2013. június 18., kedd

Derek Prince - A váltság a kereszten 1.

A következőkben Jézusról, az utolsó Ádámról beszélünk. Az előző tanulmányban kifejtettük, hogy Jézus egyik fő címe: Ádám fia, utolsó Ádám. Ő a saját választásából minden szempontból azonosult az ádámi nemmel. Nem az angyalok természetét vette magára, hanem Ábrahám leszármazottaiét. Ábrahámon keresztül Ádám leszármazottja lett. Ő lett a megváltónk, aki felvette a természetünket és a helyünkbe lépett. Mindez a kereszten érte el a tetőpontját. Ez az Ésaiás 53-ban szerepel. Az Úr ráhelyezte mindannyiunk vétkét, és lázadásunk minden következményét. Jézus, Isten Fia magára vette mindazt a gonoszt, ami igazság szerint Ádám fiait illette meg, hogy viszonzásképpen Ádám fiai megkaphassák mindazokat a jókat, amik örökkévaló jogon Jézuséi, Isten Fiáéi. A kereszt volt a váltság helye. Jézus magára vette a rosszat, hogy a hívő megkaphassa viszonzásképpen a jót. Az előző tanulmányban elkezdtük megvizsgálni a váltság néhány szempontját, ezt folytatjuk ebben a tanulmányban.

Ésaiás 1,5: Miért ostorozzalak tovább, holott a bűnt növelitek? Minden fej beteg, és minden test erőtelen.

A probléma, ahogyan mondtam, a lázadásban van (az angol fordításban ez a szószerepel), és ennek eredménye jelenik meg nagyon élénken az emberi test képében: "minden fej beteg, és minden szív erőtelen". Ez Izrael népe, ahogy Isten látta őket. Minden vallásosságuk, templomi istentiszteletük és áldozatuk ellenére teljesen romlottak, romlott közösség, romlott társadalom. Gyakran gondolok erre a keresztény egyházzal kapcsolatban, a himnuszéneklőkre, a templomba járókra. Úgy gondolom, hogy ahogy Isten ránéz ezekre a gyakorló keresztényekre, ugyanúgy látja őket, ahogyan látta Izraelt. Az Ésaiás 1-ben látjuk, hogy Izrael azt gondolta, hogy ők a törvény megtartói, az igaz Isten ismerői. Büszkék voltak vallásukra, áldozataikra, és teljesen elfogadhatatlan volt számukra, hogy Isten ítéletét hallják. Minden vallásosságuk ellenére szívük nem volt belül Isten felé lágy. Lázadók voltak a mindenható Isten felé, és ez a kétség minden árnyéka nélkül igaz a gyakorló keresztények millióira is, akik hitben lázadók.

Isten így mutatja be a lázadás következményeit: "Minden fej beteg és minden szív erőtelen." Angolban "az egész fej, az egész szív" szerepel (Ésaiás 1,6).

Emlékszem egy nap, amikor olvastam ezt a verset, gondolkoztam Izraelről és arról, hogy ez egy kép az Isten elleni emberi lázadásról, hirtelen a Szent Szellem megmutatta nekem, hogy valami több ez: Jézus Krisztus a kereszten.
Mert Jézus lett azonos minden gonoszsággal és lázadással. Ha újra átnézzük a kép minden részletét, látjuk, hogy Jézusról szól a kereszten. Az egész fej beteg, az egész szív erőtelen és tetőtől talpig nincs a testben épség. Csak seb, dagadás és kelevény. Ez egészen pontos leírása Jézusnak a kereszten. Ne hagyjátok, hogy megcsaljanak csinos vallásos képek. Jézus nem volt csinos.