Az ismeretlen dogma
Ellentétben azzal, amit a római katolikusoknak tanítanak, a pápai hivatal nem Péterrel kezdődött. Több évszázad telt már el, amikor Róma püspöke megpróbált az egyház fölötti hatalomra is szert tenni, és csak jóval ezután fogadták el ezt az elsőbbséget. Nagy Leó pápának 449-ben Flavianushoz írt levelét nem fogadták el mindaddig, amíg a chalcedoni zsinat azt jóvá nem hagyta. „(I.) Leó [pápa] maga is elismerte, hogy tanulmánya nem fog hittétellé válni, amíg a püspökök meg nem erősítik azt."
Az egyház nyolc zsinatot tartott az 1054-es skizma (szakadás) előtt, ami az egyházat római katolikus, illetve keleti ortodox egyházra osztotta. Róma püspöke és a konstantinápolyi pátriárka kölcsönösen kiátkozták egymást. Ebből a nyolc zsinatból egyet sem Róma püspöke hívott össze, hanem a császár, aki egyetértésének jeleként pecsétjével látta el a határozatokat. Ami a pápai hatalmat illeti, egy katolikus történész a következőkre hívja fel a figyelmet:
"Pelagius pápa (556-560) olyan eretnekekről beszél, akik szakítottak az apostoli székekkel, azaz Rómával, Jeruzsálemmel, Alexandriával, még Konstantinápollyal is. A hierarchia legősibb irataiban nincs külön említés a római püspökök szerepéről, különösen nem a „pápa” sajátos elnevezésről... Az első hat évszázad kereken nyolcvan eretnekségc kapcsán egyetlenegyszer sem történik említés a római püspök tekintélyéről, és egyetlenegy esetben sem döntött a római püspök...Senki sem támadta meg a római püspököt (illetve a fennhatóságát), ugyanis senki sem hallott róla."
A 680-ban Agatho pápa által összehívott húsvéti szinódus volt az első egyházi testület, amely kijelentette, hogy Róma az egész egyház felett elsőbbséget élvez, azonban ez nem az egész egyház egyetemes zsinata volt, tehát határozata nem volt általános érvényű. Ahogy a katolikus történész, Peter de Rosa rámutat:
"...az egyházatyák közül egyetlenegy sem talált a Bibliában semmilyen utalást a pápának az egész egyház feletti fennhatóságára. Ellenkezőleg, természetesnek tartották, hogy a püspökök, különösképpen a metropoliták, teljes joggal kormányozzák és igazgatják saját területüket minden külső beavatkozás nélkül. A keleti egyház sohasem ismerte el a pápa fennhatóságát: Róma erre irányuló törekvése szakadáshoz vezetett....Hiába keresünk az első évezredben egyetlen olyan tanítást vagy jogi előírást is, amely Róma kizárólagos hatalmát az egyház többi részére rákényszerítette volna. Az egyetemes törvényeket kizárólag a zsinatok - mint pl. a niceai - alkották. És egyáltalán hogyan gyakorolhatta volna a római püspök a korai évszázadokban az egyetemes joghatóságot, amikor nem létezett a kúria; amikor a többi püspök senkitől sem tűrt el egyházmegyéje ügyeibe történő beavatkozást; amikor Róma nem adhatott felmentést, és nem követelhetett sem hűbért, sem adót; amikor minden püspöknek, nemcsak a rómainak, hatalmában állt kötni és oldani; amikor egyetlen püspök vagy egyetlen személy felett sem ítélkezhetett Róma?"
Ezenkívül a római püspököt évszázadokon át a helyi polgárok választották - a klérus és a világiak. Ha lett volna a római püspöknek joghatósága az egész egyház felett, nem akart volna-e a világ többi része is beleszólni a választásba? Amikor már valóban azt hitték, hogy (egyetemes) fensőbbsége van, akkor már az egyház többi része igenis beleszólást követelt a megválasztásába. Ez azonban csak a középkorban következett be.
Hitre Hangolva - Keresztény blog, online magazin
