Peter Horrobin - Hogyan lépnek be a démonok 15.

A Szellem ajándékainak gyalázása

Még olyan körökben is, ahol hisznek az írások tévedhetetlenségében, vannak olyanok, akiknek nagyon torz nézeteik vannak az újszövetségi egyházról és a Szellem ajándékairól, és tagadják, hogy ezek az ajándékok ma is valóságosak. Azt állítják például, hogy Istennek az volt az akarata, hogy a Szellem ajándékai szűnjenek meg, miután a keresztények első generációja felhasználta azokat a Jézussal kapcsolatos igazságok demonstrálására. Attól kezdve minden kereszténynek csak hitre van szüksége (nem látásra) azzal a ténnyel kapcsolatban, hogy az ilyen dolgok valamikor megtörténtek. Úgy érvelnek, hogy ha valaki ma szeretné megkapni az ajándékokat, akkor annak az embernek nincs hite!

Az ilyen jellegű felfogás a hagyományos konzervatív evangéliumi és a liberális álláspont – vagyis a keresztény hagyományok két olyan szálának – meglehetősen furcsa házasságát hozza létre, amelyekben szinte semmi közös sincs. Az ember kísértést érez azt mondani, hogy ha valami képes egységbe hozni két, ennyire eltérő hagyományt, akkor az vagy Istentől van, vagy pedig a gonosztól! Mivel ez a felfogás tagadja Isten igéjének egy részét (amelyet a Szent Szellem írt), nem nehéz felismerni a megtévesztés forrását.

Ám az az egyik fontos különbség a merev konzervatív evangéliumi nézőpont és a liberális felfogás között, hogy a konzervatívok időnként még azt is állítják, hogy a Szellem ajándékainak használata (és különösen a nyelveken szólás) tulajdonképpen démonok igénybevételét vagy az okkultizmusban való tevékenykedést jelenti. A liberálisok, akik nem hisznek a démonok létezésében, nem hoznak fel ilyen súlyos vádakat, és egyszerűen az illúziók világába sorolják ezt a kérdést.

C. Fred Dickason, amikor konzervatív nézőpontból megírja – egyébként kiváló – tanulmányát Démoni megszállottság és a keresztények címmel, sajnálatos módon erre a következtetésre jut (189. oldal): „a szellemi ajándékok és a nyelveken szólás a korai egyházban (csak) bizonyíték volt a zsidók számára arra nézve, hogy Mózes helyét Jézus foglalta el és hogy az evangélium igaz”. Továbbmegy, és azt mondja, kételkedik abban, hogy: „létezik-e ma bármilyen nyelveken szólás újszövetségi értelemben”. (Kurt Koch a gyógyulásról és a szabadulásról írt könyvében ugyanezt a hibát követi el.)

Nézetét alátámasztó bizonyítékként Dickason kijelenti, hogy megszabadított embereket a nyelveken szólás démonaitól, amelyek kézrátétel útján hatoltak beléjük. Egy alkalommal, amikor egy hölgy felé szolgált – mondja ő –, a démon bevallotta, azért lépett be az életébe, hogy „megadja neki azt, amire vágyott és hogy félrevezesse őt”. Hitem szerint a kulcs annak megértéséhez, hogy mi történt ebben az esetben, a fentiekben idézett mondatban rejlik. A hölgy az ajándékot akarta, nem az ajándékozót. Ez csak azt hangsúlyozza ki, mennyire fontos, hogy hitünk minden szempontból Jézusra összpontosítson, ellenkező esetben nagyon nagy a megtévesztés veszélye. Az ehhez hasonló esetekben a Sátán mindig lesben áll, hogy megtévesztéssel rávegye az embereket a valós ajándék démoni utánzatának elfogadására.

Az ilyen jellegű megtévesztés bizonyítékai nem tagadják a nyelveken szólás valóságát, hanem ennek pont az ellenkezője az igaz. A Sátán csak a valóságos dolgokat próbálja meg leutánozni, különben a megtévesztés nem jelentene kísértést, mert nem lenne semmi jelentősége! Én is megszabadítottam már embereket a démoni nyelveken szólástól, de ez nem jelenti azt, hogy minden nyelveken szólás démonikus.

Amikor egy közösségben az emberek nyelveken szólnak vagy énekelnek, nem nehéz felismerni azokat, akik nem Istentől kapott nyelveken beszélnek. A démoni nyelveken szólás gyakran szellemileg durvának vagy bántónak tűnik, és az ember a szellemében érzi, mi is ennek a nyelveken szólásnak a forrása. Isten azért adta nekünk a szellemek megkülönböztetésének ajándékát, hogy képesek legyünk megkülönböztetni a tőle származó dolgokat azoktól, amelyek nem tőle származnak (1Korinthus 12:10). Nem lenne szükségünk erre az ajándékra, ha nem kellene különbséget tennünk az igaz és a hamis dolgok között.

Ha kijelentjük, hogy minden nyelveken szólás hamis, akkor tagadjuk egy csodálatos ajándéknak a valóságát, amelyet Isten azért adott, hogy megáldja az ő népét. Jóllehet az ilyen hitrendszerek lehetnek kényelmesek, ártalmatlanok, minden erőszaktól és kockázattól mentesek, nincs semmi igei létjogosultságuk vagy tapasztalati alátámasztásuk az egyház korai történetéből.

Hasonló érvekkel állhatnánk elő a Szellem többi ajándékának használatáról, amelyeket Pál felsorol az 1Korinthus 12-ben, az Efézus 4-ben, a Róma 12-ben stb. De minden ilyen érvelés konklúziója ugyanaz lenne. Ha nem fogadjuk el azt, hogy Isten meg akarta áldani az ő népét ezeknek az ajándékoknak a használatán keresztül, és hogy a hívőknek használniuk kell ezeket minden keresztény szolgálatban és a szellemi hadviselésben, akkor ez a nézőpont démoni belépési ponttá válhat, amely vallásos szokások uralma alatt tartja a helyi gyülekezetet, ellentétben a Szent Szellemben élt élet felszabadító dinamizmusával.

Az az érzésem, hogy vannak olyan gyülekezetek, amelyek erős harcos férfiakból állnak, akik le vannak láncolva és láncaikat a hitetlenség lakatjával lezárták. Az emberek gyakran annyira félnek vezetőiktől, akik annyira szemmel tartják őket, hogy észre sem veszik a láncokat vagy a lakatot, nem is beszélve a hit kulcsáról, amely megnyithatná a zárakat és felszabadíthatná a közösséget arra, hogy valóban a Krisztus teste legyen.