2013. június 30., vasárnap

Reinhard Bonnke - Napi gondolatok

A házasság Isten terve volt, és csak ŐVELE működik úgy, ahogyan ő eltervezte. Mihelyt azt első emberpár eltávolodott Istentől, azonnal vétkeztek, és egymást hibáztatták. A szerelem helyére az állandó veszekedés lépett. Az igazi szeretet Istentől jön, és a házasság vagy erre épül fel, és akkor mennyország lesz, vagy e nélkül, és akkor pokol lesz mindkét fél számára. Az isteni szeretet az egyetlen „ragasztó”, amely egyben tud tartani két embert. Ez viszont szuper-erős ragasztó! A házasság egy három szálból sodort kötél: a férj, a feleség és Isten hármas kötele. Ebben a kapcsolatban Isten biztosítja, hogy az isteni szeretet „áramoljon” a két szív között. Ha a férj és a feleség kötele meggyengül is, a harmadik kötél, Isten, erősen tartja őket. Ő a házasságban is az Erős Szikla, amely mozdíthatatlan. Ha eddig még nem hívtátok be őt a kapcsolatotokba, próbáljátok meg vele! REINHARD BONNKE

A kereszténység nem más, mint a Szent Szellem kiáradása „minden testre”. Ezzel az erővel és energiával tört be az akkori világba. Ahova eljutott, ébredést és megújulást hozott. Ez az erő nem valami különleges dolog, ami a hétköznapi kereszténységben nem jelentkezik. A kereszténység maga az ébredés. Nem adatik két Szent Szellem, az egyik az újjászületéskor, a másik - mint mondják -, az ébredés Szelleme, amely kivételes látogatásokkor árad ki a mennyből, és fejti ki munkáját. Isten Szelleme 2000 éve kiáradt a Földre, és azóta sem vonult vissza. Nem látogatóba jön néhanapján, hanem állandóan itt tartózkodik. Rá is igaz Jézus mondása: aki az eke szarvára teszi a kezét, az nem nézhet hátra. Ébredés mindig ott van, ahol az Isten Igéjét hirdetik, és a Szellem jelen van. REINHARD BONNKE

Szent Szellem keresztség nem egy száraz, rideg doktrína. János a Jordán hűs vizébe keresztelt, Krisztus azonban forró tűzlávába. A jeruzsálemi templom oltárán tűzifa égett, Krisztus viszont isteni tüzet gyújt az emberi szívek oltárán. Ez látványosan megmutatja a különbséget a rideg vallásos rendszerek és Isten valóságos jelenléte között, aki „emésztő tűz”. Ezt azóta számtalan hívő élte már át. Ma már történelem: Jézus első követőiben lángra kapott a hit, és „elmentek, hirdették az Igét mindenütt, az Úr pedig együtt munkálkodott velük, megerősítette az igehirdetést a nyomában járó jelekkel”. (Márk 16,20) Amerre mentek, mennyei tüzet gyújtottak a sötét, kegyetlen pogány világban. Ezzel a tűzzel megolvasztották a Római Birodalom vas tartópilléreit és győztek üldözőik felett. Uralkodók estek térdre a Názáreti Jézus előtt, akit mint gonosztevőt megfeszítettek. Mi más, ha nem Isten hatalma vitte végbe ezt a csodálatos változást? És kiket használt mindehhez? Közönséges embereket, akik égtek Istenért, akiket Jézus megkeresztelt tűzzel és Szent Szellemmel. Készen állsz? REINHARD BONNKE