2013. június 20., csütörtök

Derek Prince - A váltság a kereszten 3.

3 János 2: Szeretett barátom, kívánom, hogy mindenben jól legyen dolgod, és légy egészséges, amint jó dolga van a lelkednek. 

Ez egy jó kívánság, hogy mindenben, anyagilag, fizikailag is légy egészséges, amint jól van dolga a lelkednek. Ha ez nem jó hír, akkor nem tudom, mi a jó hír. Tudjátok, az evangélium az jó hír. És ha valaha valami olyasmit hallotok, ami nem jó hír, akkor emlékezzetek, hogy az nem az evangélium. Sok ember megy a templomba, hallanak ott prédikációt, és nézd meg az arcukat, amikor kijönnek, olyan, mintha nem jó hírt hallottak volna, vagy ha hallottak, nem fogadták el. Sok esetben, amit nekünk ajánlanak evangélium gyanánt, az egyáltalán nem jó hír.

Egy előző tanulmányban is említettem már talán, hogy egy ismerős felesége, aki dékán volt a Moody Bibliaiskolában, komoly veseproblémába került, és az orvosok lemondtak róla. Kétségbeesésében elment a Moody könyvesboltba, hogy a gyógyulásról találjon könyvet, és azt mondta, hogy tizennégy könyvet kapott arról, hogy hogyan kell szenvedni, de egy könyv sem volt a gyógyulásról. Ez nem jó hír, ez nem az evangélium. Később bibliai keresztény létére elment az episzkopális egyházba, pedig egy fundamentalista számára ez furcsa dolog. Egy episzkopális lelkész és Winkle testvér megkenték olajjal és az Úr azonnal meggyógyította őt. Visszament ugyanahhoz a zsidó ateista professzorhoz, akinél korábban járt, és az orvos elismerte, hogy csoda történt a testében. Ez a jó hír, az evangélium. Emlékezzetek, hogy Isten szeret bennünket, és úgy tekint ránk, mint fiaira és leányaira.

Az Ő akarata számunkra teljesen jó. Az Ő akarata, azt mondja Pál a Római levélben, jó, elfogadható, tökéletes. Figyeljük meg ugyanazt a különbséget, amit láttunk az előzőekben a bűnök és a bűn között. Ugyanaz a különbség a betegségek, bajok és a betegségre való hajlamosság között, egyes számban.

Nézzük meg a 2 Mózes 15,26-ot és szeretném, ha összehasonlítanátok ezt a 2 Mózes 23,25-el.

2 Mózes 15,26: ...egyet sem bocsátok reád ama betegségek közül, amelyeket Egyiptomra bocsátottam, mert én vagyok az Úr, a te gyógyítód.

2 Mózes 23,25: És szolgáljátok az Urat a ti Isteneteket, akkor megáldja a te kenyeredet és vizedet, és eltávolítóm tiközületek a nyavalyát.

"A nyavalyát”, azaz a betegséget egyes számban, vagyis a betegségnek a természetét, nemcsak a különböző betegségeket, hanem magát a betegséget. Azt a dolgot, ami minden betegség mögött van, elveszem közületek. Az 5 Mózes 7,15- ben mind a két ígéret ott szerepel:

És távol tart az Úr tőled minden betegséget, és Egyiptomnak minden gonosz nyavalyáját, amelyeket ismersz, nem veti azokat tereád, hanem mind azokra, akik gyűlölnek téged.

"Minden betegséget” - egyes szám, minden "gonosz nyavalyát" - (az eredetiben) többes szám, tehát kétszeres szabadulás. Néhányan úgy gondolják, hogy jó volt ez az Ószövetségben Izrael számára, de nem szól a keresztényeknek az Újszövetségben. De a Biblia azt mondja, hogy az Újszövetség jobb szövetség, jobb ígéreteken alapszik. Néhány keresztény úgy mutatja be az evangéliumot, hogy jobb lett volna Mózes alatt élni, mint az evangélium alatt. De a 2 Korinthus 1,20-ban ez áll:

Mert Istennek valamennyi ígérete Őbenne lett igenné és Őbenne lett Ámenné az Isten dicsőségére miáltalunk.

Ami ígéret szerepel az Igében, az lehetővé vált a hívő számára Krisztusban. Tehát mi nem egy Mózes alatti időszakban élünk, s nem a milleneumra való várakozási időben, hanem az Isten bővölködő ígéreteinek a teljességében élünk, amelyek valóra válnak most.