R. Liardon - Evan Roberts 3.

Evan drámai módon különbözött a többi magakorabeli fiútól. Soha­sem vett részt társai sportvetélkedőiben, szórakozásaiban vagy éppen durva élcelődéseikben. Minden nap a bányában dolgozott, azután ha­zatért és egy mérföldet gyalogolt gyülekezetéig, a Mórija Kápolnáig. Ti­zenhárom évesen találkozott először Istennel. Evan akkor megfogad­ta, hogy még jobban elkötelezi magát az Úr munkája számára. A szó­székről elhangzó egyetlen egyszerű, ám mélyenszántó mondat meg­változtatta életét. Ez a kifejezés: „Jézus mit tenne?” szinte „rögeszmé­jévé” vált. Újra és újra föltette a kérdést magának: „Én mit tettem Jé­zusért?” - azzal még jobban odaszánta magát az Úr munkájára.

Annyira erős vágy élt benne, hogy átadja életét Istennek, hogy mindent elolvasott Ővele kapcsolatban, ami csak a keze ügyébe került. Keresményét hangszerekre költötte, amelyeken megtanult később ját­szani. Ami azt illeti, bármihez fogott hozzá, abban sikerrel járt, mert mindent teljes szívből csinált. Bármilyen üzleti ajánlatot tettek neki, abban hamarosan kiemelkedett, és jellem dolgában ugyancsak kitűnt. Egyúttal termékeny író is volt; a helyi újságok több versét és tanulmá­nyát is közölték.

Míg a vele egyívásúakat az udvarlás kötötte le, Evan inkább a Bibliáról beszélgetett a gyülekezetben. Az elöljárók rövidesen meg is bízták azzal a feladatttal, hogy heti rendszerességgel vitafórumot tartson a hozzá hasonló fiatalemberek számára. Ezeknek a boldog időknek egy bányarobbanás vetett véget hirtelen. Éppen azon a helyen, ahol Evan is dolgozott elsőként, az egyedülálló férfiakat elbocsá­tották a munkahelyről. Így 1898-ban Mountain Ash-ben, egy tőlük északra fekvő városban keresett munkát. Úgy távozott otthonról, hogy tudatában sem volt az életében történt szellemi felkészítésnek.

Akkoriban kevesen voltak tisztában az ima erejével. A legtöbben csak erkölcsi, s nem annyira szellemi kötelezettségből jártak gyülekezetbe. Evan esetében azonban nem így állt a dolog. Az Úr iránti rendkívüli vágyódástól indíttatva buzgó imádkozó és közbenjáró lett - olyannyi­ra, hogy húsz éves korában egyesek már csak „misztikus őrült”-ként emlegették. A legkülönfélébb hírek terjengtek róla széles körben: sugdolóztak például arról, hogy „transzba esve” látták az út szélén; ajkai mély sóhajok közepette, hang nélkül mozogtak. Állítólag szokása volt oly hosszan elmélkedni az Igéről, hogy gyakran lemaradt emiatt a va­csoráról. Olykor fél éjszakákat is fenn volt, hogy az ébredésről beszél­gessen egy barátjával, és együtt imádkozzanak érte.