Hadd álljon itt a tisztelet kifejezésének néhány non-verbális módja! Nagy figyelmet kell ezekre fordítanunk, mivel gyakran nem igazán vagyunk tudatában azoknak a dolgoknak, amelyeket ilyen módon elárulunk, és ezért gyakran meglepetésként ér bennünket az emberek reakciója.
1. Az érintés, például a kézfogás, vagy ha a másik ember vállára csapunk, megcsókoljuk az arcát, megöleljük gyermekeinket találkozáskor, még akkor is, amikor már felnőttek, vagy ha a házastársak spontán módon, “csak úgy” megérintik egymást, az nemcsak gyengédséget, hanem tiszteletet is kifejez. Ez az oka annak, hogy ha kezet nyújtunk valakinek, és azt az illető figyelmen kívül hagyja, azt sértőnek vagy tiszteletlenségnek érezzük.
A munkahelyünkön, a durva és könyörtelen üzleti élet versenyében folytonosan olyan helyzetekbe kerülünk, amelyek alááshatják vagy szétvethetik önbizalmunkat és saját magunk tiszteletét. Kihagynak minket az előléptetésből, elszalasztunk egy jó üzleti lehetőséget, elkövetünk valami hibát, és főnökünk összeszid minket, munkánk során kénytelenek vagyunk elviselni, hogy parancsolgassanak nekünk, mintha mi nem tudnánk magunktól is dönteni, anyagi nehézségekbe kerülünk, elveszítjük állásunkat: mindezek a dolgok rendkívül sebezhetővé tesznek minket, és könnyen megtörténhet, hogy kételkedni kezdünk saját magunk felől. Ugyanilyen hatása lehet az öregedésnek, a rossz egészségi állapotnak, vagy amikor kedvenc álmaink lassan szertefoszlanak. Ilyen körülmények között a házastársak rendkívüli védelmet jelenthetnek egymás számára, és sokkal jobban megerősíthetik egymás sérült önbizalmát, mint bárki más a földkerekségen, ugyanakkor sokkal nagyobb pusztítást végezhetnek a másik életében, mivel túl jól ismerik egymás gyenge és sebezhető pontjait.
2. Ahogyan egymásra nézünk. Ez áll az angol “regard” szó használata mögött, ami tekintetet és tiszteletet is jelent, és ezért van az, hogy a “felnézni valakire” kifejezés azt jelenti, hogy tiszteljük azt az embert, míg a “lenézni valakit” megvetést jelent.
Van két dolog, amit nem tudunk szabályozni. Az egyik a hangszínünk, a másik pedig a tekintetünk. Ha megvetünk valakit, az látszani fog a szemünkben, tekintetünk elárul majd minket. Ha szeretünk, csodálunk, vagy tisztelünk valakit, az is befolyásolja, hogyan nézünk rá. Jézus ezt mondta: “A test lámpása a szem”, ezért ami elménkben és szívünkben van, az óhatatlanul meglátszik tekintetünkön.
Figyelj meg egy totyogó kisgyermeket, amint elmélyülten játszik a szoba közepén, majd hirtelen észreveszi, hogy szülei és családja szeretetteljesen, mosolyogva, büszkén nézi őt. Szinte látod, amint felragyog a lelke. Mi történt? Kis szelleme érzékelte a tiszteletet. A tudósok azt állítják, hogy a kisbaba még jóval azelőtt szerzi meg első élményeit fontosságának tudatáról, hogy a szavakat megértené. Honnan kapja vajon ezt az érzést? Édesanyjának arcáról. Erről a szeretetteljesen mosolygó arcról kapja a baba értékességének tudatát. De ha az édesanya nem mosolyog, vagy érdektelen arcot vág, akkor a baba azt érezheti ettől, hogy ő javíthatatlanul rossz, vagy teljesen értéktelen. Jobban teszed, ha ezt elhiszed. Beszéltem felnőttekkel, akik egész életükben azt érezték, hogy ők semmik, hogy velük csak rossz dolgok történhetnek, és a saját magunkról kialakított képnek olyan ereje van, hogy azok a dolgok, amelyekre számítunk, valóban meg is történnek.
Most már kezdem érteni, miért akarták a Biblia nagyjai folyton-folyvást Isten arcát látni. “Ne rejtsd el orcádat előlem” kiáltja Dávid. “Hadd lássam arcodat!” Vajon honnan származik értékességünk tudatának legalapvetőbb érzése? Isten arcáról. Ha Ő elrejti arcát előlünk, akkor ez megfoszt bennünket értékességünk belső tudatától.
Hitre Hangolva - Keresztény blog, online magazin
