Ez volt a törekvése a legtöbb embernek, akik Péter apostol állítólagos trónszékéért küzdöttek, és néha még egymás ellen is háborút indítottak. Jézus Krisztus nevében és kegyes keresztvetések közepette teljes erővel munkálkodtak a hatalom, élvezetek és vagyon iránti vágyuk kielégítésén. Az egyházatyák korai írásaiban - nem is szólva a Bibliáról - semmi olyat nem találunk, ami azt igazolná, hogy magukat az egész egyház, még kevésbé a világ abszolút és tévedhetetlen uraivá tették.
Ezért a pápáknak más igazolás után kellett nézniük. Ők a történelem átírásának eszközéhez nyúltak, és egymás után állították elő az állítólagos történelmi dokumentumokat. Az első ilyen merész hamisítvány a Konstantin-féle ajándékozási okirat volt, amelyről már korábban említést tettünk. Ezt követte a korai pápai határozatokat tartalmazó ún. hidorus Dekrétuma elnevezésű hamisítvány; ezeket állítólag Izidor püspök (560-636) állította össze, de valójában a IX. században íródtak.
Ezek a csalások képezik alapját a még ma is érvényben lévő legtöbb tradíciónak.
A katolikus történész, J. H. Ignaz von Döllinger a következőket írja: „Az Isidorus Dekrétuma megszületése előtt sehol nem történt komoly kísérlet a csalatkozhatatlanság neo-római elméletének bevezetésére. A pápák még csak nem is álmodtak arról, hogy ilyen kiváltságra tartsanak igényt.” Így folytatja:
"Ez a hamis Dekrétum fokozatosan, de biztosan megváltoztatta az egyház teljes berendezkedését és vezetését. Az egész történelemben nehéz volna még egy példát találni az ennyire sikeres, de mégis esetlen csalásra. Már három évszázad elmúlt azóta [1869-ban írta ezt - a ford.], hogy fény derült a csalásra, mégis az itt lefektetett és gyakorlatba átültetett elvek olyan mély gyökeret vertek az egyházban, és annyira átszőtték annak életét, hogy a csalás leleplezése egyáltalán nem rázta meg a fennálló rendszert."
