2013. október 17., csütörtök

Derek Prince - A kereszt keresztülhúzta a sátán követelését 21.


Jézusnak nem mindegy az sem, hogy milyen szellem jelenti ki őt, milyen szellemből van az Ő imádása. Pálról például Efézusban a jövendőmondó lányban levő szellem jelentette ki először, hogy Isten embere. Pálnak nem tetszett ez, és megdorgálta, kiűzte a gonosz szellemet. Utána fellázadt ellene az egész város, mert nyilvánvalóvá lett Isten országának az ereje. Érdekes kérdés, hogy kik irányíthatták annak a városnak a lakóit. Démonikus atmoszféra vesz körül minket, csak Jézus Nevében lehet kiigazodni, nincs más mérce. A gonosz szellemek azokat az embereket igyekeznek becsapni, akik tiszta szellemből használják Jézus nevét. Az emberben eredendően van egy vágy, hogy
tiszteljen valakit és ezt kihasználja a Sátán. Olyan helyre igyekszik vezetni ezt a tiszteletet, ami rossz. Az ilyen vallásos ember rosszabb még a kommunistánál is, mert az azt mondja, hogy nem tisztel senkit és semmit. Mégis az ilyen jobban meg tud térni, mint egy muzulmán, mert az teljesen fanatikus.

A megoldás: Jézust a középpontba kell helyezni, és ő majd kitisztítja a hamis tiszteleteket. Ha nem tudod biztosan, hogy kitisztultál-e ezekből, akkor valószínűleg még nem. Visszatérve az idézett igeversre:

"Akit tett mindennek örökösévé, aki által a világot is teremtette. Aki az Ő dicsőségének visszatükröződése, és az Ő valóságának képmása, aki hatalma szavával fenntartja a mindenséget, aki minket bűneinktől megtisztítván, üle a Felségesnek jobbjára a magasságban."

Ez újra Jézus bemutatása örökkévalóságtól örökkévalóságig. Hét különböző mondat van ezekben a versekben Jézusról. A Szent Szellem száma hét, és az a példa, amely megmutatja a Szent Szellem természetét, a szivárvány, szintén hét különböző színre bomlik. Bizonyos értelemben a Szent Szellem olyan, mint a szivárvány. Hét szép dicsőséges színben az egy igaz Istenről szól, akiben a színek egységet alkotnak és a világosság a fény. Logikus sorrendben vesszük ezeket a mondatokat, örökkévalóságtól, örökkévalóságig.

Az első mondat a 3. vers elején van: "Ő az Atya dicsőségének visszatükröződése, világossága." A "sugár” görög szóból származó kifejezés szerepel itt, Jézus tehát visszasugározza, visszatükrözi az Atya dicsőségét. Másodszor; "az Ö valóságának a képmása.” Ezt a szót olyan értelemben használja, mint a mikor a viaszba egy pecsétet nyomnak. Jézus tökéletesen mutatja be az Atyának a lényegét, éppen úgy, ahogy a viasz tökéletesen megőrzi a pecsétnek a formáját, azt az alakot, amelyet belevéstek. A harmadik mondat a teremtésről szól a második vers végén "Aki által a világot is
teremtette." Ez pontosan egybevág azokkal a versekkel, amelyeket megnéztünk. A fordításban "világ” szerepel, de pontosabban "korok" szerepel az eredetiben, tehát minden kor, amelyet Isten létrehozott, az Úr Jézus Krisztus Igéjével történt. A harmadik vers közepén a Kolossébeli Igének a megfelelőjét találhatjuk: "benne álll fenn minden". A Zsidó 1,3-ban azt mondja a szerző, hogy az Ige az, amely fenntart mindent a létben, az Ő hatalmának az Igéje. Ez hozta létre és tartja fönn a világmindenséget.