2013. június 23., vasárnap

Dave Hunt - Meghamisított történelem 1.

Minden egyházi személy köteles engedelmeskedni a pápának, még akkor is, ha az, amit parancsol, bűn; mert senki sem ítélheti meg a pápát.
III. Ince pápa (1198-1216)

Szentszéket [Rómát vagy a pápaságot] senki nem ítélheti meg. Csak magának a római pápának van joga megítélni... azokat, akik az állam legmagasabb hivatalát foglalják el... Nem lehet sem fellebbezni, sem megkérdőjelezni a római pápa döntését, illetve határozatát.
Részlet az Egyházi törvénykönyvből

Nagyon gyakran a római pápa volt a világ legbefolyásosabb vallási és politikai szereplője. Ez még ma is igaz, bár már nem állnak többé rendelkezésére a korábbi pápák hadseregei és hadiflottái. A római katolicizmusnak szerves részét képezi a pápaság, amely rendkívül fontos szerepet fog betölteni a Jézus második eljövetelét megelőző utolsó időkben. Ezért időt kell szakítanunk arra, hogy megértsük a pápaságnak mind az egyházhoz, mind a világhoz fűződő viszonyát. Hogyan jött létre a pápai hivatal? Milyen jelentőséggel bír a mai korban?

A Vatikánt támogató 980 millió hívő legalább háromszor annyit tesz ki, mint bármely nyugati demokrácia állampolgárainak a száma, és ennél csak Kína népessége több. Ami ennél is fontosabb, hogy ez a 980 millió hívő a világ minden részén megtalálható és közülük sokan magas politikai, katonai és gazdasági pozíciókkal rendelkeznek a nem katolikus országokban is. Ezenkívül több ezer titkos ügynök dolgozik a pápának világszerte. Ide tartoznak a jezsuiták, a Kolumbusz Lovagrend, a Máltai Lovagrend, az Opus Dei és mások. A Vatikán titkosszolgálata és háttérszervezetei a legjobbak a világon.

A pápa politikai hatalmát legtöbbször a színfalak mögött gyakorolja, néha együttműködik a CIA-val, a brit titkosszolgálattal, az izraeli Moszaddal és más titkosszolgálatokkal, gyakran azonban ezek tevékenységével pontosan ellentétesen működik. Ne felejtsük el, hogy a pápa 980 millió híve vallási kötelékekkel kötődik hozzá, amelyek sokkal erősebbek, mint bármilyen politikai kötődés. Egyetlenegy világi kormány sem tudja felvenni a versenyt a vallásos hit motiváló erejével.

Egy átlagos római katolikus, bár lehet, hogy nem ért egyet az egyházával olyan kérdésekben, mint a homoszexualitás, az abortusz, a házasságon kívüli szexuális kapcsolat, a fogamzásgátlás és a gyónás, hisz abban, hogy amikor meg kell halnia, akkor az egyedüli reménységet Róma jelenti számára. A pápa - mint Krisztus földi helytartója - látható és gyakorlati módon táplálja ezt a reménységet. Annak a tömör megfogalmazását, hogy mit jelent az egyháztagok számára a pápa személye és hivatala, egy XIX. század közepéről származó pápai okiratban olvashatjuk, amit a La Civilta Cattolica, az „Egyház doktrínájának legtisztább sajtóorgánuma” a következőképpen kommentál:

Az nem elég, hogy az emberek csak azt tudják, hogy a pápa az egyház feje...; azt is meg kell érteniük, hogy hitük és vallási életük is belőle fakad; hogy benne található az a kötelék, amely egymáshoz köti a katolikusokat, az az erő, amely megerősíti, az a fény, amely vezeti őket; ő az isteni kegyelem sáfára, hitünk áldásainak közvetítője, az igazság fenntartója, az elnyomottak védelmezője.

Hasonló szavakkal jellemezték követői Joseph Smitht, Sun Myung Moont és más kultuszok vezetőit is. A pápa a hívők számára egy „másik Krisztus”, „Isten földi képviselője”, és ahogy a II. vatikáni zsinat mondja: „döntései nem szorulnak mások jóváhagyására, és nem tűrnek fellebbezést bármi más ítélőszékhez”.