Az igazság és a szabadság megvetése
Művében, a La lnquisicion Espanola (A Spanyol inkvizíció)-bán Gerard Dufour felhívja a figyelmet arra, hogy „a [spanyol] alkotmány szerint a római katolikus apostoli vallás lesz a király és a nemzet vallása mind Spanyolországban, mind a spanyol tartományokon, és semmilyen egyéb vallás nem tekintendő hivatalosnak és engedélyezettnek”IC. Latin-Amerikában ez meg is valósult. Comte Le Maistre, védelmére kelve a spanyol inkvizíciónak, azt írja, hogy „egy katolikus országban bármilyen vallásos vagy materialista ideológiákat és nézeteket vallhat valaki mindaddig, amíg ezeket megtartja magának, és nem vallja meg nyíltan, máskülönben a Bíróság [inkvizíció] elé idézik”.
Az Egyesült Államok alkotmányát azért ítéli el a pápaság, mert az elválasztja az államot és az egyházat, és tiltja az államnak bármilyen vallás megalapítását. A pápák viszont régóta keresik azokat a kormányokat, amelyek a római katolicizmust hajlandóak a hivatalos államvallás státuszába helyezni, és más vallások gyakorlását tiltják. Az 1864-es Tévedések jegyzéké-ben (Syllabus of Errors) IX. Piusz egyértelműen elítéli azt a nézetet, hogy „minden ember azt a vallást gyakorolja, amelyiket igaznak tart...”. A Jegyzékben elrendeli az állam és az egyház egységét, a római katolicizmust mindenhol hivatalos vallássá teszi, engedélyezi az egyháznak az erőszak alkalmazását ha az az engedetlenség felszámolására irányul, és kijelenti, hogy a római katolikus egyházon kívül nem lehet üdvözülni. Ezt a Jegyzéket eddig még soha nem érvénytelenítették, soha nem módosították, és a mai napig is ezt fogadja el a katolikus egyház - bár nem minden országban tudja érvényesíteni a benne foglaltakat.
Nézzük meg egy tipikus példáját annak, hogy hogyan érvényesítették a katolikus ihletésű spanyol alkotmányt! 1863 áprilisában elfogtak és bíróság elé állítottak három spanyolt, Matamorast, Trigót és Alhamát, mert vétkesnek találták őket abban, hogy protestáns istentiszteleteket látogattak. Az ítélet: kilenc, illetve hét évig tartó gályarabság.
Ez csak egy a sok ezer példa közül, amikor az egyház „világi karját” használta rendelkezései érvényesítésére, és eltiporta az egyénnek azt a szabadságát, hogy lelkiismerete szerint gyakorolja vallását. Róma ma is mindenütt érvényre juttatná az emberi jogok tagadását, hogy hűséges tudjon maradni alapvető és megkövült dogmáihoz, ha ehhez meglenne a megfelelő hatalma.
A gályarabság esetén még van egy halvány reménysugár: túl lehet élni. A pápák azonban már régóta halálbüntetést szabtak ki azokra, akik eltértek „a hittől”, és ezt nemcsak az inkvizíció lehetőségei nyújtotta vallási eszközökkel tették, hanem a világi hatalom segítségével is a pápai államok néven ismert területeken. XII. Kelemen (1730-40) például halálbüntetést szabott ki azokra, akik a szabadkőművesekhez csatlakoztak, vagy „akik segítséget nyújtottak nekik, illetve tanáccsal látták el őket”.
Hitre Hangolva - Keresztény blog, online magazin
