A tridenti zsinat elítélte a reformációt, és több mint 100 anatémát (kiközösítést, átkot - a ford.) mondott ki az evangéliumi hitre. Isten kegyelmi evangéliumának elutasítását a II. vatikáni zsinat elfogadta és megerősítette. Ami a pápát illeti, a II. vatikáni zsinat világosan kimondja:
"Ez a csalatkozhatatlanság megvan a római pápában, a püspöki kollégium fejében tisztsége és nem szent élete folytán, valahányszor végérvényesen meghatároz és kihirdet egy hittani vagy erkölcstani igazságot, mint az összes keresztények legfőbb pásztora és tanítója...
Döntéseiről tehát méltán mondhatjuk, hogy megmásíthatatlanok..., nem szorulnak mások jóváhagyására és nem tűrnek fellebbezést bármi más ítélőszékhez...; a hívőknek pedig egyet kell érteniük azzal a nyilatkozattal, amelyet hit és erkölcs dolgában püspökük Krisztus nevében terjeszt elő -
és vallásos odaadó lelkülettel kell ragaszkodniuk ahhoz.
Ezt az akarati és értelmi engedelmességet különösképp meg kell adni a római püspök hivatalos tanítói tisztének még akkor is, ha nem „ex cathedra” beszél. Vagyis tisztelettel el kell ismerni legfőbb tanítói tisztét, és őszintén ragaszkodni kell az általa előterjesztett állásfoglalásokhoz, kifejtett elgondolásának és akaratának megfelelően."
A hívőknek pedig egyet kell érteniük azzal a nyilatkozattal, amelyet hit és erkölcs dolgában püspökük Krisztus nevében terjeszt elő... az akarati és értelmi engedelmességet különösképp meg kell adni...! Ez óriási hatalmat ad Rómának a hithű katolikusok fölött. Nem az a lényeg, hogy nem minden katolikus engedelmeskedik Rómának, hanem az, hogy ez az egyház változhatatlan tanítása és célja nemcsak a tagjai, hanem az egész emberiség számára.
Sok katolikus az egyház bizonyos doktrínáit nem fogadja el, de névlegesen mégis az egyházhoz tartozó marad annak ellenére, hogy talán csak karácsonykor vagy húsvétkor megy el misére. Amikor viszont arról a reménységről van szó, hogy egy nap majd elhagyják a „purgatóriumot”, és bejutnak a mennybe, egyetlenegy katolikus sem kérdőjelezheti meg egyháza szerepét, mert különben kikerül annak védelme alól, és ezért elkárhozik. A II. vatikáni zsinat világosan kijelenti:
"A zsinat... azt tanítja, hogy az... egyház szükséges az üdvösségre... Nem üdvözülhetnek tehát azok, akik nem akarnak belépni az egyházba, vagy nem akarnak megmaradni benne, noha jól tudják, hogy Isten, Jézus Krisztus által, az üdvösség szükséges intézményének alapította meg a katolikus egyházat."
Ne felejtsük el, hogy Hitler és Mussolini mindvégig megmaradtak katolikusnak, és az egyház sohasem közösítette ki őket. Ugyanez a helyzet a náci háborús bűnösök ezreivel is, akiket a Vatikán kicsempészett Európából Dél-Amerika biztonságos rejtekhelyeire. Ezeket a bűnözőket, akárcsak a maffia tagjait, katolikus szertartással temetik el.
Azzal a biztos tudattal halnak meg, hogy egyházuk miséket fog mondani értük, hogy kikerülhessenek a „purgatóriumból”, és aztán a mennybe jussanak. Ez egy olyan biztosítási rendszer, amit csak nagyon kevesen törölnek ki emlékezetükből.
Hitre Hangolva - Keresztény blog, online magazin
