Nem sokkal halála előtt Katalin hosszas elragadtatásokba esett, melyek során állítólag látta a mennyet, a purgatóriumot és a poklot, és Isten megengedte neki (ezt állította), hogy „elhordozza a világ bűneinek büntetését...” Jézus Krisztus azonban halálával már kifizette az árat minden bűnért. Talán kiközösítették eretnekként ezért az istenkáromlásért? Egyáltalán nem! Olyannyira csodálták „áldozatáért”, hogy a római katolikus egyház szentté avatta.
Ötszáz évvel később az egyház azt is elfogadta, hogy Pio atya 50 évig tartó szenvedése is a világ bűneiért kifizetett ár volt. A szenvedés bizonyítékai, hogy vér folyt egy sebből a kezén, a lábain és a szíve alatti tájékon, pontosan úgy, ahogyan Jézus Krisztus esetében. Pio azt állította, hogy többen látogattak el hozzá kolostori cellájába a halottak szellemei közül, mint ahány élő személy. Ezek a szellemek azért jöttek, hogy megköszönjék, hogy szenvedésével kifizeti bűneik árát, és ezért ők kikerülhetnek a purgatóriumból, és mehetnek a mennybe. A többi szerzetes tanúsította, hogy hangok sokaságát hallották, amint éjszakánként Pio atyával beszélgettek.
A Biblia azonban ismételten arról biztosít minket, hogy Jézus Krisztus kifizette a teljes árat bűneinkért: „Akiben van a mi váltságunk az Ő vére által, a bűnöknek bocsánata az ő kegyelmének gazdagsága szerint” (Efézus 1,7; Kolossé 1,14). A bűnösöknek nem maradt semmi, amit fizethetnének azért, hogy elnyerjék az Isten kegyelméből adott bűnbocsánatot. Ez az adósság teljesen ki van fizetve. „Elvégeztetett!” - mondta győztesen Krisztus közvetlenül azelőtt, mielőtt meghalt a kereszten (János 19,30). Ezt megmásítani a legsúlyosabb eretnekség.
Keresztelő János úgy üdvözölte Krisztust, hogy Ő „az Isten Báránya, aki elveszi a világ bűneit” (János 1,29). Mindenki másnak (beleértve Piót és a többieket is), mivel bűnösök („mindnyájan vétkeztek” - Róma 3,23), a saját bűneiért kell meghalnia, tehát lehetetlen, hogy valaki másnak a bűnéért is fizessen. Péter kijelenti, hogy Krisztus egyszer s mindenkorra „szenvedett... a bűnökért, mint igaz a nem igazakért [értünk], hogy minket Istenhez vezéreljen” (lPéter 3,18).
Sienai Katalint, Pio atyát és más hozzájuk hasonló „szenvedő szenteket” katolikusok milliói (beleértve magát a mostani pápát is) tisztelik, és imádkoznak hozzájuk, mert ők azok, akik mások bűneiért szenvedtek. E tekintetben nagyobbak Jézus Krisztusnál, hiszen az Ő szenvedése a jó katolikusokat még mindig a purgatóriumban tartja, míg Pio atya szenvedései árán tömegek kerülnek át a mennyországba. A II. vatikáni zsinaton kijelentették, hogy a hívők mindig is „hordozták a maguk keresztjét, hogy saját és mások bűneiért vezekeljenek..., [azért, hogy] hozzásegítsék testvéreiket ahhoz, hogy Istentől üdvösséget nyerjenek...”.
Az ilyen istenkáromlás azoknak az utálatosságoknak az egyike, amiket a római katolikus egyház szült, és még ma is táplál. Lehet valami nagyobb utálatosság, mint az a tanítás, hogy a bűnösöknek, akiknek bűneiért Krisztus kifizette a teljes árat, még „vezekelniük kell saját és mások bűneiért”?
