Dave Hunt - Lelkek megrontója 7.

Vigyázat! Reform a láthatáron! 

A wittenbergi vár templomának ajtaja, melyre Luther Márton kiszegezte 95 pontból álló tézisét, olyan ereklyéket rejt maga mögött (többek közt Szűz Máriának egy állítólag eredeti hajtincsét), amelyek kétezer évig - hitük szerint - bűnbocsánatot közvetítettek azoknak, akik ezeket az előírásoknak megfelelően tisztelték. A római katolikus egyház még soha nem kért bocsánatot azért, hogy embertömegeket vezetett félre ily módon. És hogy lehetne bocsánatot kérni azoktól a lelkektől, akik már a pokolban vannak, mert olyan jegyet adtak el nekik, ami nem a mennybe menő expresszre szól?

Leleményesség és aljasság tekintetében a „televíziós vásári kufárok” egyetlen pénzvadászó terve sem férhet a bűnbocsátó cédulák árusításának még csak a közelébe sem. A reformáció idején is rengeteg készpénzt biztosított a pápáknak. I. sz. 593-ban I. Gergely pápa agyában született meg az az egyáltalán nem biblikus (de végső soron rendkívül nagy hasznot hozó) ötlet, hogy létezik egy „purgatórium”-nak nevezett hely, ahol a halottak lelkei azért szenvednek, hogy megtisztuljanak bűneiktől, és hogy így teljesen megszabaduljanak „az örök ítélet kárhoztatásától”. Ezt a koholmányt a katolikus egyház dogmává tette az 1439-es firenzei zsinaton, és azóta is a római katolicizmus szerves része maradt.

A római katolikusok közötti megosztást azonban nem az utálatos eretnekségek okozták. Mindannyian megelégednek azzal az ígérettel, hogy egyházuk így vagy úgy betuszkolja majd őket a mennybe, még ha a józan ésszel és az igazsággal homlokegyenest ellenkező módszerekkel is. Ahogyan ezt Chamberlain mondta: „a hit szeme teljesen vak volt az előforduló ellentmondásokkal szemben”. Az egymással rivalizáló pápák közötti megosztás kavarta fel igazán az egyházat, ugyanis a pápák közül mindegyik azt állította, hogy az üdvösség kérdésében ő a legfelsőbb hatóság. A konstanzi zsinat (1414-18) a három rivális pápát, akik közül mindegyik azt állította, hogy ő Krisztus helytartója, lemondatta, és egy új pápát, V. Mártont jelölte ki, és így újra egyesült a katolikus.,egyház. A püspökök közül sokan meg voltak győződve arról, hogy a reform feltétlenül szükséges. Hogy az egyházat ebbe az irányba terelje, a zsinat úgy rendelkezett, hogy hívjanak össze egy ökumenikus
zsinatot minden tíz évben. V Márton kötelességtudóan összehívta a zsinatot 1423-ban, először Páviában, majd Siennában, azonban amikor bármilyen reformkísérlet első jelei mutatkoztak, azonnal feloszlatta „a jelenlévők kis száma miatt”. Halála előtt nem sokkal egy új zsinatot hívott össze Bázelban.  V. Márton utódja, IV. Jenő nem kerülhette el, hogy az elődjétől örökölt kötelességeket végrehajtsa, ugyanis erre a konklávé (a bíborosoknak egy szigorúan zárt körű pápaválasztó gyűlése) is kényszerítette.