A gyógyító mozgalom rövid története 9.

JOHN ALEXANDER DOWIE (1888) Skóciában született, és 6-7 éves korára már elolvasta a Bibli­át. Az isteni gyógyítás mozgalmá­nak vezetői között a leghangosabb és a legradikálisabb személyiség volt. Különösen vehemenciája za­varta a körülötte levő embereket, ezért már szolgálatának kezdetén szembekerült a tradicionális egy­házzal. Ettől a gondolkodásmód­tól való függetlenné válása érdekében Ausztráliába költözött. Ebben az időben Ausztráliában sokan haltak meg váratlanul betegség­ben. Az ismeretlen járvány követ­keztében a temetések szinte min­dennaposak voltak. Dowie éppen borotválkozott, amikor egy halott kislányhoz hívták, aki korábban a gyülekezetébe járt. Dowie félbe­hagyva a borotválkozást azonnal odarohant, berúgta az ajtót, és fél­ig habosan berontott a szobába. Kizavarta a halotti bizonyítványt kiállító orvost, imádkozott, és a halott kislány feltámadt. Ezután megátkozta a betegséget, és abban a járványban több ember nem halt meg azon a vidéken. Dowie korá­nak legnagyobb gyógyító apostola volt, aki a legkeményebb üldözé­seket élte át. Még felrobbantani is megpróbálták.

Ausztráliában sikertelenül in­dult a parlamenti választásokon, és ezt követően Amerikába költö­zött. Két éven át a nyugati partvi­déken vándorolva gyülekezeteket alapított, amelyekből 1890-ben megalapította az Isteni Gyógyítás Szövetségét, amelynek már ekkor 5000 tagja volt. Az Isteni Gyógyítás Szövetsé­gén kívül 1896-ban ő alapította a Keresztény Katolikus Gyülekeze­tet. Célja az volt, hogy ebben az új gyülekezetben intézményesítse az üdvösségről, a gyógyulásról és a szent életmódról szóló tanításokat.

Prédikációit az emberek ezrei hallgatták, és összejövetelein tö­megével hagyták ott mankóikat, fűzőiket, botjaikat és fekvőágyai­kat a meggyógyult emberek. 8000 férőhelyes sátra minden alkalommal zsúfolásig megtelt, hetente több mint 3000 levelet kapott imakérésekkel. A rajta levő kenet által szinte érzéketlenné vált a fizikai szükségekre, fáradhatatlanul dol­gozott, éjszaka is csak egy-két órát aludt.

Hírnevét az is megalapozta, hogy 1894-ben Sadie Cody, a híres Buffalo Bill (eredetileg W. F. Cody ezredes) unokahúga és M. Hicks, Abraham Lincoln unokatestvére az ő imája által gyógyultak meg. Amerikai népszerűségét mutatja, hogy két amerikai elnök is fogad­ta.
Charles Cullis korábbi munkájá­hoz hasonlóan, Dowie is kiterjedt szolgálatot folytatott a társadalom peremére szorultak felé. Gyüleke­zetének tagjai bejárták Chicago szegényebb bérházait, hogy gon­dot viseljenek a szegényekre és az idősekre. Ételt, ruhát, tüzelőt osz­tottak, padlót sikáltak, munkalehetőségeket kerestek.

Miután Dowie összetűzésbe ke­rült Chicago város vezetőivel, 1899. december 31-én a várostól északra vásárolt egy 2600 hektár­nyi földterületet Sion város megépítésének céljára. A város miután felépült, egy utópisztikus társadalom gyakorlati modellje volt, amelyben csak keresztények éltek.

Dowie hatalmas energiával ren­delkező, merész és nagy tekinté­lyű ember volt. Sion városának egyszemélyben a polgármesteri és a pásztori tisztségét is betöltötte. A helyi újságot szerkesztette, sőt vasutat és gyárakat építtetett. Amikor 1905-ben Dowiet paralízises roham érte, Sion város lakossá­ga túlszárnyalta a tízezer főt.

Dowie - szemben a gyógyító mozgalom más tagjaival - gyak­ran és nyilvánosan kritizálta a gyógyításról szóló tanítás más képviselőit, ha valamilyen gyakor­lati vagy teológiai nézeteltérés támadt közöttük. Ellentétei voltak A. J. Gordonnal, A. B. Simpsonnal, R. A. Torryval, Moodieval, azt pedig különösen nem hitte el, hogy egy nőnek olyan gyógyító karizmája lehet, mint Maria Woodworth-Etternek.

Energikussága és üldöztetései összeférhetetlenné tették őt. Nem volt felesége és utódja, végül mindenki elhagyta, és a temetésén csak 400-an voltak jelen. Pedig az ajándéka akkora volt, hogy saját halálos ágyán még megérintett egy beteget és az meggyógyult.

Dowie valóban prófétikus em­ber volt, még a rádióról és a televí­zióról is prófétált. Azonban halála előtt - Branhamhoz hasonlóan - ő is Illésnek gondolta magát. Ennek ellenére hatása a XX. századi gyó­gyító- és pünkösdi mozgalom ve­zető személyiségeire is kisugár­zott.

Forrás: Új Exodus Magazin, 1992. 4. évf. 2. sz.