Ahogy Izrael népének történetét olvasod, bizonyára neked is feltűnik, hogy az ilyen negatív hozzáállás miatt vándoroltak negyven éven át a pusztában, mielőtt beléphettek volna az Ígéret Földjére. Sokféle névvel illethetjük ezt a fajta magatartást, Isten hitetlenségnek nevezte.
Isten a következőképpen áll a dolgokhoz: ha a népe valóban hisz Benne, bármit hozzon is az élet, tudni fogják, hogy Ő elég hatalmas ahhoz, hogy a kezébe vegye a dolgok irányítását, és mindent a javukra fordítson, ha kitartóan hisznek Benne. Az öröm és békesség forrása a hit, nem pedig a zúgolódás, panaszkodás, morgolódás, akadékoskodás.
Ez az a lecke, amit Izrael fiaihoz hasonlóan nekünk is meg kell tanulnunk. Ehhez egy nagyon jó eszköz Isten kegyelmének felismerése.
Isten kegyelmének felismerése
Annak pedig, aki munkálkodik, a jutalom nem tulajdoníttatik kegyelemből, hanem tartozás szerint (ami jár neki). Róma 4:4
Ez a szakasz arra utal, ha valaki megdolgozik a béréért, a fizetési napon nem igazán hálás a fizetségért, mert úgy érzi, megérdemli.
Ez egy nagyon jó példa arra, amit a Biblia „cselekedeteknek” nevez (Róma 4:2). A cselekedet tökéletes ellentéte a kegyelemnek, amit úgy határoztunk meg, mint meg nem érdemelt jóindulat, amelyet Isten olyanokra áraszt, akik nem szolgáltak rá, nem érdemlik meg. Semmi nem teheti az embert büszkébbé és gőgösebbé, mint önnön cselekedetinek dicsérete. Az ember szívét akkor tölti be igazán a hála, amikor felismeri Isten rá áradó kegyelmét.
Ha úgy gondolod, jó cselekedeteid jutalmaként kiérdemled mindazt, amit Istentől kapsz, – mivel rendszeresen imádkozol, olvasod a Bibliát, tizedet fizetsz, adakozol – rossz úton jársz, hiszen egyáltalán nincs benned hála Isten iránt. Épp ellenkezőleg, minden Tőle jövő áldást saját jóságod jutalmaként értékelsz. Ennek az lesz a vége, hogy egy büszke, önigazult magatartást veszel fel, lenézed és elítéled azokat, akik látszólag nem részesülnek annyi áldásban, mint te.
Még mi, Krisztus Testének tagjai is gyakran gondoljuk azt a nehéz próbákat megélő emberekről: „Ha azok az emberek úgy cselekednének, mint én, nem küszködnének ennyi problémával”. Bár van némi igazság ebben a kijelentésben, mindig szem előtt kell tartanunk Pál apostol mondását: „Isten kegyelme által vagyok, aki vagyok” (I. Korinthus 15:10)
Ismét egy személyes példával szeretnék rámutatni arra, milyen rossz magatartást alakíthatunk ki, ha túl büszkék vagyunk saját képességeinkre és teljesítményünkre.
Nagyképű és kritikus voltam azokkal szemben, akikről úgy gondoltam, nem rendelkeznek olyan erős személyiséggel, mint én. Mindenkit lenéztem, aki nem volt olyan határozott, mint én, nem bírt annyit fizikálisan, mentálisan vagy érzelmileg, mint én. Aztán az Úr megértette velem, akárcsak Pállal, hogy az Ő kegyelme és jóindulata által vagyok, aki vagyok, nem pedig a saját erőmnek és hatalmamnak köszönhető mindaz, amit elértem. Azt is megmutatta nekem, ha egy pillanatra megvonja tőlem a kegyelmét, semmi sem marad abból az emberből, akiről úgy gondoltam, én vagyok, és akire olyan büszke voltam.
Fordította: Berényi Irén
