2013. október 8., kedd

David Wilkerson - Az Új Szövetség lerontja a sátán erődjét 10.

A KERESZTÉNYEK GYAKRAN IDÉZIK A 2.KOR. 10,4-ET: „A MI FEGYVEREINK KÜLÖNBÖZNEK A KÖZÖNSÉGES FEGYVEREKTŐL, EZEKBEN ISTEN EREJE MŰKÖDIK, LE TUDUNK ROMBOLNI VELÜK MINDEN BÜSZKE ERŐDÍTMÉNYT…”.

Sokan gondolják közülünk, hogy az erődítmények olyan megkötözöttségek, mint a szexuális bűnök, a drogfogyasztás, az alkoholizmus; vagyis a legsúlyosabb bűnök sorát a kívülről is látható bűnök vezetik. Pál azonban itt olyasmire utal, ami sokkal rosszabb, mint amilyenek az emberi mérték szerinti bűnök.
Először is nem démoni befolyásoltságról beszél. Véleményem szerint a gonosz egyetlen győzelmes életet élő keresztény szívébe sem tud beköltözni, és nem tud helyet kapni az ilyen emberben. Ezért amikor Pál az „erődítmény” szót használja, akkor átvitt értelemben beszél róla, ugyanis a görögben az „erődítmény” szó ezt is jelenti: „szilárd ragaszkodás valamilyen érveléshez”. Az erődítmény olyan állásfoglalás, amely mélyen belegyökerezett az elmébe. A Sátán úgy épít erődítményeket Isten népébe, hogy hazugságokat, hamis vélekedéseket és félreértéseket ültet a lelkükbe, különösen Isten természetére vonatkozóan.
Például az ellenség beültetheti a lelkedbe azt a hazugságot, hogy nem vagy szellemi ember, és teljesen méltatlan vagy Isten kegyelmére. Esetleg újra és újra ezt suttogja a füledbe: Sosem fogsz megszabadulni megrögzött bűnödtől. Nem próbáltad elég keményen. Hamis keresztény vagy, mert az elméd telve van gonosz gondolatokkal. Nem változtál semmit. Isten pedig elvesztette a türelmét irántad folytonos le-föl hullámzásod miatt. Nem vagy méltó arra, hogy továbbra is kegyelmes legyen hozzád. Egyáltalán nem vagy szellemi ember, és soha nem is leszel az.
Az is lehet, hogy az ördög megpróbál meggyőzni: jogod van a keserűségre, mert rosszat tettél. Megkísérli lerombolni a házasságodat azzal, hogy rábeszél: nem tudsz tovább kitartani ebben a kapcsolatban, hacsak a házastársad meg nem változik. Ha odafigyelsz a hazugságaira, egy idő után hinni kezdesz neki. Amint egyszer magadévá teszed az ördögi érvelést, az beágyazódik a szívedbe és a lelkedbe – és ekkor erődítmény lesz belőle. Ez pedig oda vezet, hogy a Sátán a gondolataidban uralkodik rajtad. Nem kell birtokolnia a testedet: mindössze egy talpalatnyi helyre van szüksége a lelkedben. Hamarosan pedig már nem leszel képes imádni és dicsőíteni Istent, mert ez a hazugság, mint kukac az almában, állandóan forogni fog az elmédben, és gyötörni fogja a gondolataidat.
Ez a magyarázat arra, miért zaklat a pokol már most annyi sok keresztényt. A Sátán a testvérek vádlója, időről időre felhozza ellenünk vádoló seregét, és démoni hazugságokat ültet a lelkünkbe. Még Isten hangját is utánozza, hibásan idézi az írásokat, és így próbál hamis meggyőződésre juttatni önmagunkat és az Urat illetően. Ezek a hazugságok az ő erődítményei, és ha mi nem állunk ellent ezeknek az Úr igéje által, akkor félelmekként beágyazódnak a lelkünkbe.
Azonban nem tudjuk lerombolni ezeket az erődítményeket csupán imádság által. Úgy sem sikerülhet elpusztítani őket, ha valamely igehirdető jövendölést mond rólunk, vagy pedig fizikai megnyilvánulásokkal próbálja meg kiűzni őket belőlünk. A Sátánra nincsenek hatással az ilyen megnyilvánulások, sem a hangos rákiáltás, de még a mi jóságunk sem. Az egyetlen fegyver, amely elriasztja a gonoszt és seregeit, ugyanaz, mint amellyel Jézus riasztotta el őt a pusztában, amikor megkísértette. Ez a fegyver az új szövetség igazsága: Isten élő igéje. Csakis az Ur igazsága tehet szabaddá. Azt ígéri az Úr, hogy Istenünk lesz... megtisztít minket, megbocsát, és messzire veti minden bűnünket... Szent Szellemével betölt... vezet, tanít és irányít minket Szelleme által, és megadja nekünk mindazt az erőt, amelyre szükségünk van ahhoz, hogy szentül és engedelmesen éljünk.
Mikeás szerint ez az az ígéret, amelyhez ragaszkodnunk kell: „Kicsoda olyan Isten, mint te, aki megbocsátja a bűnt, és elengedi népe maradékának büntetését? Nem tartja meg haragját örökké, mert abban telik kedve, hogy kegyelmet ad. Újra irgalmas lesz hozzánk, eltapossa bűneinket, a tenger mélyére dobja minden vétkünket.” (Mik 7,18-19) Mi nem tudjuk a bűneinket eltaposni – ő az, aki eltapossa őket. A mi Urunk szánakozik rajtunk, és lábával eltiporja vétkeinket. A tengerbe veti őket, hogy soha többé ne tarthassanak fogva minket. Gondoljatok Izrael gyermekeire, amint nézik, ahogy az egyiptomi katonák örökre eltűnnek a vízben! Ezt mondja most nekünk az Úr: Ezek a bűneitek: most láthatjátok, amint lesüllyednek a tenger fenekére. Vízbe fojtom, és mindörökre elmosom őket.