- Vannak olyan alaptörvények, amiket be kell tartania egy szolgálónak a szolgálat során?
- Igen. Az egyiket már említettem, ez a belépő, a nulladik pont, hogy az ember az Úrral jó kapcsolatban legyen, megtért személy legyen. Illetve vannak a Bibliában alapelvek. Például nem mindegy, hogy milyen motívumból, miért akar valaki valamit is tenni. Mindenképpen meg kell vizsgálnia az embernek önmagát, hogy mi motiválja? Miért szeretné azt a bizonyos feladatot, szolgálatot? Azért, hogy ezzel pozícionálja magát, feltűnjön, az érdekeit érvényesítse, vagy tényleg segíteni akar, adni akar, hozzá akar járulni a közösség sikeréhez? Nagyon fontosak a motívumok. És fontos, hogy milyen szívből teszi az ember. A legfontosabb motívum, hogy Isten dicsőségére, Isten tetszésére tegyük, amit teszünk, és nyilvánvalóan jó szívből, szeretetből, önzetlenül, és nem kényszerből, vagy kötelességből, vagy számításból, vagy érdekből. Ez egy nagyon fontos dolog. Jézus megfogalmazta azt az alapelvet, hogy aki a kicsin hű, az fog sokra bízatni; aki a másén hű, az megkapja az övét; aki hű a hamis mammonon, az megkapja az igazi kincset. A hamis mammon általánosabb megfogalmazásban, más fordításban a természetes dolgokat jelenti. Nagyon jó ajánlólevél, hogyha valaki a természetes dolgokban helyt áll. Aki hűséges, jól teszi a dolgokat, jó sáfár akár a fizikai dolgokban, akár a családi életben, az anyagi életben, az valószínűleg a szellemi életben is jól fog helyt állni.
- Mondható az, hogy a szolgálatnak van minimuma és maximuma? Úgy értem, hogy van olyan ember, aki egyáltalán nem szolgál, és van, aki meg túl sokat.
- Ez megint egy nagyon jó kérdés. Aki sokat szolgál, annak figyelnie kell arra, hogy az ne menjen az Istennel való kapcsolat rovására, illetve tudatosítani kell az embernek magában, hogy ez a kapcsolat a szolgálattal nem helyettesíthető. Nagyon fontos alapelv, hogy mindig az Istennel való kapcsolat a legfontosabb. Nem jó, ha valaki annyit szolgál, hogy már nincs az Úrral jó kapcsolata. Van olyan is, aki viszont csak arra fókuszál, és csak azzal foglalkozik, hogy Istennel jó kapcsolata legyen; jöjjenek az áldások, és pont. Ez az úgynevezett fogyasztói réteg, ami természetesen jó dolog, mert akkor tud menni az autó, ha tankol bele az ember, és fogyaszt, és vesz, de az Ábrahám áldása is azt mondja, hogy először áldott leszel, utána áldás leszel. Tehát először áldottnak kell lenni, és ez egy nagyon jó dolog, de utána fontos, hogy az ember ezt át is adja, és engedje, hogy Isten használja. Csatornaelv-szerűen: belefolyik az áldás az emberbe, de ki is ereszti, át is ereszti magán, hogy ne legyen dugulás. Természetesen az se jó, ha valaki csak ki akarja engedni magából, de nincs mit. Ez főleg szellemi szolgálatokra igaz. Aki nem vesz, nem kap, akkor erőlködés jellege lesz az egész szolgálatának.
- Arra van-e szabály, hogy a szolgáló testvérekhez és a vezetőkhöz hogyan kell viszonyulni?
- Igen. Nagyon fontos, hogy a gyülekezet nem egy „szedd magad mozgalom”, és nem lehet privatizálni sem az egyházat. Nem is „ki mit tud?” verseny, hanem rend van, és nagyon fontos tudatosítani, hogy ez nem a mi homokozónk, játszóterünk, hanem Jézus Krisztus tulajdona. Ő először embereket hív el, szolgálati ajándékot, apostolt, ilyen módon az atyaság keretében van egy atyja a gyülekezetnek, van egy forrása, van egy vezetője, egy vezetősége, egy rendje. Minden szolgálat - kicsi, nagy, természetes, szellemi - ebbe a rendbe kell, hogy beálljon, beilleszkedjen. És itt jön be a legalitás - illegalitás kérdése, hogy elfogadott-e az illető, vagy úgymond - kicsit keményen fogalmazva - illegális a szolgálata. Nagyon fontos a vezetőhöz való viszonyulás, az elfogadtatás, az elfogadás. Ezért minden szolgálati ágazatba ajánlás kell, pásztori ajánlás, és ki kell tölteni egy olyan papírt, ami tulajdonképpen arról szól, hogy ne olyan ember vállaljon szolgálatot, akivel szemben komoly fenntartások vannak. Fontos beilleszkedni, és fontos a vezetést tiszteletben tartani. Ez azonban nem egy bénító, ijesztő, szigorú dolog, hanem egy nagyon-nagyon jó dolog. Ez a rend, ez a tekintélyrend.