Reinhard Bonnke - Hit 3.

Növekvő hit

A hitnek mind a négy formájában, azaz a természetes hitben, az üdvözítő hitben, a hit gyümölcsében illetve ajándékában közös a gyermeki jelleg. A hit nem agymun­ka. A hit éppen a kételkedés teremtette hegyeket hivatott elmozdítani. Nem briliáns gondolatok termékeként áll elő, hanem „nézvén a hitnek fejedelmére (szerzőjére) és bevégezőjére, Jézusra". „A mi Urunk, Jézus Krisztus hitét" kaptuk, ahogy a Jakab 2,1 mondja (az angol fordítás alapján).

Mi tehát a hit? Semmiképp nem mérhető mennyiség. Nincs olyan, hogy fél hit, vagy 90%-os hit, vagy ehhez hasonló. A költő, Wordsworth „heves intuícióként", „hitté érő meggyőződésként és bizodalomként" írja körül. Erre gondolt Jézus, mikor azt mondta, hogy „ha annyi hitetek volna, mint egy mustármag", hegyeket tudnátok elmozdítani. Mégis „a hitnek mértékéről" olva­sunk (Róm 12,6) - ezt a mértéket azonban a vele szemben támasztott követelmény határozza meg. Jézus többször beszélt kicsiny hitről és nagy hitről, és azt kérdezte: „Hogy van, hogy nincsen hitetek?" Az egyetlen dolog, amin Jézus meglepődött, az volt, ha valakinek nem volt hite (Mt 8,10; Mk 4,40). Lényeges azonban észrevennünk, hogy a hitet lehet növelni. Ilyen fajta növekedés történik például a hit ajándéka esetén.

A hit mindenfajta növekedését - beleértve a tanítványok által kért formát is a Lukács 17,5-ben - a Szent Szellem adja az Isten Igéjén keresztül. Csak ima vagy dicséret által nem tudunk hitben erősödni. Természetesen imádkozhatunk hitért, meg kell azonban tennünk az imameghallgatás feltételét képező lépéseket is, nevezetesen, hogy hallgassuk, illetve olvassuk az Igét. Minél kevésbé értjük az Igét, annál kisebb a hitünk. Van, aki olyan kevés Igét tesz a talpa alá, hogy hitben megállni sem tud, csak egy lábon, lábujjhegyen egyensúlyozni! Mások úgy járnak el, mint az egyszeri ember, aki föld helyett egy nedves rongyon akart almafát nevelni: más emberek tapasztalatainak papírkötésű kiadásain akarják hitüket művelni.

Az Ige tanítása az egyetlen igazi megoldás. Az ilyen gyülekezet erős lesz, tagjai pedig elkerülik a kétkedést, és nem váltják ki Isten nemtetszését. „Hit nélkül lehetet­len Istennek tetszeni". Ez az egyetlen elképzelhető módja annak is, hogy a Szent Szellem valóságos megnyilatkozásával találkozzunk. A mások csodálatos gyógyulásairól, imameghallgatásairól vagy megtapasztalásairól szóló beszámolókat hallgatni szükséges és jó dolog, hiszen Isten parancsolja, hogy osszuk meg másokkal is bizonyságainkat; sokszor azonban éppen a kételkedés erősödik meg ilyenkor: mindig csak másokkal történnek csodák, velünk sohasem! Az ilyen bizonyságtételek nem ponto­san a Krisztus által elvárt hitet hozzák létre. Ezt láthatjuk például a János 2,23-24-ben is, ahonnan kiderül, hogy a csodákra alapuló hit nem a hit legjobb fajtája. Ez ugyanis a csodákba - és nem Istenbe - vetett hit. Újabb csodák nélkül az ilyen hit gyorsan elpárolog.

Az evangéliumok nemegyszer feljegyzik, hogy Jézus bizonyos embereket „kicsiny hitűeknek" nevezett (görögül oligopisztoi - Mt 6,30). A hitünk megmutatja milyen emberek vagyunk. A hit állít ki rólunk összegzést, a hit határozza meg szellemi kaliberünket Isten szemében. A földi osztálykülönbségeket egyáltalán nem veszik figyelembe Isten országában. A menny arisztokratái a hívők. Csak egyetlen osztály létezik, a hit népe. A hit a keresztény címerpajzsa, szellemi nemesi okirata. Pál azt írja: Isten nem sok nemest hívott el; Jakab szavaival pedig: azokat választotta ki, akik „gazdagok... hitben és örökösei az országnak, melyet azoknak ígért, akik őt szeretik" (I.Kor 1,26; Jak 2,5).

Élt egyszer egy ismeretlen, a Bibliában sem megne­vezett asszony, aki nem volt éppen gazdag. Felfigyelt azonban rá, hogy Elizeus Isten embere. Egy hitetlen sze­mély ezt soha nem vette volna észre. Szállást adott Elizeusnak, és vendégszeretetében részesítette. A Biblia „nagy (nagyszerű) asszonynak" nevezi (2Kir 4,8 - az angol fordítás alapján). Nem akarta, hogy Elizeus közbenjárjon érte sem a királynál, sem a sereg fővezérénél, mert telje­sen az Úrban bízott, és minden szükségest meg is nyert hite által - épp ebben rejlett nagysága. Helyet kapott a Zsidó 11-ben a hit hőseinek névsorában: „és ezzel szer­zett jó bizonyságot". A hit emberei nem sokat törődnek az olyan dolgokkal, amiket a világ szokott elmúló dicső­ségben részesíteni, ahogy Jézus is mondta: „Mimódon hihettek ti, akik egymástól nyertek dicsőséget...?" (Jn 5,44)