Néha küzdök azzal, hogyan válaszoljak megfelelő módon Isten hatalmas mivoltára egy olyan világban, amely nem vesz róla tudomást, vagy csupán csak eltűri Őt. De jegyezd meg: Isten nem hagyja, hogy csak eltűrjék. Arra tanít minket, hogy imádjuk és féljük Őt.
Most pedig olvasd el újra az utolsó két bekezdést! Látogass el a www.crazylovebook.com honlapra, és nézd meg az „Just Stop and Think” (Állj meg és gondolkodj) című tizenöt perces videót! Ha kell, csukd be a könyvet, és elmélkedj a mindenható Istenen, aki megközelíthetetlen világosságban lakozik, és aki dicsőséges!
A szellemi amnézia járványa ragályos, és egyikünk sem immunis vele szemben. Függetlenül attól, hogy hány lenyűgöző részletet ismerünk meg Isten teremtéséről, függetlenül attól, hány képet látunk a galaxisairól, s függetlenül attól, hogy hány naplementét nézünk végig, mégis elfelejtjük őket. A többségünk tudatában van annak, hogy szeretnünk és félnünk kellene Istent, hogy olvasnunk kellene a Bibliánkat és imádkoznunk, hogy jobban megismerhessük Őt; s hogy az életünkkel kell imádnunk.
Ám nagy kihívás megvalósítani mindezt az életünkben. Összezavarodunk, amikor nehéz Istent szeretni. Hát nem kellene könnyűnek lennie egy ilyen csodálatos Istent szeretni? Amikor azért szeretjük Istent, mert úgy gondoljuk, hogy szeretnünk kellene Őt, ahelyett, hogy őszintén szeretnénk igaz lényünkből, akkor elfeledkeztünk arról, hogy kicsoda is Isten valójában. Az amnéziánk ismét életre kel.
Meglehet, keresztényietlennek hangzik, amikor azt mondom, hogy reggelente néha nem érzem úgy, hogy szeretem Istent, vagy egyszerűen megfeledkezem róla. Mégis így van. Jelen világunkban több ezer dolog vonja el a figyelmünket Istenről, s ezért szándékosan és folyamatosan emlékeztetnünk kell magunkat rá. Nemrég részt vettem a középiskolai osztálytalálkozónkon. Az emberek odajöttek hozzám, és megkérdezték: „Ő tényleg a te feleséged?” Gondolom, meglepődtek azon, hogy egy ilyen gyönyörű nő feleségül ment egy hozzám hasonló fickóhoz. Mivel már sokan rákérdeztek, alaposan megnéztem a kettőnkről készült fényképet. Engem is meglepett. Valóban bámulatos, hogy a feleségem úgy döntött, velem éli le az életét – s nem csupán azért, mert olyan gyönyörű. Újabb emlékeztetőként szolgált ez arra a teljességre, amit a feleségemben kaptam.
Ugyanilyen emlékeztetőkre van szükségünk Isten jóságáról is. Úgy vagyunk programozva, hogy arra összpontosítsunk, amink nincs; napjában többször ostromolnak azzal, hogy mit kell megvennünk ahhoz, hogy boldogabbak, szexisebbek vagy békésebbek legyünk. Ez az elégedetlenség áthatja azt is, ahogyan Istenről gondolkodunk. Elfelejtjük, hogy Őbenne már megvan mindenünk, amire szükségünk van. Mivel nem gyakran gondoljuk végig Isten lényének valóságát, gyorsan elfelejtjük azt is, hogy méltó az imádatra és szeretetre. Félnünk kell Őt.
A. W. Tozer így ír:
„Az a legfontosabb velünk kapcsolatban, ami akkor jut eszünkbe, amikor Istenre gondolunk. (…) Az istentisztelet attól függően tiszta vagy alantas, hogy az istenimádó magasztos gondolatokat táplál magában Isten felől. Ezért az egyházban a legsúlyosabb kérdés mindig maga az Isten, és a leglényegesebb tény bárkiről nem az, hogy az illető az adott időben mit mond vagy tesz, hanem hogy szíve mélyén milyennek fogja föl Istent.”
Ám nagy kihívás megvalósítani mindezt az életünkben. Összezavarodunk, amikor nehéz Istent szeretni. Hát nem kellene könnyűnek lennie egy ilyen csodálatos Istent szeretni? Amikor azért szeretjük Istent, mert úgy gondoljuk, hogy szeretnünk kellene Őt, ahelyett, hogy őszintén szeretnénk igaz lényünkből, akkor elfeledkeztünk arról, hogy kicsoda is Isten valójában. Az amnéziánk ismét életre kel.
Meglehet, keresztényietlennek hangzik, amikor azt mondom, hogy reggelente néha nem érzem úgy, hogy szeretem Istent, vagy egyszerűen megfeledkezem róla. Mégis így van. Jelen világunkban több ezer dolog vonja el a figyelmünket Istenről, s ezért szándékosan és folyamatosan emlékeztetnünk kell magunkat rá. Nemrég részt vettem a középiskolai osztálytalálkozónkon. Az emberek odajöttek hozzám, és megkérdezték: „Ő tényleg a te feleséged?” Gondolom, meglepődtek azon, hogy egy ilyen gyönyörű nő feleségül ment egy hozzám hasonló fickóhoz. Mivel már sokan rákérdeztek, alaposan megnéztem a kettőnkről készült fényképet. Engem is meglepett. Valóban bámulatos, hogy a feleségem úgy döntött, velem éli le az életét – s nem csupán azért, mert olyan gyönyörű. Újabb emlékeztetőként szolgált ez arra a teljességre, amit a feleségemben kaptam.
Ugyanilyen emlékeztetőkre van szükségünk Isten jóságáról is. Úgy vagyunk programozva, hogy arra összpontosítsunk, amink nincs; napjában többször ostromolnak azzal, hogy mit kell megvennünk ahhoz, hogy boldogabbak, szexisebbek vagy békésebbek legyünk. Ez az elégedetlenség áthatja azt is, ahogyan Istenről gondolkodunk. Elfelejtjük, hogy Őbenne már megvan mindenünk, amire szükségünk van. Mivel nem gyakran gondoljuk végig Isten lényének valóságát, gyorsan elfelejtjük azt is, hogy méltó az imádatra és szeretetre. Félnünk kell Őt.
A. W. Tozer így ír:
„Az a legfontosabb velünk kapcsolatban, ami akkor jut eszünkbe, amikor Istenre gondolunk. (…) Az istentisztelet attól függően tiszta vagy alantas, hogy az istenimádó magasztos gondolatokat táplál magában Isten felől. Ezért az egyházban a legsúlyosabb kérdés mindig maga az Isten, és a leglényegesebb tény bárkiről nem az, hogy az illető az adott időben mit mond vagy tesz, hanem hogy szíve mélyén milyennek fogja föl Istent.”
Ha az előttünk álló legsúlyosabb kérdés valóban az, hogy milyen maga Isten, akkor hogyan tanuljuk meg megismerni Őt? Láttuk, hogy Ő a galaxisok nagyságának és a hernyók összetettségének is a Teremtője. De milyen Ő? Mik a jellemzői? Mely jellemvonások határozzák meg? Hogyan kellene félnünk Őt? Hogyan szóljunk Hozzá? Ne hagyd itt abba! Emlékeztetőre van szükségünk ezeket illetően. Hiszen ez alapvető és életbevágó.
