőkkel. Kérdés, hogy a viszony partnerségi vagy kizárólag tekintélyen alapul? A vezetőnek meg kell tanulnia sokoldalúnak lenni, mert ideje van a példamutatásnak, az elvegyülésnek, a döntésnek, a választásnak és a fegyelmezésnek is. A klerikalizmus egyik jellemzője, hogy a vezető csak egyfajta szerepet vesz fel.
9. Szintén fontos a hiteles kívülállók bizonysága egy vezetővel kapcsolatosan. Egy jó vezetőnek a reál szférában eredményeket elérő emberek előtt is el kell érnie az elfogadottságot.
10. A választásokban, döntésekben való bölcsesség. Sokszor az idő igazolja a jó döntéseket és emiatt is nő a tekintély. A munkatársak kiválasztása például nem könnyű feladat - de egy alkalmas vezető ezt is képes jól megoldani.

2019. február 6., szerda

Királyok II. könyve 9.

1. Elísá próféta pedig hívott egyet a prófétafiak közül; és mondta neki: Övezd föl derekadat, vedd ez olajkorsót kezedbe és menj Rámót-Gileádba. 2. Ha odaérkeztél, nézd ott Jéhút, Jehósáfátnak, Nimsí fiának fiát, akkor menj oda, szólítsd ki testvérei közül és vezesd őt be szobából szobába; 3. és vedd az olajkorsót, önts a fejére és mondd: így szól az Örökkévaló: fölkentelek királynak Izraél fölött. Erre nyisd ki az ajtót és fuss el, s ne várakozzál. 4. Ment tehát az ifjú, a próféta ifjú, Rámót-Gileádba. 5. Odaért, s íme a sereg vezérei ott ültek, és szólt: Szavam van hozzád, oh vezér! Mondta Jéhú: Kihez mindnyájunk közül? És mondta: Hozzád, oh vezér! 6. Erre fölkelt, bement a házba, és öntött olajat a fejére; s mondta neki: Így szól az Örökkévaló Izraél Istene: fölkentelek királynak az Örökkévaló népe fölött, Izraél fölött! 7. Hogy megverjed uradnak Achábnak házát, és bosszút álljak Izébelen szolgáimnak, a prófétáknak véréért és mind az Örökkévaló szolgáinak véréért; 8. hogy elvesszen Acháb egész háza; kiirtok Acháb házából falra vizelőt, elzártat és magára hagyottat Izraélben. 9. És olyanná teszem Acháb házát, mint Járobeámnak, Nebát fiának házát és mint Báesának, Achíja fiának házát. 10. Izébelt pedig megeszik a kutyák Jizreél határában, és nincs ki eltemeti. Ezzel kinyitotta az ajtót és elfutott. 

11. Jéhú pedig kiment urának szolgáihoz, és mondták neki: Béke van-e? Miért jött hozzád az az őrült? Szólt hozzájuk: Ti ismeritek azt az embert és beszédét. 12. De mondták: Hazugság! Csak mondd meg nekünk. Mondta: Így meg úgy szólt hozzám, mondván: így szól az Örökkévaló: fölkentelek királynak Izraél fölött! 13. Erre siettek és vették kiki a ruháját és ő alája tették azt a lépcső tetején, megfútták a harsonát és mondták: király lett Jéhú. 14. Összeesküdött tehát Jéhú, Jehósáfátnak, Nimaí fiának fia, Jórám ellen, Jórám pedig megszállva tartotta Rámót-Gileádot, ő meg egész Izraél Chazáél, Arám királya ellenében. 15. De visszament Jehórám király, hogy gyógyíttassa magát Jizreélben a sebekből, melyeket ütöttek rajta az Arámbeliek, mikor harcolt Chazáél Arám királya ellen és mondta Jéhú: Ha nektek tetszik, ne menjen ki menekülő a városból, hogy elmenne jelenteni Jizréelbe. 16. És kocsira ült Jéhú és elment Jizreélbe, mert Jórám ott feküdt, Achazja pedig, Jehúda királya, lement volt, hogy meglátogassa Jórámot. 17. Az őr pedig ott állt a tornyon Jizreélben és látta Jéhúnak csapatját, amint jött; akkor mondta: Csapatot látok! Erre mondta Jehórám: Végy egy lovast és küldj elébök és szóljon: Béke van-e? 18. Elébe ment a lovas és mondta: Így szól a király: béke van-e? Mondta Jéhú: Mi közöd a békéhez? Fordulj én mögém! És az őr jelentette, mondván: Eljutott a követ hozzájuk, de vissza nem tért. 

19. Erre küldött egy másik lovast; hozzájuk jutott és mondta: Így szól a király: béke van-e? Mondta Jéhú: Mi közöd a békéhez? Fordulj én mögém! 20. És az őr jelentette, mondván: Egészen hozzájuk ért, de vissza nem tért; a hajtás pedig olyan, mint Jéhú, Nimsí fiának hajtása, mert őrületesen hajt. 21. Erre mondta Jehórám: Fogj be! És befogták a kocsiját. És kiment Jehórám, Izraél királya, meg Achazjáhú, Jehúda királya, kiki a maga kocsiján és kimentek Jéhú elébe és találták őt a Jizreélbeli Nábót telkén. 22. És volt, a mint Jehórám meglátta Jéhút, mondta: Béke van-e Jéhú? Mondta: Mit békét, a míg tartanak Ízébel anyádnak paráználkodásai és sok boszorkánysága? 23. Ekkor megfordította Jehórám a kezeit és megfutamodott. Így szólt Achazjáhúhoz: Árulás, Achazja! 24. De Jéhú meghúzta kezével az íjat és találta Jehórámot a lapockák között, úgy hogy szívéből jött ki a nyíl és összerogyott kocsijában. 25. És szólt Bidkárhoz, a hadnagyához: Vedd föl, dobd őt a Jizreélbeli Nábót mezejének telkére; mert emlékezzél, hogy én és te párosan nyargaltunk Acháb, az ő atyja után és az Örökkévaló kimondta ellene ezt a kijelentést: 26. bizony Nábótnak ontott vérét és fiainak ontott vérét láttam tegnap, úgy mond az Örökkévaló, de megfizetem neked ezen a telken, úgy mond az Örökkévaló. Most tehát vedd fel, dobd őt a telekre, az Örökkévaló igéje szerint. 27. Achazja pedig, Jehúda királya, látta és megfutamodott a kert házának útján; de üldözőbe vette őt Jéhú és mondta: Őt is üssétek le a kocsiban, a Jibleám mellett levő Gúr hágóján. Megfutamodott Megiddóig és meghalt ott. 28. Jeruzsálembe szállították őt szolgái és eltemették őt sírjában ősei mellett, Dávid városában. 29. Tizenegyedik évében pedig Jórámnak, Acháb fiának, király lett Achazja Jehúda fölött. 30. Bevonult Jéhú Jizreélbe, Ízébel pedig hallotta, kendőzte a szemeit és ékesítette fejét és kitekintett az ablakon. 31. Mikor Jéhú bejött a kapun, mondta: Béke van-e, te Zimrí, uradnak gyilkosa? 32. Erre fölemelte arcát az ablak.

IMIT fordítás. (Az IMIT Bibliát, 1898-1907 között jelentette meg az Izraelita Magyar Irodalmi Társulat. Zsidó rabbik által fordított Ószövetség magyarul.)

2019. február 5., kedd

Frank Hammond - Dicséret. A hadviselés és szabadulás fegyvere 2.

A dicséret fegyvere

Itt van a dicséret. Ez egy hatalmas fegyver, az ellenség retteg tőle. Gyűlöli, mert fél tőle. Vajon miért? Mert nagyon hatásos vele szemben.

Sokan állítják magukról azt, hogy igazi keresztények, mégis gyűlölik a valódi dicséretet. A mi gyülekezetünkbe is eljöttek emberek, aztán amikor elkezdtük dicsérni az Urat, egy gyors, 180 fokos fordulattal ki is sétáltak onnan. Mások kitartottak ugyan, de rosszul érezték magukat a dicséret alatt.

Ki miatt van félelem az emberekben a dicséret miatt? Ki miatt érzik kényelmetlenül magukat? Isten Igéje azt mondja, hogy dicsérnünk kell az Urat! Ki az, aki be akarja zárni az ajkakat, és azt akarja, hogy csak suttogás jöjjön ki a szánkon? Biztosan nem Isten Szent Szelleme ez az erő. A dicséret az ördög ereje elleni fegyver, és az ördög mindent megtesz azért, hogy megakadályozzon minket a dicséretben.

Vannak gyülekezetek, amelyek félnek a valódi dicsérettől. Attól félnek, hogy a jövőbeli tagok elmenekülnek tőlük. Tompítani akarják azt, amit Isten felszít. A mi gyülekezetünk úgy határozott, hogy nem alkalmazkodunk a világhoz és a gyávákhoz, mi Isten Igéjéhez alkalmazkodunk.

Halleluja! Ne félj a szívedből fakadó dicsérettől! Talán lesznek, akik nevetnek rajtad vagy megpróbálnak nevetségessé tenni. Én azonban azt mondom: „Mi bolondok vagyunk Krisztusért, te kiért vagy bolond?”

Furcsa fegyverek

Elgondolkodtál már azon, milyen furcsa fegyvereket és taktikákat alkalmaznak a hadviselés során a Bibliában? Gondolj Sámsonra, aki egy szamárállkapcsot használt fegyverként. Ezzel az állkapoccsal ezer filiszteust ölt meg! Igazán erőteljes, de furcsa fegyvere volt, nem?

Volt a bírák között egy Sámgár nevezetű férfi. Ő egy ökörösztöke segítségével, amelyet arra használtak, hogy az ökröket mozgásra bírják, hatszáz filiszteussal végzett.

És itt van Gedeon, akit Isten elhívott, hogy egy hatalmas ellenséggel küzdjön meg. Isten azt mondta: „Több ez a nép, amely veled van”. Isten azt mondta, hogy csökkentse le az önként jelentkezők számát. Így 300 embere maradt, akik egy erős hadsereggel, egy hatalmas ellenséggel szembeszálltak. Tudod, milyen fegyvereik voltak? Üres vizeskorsók, amelyekbe fáklyákat tettek, valamint egy kürt! Ezekkel a különös eszközökkel győzött le egy hatalmas hadsereget!

A Biblia említ másokat is, akik furcsa fegyverekkel harcoltak. Gondolj csak Dávidra, aki szembeszállt Góliáttal. Saul király egész serege és minden férfija rettegett Góliáttól. Dávid azonban ismerte az Urat. Fogott egy parittyát és néhány sima követ, és megölte az óriást. Dicsőség az Úrnak! Isten fegyverzetének félelmetes ereje van.

Amikor Józsué Izrael gyermekeit Jerikó ellen vezette, meneteltek, és adott jelre kiáltottak. Kosszarvból készült kürtöket fújtak meg. Ezek segítségével ledöntötték a város falait, nagy dicsőséget szerezve az Úrnak azon a napon.

Az Igében láthatjuk, hogy Isten nagyon különös fegyverekkel és taktikával arat győzelmet. Nem csoda, ha néhány Tőle kapott fegyverre igaz ez: Jézus neve, Jézus vére, bizonyságtételünk, Isten Igéje, imádság, dicsőítés – mindegyik meghökkentő, ámde erőteljes fegyver. Amilyen hatásosak voltak Isten fegyverei az Ószövetségben, azok is ugyanilyen hatásosak, ha nem hatásosabbak, amelyeket ma ad nekünk.

Fordította: Berényi Irén

Királyok II. könyve 8.

1. Elísá pedig szólt ahhoz az asszonyhoz, kinek a fiát fölélesztette, mondván: Kelj föl és menj el, te meg házad, és tartózkodj, ahol tartózkodhatsz, mert szólította az Örökkévaló az éhséget, és be is jött az országba hét évre. 2. Erre fölkelt az asszony és cselekedett az Isten emberének szava szerint; elment ő meg háza s tartózkodott a filiszteusok országában hét évig. 3. És volt hét év múltán, visszatért az asszony a filiszteusok országából és elindult, hogy kiáltson a királyhoz háza miatt és mezeje miatt. 4. A király éppen szólt Géchazíhoz, az Isten emberének legényéhez, mondván: Beszéld el, kérlek, nekem mind a nagy dolgokat, melyeket művelt Elísá. 5. S midőn éppen elbeszélte a királynak azt, hogy fölélesztette a halottat, íme az asszony, kinek fiát fölélesztette volt, kiáltott a királyhoz háza miatt és mezeje miatt. Ekkor mondta Géchazí: Uram király, ez az asszony és ez a fia, kit fölélesztett Elísá 6. Erre megkérdezte a király az asszonyt, és elbeszélte neki. És adott melléje a király egy udvari tisztet, mondván: Szerezd vissza mindazt, a mi az övé és mind a mező termését, azon naptól fogva, hogy elhagyta az országot mostanáig. 

7. Elment Elísá Damaszkuszba, Ben-Hadád pedig, Arám királya, beteg volt; tudtára adták neki, mondván: Ide jött az Isten embere. 8. És szólt a király Chazáélhez: Végy a kezedbe ajándékot és menj az Isten emberének elejébe és kérdezd meg tőle az Örökkévalót, mondván: meggyógyulok-e ebből a betegségből? 9. Elejébe ment tehát Chazáél, vett a kezébe ajándékot, meg Damaszkusz minden javát, negyven teve terhét; oda ment, megállt előtte és mondta: Fiad Ben-Hadád, Arám királya, küldött engem hozzád, mondván: meggyógyulok-e ebből a betegségből? 10. Szólt hozzá Elísá: Menj, mondd neki: meg fogsz gyógyulni. De az Örökkévaló azt láttatta velem, hogy meg fog halni. 11. Megmerevítette az arcát és feléje fordította szégyellésig; ekkor sírt az Isten embere. 12. És mondta Chazáél: Miért sír uram? Mondta: Mert tudom, mi rosszat fogsz tenni Izraél fiaival: erősségeiket tűzbe borítod, ifjaikat karddal ölöd meg, kisdedeiket szétzúzod és várandósaikat fölhasítod. 13. Erre mondta Chazáél: Micsoda a te szolgád, a kutya, hogy ezt a nagy dolgot mívelje? Mondta Elísá: Láttatta velem az Örökkévaló, hogy te leszel király Arám fölött. 14. Elment Elísától és bement urához. Mondta neki: Mit mondott neked Elísá? Mondta: Azt mondta nekem, meg fogsz gyógyulni. 15. És volt másnap, fogta a takarót, vízbe mártotta, arcára terítette, és meghalt. És király lett helyette Chazáél. 16. És ötödik évében Jórámnak, Acháb fiának, aki Izraél királya volt, míg Jehósáfát még királya volt Jehúdának, király lett Jehórám, Jehósáfátnak, Jehúda királyának fia. 17. Harminckét éves volt, mikor király lett, és nyolc évig uralkodott Jeruzsálemben.

18. És járt Izraél királyainak útjain, amint cselekedtek az Acháb házából valók, mert Achábnak leányát vette feleségül; és tette azt, a mi rossz az Örökkévaló szemeiben. 19. De nem akarta az Örökkévaló elpusztítaní Jehúdát Dávid, az ő szolgája kedvéért, amint mondta neki, hogy ad mécsest neki és fiainak minden időben. 20. Az ő napjaiban pártolt el Edóm Jehúda keze alól és tettek maguk fölé királyt. 21. Ekkor Jórám Cáírba vonult s az egész szekérhad ő vele. És ő fölkelt éjjel és megverte Edómot, mely körülvette őt meg a szekérhad vezéreit, és megfutott a nép a sátraihoz. 22. Így elpártolt Edóm Jehúda keze alól mind e mai napig; akkor pártolt el Libna abban az időben. 23. Jórám egyéb dolgai pedig és mindaz, amit tett, nemde meg vannak írva Jehúda királyai történetének könyvében. 24. És feküdt Jórám ősei mellé és eltemették ősei mellett Dávid városában. És király lett utána fia, Achazjáhú. 25. Tizenkettedik évében Jórámnak, Acháb fiának, Izraél királyának, király lett Achazjáhú, Jehórámnak, Jehúda királyának fia. 26. Huszonkét éves volt Achazjáhu, mikor király lett, és egy évig uralkodott Jeruzsálemben; anyjának neve pedig Ataljáhú, Omrinak Izraél királyának leánya. 27. És járt Acháb házának útján és tette azt, a mi rossz az Örökkévaló szemeiben, valamint Acháb háza, mert Acháb házának volt a veje. 28. Elment Jórámmal, Acháb fiával háborúba Chazáél, Arám királya ellen Rámót-Gileádba; de megverték az Arámbeliek Jórámot. 29. És visszament Jórám király, hogy gyógíttassa magát Jizreélben a sebekből, melyeket ütöttek rajta az Arámbelíek Rámában, amikor harcolt Chazáél, Arám királya ellen; Achazjáhú, Jehórám fia pedig, Jehúda királya, lement, hogy meglátogassa Jórámot, Acháb fiát Jizreélben, mert beteg volt.

IMIT fordítás. (Az IMIT Bibliát, 1898-1907 között jelentette meg az Izraelita Magyar Irodalmi Társulat. Zsidó rabbik által fordított Ószövetség magyarul.)

2019. február 4., hétfő

Rod Parsley - A Kereszt 24.

"Hét szó! A hetes szám szent a Bibliában, a teljességet jelenti. Ez az üdvösség teljes evangéliuma a haldokló Megváltó ajkáról. Bizony, Ó Jézus, "a kegyelem a te ajkaidról jön", és az örökkévalóságig "csodáljuk kegyes szavaidat", amelyek ajkaidról hangzottak el amikor átokká lettél értünk a Keresztfán!" - ROBERT H. IRELAND (1928–2012)

A ZÁRÓ SZAVAK fontosak. Mindig is lenyűgöztek az utolsó szavak, amelyeket a földi élet utolsó pillanataiban mondanak ki az emberek. Ez azért lehetséges, mert mélyen elgondolkodunk azon, milyen érzés a halállal szembenézni? Vajon mi történik az elmében, amikor egy személy tudja, hogy át kell lépnie a következő életbe bármi is vár rá?

Louis B Mayerről egy hatalmas és gazdag filmstúdió "királyáról" feljegyezték, hogy a halálos ágyán az utolsó pillanatokban, mielőtt az örökkévalóságba költözött ezt suttogta: "Semmi sem számít. . . semmi sem számít ". Amikor Joan Crawford film legenda utolsó szavait kimondta, a történet szerint csak a házvezetőnője volt jelen. Crawfordnak szívrohama volt, amikor a hűséges alkalmazott belépett a szobájába. A cseléd, aki keresztény volt, azonnal imádkozott a munkáltatójáért. Crawford meghallotta a könyörgést, káromkodott, és felugrott: -"Ne merészed Istent kérni, hogy segítsen nekem!" A történet szerint ezek voltak az utolsó szavai. A súlyosan beteg, keresztényellenes francia filozófus Voltaire egy csodáért könyörgött orvosához, amit az orvos nem tudott neki megadni. "Engem Isten és ember is elhagyott" - mondta Voltaire orvosának -" Megadom neked a felét amim van, ha adsz nekem hat hónap életet". Amikor az orvos nem adott neki reményt, Voltaire keserűen válaszolt: "Akkor a pokolba megyek és velem jössz te is."

Amint ezek a történetek is bizonyítják az istentelenek elköltözése gyakran nem éppen méltóságteljes. Nem meglepő, hogy Isten szentjei kifejezetten más jellegű szavakat szoktak mondani.

Például Albert herceg, Viktória királynő férjének végső szavai: "Volt gazdagságom, rangom és hatalmam, de ha ezek lettek volna csak, mennyire nyomorult lennék. Korok Sziklája, Jézus ( Rock of Ages - Egy keresztény dicséret), aki megváltottál, rejts el engem"3
John Wesley a nagyszerű prédikátor utolsó szavai voltak: "A legjobb az, hogy Isten velünk van. Búcsú! Búcsú! "4 Charles testvére amikor meghalt, beszélgetett Jézussal. "Én igazságban nézem a te orczádat, megelégszem a te ábrázatoddal, midőn felserkenek. "

Ha valakit nagyon szeretünk, az utolsó szavait meg kell becsülni. Tehát mik voltak a mi szeretett Úr Jézusunk szavai? Természetesen minden feljegyzett szó, amelyet Jézus szólt rövid életében a földön, nagy értéket jelent számunkra. Jogosan tanulmányozzuk őket. Megvizsgáljuk és értelmezzük őket a jelentésükért. Irányt keresünk bennük az életünkre vonatkozólag és a lelkünk békéjéért - és soha nem vallunk kudarcot, hogy megtaláljuk mindkettőt.

Fordította: Nagy Andrea