2013. július 21., vasárnap

David Wilkerson - AZ ÚJ SZÖVETSÉG ÉS AZ ISTENFÉLELEM 6.

5. A bűnben élés egyik legkeservesebb következménye az, hogy haszontalanná (használhatatlanná) válunk Isten országa számára.
Láttam olyan embereket, akiket a Szellem hatalmasan használt, majd később Isten félreállította őket. Ezt mondta nekik az Úr: Sajnálom, fiam. Szeretlek, megbocsátok neked, és könyörülök rajtad, de nem tudlak használni.
Számomra ez az egyik legszörnyűbb dolog, ami valaha történhet. Pedig megtörtént Saullal, Izrael királyával is. A Biblia szerint „ezt mondta Sámuel Saulnak: Ostobaságot követtél el! Nem teljesítetted Istenednek, az Úrnak a parancsát, amelyet parancsolt neked, pedig most véglegesen megerősítette volna az Úr Izraelben a királyságodat. Most azonban nem lesz királyságod maradandó” (l. Sám. 13,13-14).
Milyen szomorú szavak! Isten ezt mondta a királynak: Saul, tiéd lehetett volna áldásom egész életedben. Azon voltam, hogy örökössé teszem uralkodásodat Izraelben. Nagy terveim voltak veled, hatalmasan használtalak volna. De te nem akartál törődni a bűnöddel. Helyette inkább egyre keserűbb lettél, és a szíved egyre inkább megkeményedett. Ezért végeztem veled. – Isten Szelleme azonnal elhagyta a királyt, és abban a pillanatban Saul nem volt hasznos többé a királyság számára. A Szentírásból kiderül, hogy ettől kezdve minden, amit Saul tett, testi cselekedet volt. Odáig jutott, hogy néhány órával a halála előtt egy boszorkányban bízott meg.
Ide vezet, ha megmaradsz a bűnben: teljesen sivár és gyümölcstelen leszel.
Az Ige kijelenti, hogy az istenfélelem az élet forrása (lásd a Péld 14,27-et). Ez a félelem abban is segít, hogy elkerüld a halál kelepcéjét (csapdáját). A Péld 3,7-ben ezt olvassuk: „...féljed az Urat, és kerüld a rosszat!” A Zsid 12,28 erre tanít: „...szolgáljunk Istennek tetsző módon: tisztelettel és félelemmel”. Akik az Úr félelmében akarnak járni, hamarosan teljes kijelentést kapnak az új szövetségi ígéretekről és áldásokról.
Lehet, hogy Isten éppen most foglalkozik veled a bűnöd miatt. Kilőtte ítéletes nyilait a szívedbe, és már érzed, hogy vétkes vagy. Ne ess kétségbe – ez Isten ajándéka! Felruház téged isteni erővel, és megtanít arra, hogy „csak az irántam való szent félelem tud elszakítani téged a bűntől”.
Ha egyszer meggyőződtél arról, mennyire bűnös vagy, akkor készen állsz arra, hogy a Szent Szellem megvigasztaljon. Az Apostolok cselekedeteiről szóló könyvben olvassuk: „Az egész Júdeában, Galileában és Szamáriában az eklézsiának békessége volt s közben épült, az Úr félelmében előrehaladt és a Szent Szellem bátorítása (vígasztalása) szaporodott benne.” (ApCs 9,31). Érted, mit mond itt az író? Mivel ezek az első századi keresztények Isten félelmében jártak, megkapták a Szentlélek vigasztalását.
De mit is jelent az Úr félelmében járni? Röviden azt, hogy nem feledkezel el a figyelmeztetéseiről. Engeded, hogy a Szent Szellem felszínre hozza bűneidet, hogy felismerd, és messzire vethesd őket magadtól. Eközben létrehozza azt az alapot, amelyre ráépülhet Isten minden egyes neked szóló szövetséges ígérete.
Akkor, amikor az istenfélelem már egészen megragad, rettegni fogsz a bűn veszélyétől és következményeitől. Működni fog benned az istenfélelem ereje, és mindennap ebben a szent félelemben fogsz járni. Végül megérted, hogy eközben Isten irgalmasan munkálkodott benned, és elvégezte, amit ígért: kiszabadított a bűn uralma alól és a rabszolgaságból. A régi szövetség betöltötte a feladatát - most már bízhatsz abban, hogy Isten bevisz téged az új szövetségi gondviselésbe és áldásokba.