Sokan azt mondják, hogy rendben van, akármit is hiszel Istenről, addig, amíg őszintén gondolod. Ám ez ahhoz hasonlít, mintha a barátodat egyszer egy százharmincöt kilós szumó birkózóhoz, máskor meg egy százötvenöt centis, negyvenkilós tornászhoz hasonítanád. Függetlenül attól, hogy milyen őszinte vagy a magyarázatodban, mindkét leírás nem lehet egyszerre igaz a barátodról.
Amikor ezt Istennel kapcsolatban tesszük, az azért abszurd, mert Neki már van neve és azonossága. Nem mi döntjük el, kicsoda Isten.
„És Isten mondta Mózesnek: VAGYOK, AKI VAGYOK” (2Mózes 3:14). Ezen mi nem változtathatunk.
Amikor azt mondjuk, hogy Isten szent, akkor azt állítjuk, hogy Ő külön van választva, különbözik tőlük. S mivel külön van választva, ezért lehetetlen teljességgel felfognunk, kicsoda Ő. A zsidók számára háromszor ugyanazt mondani a tökéletességet jelentette, tehát amikor Istent „szent, szent, szent”-nek nevezik, az azt jelenti, hogy Isten tökéletesen külön van választva, semmivel és senkivel sem lehet összehasonlítani. Ezt jelenti a „szentség”. Sok, Szellemmel betöltött író merítette már ki a szinonimaszótárt azon törekvésében, hogy Istent az Őt megillető dicsőséggel illesse. Az Ő tökéletes szentsége biztosít minket afelől is, hogy a szavaink képtelenek leírni Őt. Hát nem vigasztaló egy olyan Istent imádni, akit nem tudunk eltúlozni?
Isten örökkévaló.
Amikor ezt Istennel kapcsolatban tesszük, az azért abszurd, mert Neki már van neve és azonossága. Nem mi döntjük el, kicsoda Isten.
„És Isten mondta Mózesnek: VAGYOK, AKI VAGYOK” (2Mózes 3:14). Ezen mi nem változtathatunk.
Amikor azt mondjuk, hogy Isten szent, akkor azt állítjuk, hogy Ő külön van választva, különbözik tőlük. S mivel külön van választva, ezért lehetetlen teljességgel felfognunk, kicsoda Ő. A zsidók számára háromszor ugyanazt mondani a tökéletességet jelentette, tehát amikor Istent „szent, szent, szent”-nek nevezik, az azt jelenti, hogy Isten tökéletesen külön van választva, semmivel és senkivel sem lehet összehasonlítani. Ezt jelenti a „szentség”. Sok, Szellemmel betöltött író merítette már ki a szinonimaszótárt azon törekvésében, hogy Istent az Őt megillető dicsőséggel illesse. Az Ő tökéletes szentsége biztosít minket afelől is, hogy a szavaink képtelenek leírni Őt. Hát nem vigasztaló egy olyan Istent imádni, akit nem tudunk eltúlozni?
Isten örökkévaló.
A legtöbben valószínűleg egyetértenének ezzel a kijelentéssel. Ám elgondolkodtál valaha komolyan azon, hogy mit is jelent ez? Mindannyiunknak volt kezdete; a létezés során minden egy bizonyos napon, egy adott időben kezdődött. Minden, ami van, kivéve Istent. Ő mindig volt, már a föld, a világmindenség, vagy akár az angyalok létezése előtt. Isten az időn kívül létezik, s mivel mi az idő keretein belül vagyunk, sosem leszünk képesek teljességgel megragadni ezt a gondolatot.
Elég frusztráló, hogy képtelenek vagyunk teljességgel megérteni Istent, ám nevetséges azt gondolnunk, hogy jogunkban áll Istent olyasvalamire korlátoznunk, amit képesek vagyunk felfogni. Milyen megrövidített, jelentéktelen isten lenne az ilyen! Ha az elmém kólás-üveg méretű, Isten pedig az összes óceán mérete, ostobaság lenne azt mondanom, hogy Ő csupán annyi víz, amennyit a kis üvegembe tudok merni. Isten sokkal nagyobb, sokkal több, mint a mi kis időhöz kötött, levegő/étel/alvás-függő életünk.
Kérlek, tarts itt egy pillanatnyi szünetet, és dicsőítsd az örökkévaló Istent: „De te Uram örökké megmaradsz, és a te emlékezeted nemzetségről nemzetségre áll… De te ugyanaz vagy, és a te esztendeid el nem fogynak.” (Zsoltárok 102:13,28)
Elég frusztráló, hogy képtelenek vagyunk teljességgel megérteni Istent, ám nevetséges azt gondolnunk, hogy jogunkban áll Istent olyasvalamire korlátoznunk, amit képesek vagyunk felfogni. Milyen megrövidített, jelentéktelen isten lenne az ilyen! Ha az elmém kólás-üveg méretű, Isten pedig az összes óceán mérete, ostobaság lenne azt mondanom, hogy Ő csupán annyi víz, amennyit a kis üvegembe tudok merni. Isten sokkal nagyobb, sokkal több, mint a mi kis időhöz kötött, levegő/étel/alvás-függő életünk.
Kérlek, tarts itt egy pillanatnyi szünetet, és dicsőítsd az örökkévaló Istent: „De te Uram örökké megmaradsz, és a te emlékezeted nemzetségről nemzetségre áll… De te ugyanaz vagy, és a te esztendeid el nem fogynak.” (Zsoltárok 102:13,28)
