2013. június 24., hétfő

Derek Prince - A váltság a kereszten 4.

Most nézzük meg a váltság ötödik szempontját a Galata 3,13-14 alapján. Ez világos példája az egyetemes váltságnak, hogy a gonosz Jézusra ment, a jó pedig elérhetővé vált számunkra.

"Krisztus váltott meg minket a törvény átkától, átokká lévén érettünk, amint meg van írva: Átkozott minden, aki fán függ. Hogy az Ábrahám áldása Krisztus Jézusban legyen a pogányokon, hogy a Szellem ígéretét elnyerjük hit által."

Mi itt a váltság? Két dolog között van: az átok és az áldás között. Mivé lett Krisztus Jézus? Átokká lett, hogy mi az áldást megkaphassuk. Megint egy világos váltság. Ez nem ködös, homályos, hanem egészen pontos. Mózes törvénye úgy szólt, hogy ha egy embert úgy végeztek ki, hogy a fán függött, akkor nem volt szabad egész éjszaka a fán hagyni, mert az egy átok. Jézus függött a kereszten, ami az egész Izraelnek - akik ismerték a törvényt - szóló látható kinyilvánítása volt annak, hogy Jézus átokká lett. Ég és föld között függött. Az ég nem fogadta be, és a föld kivetette magából. Nem volt hely a számára sehol. Kivettetett, átokká lett a megtört törvény miatt.

Galata 3,10: Mert akik a törvény cselekedeteiből vannak, átok alatt vannak: mint ahogy meg van Írva: Átkozott minden, aki meg nem marad mindazokban, amik megírattak a törvény könyvében, hogy azokat cselekedje.

Érdemes ezen elidőzni egy pillanatig. Fontos, hogy a hívő megértse ezt: ha te a törvény alá jössz, és kezdesz felelősséget érezni, hogy megtartsd a törvény egy részét, akkor meg kell tartanod az egész törvényt. Nem kérdés, hogy csak egy kis részét tartsd-e meg a törvénynek vagy az egészet. A Biblia azt mondja, hogy ha te a törvény alatt vagy, és nem tartod meg a törvényt mindig, akkor te átok alatt vagy. Átkozott mindenki, aki nem marad meg mindazokban, amik megírattak a törvény könyvében.

Nemcsak a tízparancsolatról van szó, hanem mindenről, ami benne van a törvény könyvében. Ha nem tartod meg és alatta vagy, akkor átok alatt vagy. Nagyon veszélyes tehát visszamenni a törvény alá a hívőnek. Automatikusan átok alá viszed magad, és meg kell tartani az egész törvényt. De dicsőség Istennek, nem vagyunk törvény alatt. Megmenekültünk Krisztus halála által a törvénytől. Jézus mindazokat megszabadította, akik átok alatt voltak, mivel megtörték Isten törvényét. Ő lett az átok, Őt tették átokká. A megtört törvény átka nagyon nagy, és teljes részletességgel le van írva az 5 Mózes 28-ik fejezetében. Néhány ember áldásnak nevezi azt, amit Isten átoknak, ezért ahelyett, hogy az áldást élvezné, átok alatt van.