EZT A PÉLDÁT
LÁTJUK MINDENFELÉ A SZENTÍRÁSBAN – ISTEN SZÓL: EZEKET AZ ÍGÉRETEKET ADOM
NEKTEK, DE AZT AKAROM, HOGY KERESSÉTEK ARCOMAT MINDADDIG, MÍG TELJESEN MEG NEM
GYŐZŐDTÖK ÍGÉRETEIMRŐL.
A
világ megalapítása óta sohasem volt olyan időszak, amikor Isten népe ne lett
volna valamilyen szövetség hatálya alatt. A századok folyamán mindig voltak
kegyes férfiak és nők, akik böjtöltek és imádkoztak, szaván fogva az Urat. A
Bibliában több példát is találunk erre.
1. A Bírák könyvében találjuk
megírva, hogy Izrael jogos háborút viselt a benjáminiak ellen. Ugyanis a
benjáminiak egy csoportja megerőszakolta egy lévita feleségét, és magával a
lévitával is erőszakoskodni próbált. Az izraeliek tudták, hogy szilárd alapokon
állnak, amikor hadba szállnak. Tartották magukat a szövetségi ígérethez, amely
szerint elnyerik Isten tetszését azok, akik eltávolítják az országból a
gonoszságot.
Mégis,
amikor két ízben megtámadták Benjámin törzsét, mindkét alkalommal vereséget
szenvedtek. Amikor harmadjára is összegyülekeztek, megértették, hogy jogos
indoknál többre van szükségük a győzelemhez. Ezt olvassuk a Szentírásban:
„Ekkor elvonultak Izrael fiai mindnyájan, az egész nép; elmentek Bételbe, és
ott ültek sírva az Úr színe előtt. Böjtöltek azon a napon egész estig, és
égőáldozatokat meg békeáldozatokat mutattak be az Úr színe előtt.” (Bír 20,26)
Az
Úr csak azt követően segített Izraelnek legyőzni az ellenséget, hogy böjtöltek,
és buzgón könyörögtek hozzá. Teljes győzelmet arattak – Isten pedig
beteljesítette összes szövetséges ígéretét, amelyet nekik tett, mert miután
újra megértették a szövetséget, hit támadt bennük.
2. Jákobnak bizonyos ígérete volt
Istentől az Ábrahámmal kötött szövetség által. Az Úr megígérte neki, hogy
megőrzi, és senki sem bánthatja. Sőt még erről is biztosította: „Térj vissza
hazádba, rokonságod közé, és jót teszek veled” (l.Móz. 32,10). Milyen hatalmas
ígéretek voltak ezek! Ki mer szembeszállni egy olyan emberrel, akivel – mint
Jákobbal – az ő Istene vele van?
Jákob
mégis szükségesnek tartotta, hogy imádkozzon a szövetségért. így könyörgött:
Uram, azt ígérted, hogy jót teszel velem, ha visszatérek. Ezért emlékeztetlek
ígéretedre (lásd a 10-11-et). A Szentírás elbeszéli, hogy Jákob egész éjszaka
viaskodott az Úr angyalával. így szólt az Úrhoz: „Nem bocsátlak el, amíg meg
nem áldasz engem” (27. v.). Emlékeztette az Urat a szövetségre.
3.
Amikor az izraelieket fogságba vitték Babilonba, és rabszolgává tették
őket, Isten szövetségi ígéretet tett népének. Azt mondta nekik, hogy hetven év
után visszatérnek majd Jeruzsálembe, és fölépítik a fővárost és az országot.
Később, amikor eltelt pontosan hetven év, Isten arra indította Babilon
királyának, Círusnak a szívét, hogy hazaengedje az izraelieket a
szülőföldjükre. Amikor Ezsdrás kifelé vezette az izraeli sereget Babilonból,
fülébe csengett a szövetségi ígéret: „Istenünk ereje mindazoknak a javára van,
akik őt keresik...” (Ezsd 8,22).
Ekkor
megállította a menetet, és a népet imádságra és böjtölésre hívta. Ezt írja:
„Ekkor böjtöt hirdettem ott... hogy megalázzuk magunkat Istenünk előtt, és jó
utat kérjünk tőle magunknak, hozzátartozóinknak és minden jószágunknak...
Böjtöltünk tehát és könyörögtünk ezért Istenünkhöz, ő pedig meghallgatott
minket.” (21. és 23. v.)
Ezsdrás tudta, hogy Isten szövetségi esküje pajzsként
óvja Izraelt. Ezért vezette az egész Izraelt böjt és imádság által a
szövetséges védelemre vonatkozó kijelentés megújítására. Izraelben pedig
senkinek sem volt ellenvetése, mondván: Van ígéretünk: lássuk, hogyan működik!
– Mindannyian készek voltak arra, hogy buzgón elkérjék az Úrtól mindazt, amire
ígéretet tett.
