Az
ürességben elhagyatva érzed magad. Szereted őt, vágyól utána, tudod, hogy ő
van, de úgy érzed, hogy valami ismeretlen ok miatt hallgat. Nem jön tőle
kijelentés a számodra. Nem felel szíved kívánságára, hogy szeretnél világosabb
kijelentést arra nézve, ami veled történik. Egy ilyen órában Jézus így kiáltott
az Atyához: „Elói, elói, láma sabaktáni! – ami ezt jelenti: Én Istenem, én
Istenem, miért hagytál el engem?” (Mk 15,34). Én ugyanígy kiáltottam: „Atyám,
csupán a te akaratodat akarom teljesíteni, és elnyerni tetszésedet. Miért kell
elviselnem ezt az érzést, hogy egyedül vagyok? Miért nem felelsz nekem, amikor
ilyen elkeseredett vagyok? Miért csüggeszti lelkemet az elutasítás és a zavar
érzése?”
Amikor
Jézus ezt mondta: „Vedd fel a kereszted, és kövess engem”, így értette: Végig
kell menned a halálnak ugyanazon az ösvényén. A kereszt megtapasztalása azt
jelenti, hogy azt gondolod: Isten elfordult tőled, és nem hallgat a megigazulás
és a szentség után vágyakozó kiáltásodra. Egy ideig válasz nélkül maradnak az
imádságaid. Emiatt szíved felindul, és elkezdesz érvelni: „Mindössze annyit
akartam, hogy olyan legyek, mint Jézus – győzelmesen járni, örömet szerezni
neki, örvendezni az édes közösségben. De mire jutottam? Miért nem látom
világosan az utat, miért nem kapok biztatást? Miért van sötétség a lelkemben?
Miért érzem úgy, hogy Isten nem hallja, amit mondok neki? Miért olyan bonyolult
ez az egész?”
Ez
volt az a pont, amikor Jézus a keresztre feszítéskor áttörte a gonoszság
fellegét, és hittel hangosan felkiáltott: „és Jézus nagy hangon felkiáltott:
Atyám, kezeidbe teszem le a szellememet – és ezt mondva kilehelte
(kibocsátotta) szellemét,” (Lk 23,46).
Ekkor
tapasztalhatod meg legnagyobb erővel a keresztet. Akkor történik meg, amikor
kiüresedve alárendelem neki az akaratomat – felhagyok a küzdelemmel és az
igyekezettel. Egészen tőle függök. A dolgok teljes mértékben kikerülnek a
kezemből; Isten veszi át őket. Szelleme által a halálba visz engem, és új
emberként támaszt fel. Feladom a szellememet, a testem függetlenségét. Halálba
adok minden nagyravágyást. Meghal bennem a büszkeség és az a vágy, hogy másokat
befolyásoljak. Nem cselekszem többé a magam akaratából. Halálba adom terveimet,
vágyaimat, akaratomat. Meghal minden törekvésem, hogy tetszésére legyek. És
mindenekfölött meghal korábbi testies hitem. Mennyit küszködtem azért, hogy
összeszedjem minden hitemet, és megpróbáljam ígéretekkel megnövelni! Újra és
újra ismételgettem: „Uram, én hiszek, tényleg hiszek, valóban hiszek.
Valóságosan, igazán és őszintén hiszek!” De nem működött a dolog. (Mindig lehet
testi kérésünk, hiszen menetrendszerűen jön. Adunk Istennek elég hosszú időt a
cselekvésre – de ha nem teljesíti határidőre, akkor az úgynevezett hitünk csúf
hitetlenséggé változik.)
Halál
– ez az egyetlen út, amelyen át eljuthatunk a régi szövetségből az új
szövetségbe. A testben való bizakodásnak meg kell halnia. Nem kell többé hitre
törekedni. Ha hitre van szükségem – igazi, krisztusi hitre -, ő megadja nekem.
Kaptunk bizonyos mértékű hitet – bár ha igaz, hogy magamtól semmit sem tudok
tenni, akkor ez az őbenne való hitre is vonatkozik. Ezért nevezi ezt a
Szentírás Krisztusban való hitnek.
Beteggé
tesz a bűn? Igazán sóvárogsz szent élet után, amely mentes a test megrögzött
kívánságaitól? Akkor légy készen a halálra! Készülj fel a kereszt hordozására!
A régi szövetség kiűz az értelem határain túlra – a semmibe. Ha már feladtál
minden reményt, hogy saját emberi erőd és akaratod által legyőzheted a bűnt,
akkor készen állsz arra, hogy az új szövetségen át belépj a szabadság dicső
birodalmába.
„Én
pedig törvény nélkül éltem egykor, de mikor jött a parancsolat, a bűn feléledt.
Én pedig meghaltam, és ugyanaz a parancsolat, amely életre szólt, halálba vitt,
mert a bűn kiinduló (tám)pontot talált a parancsolat által: megcsalt engem
(tévútra vezetett), és megölt általa. így (te)hát a törvény szent, a
parancsolat is szent, igazságos és jó. Tehát a jó lett (vált) nekem halálommá?
Szó sincs róla! Hanem a bűn, hogy kitűnjék bűn volta, a jó által halált munkál
számomra (halálomat okozza), hogy így szerfelett vétkessé váljék a bűn a
parancsolat által,” (Róm 7,9-13)
