Tom Marshall - Tisztességre teremtve 9.

Egy alkalommal részt vettem egy televíziós beszélgetésen, amely a szü­­lők és a gyermekek prob­lémaköréről szólt. Az adás előtt néhány szót váltottam egyik beszélgetőtársammal, aki gyer­mek­pszichológiát ta­­nít egyik egyetemünkön. Arról beszélgettünk, mennyire fontos az apa pél­da­kép szerepe. Ezt mondtam: “Bárcsak annyit tudtam volna Is­ten atyai természetéről ak­kor, amikor a gyermekeim még kicsik voltak, mint amennyit most tudok! Sokkal jobb apa le­hettem volna.” 

Válasza le­­lep­le­ző erejű volt. Nem értette, miért csapnak olyan nagy hűhót az apa szerepe körül. Az volt a véleménye, hogy a gyermeknek jó ne­ve­lés­­re van szüksége, és teljesen mindegy, hogy ezt az apától vagy az anyá­­tól kapja meg. Ma már tudom, hogy az egyszülős családok nö­vek­vő száma magában hordozza azt a tényt, hogy az apa és az anya sze­re­pét egyetlen személynek kell valahogyan betöltenie, de ez nem felel meg Isten elképzelésének. Az apa és az anya szerepe nem ugyanaz. Ha meg kellene határoznom a kettő közötti különbséget, azt mondanám, hogy az anyának elsősorban a gyermek szeretetigényét kell betöltenie, az apának pedig az értékesség tudatát kell biztosítania. Magától ér­te­tő­­dik, hogy a kettő között nincs éles határvonal, az apának is kell sze­ret­nie, és az anyának is feladata a gyermek bátorítása, de figyeld csak meg kicsiny gyermekedet! Ha elesik, és felsérti a térdét, általában édes­­any­já­hoz szalad vigasztalásért, de ha valami olyasmivel jön haza az iskolából, amire büszke, akkor édesapjának mutatja meg először. Min­­de­nek­előtt a belső érték tudatát kell a gyermekben meg­erő­sí­te­nünk. Sokkal könnyebb egy csinos kislányt, vagy egy értelmes, jól tor­ná­zó fiút bátorítanunk, de mit kezdjünk azokkal, akik nem annyira szé­­pek, és egyáltalán nem okosak? Ők hogyan nyerhetik el az ér­té­kes­ség tu­da­tát? Nemcsak azt kell nagyon sokszor elmondanod a gyer­me­ked­nek, hogy “Szeretlek”, hanem azt is, hogy “Ezt nagyszerűen csi­nál­tad. Büsz­ke vagyok rád”.