MI TETTE
LEHETŐVÉ, HOGY A SZENT SZELLEM BEKÖLTÖZZÖN, ÉS BETÖLTSE SZÜKSÉGEIKET, ÉS
BEVIGYE EZEKET A SZÁRAZ CSONTOKAT AZ ÚJ SZÖVETSÉG ÁLDÁSÁBA?
Jézus
világosan megmondja: „...mennyei Atyátok [ad] Szent Szellemet azoknak, akik
kérik tőle...” (Lk 11,13). A Szentírás azt is közli, mi a helyes módja annak,
hogy a Szent Szellemet kérjük.
Ezékielnek
nemcsak imádkoznia kellett: Jöjj, Szent Szellem, és töltsd meg ezeket a száraz
csontokat újra élettel! – hanem Isten határozottan utasította a prófétát:
„Prófétálj a Szellemnek (az én Szellememnek)... így szól az Úr: ... jöjj el
Szellem, és lehelj ezekre a megöltekre, hogy föléledjenek” Az Úr ezt mondta
Ezékielnek: Szólj a Szent Szellemhez, Ezékiel! Mondd neki: így szól az Úr: hozz
életet! – Emlékeztesd a szövetség ígéretére! Közöld vele, hogy ezt én esküvel
fogadtam neked! – Ezékiel először a csontoknak prófétált, most pedig arra
kapott utasítást, hogy prófétáljon, vagyis szóljon a Szent Szellemhez.
A
próféta világosan megértette, hogy a Szent Szellemet Isten szövetségi
ígéretével kell meghívnia. Ezt kellett mondania a Szellemnek: Meg van írva –
Isten megesküdött nekem: elküld téged, hogy lakj bennem. Szent Szellem, te
ihletted a szent embereket, hogy lejegyezzék ezeket a dicső ígéreteket. Megígérted
az általad ihletett igében, hogy teljesen új szívet adsz nekem, amelyben te
leszel az úr. Ezért teljes tisztelettel mondom neked, Szent Szellem: eskü köt
téged, hogy teljesítsd az ígéretet. Ez a mindenható Isten igéje – és én rábízom
a lelkemet.
Pál
apostol ezt írja: „...ha pedig a Szellemmel a hústest tetteit megölitek (a
halálba viszitek), éltek (majd)” (Róm 8,13). Pál nem száraz csontoknak mondta
ezeket a szavakat, hanem élő, lélegző hívőknek. Ebben az is benne volt azonban,
hogy nincsen valódi életük, ha még mindig uralkodik rajtuk a bűn. Ezt mondta
nekik: Ha a bűn hatalmában maradtok, valójában nincs bennetek élet. Belsőleg
halottak vagytok: megtértetek, de nem igazán éltek. És mindaddig ebben az
állapotban lesztek, amíg a makacs bűn el nem távozik az életetekből. Egyszerűen
nem ismerhetitek meg az élet célját addig, amíg Isten Szelleme meg nem öli
bennetek a bűnt.
Ezzel
szemben ti ezt mondhatjátok: „Dávid testvér, én tudom, hogy a Szent Szellem
bennem él. Betöltött engem, és megkeresztelt, testem az ő templomává lett. Nos,
ha megígérte, hogy segít nekem elhagyni az összes bűnömet és engedelmeskedni az
ő szavának, akkor miért nem érzem működni az erejét az életemben? Itt vagyok
én, aki szeretem Jézust, feltételezhetően olyan hívő vagyok, akit betöltött a
Szent Szellem – és még mindig nem szabadultam meg teljesen a bűn hatalmától.
Úgy érzem, egyedül harcolok azért, hogy igazságban járjak az Úr előtt. Mi a
probléma velem?”
Az
évek során sok ilyen Isten után szomjazó szenttel találkoztam, beleértve
pásztorokat is. Nagy vágy volt bennük, hogy igazán és tisztán éljenek az Úrral.
Mégis éveken át küszködtek valamilyen megrögzött bűnnel – talán ingerültség,
kapzsiság, emberektől való félelem, keserűség, féltékenység vagy testi vágy
kötözte meg őket. Ezek az emberek valószínűleg ezt mondanák nekem: „Tudom, hogy
bennem van Isten Szelleme. Még sincs meg bennem a szükséges erő, hogy legyőzzem
a bűnömet. Mondd meg nekem: ha Isten Szelleme bennem lakik, akkor hol van ez az
erő? Miért nem támad fel bennem? Olyan, mintha valami elfojtaná bennem a Szent
Szellem működését.”
Úgy
hiszem, ha egy keresztény sóvárog a szent élet után, ha egészen át akarja adni
magát az Úrnak, akkor csak egyetlen oka lehet annak, hogy mégsem élvezi a Szent
Szellem jelenlétéből fakadó megígért áldást és szabadságot. Ez az ok pedig a
hitetlenség.
