2013. június 30., vasárnap

Tom Marshall - Tisztességre teremtve 4.

A jellem értéke

A második értékmérő, amit fel kell ismernünk, a jellem értéke. “Kívánatosabb a jó hírnév nagy gazdagságnál mondja a Pél­da­be­szé­dek könyve. “A te neved énekli a menyasszony szerelmesének az Énekek Énekében kiöntött drága kenet.”  A Bibliában a nevek min­dig személyiséget vagy jellemet fejeznek ki. A jellemnek szóló tisz­te­let és megbecsülés az egyik dolog társadalmunkban, amelynek olyan kétségbeejtő szüksége lenne helyreállításra.

A mai társadalomban az intellektuális képesség, a sportban való ügyes­ség, a mű­vé­szi te­het­ség, az üzleti vagy politikai érzék és a sze­mé­lyi­ség vonzereje sokkal nagyobb elismerésben részesül, mint a jel­lem, sőt ezeket időnként mentségnek vagy igazolásnak tekintik az er­köl­csi ér­zék hiányára. Még az egyház is meghajolt a társadalom gon­dol­­ko­dás­mód­ja előtt, mert az ajándékokat és a szolgálatot sokkal több­re ér­té­ke­li, mint az Isten szerinti jellemet.

Az Újszövetség nem az ajándékokra, a képességekre vagy a te­het­ség­re, hanem a jellemre helyezi a hangsúlyt. Nem a karizma, hanem a jel­lem a személyiség igazi próbája. Például nagyon kevés szó esik az Igé­­ben arról, hogy mi a dolga a presbiternek, vagy mi a funkciója az elöl­­já­ró­nak. A Biblia sokkal nagyobb figyelmet szentel annak a kér­dés­nek, hogy milyen embernek kell lennie. Ennek az az oka, hogy a ve­­ze­tők­nek elsősorban igazgatási feladatuk van, nekik kell fel­ál­lí­ta­ni­uk a keresztény életnek a keresztény közösségre vonatkozó irány­el­ve­it, és ne­kik kell példát mutatniuk ezekben. Nem sok vezetőség érti meg ezt a fe­le­lős­sé­get. Egy alkalommal meghívtak egy gyülekezetbe, amely évek óta küszködött a viszály és a keserűség sok problémájával. Traumákat él­tek át pásztorokkal, vezetőkkel és a közösség rangidős tag­jaival. Ami­kor megbeszéltük, valójában mi is a vének feladata, el­ju­tot­tunk a prob­lé­ma igazi gyökeréhez. Ezeknek az embereknek soha nem volt bá­tor­sá­guk, hogy szembenézzenek a helyzettel, mivel egyéni éle­tükben is ugyan­ilyen problémákkal küszködtek. Ez elég volt ahhoz, hogy be­fog­ja a szájukat, és megfossza őket tekintélyüktől. Miután őszin­te szívvel le­szá­mol­tak ez­zel az Úr előtt, összehívták a gyü­le­ke­ze­tet, meg­val­lot­ták, hogy a gyülekezet vezetése terén kudarcot vallottak, majd vi­lá­go­san meg­ha­tá­roz­ták a harmóniának és az elfogadásnak azo­kat a bibliai irány­el­ve­it, melyeket Isten határozott meg népe számára. A problémák szin­te azonnal megszűntek.

Amikor a jellemre gondolok, gyakran eszembe jut az apám. Mun­kás­­em­ber volt, egész életében dolgozott, és szűk családi körén, va­la­mint a helyi baptista gyülekezeten kívül, ahova járt, szinte senki sem is­­mer­te. Mégis, amikor meghalt, négy gyermeket hagyott hátra, akik va­­la­mennyien keresztények voltak, és keresztény házasságban éltek. Annyi hibával távozott Istenhez, ahány gyom volt a kertjében (a ker­tész­­ke­dés volt a nagy szenvedélye). Néha elgondolkodom azon, mi­lyen más maradandó értéket alkothat az ember élete során.

De a jellemnek csak akkor lesz értéke a következő nemzedék sze­mé­b­en, ha azt a jelen generáció is értéknek tekinti. Ha a sze­mé­lyi­sé­get, a sikert, vagy a gazdagságot a jellem fölé helyezzük, akkor ne le­pőd­­jünk meg, ha gyermekeink is a mi példánkat követik.