A
rabszolgává lett izraeliek már egyáltalán nem törődtek az Istennel kötött
szövetséggel. Éveken át kiáltoztak és epekedtek, nagy szenvedéseken mentek
keresztül, de nem ragaszkodtak többé Isten ígéreteihez. Természetesen mindent
tudtak arról, amit Isten Ábrahámmal, az ő atyjukkal tett. Azt is tudták, hogy
Jákob sokszor vette hasznát a szövetségnek. Tudomásuk volt arról, hogy Isten a
szövetség révén szabadította meg Jákobot a fivérétől, Ézsautól. Tudták azt is,
hogy azért ment Egyiptomba, mert a szövetség alapján ezt a parancsot kapta.
Volt ismeretük arról is, hogy Jákob fia, József szintén a szövetség által
került Egyiptomba, hogy előkészítse Izrael csodálatos szabadulását, nem pedig
azért, hogy rabszolgák legyenek.
Ezek
a patriarchák sosem feledkeztek meg arról a szövetségről, amelyet Isten kötött
velük. Feltárult előttük annak valósága, hittek benne, és hivatkoztak rá.
Idővel a nép mégis elfeledte azt a csodálatos üzenetet, amelyet Isten a
szövetségben adott nekik. Nem törődtek a szövetséggel, és önelégültté váltak.
Csak a testi örömöket keresték, és sosem távolították el szívükből a
bálványimádást. Ezért maradtak rabszolgák, és nem győzhettek – annak ellenére,
hogy a szövetség még mindig a rendelkezésükre állt.
Ábrahámnak
a maga részéről két dolgot kellett tennie a szövetség érdekében. Először is
feddhetetlenül kellett járnia Isten előtt. Másodszor pedig, hinnie kellett,
hogy a mindenható Isten az ő pajzsa, őrizője és jutalmazója. Ábrahám mindkét
dologban hűséges volt. Most pedig, amikor Isten az ő szolgájának utódaira
tekintett, egy bűntől átitatott népet látott, amely lelki vakságban él, és
mivel képtelen megszabadítani önmagát, egyre mélyebbre süllyed a
reménytelenségbe. Elvesztették a reményt, mert nem tartották meg az esküjüket.
Megfeledkeztek a szövetségről.
Isten
mégis ezt mondta nekik: Nem feledkeztem meg a szövetségről, amelyet Ábrahámmal
és gyermekeivel kötöttem. Most azért felkelek, és beváltom az ígéretemet. Habár
ők elfeledték, amit mondtam nekik, én soha nem feledkezem el róla, és
megszabadítom őket.
Amikor
az Úr látta népe elnyomását, és meghallotta segélykiáltását, felkelt, hogy
beteljesítse azt, amit a szövetségkötésben vállalt. „Le is szállok, hogy
kimentsem őket Egyiptom hatalmából, és elvigyem őket arról a földről egy jó és
tágas földre...” (2Móz 3,8) Isten teljesen kivette az ügyet Izrael kezéből, és
maga vette kézbe. Tudta, hogy népe erőtlen, és nem képes magát megszabadítani.
Megváltása csakis az ő kegyelméből és irgalmából történhet meg, a szövetség által.
Ez az az igazság, amelyet teljesen magunkévá kell tennünk, ha meg akarjuk
érteni az új szövetség célját. Isten esküvel fogadja, hogy saját kezébe veszi a
dolgokat, mert egyedül hatalma képes arra, hogy kiszabadítson minket a bűn
rabságából.
Jegyezzétek
meg, kérlek: Isten nem azért szabadította meg Izraelt, mert kiváló nép volt.
Kizárólag azért tette meg, mert szövetséget kötött Ábrahámmal. Izrael sohasem
szabadulhatott volna meg, ha Isten nem tette volna meg a magáét a szövetségi
megállapodás értelmében.
Sőt az Úrnak már terve is volt a nép megszabadítására.
Kiválasztott és felkészített egy embert, aki majd kihozza az ő népét a
szolgaságból (lásd a 2Móz 3,10-et). Mózes volt az, akit Isten akkoriban az ő
népe szabadítójának jelölt ki.
