2013. június 27., csütörtök

Dave Hunt - Meghamisított történelem 4.

„Feddhetetlenség” illetve „csalatkozhatatlanság”

A pápák és a papság kijelentéseibe vetett vak hit megkövetelését jogosnak tüntetik fel azon az alapon, hogy a római katolikus egyház a legnagyobb és a legrégibb. Az nem lehet, hogy az elmúlt 1500 évben élt több milliárd vallásos ember mind tévedett! Ezt a hitet azzal is alátámasztják, hogy a római katolikus egyház az egyedül igaz egyház, az egyetlen, amelyik az apostolokig vezethető vissza, és amely a pápai hatalmat Péteren keresztül egyenesen Krisztustól eredezteti.

Ennek bizonyítékaként az egyház a pápák listáját hozza fel (eddig 263 volt), amelyet egészen Péter apostolig vezetnek vissza. Kevés katolikus tudja, hogy a pápák egymással vitatkoztak és harcoltak, kiátkozták és néha még meg is ölték egymást. Az V. század után élt pápák között csak elvétve lehet olyat találni, aki fel tudta mutatni az alapvető keresztény értékeket. A Katolikus Enciklopédiában leírt életük olyan, mintha az ember egy hihetetlen folytatásos regényt olvasna, amely kéjvággyal, őrültséggel, pusztítással és gyilkossággal van tele.
Mégis ezeket a bűnözőket, méregkeverőket, házasságtörőket és tömeggyilkosokat csalatkozhatatlannak tartották, amikor „ex cathedra” szóltak - vagyis, amikor hitbéli dogmákat nyilatkoztattak ki az egész egyház számára.

A katolicizmus védelmezői úgy érvelnek, hogy különbség van a jellembeli és magatartásbeli feddhetetlenség, amivel a pápák kétségtelenül nem rendelkeztek, illetve a hit és erkölcs kérdéseiben való csalatkozhatatlanság között, és minden katolikusnak hinnie kell, hogy a pápák rendelkeznek az utóbbival. Óriási tévedés azt hinni, hogy egy ember, aki az életvitelével tagadja a hitet, cselekedeteiben pedig erkölcstelen, csalatkozhatatlan, amikor a hittel és az erkölccsel kapcsolatban nyilatkozik!

A tájékozott katolikusok készséggel beismerik, hogy nagyon sok pápa hihetetlenül gonosz volt. Azonban ez a tény - érvelésük szerint - egyszerűen csak azt bizonyítja, hogy emberek voltak, és ebből kifolyólag csináltak olyan dolgokat, amikkel nem kell feltétlenül egyetértenünk. Egy katolikus számára a klérus tagadhatatlan gonoszsága ellenére teljesen egyértelmű, hogy az emberiség egyedüli reménysége nem lehet más, csak a római katolikus egyház. Végtére is, maga Jézus Krisztus alapította, aki Pétert tette az első pápává. Ezt a következő bibliai idézettel akarják bizonyítani: „te Péter vagy, és ezen a kősziklán építem fel az én anyaszentegyházamat” (Máté 16,18). Ezt az igerészt részetesen is meg fogjuk vizsgálni.