Amikor Pál az utazásai során egy új városba érkezett, először mindig a zsinagógába ment, hogy találkozzon a zsidó közösség vezetőivel. Filippiben, világvárosi rangja ellenére sem volt meg a zsinagóga építéshez minimálisan megkövetelt tíz zsidó férfi. Mivel nem találtak zsinagógát, Pál és az útitársai kimentek a városkapu elé, hogy meglássák, vannak-e a folyóparton imádkozó emberek?
Akkoriban teljesen megszokott volt, hogy folyópartokon találkoztak a hívők, mivel a zsidó istentiszteleti rend tisztálkodási szertartást is tartalmazott, amihez nagyszerű lehetőséget nyújtott a folyó. Pál és a társai egy nőkből álló csoportra bukkantak, és leültek beszélgetni velük egy árnyékot nyújtó fa alá. Ez a hely engem az első földi templomra emlékeztet – az Éden-kertre.
Számomra nagyon bátorító az a tény, hogy Pál nem becsülte le a nőket. Nem mondta: „Bárcsak találtunk volna néhány férfit, akivel beszélgethetnénk!” A hagyományos zsidó szokás szerint a zsidó férfiak csak a feleségükkel és a legközelebbi rokonaikkal beszéltek – idegen nőket soha nem szólítottak meg. De ezek a férfiak ugyanazt tették, amit Jézus a samáriai asszonnyal a kútnál: leültek a folyóparton, és elbeszélgettek velük. Hát nem szép dolog ez?
Lídia lett Krisztus első követője az európai kontinensen. Egész Európával együtt mi is az ő nyomdokain járunk. Egy nő volt az első ember, aki Európában találkozott Jézussal!
***
Fontos, hogy összefüggéseiben szemléljük azt a munkát, amit Pál második missziós útja során elvégzett. Amikor Pál megérkezett egy városba, először mindig a zsidókat kereste meg. De a figyelme (és a Szent Szellemé is) fokozatosan Európa nagyvárosai felé fordult, és ezzel együtt megváltozott a célcsoportja és a missziós stratégiája is. Pál azt hirdette, hogy Jézus a pogányokat egyedül kegyelemből menti meg, és nem a zsidó törvények megtartása által.
Elmagyarázta, hogy Isten nem tesz különbséget zsidók és pogányok között, hanem mindkét csoportot elfogadja, és hit által tisztítja meg a szívüket.
Ez volt az oka, hogy Pál kapcsolatba lépett Lídiával is. Lídia kereső ember volt, imádta Istent, de még nem hallott Jézus Krisztusról. Jóllehet istenfélő és az üzleti életben is sikeres asszony volt, mégis többre vágyott. Ezért járt le rendszeresen a folyóhoz, hogy együtt imádkozzon más asszonyokkal. Nem sejtette, hogy Isten vezeti a lépteit, és egy napon ott fog találkozni Pállal...
Ágoston egyházatya írta: „Nyugtalan a mi szívünk, amíg meg nem nyugszik Tebenned (Istenben).” Blaise Pascal pedig így fogalmaz: „Minden ember szívében van egy Isten-alakú vákuum (űr), melyet sohasem lehet betölteni semmilyen teremtett dologgal. Csak Isten töltheti be azt Jézus Krisztus által kinyilatkoztatva.”
***
A szakmai sikerek nyilvánvalóan nem tudták megelégíteni Lídia szívét, és amikor Pál arról az Egyetlenről beszélt, aki ezt megteheti, „megnyitotta a szívét, hogy elfogadja, amit Pál mondott.”2
Egy olyan korszakban, amikor a férfiak szava döntött, és a nők – még saját gyermekeikkel kapcsolatban is – kevés joggal rendelkeztek, Lukács (az Apostolok cselekedetei szerzője) kifejezetten olyan asszonynak írja le őt, mint aki fontos pozíciót töltött be az üzleti életben. Nagy öröm számomra, hogy az első európai keresztény egy istenfélő, rendkívül aktív és befolyásos asszony volt. Lídiának hamarosan ugyanolyan módon kellett a gyülekezetet vezetnie, mint az üzletét és a háztartását. Ő nyilvánvalóan olyan nő volt, aki maga határozta meg az irányt, ahelyett hogy kialakult mintákat követett volna.
Így történt, hogy belőle és a házához tartozókból alakult ki az az osztódó csírasejt, amiből a filippibeli és az egész európai keresztény közösség kifejlődött. Talán egész életében most először költözött nyugalom a szívébe. Találkozott a Békesség Fejedelmével, és megtapasztalta azt a békességet, ami minden értelmet felülhalad.
Az Immanuel Kiadó engedélyével.
