Nem elég megértenünk a tisztelet lényegét, sőt még az is kevés, ha felismerjük fontosságát. Tudnunk kell, hogyan lehet kifejezni. A tiszteletet “meg kell adnunk”, hogy a másik személy részesülhessen benne; gyakran használjuk azt a kifejezést, hogy “lerójuk tiszteletünket” valaki előtt. Ezek mögött a kifejezések mögött ott rejtőzik az a valós tartalom, hogy ha csupán tisztelettel gondolunk valakire, vagy csak érezzük, mennyire értékes ember, az nem sokat ér, ha valamilyen módon nem fejezzük ki tiszteletünket.
A tisztelet kifejezése szavakkal
A tisztelet kifejezésének legegyszerűbb módja az, hogy szavakba öntjük, elmondjuk egyszerű, őszinte mondatokban, amelyek tartalmazzák jóváhagyásunkat, elismerésünket, vagy megbecsülésünket. Elmondhatjuk szemtől szemben: ebben az esetben az érintett személy érzékelheti hangunkban a melegséget, láthatja arckifejezésünket, ezenkívül ezernyi módon aláhúzhatjuk mondanivalónkat. Megtehetjük írásban is, ami bizonyos mértékben nélkülözheti ugyan a személyességet, viszont sokkal határozottabb, céltudatosabb, és az írott szöveget a címzett újra meg újra elolvashatja.
A tisztelet kifejezésének egy másik módja az, hogy elismerően beszélünk valakiről egy harmadik személy előtt. Pál ezt rendszeresen gyakorolta, és a gyülekezeteknek írt levelei tele vannak munkatársainak meleg hangú, személyes ajánlásaival.
A dicséret, a megbecsülés, az értékelés, a megerősítés, a helyeslés és az ajánlás kifejezése mind-mind a tisztelet kimutatásának eszköze. A szülőknek nem szabad erről megfeledkezniük. A gyermekek két alapvető szükséglettel születnek: szükségük van szeretetre és a fontosság tudatára, vagyis hogy jó érzéseik legyenek saját magukkal kapcsolatban. Ez utóbbi a tisztelettel függ össze, és nem azonos a szeretet igényével. Igaz ugyan, hogy annak a gyermeknek, akit szeretnek, jobbak az esélyei arra, hogy úgy érezze, tisztelik is, de ez nem feltétlenül van így, és egészen biztos, hogy az a gyermek, akit nem szeretnek, mindkét területen vesztes marad. A tisztelet hiányát a gyermek akkor is megsínyli, ha nagyon szeretik. A legáltalánosabb következmény a kisebbségi érzés, rosszabb esetben pedig a reménytelenség, az általános bizonytalanság. Az apa szerepe a döntő. Az ő feladata, hogy megadja a gyermeknek az önazonosság érzetét és a fontosság tudatát. Érdemes elolvasni, hogyan viszonyult az Atya Jézushoz. Az Atya hozzáállása adta meg személyiségtudatát: “Te vagy az én szerelmes fiam, akiben gyönyörködöm”, és tiszteletben részesült: “Hogy mindenki úgy tisztelje a Fiút, miként tisztelik az Atyát”.
A tisztelet kifejezésének legegyszerűbb módja az, hogy szavakba öntjük, elmondjuk egyszerű, őszinte mondatokban, amelyek tartalmazzák jóváhagyásunkat, elismerésünket, vagy megbecsülésünket. Elmondhatjuk szemtől szemben: ebben az esetben az érintett személy érzékelheti hangunkban a melegséget, láthatja arckifejezésünket, ezenkívül ezernyi módon aláhúzhatjuk mondanivalónkat. Megtehetjük írásban is, ami bizonyos mértékben nélkülözheti ugyan a személyességet, viszont sokkal határozottabb, céltudatosabb, és az írott szöveget a címzett újra meg újra elolvashatja.
A tisztelet kifejezésének egy másik módja az, hogy elismerően beszélünk valakiről egy harmadik személy előtt. Pál ezt rendszeresen gyakorolta, és a gyülekezeteknek írt levelei tele vannak munkatársainak meleg hangú, személyes ajánlásaival.
A dicséret, a megbecsülés, az értékelés, a megerősítés, a helyeslés és az ajánlás kifejezése mind-mind a tisztelet kimutatásának eszköze. A szülőknek nem szabad erről megfeledkezniük. A gyermekek két alapvető szükséglettel születnek: szükségük van szeretetre és a fontosság tudatára, vagyis hogy jó érzéseik legyenek saját magukkal kapcsolatban. Ez utóbbi a tisztelettel függ össze, és nem azonos a szeretet igényével. Igaz ugyan, hogy annak a gyermeknek, akit szeretnek, jobbak az esélyei arra, hogy úgy érezze, tisztelik is, de ez nem feltétlenül van így, és egészen biztos, hogy az a gyermek, akit nem szeretnek, mindkét területen vesztes marad. A tisztelet hiányát a gyermek akkor is megsínyli, ha nagyon szeretik. A legáltalánosabb következmény a kisebbségi érzés, rosszabb esetben pedig a reménytelenség, az általános bizonytalanság. Az apa szerepe a döntő. Az ő feladata, hogy megadja a gyermeknek az önazonosság érzetét és a fontosság tudatát. Érdemes elolvasni, hogyan viszonyult az Atya Jézushoz. Az Atya hozzáállása adta meg személyiségtudatát: “Te vagy az én szerelmes fiam, akiben gyönyörködöm”, és tiszteletben részesült: “Hogy mindenki úgy tisztelje a Fiút, miként tisztelik az Atyát”.
