Dave Hunt - Lelkek megrontója 4.

Utálatosságaidnak bálványai 

A Bibliában az „utálatosság” szó a bálványimádáshoz kapcsolódik. Isten elítélte Izraelt „utálatos bálványai miatt” (Ezékiel 16,36). Az okkult praktikákat és a tisztátalan szexualitást is utálatosságnak hívja az Ige. Mivel a fenevadon ülő asszony „a paráznáknak és a föld utálatosságainak anyja”, nyilvánvaló, hogy ezek a bábeli gyökerű ördögi praktikák az Antikrisztus uralma alatt jellemzőivé válnak majd annak a világvallásnak, amit az asszony képvisel. Mindezeknek az „anyja”, ugyanis ő nevelte és bátorította ezeket. A leírás pontosan illik a római katolikus egyház történelmére és jelenlegi gyakorlatára egyaránt.

Az, hogy a Biblia tiltja a vallási célból készített képek és szobrok használatát, illetve az előttük való leborulást, (valamint az, hogy Isten mennyire elítéli ezt), egyértelmű a Tízparancsolat második parancsa és számos más igerész alapján is: „Ne csináljatok magatoknak bálványokat, se faragott képet..., hogy meghajoljatok előtte... Átkozott az az ember, aki faragott és öntött képet csinál, utálatára az Úrnak” (3Mózes 26,1; 5Mózes 27,15). A II. vatikáni zsinat mégis nagyon is ajánlja, hogy legyenek képek és szobrok a templomokban, és azt mondja, hogy a híveknek tisztelniük kell azokat. Katolikus templomokban és katedrálisokban a világon mindenütt lehet látni, hogy a hívek ott térdelnek ennek vagy annak a „szentnek”, de leggyakrabban „Máriának” a képe, illetve szobra előtt.

A második parancsolat, amit Isten Izraelnek adott, a következőket mondja: „Ne csinálj magadnak faragott képet, és semmi hasonlót azokhoz, amelyek fenn az égben vagy amelyek alant a földön... vannak... Ne imádd [ = ne hajtsd meg magad előttük] és ne tiszteld [ = ne szolgáld)] azokat”. (2Mózes 20,4-5; 5Mózes 5,8-9) Hogyan kerüli meg a római katolikus egyház ezt a tilalmat? Sokkal rosszabbat tesz annál, minthogy semmibe venné: a szó szoros értelmében elrejti ezt az emberek elől.
A katolikus katekizmusban szereplő tízparancsolatból hiányzik a bálványimádást tiltó parancsolat, helyette az utolsót osztották két részre. Ez Isten világos parancsának botrányos visszautasítása. Sőt mi
több, úgy tesznek, mintha ez a parancs nem is létezne. Ez nem más, mint az egyháztagok szándékos becsapása, akiknek többsége egyáltalán nem ismeri a Bibliát, és csak annyit tudnak, amennyit a klérus
mond el nekik.

Amikor III. Leó uralkodó Konstantinápolyból kiadta azt a rendeletét, hogy a zsidókra rá kell erőltetni a keresztséget, mindenki éljenezte, viszont amikor azt követelte, hogy törjék össze a bálványokat, a
polgárok és a klérus teljesen ellene fordult. II. Gergely kijelentette, hogy a képeket és a szobrokat nem imádni kell, hanem csak tisztelni.
Az igazság azonban véletlenül napvilágra került, amikor egyik levelében az uralkodónak ezt írta: „Viszont ami magát a Szent Péter-szobrot illeti, amit az egész Nyugat Istenként tisztel, az egész Nyugat bosszúját vonná maga után [ha lerontanák]”. Véres háború dúlt emiatt Ravenna környékén, és a római zsinat kiközösítette mindazokat, akik támadni merészelték a bálványokat és a szobrokat.

A korai keresztények nem használtak képeket és szobrokat egészen addig, amíg Konstantin nem került az egyház élére. Az az ajtó, amit akkor megnyitottak a pogányság előtt, még ma is nyitva áll. Az egyház úgy akarta meghódítani a pogány tömegeket, hogy megengedte nekik, hogy megtartsák bálványaikat, csak éppen keresztény nevet kellett nekik adni. Ma ugyanez zajlik Santeriában, a vuduknál stb.
Katolikus apologéták ragaszkodnak ahhoz, hogy nem magának a képnek, illetve szobornak az imádásáról van szó, hanem annak a „szentnek” a tiszteletéről, akit a kép vagy szobor képvisel. II. János Pál azonban továbbra is azt a nézetet vallja, ami a legtöbb pogány vallásban is megtalálható, hogy a képek és a szobrok maguk is rendelkeznek erővel. Nemrégiben a Szent Péter bazilikában a pápa így nyilatkozott:

"Úgy tűnik, mintha a természetfölötti ősalaknak egy titokzatos „jelenléte” kerülne át a képmásba... Amikor az ilyen képmást elmélyülten szemléli a hívő, a lelki megtisztulásnak egy valóságos és konkrét
ösvényén jár..., mivel a képmás maga, amit a pap megáldott..., bizonyos értelemben képes - a szentségekhez hasonlóan - valóságosan az isteni kegyelem csatornájává válni."

A bálványimádásnak ezt a fajtáját a Biblia mindig szellemi paráznaságnak mondja, és egyértelműen elítéli. Róma ezen a téren is a „paráznák anyjának” bizonyul, és milliókat taszít bele a bálványimádásba.