2013. október 10., csütörtök

Rodney H. Browne - 30 dolog, amit a kegyelem nem tud elvégezni 7.

14. A kegyelem nem tartja vissza az embereket, hogy bűnt kövessenek el, amennyiben azt választják.
 
Isten az embert azzal a szabad akarattal ruházta fel, hogy választhat Isten szolgálata, ill. aközött, hogy nem szolgája az Istent. Egyikünk sem bábu. A kegyelem nem kényszerít a jó megcselekvésére, sem arra, hogy a rosszat ne cselekedd meg. A kegyelem nem felelős, akár jót, akár rosszat cselekszel.
 
Avagy nem tudjátok, hogy akinek odaszánjátok magatokat szolgákul az engedelmességre, annak vagytok szolgái, akinek engedelmeskedtek: vagy a bűnnek halálra, vagy az engedelmességnek igazságra? 17 De hála az Istennek, hogy jóllehet a bűn szolgái voltatok, de szívetek szerint engedelmeskedtek a tudomány azon alakjának, amelyre adattatok. 18 Felszabadulván pedig a bűn alól, az igazságnak szolgáivá lettetek. 19 Emberi módon szólok a ti testeteknek erőtlensége miatt. Mert amiképpen odaszántátok a ti tagjaitokat a tisztátalanságnak és a hamisságnak szolgáiul a hamisságra: azonképpen szánjátok oda most a ti tagjaitokat szolgáiul az igazságnak a megszenteltetésre. 20 Mert mikor a bűn szolgái voltatok, az igazságtól szabadok voltatok. 21 Micsoda gyümölcsét vettétek azért akkor azoknak, amiket most szégyenletek? Mert azoknak a vége halál. 22 Most pedig, minekutána felszabadultatok a bűn alól, szolgáivá lettetek pedig az Istennek: megvan a gyümölcsötök a megszenteltetésre, a vége pedig örök élet. 23 Mert a bűn zsoldja halál; az Isten kegyelmi ajándéka pedig örök élet a mi Urunk Krisztus Jézusban. Róma 6:16-23
 
Mert a test szerint valók a test dolgaira gondolnak; a Szellem szerint valók pedig a Szellem dolgaira. 6 Mert a testnek gondolata halál; a Szellem gondolata pedig élet és békesség. 7 Mert a test gondolata ellenségeskedés Isten ellen; minthogy az Isten törvényének nem engedelmeskedik, mert nem is teheti. 8 Akik pedig testben vannak, nem lehetnek kedvesek Isten előtt. 9 De ti nem vagytok testben, hanem szellemben, ha ugyan az Isten Szelleme lakik bennetek. Akiben pedig nincs a Krisztus Szelleme, az nem az Övé. 10 Hogyha pedig Krisztus tibennetek van, jóllehet a test holt a bűn miatt, a szellem ellenben élet az igazságért. 11 De ha Annak a Szelleme lakik bennetek, Aki feltámasztotta Jézust a halálból, ugyanaz, Aki feltámasztotta Krisztus Jézust a halálból, megeleveníti a ti halandó testeiteket is az Ő tibennetek lakozó Szelleme által. 12 Annakokáért atyámfiai, nem vagyunk adósok a testnek, hogy test szerint éljünk: 13 Mert ha test szerint éltek, meghaltok; de ha a test cselekedeteit a szellemmel megöldöklitek, éltek. Róma 8:5-13
 
Mert lehetetlen dolog, hogy akik egyszer megvilágosíttattak, megízlelvén a mennyei ajándékot, és részeseivé lettek a Szent Szellemnek, 5 és megízlelték az Istennek jó beszédét és a jövendő világnak erőit, 6 És elestek, ismét megújuljanak a megtérésre, mint akik önmaguknak feszítik meg az Istennek ama Fiát, és meggyalázzák Őt. 7 Mert a föld, amely beissza a gyakorta reáhulló esőt és hasznos füvet terem azoknak, akikért műveltetik, áldsát nyer Istentől; 8 Amely pedig töviseket és bojtorjánokat terem, megvetett és közel van az átokhoz, annak vége megégetés. 9 De tifelőletek szerelmeseim, ezeknél jobb és üdvösségesebb dolgokról vagyunk meggyőződve, ha így szólunk is. Zsidókhoz írt levél 6:4-9
 
Mert ha szándékosan vétkezünk az igazság megismerésére való eljutás után, akkor többé nincs bűnökért való áldozat, 27 Hanem az ítéletnek valami rettenetes várása és a tűznek lángja, amely megemészti az ellenszegülőket. 28 Aki megveti a Mózes törvényét, két vagy három tanubizonyságra irgalom nélkül meghal; 29 Gondoljátok meg, mennyivel súlyosabb büntetésre méltónak ítéltetik az, aki az Isten Fiát megtapodja és a szövetségnek vérét, mellyel megszenteltetett, tisztátalannak tartja, és a kegyelemnek Szellemét bántalmazza? 30 Mert ismerjük Azt, Aki így szólt: Enyém a bosszúállás, Én megfizetek, ezt mondja az Úr. és ismét: Az Úr megítéli az Ő népét. 31 Rettenetes dolog az élő Istennek kezébe esni. Zsidókhoz írt levél 10:26-31
 
15. A kegyelem nem erőlteti az engedelmességet.
 
És a Szellem és a menyasszony ezt mondják. Jövel! És aki hallja, ezt mondja: Jövel! és aki szomjazik, jöjjön el; és aki akarja, vegye az élet vizét ingyen. Jelenések 22:17
 
A kegyelem nem tud és nem is fog kényszeríteni arra, hogy engedelmeskedj Istennek. Mindannyiunknak szabadon kell az Úrhoz jönnünk - saját magunktól és saját kívánságukból -, hogy megkaphassuk az élet vizét, hogy éhezzük Istent, hogy szolgáljuk Őt.
 
Mert úgy szerette Isten e világot, hogy az Ő egyszülött Fiát adta, hogy valaki hisz Őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen. 17 Mert nem azért küldte az Isten az Ő Fiát a világra, hogy kárhoztassa a világot, hanem hogy megtartassék a világ általa. 18 Aki hisz Őbenne, el nem kárhozik; aki pedig nem hisz, immár elkárhozott, mivelhogy nem hitt az Isten egyszülött Fiának nevében. 19 Ez pedig a kárhoztatás, hogy a világosság e világra jöt, és az emberek inkább szerették a sötétséget, mint a világosságot; mert az ő cselekedeteik gonoszak voltak. 20 Mert minden, aki hamisan cselekszik, gyűlöli a világosságot és nem megy a világosságra, hogy az ő cselekedetei fel ne fedessenek. János 3:16-20
 
Elszakadtatok a Krisztustól, akik a törvény által akartok megigazulni, a kegyelemből kiestetek. Galata 5:4
 
Nincs olyan törvény, amely arra kényszerítene, hogy engedelmeskedj Isten törvényének. Isten kegyelme ajándék, amelyet csak hit által lehet megkapni. A Szent Szellem befolyásolhat arra, hogy engedelmeskedj Istennek, és segíthet abban, hogy engedelmeskedj az Úrnak, de kényszeríteni nem fog az engedelmességre. Mi magunk cselekedjük mindkettőt: mind a vetést, mind pedig az aratást. 
 
Ne tévelyegjetek, Isten nem csúfoltatik meg; mert amit vet az ember, azt aratja is. 8 Mert aki vet az ő testének, a testből arat veszedelmet; aki pedig vet a szellemnek, a szellemből arat örök életet. Galata 6:7-8.