Előző levelemben kifejtettem, hogy dicsőítés közben a keresztényeknek számolniuk kell angyalok jelenlétével – jókkal és rosszakkal egyaránt. Különösen, hogy a Szentírás felfedi a bukott angyalok földi tevékenységét Noé napjainak özönvize előtt és után egyaránt.
Szintén utaltam a most már Sátánként ismert Lucifer őslázadására, amelyet az Ézsaiás 14:12-15 ír le. Mostani levelemben részletesebben vizsgálni fogom ezt a lázadást és következményeit. Fontos bepillantást enged Lucifer lázadásába az Ezékiel 28:1-19, amely két személyt ábrázol: Tírusz fejedelmét és Tírusz királyát.
Tírusz fejedelme és királya
Tírusz fejedelmét látszólag egy istenségnek tartotta, de a 9. vers a hódítók kezétől haldokló emberként ábrázolta:
„Vajon mondván mondod-e megölőd előtt: Isten vagyok én? Holott ember vagy és nem Isten a téged átütőnek kezében!”
Másrészt, Tírusz királya egyértelműen egy angyali lény, aki eredetileg nagyon megbecsült helyet foglalt el a mennyben. „Édenben, Isten kertjében voltál; rakva valál mindenféle drágakövekkel…” (13. vers)
„Voltál felkent oltalmazó kerub; és [úgy] állattalak téged, hogy Isten szent hegyén voltál, tüzes kövek közt jártál.” (14. vers)
„Feddhetetlen voltál útjaidban attól a naptól fogva, melyen teremtettél, míg gonoszság nem találtatott benned.” (15. vers) Lucifer ragyogó megjelenésű, de teremtett lény volt, aki fellázadt Teremtője ellen.
„Kereskedésed bősége miatt belsőd erőszakossággal telt meg és vétkeztél…” (16. vers) Mózes harmadik könyve 19:16-ban az a szó, amit ugyanabból a gyökből fordítottak, mint a kereskedést, a népe között járkáló „pletykafészek” leírása. Ez azt sugallja, hogy Lucifer az alája rendelt angyalok között járkált, hogy aláássa lojalitásukat Istenhez és rábeszélje őket,hogy csatlakozzanak hozzá a lázadásban. Talán ilyesmit sugalmazott nekik: „Isten nem igazán értékel téged. Ha Isten helyében lennék, sokkal magasabb pozíciót adnék neked.”
Isten, akinek szemei előtt mindenek meztelenek és leplezetlenek (Zsid 4:13), kétségtelenül tisztában volt Lucifer tevékenységével, de adott neki időt, hogy tökéletesítse lázadási tervét, mielőtt fellépett volna vele szemben.
„Szíved felfuvalkodott szépséged miatt; megrontottad bölcsességedet fényességedben…” (17. vers) Lucifer kiemelkedő bölcsessége és szépsége kevélységgel töltötte meg szívét és ez lett bukása oka.
Egyértelműen ez volt a Lucifert jellemző mozgatóerő az Ézsaiás 14:13-14-ben is:
„Holott te ezt mondád szívedben: Az égbe megyek fel, az Isten csillagai fölé helyezem ülőszékemet, és lakom a gyülekezet hegyén messze északon. Felibök hágok a magas felhőknek, és hasonló[egyenlő]leszek a Magasságoshoz.”
Mindnyájunknak folyamatosan észben kell tartanunk, hogy a kevélység volt Lucifer bukásának okozója. Akkor is ezt a fő indítóokot alkalmazza a Sátán, amikor az embereket a bűnnel kísérti. A kevélység több férfi és nő bukását okozta már, mint az összes többi bűn, együttvéve.
A kapcsolat Tírusz fejedelme (az ember) és Tírusz királya (egy mennyei lény) között szemlélteti azt a módot, ahogyan a történelem folyamán az égi helyeken lévő sátáni angyalok beavatkoztak a földi eseményekbe, földi uralkodók irányítása által.
Kapcsolatuk egyben betekintés abba a kapcsolatba, ami a Sátán és az antikrisztus között fog létrejönni. A Sátán az antikrisztust fogja felhasználni, hogy megnyerje magának az egész világ imádatát. „És [az egész világ] imádta a sárkányt [a Sátánt], …és imádták a fenevadat [az antikrisztust]…” (Jel 13:4)
Mivel az imádás mindig és kizárólag Istent illeti, a Sátán azzal, hogy az egész világ imádatát megszerzi magának, egy végső követelést fog megalapozni, amire eredetileg is törekedett: az egyenlőség Istennel.
Fordította: Marton Katalin
